A vidéket nagyvárosra váltotta, ám ma már fokozatosan tér vissza a természetbe. A Kert, az otthon keresése vágyakozással teli módon lett része zenei identitásának. A furulyát, majd a zongorát gitárra cserélte. Úgy tűnik, ettől a hangszertől már nem fog szabadulni soha.

Illés Anna (azaz Franny) bensőségesen sajátos, kifele és befele egyszerre tekintő szövegei az angolszász folk, az americana és a magyar népzene stílusjegyeivel hatolnak a lelkünk mélyébe. Számos koncerttel a háta mögött végül tavaly júliusban adta ki első nagylemezét (In The Garden), melyet idén év elején egy angol (Reflections) és egy magyar (Őszi merengő) dal követett.

Annával az eddigiekről és az ezt követőkről beszélgettünk.

Franny. Különös név. Kis kutakodás után egyből rábukkantam J. D. Salinger novellájára (Franny és Zooey). Egy interjúban nyilatkoztad is, hogy innen ered a neved. Még ma is tudsz azonosulni a történetben szereplő Franny karakterével?

A spirituális, vallásos útkeresés az, ami először eszembe jut Franny karakteréről. Az én életemben ez nemcsak változatlan, de erősebb is, mint akkoriban, amikor a könyvet olvastam. A másik téma, hogy hogyan lehet az ember lélekben hű önmagához, miközben a társadalomban is próbál érvényesülni. Jó pár éve annak, hogy utoljára kezembe vettem a könyvet, de visszagondolva rá, még mindig olyan gondolatokat ébreszt, amik a mai napig foglalkoztatnak, ha ma már kicsit másképpen is.

Kérlek, mesélj kicsit magadról! Hogyan találtad meg a zenét? Mikortól voltál biztos benne, hogy zenéléssel szeretnél foglalkozni?

Nyolc éves korom körül édesanyám hazahozott egy faragott pásztorfurulyát, amit egy boltban talált. Elkezdtem rajta játszani, és kértem, hogy azonnal írassanak be zeneiskolába. Néhány évig furulyáztam, aztán megismertem a későbbi zongoratanárnőmet, és elkezdtem klasszikus zongorát tanulni. Kamaszkoromban vettem magamnak egy gitárt, azon már autodidakta módon tanultam meg játszani, elkezdtem énekelni és később dalokat írni. Valójában már gyerekkoromtól kezdve álmodoztam arról, hogy ha felnővök, zenész leszek. Előbb zongoristaként képzeltem el magam, aztán kamaszként Jim Morrison-t szerettem nagyon, és hasonló hedonista zenész-életre vágytam. Miután leérettségiztem, fogalmam sem volt, hogyan lehetne a zenei pályán elindulni, úgyhogy egy ideig háttérbe szorult a dolog. De végig volt bennem egy bizonyosság, hogy végül is ide fog vezetni az utam.

A Bodrogköz szlovákiai részén nőttél fel, Királyhelmecen. Azt gondolom, egy ennyire szép, mégis periférikus helyről nem lehet könnyű kitörni. Hogyan élted meg az ottani gyermekkort? Hogyan, mikor fogalmazódott meg benned, hogy máshova költöznél?

Ambivalens érzéseim vannak az otthonommal kapcsolatban. Kamaszként szűknek, kilátástalannak, magányosnak éreztem. Élményeket, tapasztalatokat akartam, alig bírtam kivárni az érettségit, hogy utána a nagyvárosba költözhessek. Utólag már hálás vagyok, hogy viszonylag „elszigetelt”, csendes, külső ingerekben nem bővelkedő helyen nőtem fel. Egy ilyen hely arra készteti az embert, hogy befelé figyeljen, úgy érzem gazdag és színes fantáziavilágom alakult ki általa. Illetve ott is akadtak olyan emberek, akik inspiráltak, akikre fel tudtam nézni. Ma már idillinek tűnnek azok az élmények a gyerekkoromból, amikor a kukoricásban bújócskáztunk, a bárányok mellett toporogtunk a sárban, vagy a szénarakásban ugráltunk.

Ezzel összecseng, ahogyan az egyik posztodban fogalmaztál:

Így voltam még itt, gyermekien, őszintén és naivan "A Kertben”, ahová azóta is próbálok visszatalálni.

Sokszor megjelenik nálad ez a szimbólum, dalaidban pedig folyamatosan tetten érhető a vágyakozás. Neked mi a Kerted, ahova keresed a visszautat?

A Kert számomra egy gazdag, színes, érzeteken és fantázián alapuló, mély, belső világ, ahol nagyon jó lenni. Ahol mindennek mélyebb jelentése van, minden kis, hétköznapi dolog fontos és jelentőségteljes. A Kertben nem a verbális, logikus gondolatok, megélések mentén történnek a dolgok, hanem intuitívan. Tele van varázslattal.

Azt gondolom, sokan tudnak azonosulni azzal, amit korábban említettél, a gyermeki létbe való visszatérés kívánalmával. Neked mi a véleményed, mi segítheti az embert, hogy újra abba a régi, elfeledett, mégis csodálatos tudatállapotba kerülhessen?

Szerintem elsősorban az, ha megtanulunk csendben lenni, és engedni, hogy a megéléseink belül megdolgozódjanak. Márpedig csendben lenni sokszor nem könnyű, a dolgok, amikkel szembesülünk, nem mindig szórakoztatóak.

Viszont nincs tere a fantáziának, az ötleteknek, a saját érzéseknek, ha a szabad perceinket képernyők előtt töltjük.

Felnőttként sok praktikus döntést kell hozni a mindennapokban, és én például hajlamos vagyok belemerevedni abba a működésbe, ahol úgy érzem, kontroll alatt tartom a dolgokat. Ez pont ellentétes a Kert lelkiállapotával, amiben viszont épp azért tudok meg többet magamról és a világról, mert elengedem azt a tévképzetet, hogy már ismerem a dolgokat. Így tudják új, mélyebb összefüggések is megmutatni magukat. Valójában félelmetes, elismerni, hogy mennyi mindent nem tudok.

Amikor természetben vagyok és látom, hogyan változik az időjárás, hogyan változnak a napszakok, az évszakok, az szintén varázslatos, és közelebb visz az intuitív állapothoz. Csendben lenni, nézni ki az ablakon, éjszakánként nézni a plafont. Szerintem ezek a hétköznapi, elmélkedős pillanatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az ember gazdag lelki életet éljen. És persze a művészet, a zene, az irodalom!

Legutóbbi dalodban, az Őszi Merengőben is megjelennek az imént felvázolt gondolatok, ám szerintem sokkal többről van itt szó. Egyszerű, mégis erős sorokkal hozod elő a rohanó világ ártalmait, a nemet mondás nehézségét, a pillanatok tudatos megélését vagy a sors megkérdőjelezéséből adódóan az újratervezést. Mit jelent számodra ez a dal, mi az, amit neked mesél a világról, a világodról?

A dalt otthon írtam, a szülővárosomban. Nem sokkal azután született, hogy megjelent az albumom. Az egy nagyon nehéz időszak volt, az album rögzítése és kiadása nem volt zökkenőmentes folyamat. Amikor hazautaztam, hosszú idő után először éreztem csendet a fejemben. Úgyhogy a dal valamifajta számvetés volt az azt megelőző időszakról, és reflektálás arra a temérdek dologra, ami a városba költözés óta történt velem.

Idén januárban megjelent számodnak is hasonló a tematikája, ám kicsit máshonnan érkezik. Aggodalomból, társadalom- és rendszerkritikából, szembenállásból. Még talán harcból is. Hangzásában lágyabb, megfogalmazásában indulatosabb. Mi az üzenet, amit a Reflections dallal szerettél volna átadni?

Az, hogy annak ellenére, hogy ömlik ránk a médiából ez a temérdek rossz dolog, ami történik a világban, igenis itt vannak körülöttünk a szép dolgok is, és muszáj róluk beszélnünk, énekelnünk, hogy ellensúlyozzuk a rosszat. Vissza kell hozni a varázst a mindennapokba.

Debütáló nagylemezed egy éves. Ennyi idő távlatából hogyan látod ezt az albumot?

Általában előjön belőlem a kritikus, és utólag a hibáit szoktam látni. Igyekszem nem túlságosan átengedni magam ezeknek a gondolatoknak, mert összességében ez az album épp a hibáival együtt önazonos. Új volt nekem minden, ami egy album elkészítésével együtt jár, és amit akkor tudtam, azt mindent beleadtam.

Az In The Garden melyik számára vagy a legbüszkébb és miért? Esetleg van olyan dal, amit valamiért ma már nem úgy csinálnál meg?

Nehéz egy konkrét dalt kiemelni. Talán a Journey to the Land of the Dreams dalra vagyok a legbüszkébb, abban utólag is úgy érzem, hogy minden jól összeért. A legtöbb dallal kapcsolatban azért eszembe jut egy-két dolog, amit ma már másképp csinálnék, de a dalok magján nem változtatnék, az album koncepcióját teljesnek érzem.

Az albumon egy magyar nyelvű szám szerepel, ez pedig az Indulj el egy úton és a Kis kece lányom népdalok egybegyúrása, feldolgozása. Két gyönyörű, régi stílusú népdal olvad általad egybe. Hogyan kötődsz ezekhez a művekhez?

Sok évvel ezelőtt hallottam ezt a két népdalt együtt előadva Naptengeri (Tóth Eszter) előadásában. Érzelmileg nagyon megérintett a dal, én is elkezdtem a koncertjeimen játszani, hozzám nőtt. Amikor az album felépítésén gondolkoztam, egyértelmű volt, hogy ez is rákerül. Kicsit kívül esik az album koncepcióján, de épp ezért került az utolsó helyre. Kitekintés, levezetés. Az is jólesik, hogy így lett egy magyar nyelvű dal az albumon.

Van olyan dalod, amit esetleg az érzelmi töltete miatt nehezedre esik eljátszani? Esetleg olyan, amit pont a hozzá kötődő érzéseid miatt játszol szívesen?

Az In the Garden című dalt minden koncerten eljátszom. Ez az egyetlen dal, amit nem tudok megunni, mindig jelent valamit, mindig elbűvöl. Van ennek egyfajta ritualitása is. A koncert legelején szoktam játszani a dalt, amivel szimbolikusan a közönség és én is belépünk a Kertbe.

Olyan dal, amit nehezemre esik eljátszani az érzelmi töltete miatt, nincs. Inkább olyan szokott lenni, hogy adott pillanatban nem érzem magaménak azokat az érzéseket, amelyekben egy-egy dal íródott.

Ősszel egy interjúban azt nyilatkoztad, első nagylemezedet elengedted, már dolgozol a következőn. Azóta jelent meg a korábban említett két nótád, az Őszi Merengő és a Reflections. Van, amit még elárulhatsz nekünk a készülő második albumról?

Az In the Garden lágy, éteri, melankolikus dalokat foglal magába. Most emberileg és zeneileg is nyersebb, sötétebb, érzelmesebb irány érdekel. Lesznek zenék, amiket zongorával adok elő, és a tervek között szerepel az is, hogy bendzsóval rögzítsek dalt.

Van megszokott módszered, ahogyan alkotsz, vagy minden dal máshogy születik? A szövegeket vagy a hozzá tartozó zenét írod meg könnyebben?

Az, ahogyan a dalok születnek, számomra is egy misztikus és megfoghatatlan folyamat.

Utólag például nehéz visszagondolnom, hogy az album dalait hogyan is írtam meg. Nem tudnám pontosan visszakövetni. Valahogyan megformálódtak. Amikor nagyon benne vagyok a dalírásban, az egészen transzszerű, felfokozott állapot. És egyben stresszes is.

Időnként megjelenik a fejemben egy-egy szövegrészlet, dallam, vagy harmóniamenet. Ha elég jónak bizonyul az ötlet, akkor elkezdek rajta dolgozni, és a dal formálja magát. Vannak dalok, amik nagyon hamar elkészülnek, és vannak, amiket hónapokig is pihentetek. Azért az a jellemzőbb, hogy meg kell velük szenvedni. A szövegírás iránt egy kicsit lelkesebb vagyok, zene nélkül is szoktam írogatni, úgyhogy azokból az ötletekből gyakrabban lesz dal, amik elsősorban szövegként jelennek meg bennem.

Számos feldolgozásod is elérhető a YouTube-on, egészen szép nézettségekkel, átdolgozásaidat gyakran koncerteken is játszod. Mi alapján választod ki ezeket a nótákat? Egyszerűen csak azt dolgozod fel, ami neked tetszik, ami megszólít?

Igen, ha megszólít egy dal, és magaménak érzem, akkor vágyom arra, hogy el is tudjam játszani. Ha játszom, akkor még erősebbek az érzések, mintha hallgatnám. Legutóbb Leonard Cohen Who by Fire dalával volt ilyen élményem: megismertem a dalt, nagy hatással volt rám, úgyhogy párszor meghallgattam, aztán már a kezemben is volt a gitár, és jó ideig nem telt el úgy nap, hogy ne játszottam volna el legalább párszor.

A feldolgozásaid között szerepelnek azok az előadók is, akik a legnagyobb hatást gyakorolják rád? Hogy érzed, kik inspiráltak, inspirálnak a leginkább?

Joni Mitchell elsőként jut eszembe, tőle több dalt fel is dolgoztam már. Elképesztő az előadói karizmája, egyedi a gitárjátéka, a szövegei. Ebből az időszakból még Jackson C. Frank, Sandy Denny, Nick Drake, Bert Jansch (és még sokan mások) voltak rám nagy hatással. Mostanában sötétebb tónusú zenéket hallgatok, az abszolút kedvenc David Eugene Edwards (Sixteen Horsepower, Wovenhand), akit tavaly volt szerencsém élőben is hallani. Az ő hatására kezdtem el bendzsón játszani. Nick Cave, Pj Harvey dalait is sokat hallgatom az utóbbi időben.

Azt gondolom, neked igazán fontos, hogy tartalmat, értéket hordozzanak a dalok. Ilyen szempontból szerinted mely hazai (vagy külföldi), mai előadókra érdemes odafigyelni?

Be kell vallanom, hogy kevés magyar zenét hallgatok, és a külföldiek közül is inkább a régebbi albumokat. A Trio Squelini egy magyar kamarazenekar, az ő koncertjeikre évek óta rendszeresen járok. Minden alkalommal mély, katartikus élmény a zenéjük. Őket bátran ajánlanám mindenkinek. A kortárs hazai előadók közül szerintem Hegedűs Józsira mindenképp érdemes még odafigyelni. Biztos vagyok benne, hogy temérdek más előadóra is, akiket én nem ismerek.

Bár debütlemezed tavalyi, már előtte is egészen sokat koncerteztél. Hozzád hasonló, induló előadókhoz képest kifejezetten sokat. Megosztanád velünk néhány kedvenc élményedet?

Az egyik legkedvesebb emlékem, amikor egy általános iskolába hívtak játszani Kőbányán. Egy csapat figyelmes, kíváncsi, végtelenül aranyos 8-12 éves gyereknek zenéltem. Körbeültünk, kiosztottam magyar nyelvű szövegeket, hátha énekelnek ők is velem. Azt gondoltam, majd biztos szégyenlősen, halkan bekapcsolódnak, de egyáltalán nem ez történt. Nagy bátorsággal csatlakozott a dalokhoz ez a seregnyi angyali gyermekhang is. Nemcsak a magyar nyelvű dalokhoz, az angolokhoz is. Pedig nem kaptak róluk szöveget, de ez nem zavarta őket, ki-hogy tudta, próbálta formálni a szavakat, hangzókat. Nagyon megható volt így játszani. Utána pedig mindenki kért tőlem egy aláírást a saját kis papírjára.

Idén nyáron még kettő fesztiválon lépsz fel, Gombaszögön július 16-án, illetve a Fekete Zajon augusztus 1-én. Hogyan készülsz és mire számíthatnak a nézők, hallgatók?

Ez nem túl megfogható dolog, de jelenleg a színpadi jelenlétemen szeretnék dolgozni. Nagyon izgulós vagyok, és sokszor nehéz emiatt mindenestül megérkezni az előadásba, vagy már csak az előadás végére sikerül feloldódni. Úgyhogy a következő koncerteken remélem ezt a jelenlétet sikerül minél jobban megvalósítani. A dalok is ebből tudnak igazán kivirágozni.

Mit gondolsz, hosszú távon meddig juthatsz el Frannyként? Mi a vágyad, amit szeretnél elérni? Egyáltalán van ilyen vagy inkább a zene szeretete és meditatív élménye a cél?

A világnak szüksége van lassúságra, elmélkedésre, reflektálásra, érzelmekre. A saját részemet a zenémmel tudom betenni a "közösbe”. Remélem lesznek a jövőben is emberek, akiket ez megérint. Olyan ez, mintha elindulna egy hullám: az ember kap valami szépet egy élmény által, azt továbbviszi a környezetébe, majd onnan terjed még tovább. Jó érzés zenélni a négy fal között is, de igazán nagy élményt az a légkör ad, ami a közönséggel együtt tud létrejönni egy-egy koncert alkalmával. Hogy meddig tud eljutni a zeném, azt nem tudom. Vannak praktikus célok a szemem előtt: kiadni a következő albumot, fejlődni technikailag, zeneileg, vizualitásban, eljutni minél több és jobb helyre koncertezni. De az egésznek a lényege az, amit a zene másokban és bennem lelkileg ébreszt.

Nagyon köszönjük az interjút! Végezetül, ha már vele kezdtünk, zárjuk is vele az interjút; megkérlek, küldj egy számodra fontos Franny idézetet az olvasóinknak!

Éppen attól félek, hogy végül is én akarom majd összemérni a tehetségemet a másokéval. Ez az, ami megrémít. Ezért szálltam ki az egyetemi színházból. Mert túlságosan is hozzászoktam a dicséretekhez, a tapsokhoz, az ömlengésekhez, sőt még örülök is neki. Azt hiszed, jót tesz az embernek? Lesült a bőr a pofámról. Belebetegedtem. Belebetegedtem abba, hogy nincs annyi merszem, hogy nulla merjek lenni.

Kérdezett: eNVé

Fotók: Lajta Gábor, Alberto Eloy Rodriguez

Franny elérhetőségei:

Facebook × Instagram × YouTube × Bandcamp × Spotify × Linktree