Album: Altamullan Road
Előadó: Altamullan Road
Megjelenés ideje: 2020.09.17.
Kiadó: Ranka Kustannus
Származás: Finnország
Tracklist:
1. When It's Time
2. Hearts of Old
3. Song of the Lark
4. Underwater
5. Art of Losing
6. Interstellar Friends
7. Candle in the Dark
8. The Merry Scallywag
9. They should've Sent a Poet
10. Dawn
Igaz, mi igaz, többnyire finn metal bandákról hallani leginkább világszerte, holott a kiváló muzikális oktatás miatt számos stílusban pottyannak ki zenei hozzáértést és érzékenységet tükröző muzsikák északi rokonainktól. Az Altamullan Road esetében adott két-, egymás hangját éteri csodával kiegészítő barátnő, Johanna Iivanainen és Johanna Kurkela. Előbbi már több évtizede mozog és ér el sikereket a finn jazz és pop pályán, utóbbi bár fiatalabb, ám nemzetközileg valamivel ismertebb énekesnő. Ezt saját számain túl leginkább annak köszönheti, hogy szerepelt Tuomas Holopainen eddig első és egyetlen szólóalbumán, a Music inspired by the Life and Time of Scrooge címet viselő alkotáson, szintén az említett úriemberrel, valamint Troy Donockleyvel közösen 2018-ban kiadták az Auri első nagylemezét, legutóbb pedig a Nightwish idén tavasszal megjelent 9. nagylemezén hallhattuk, a lassan-lassan klasszikus rangot kiérdemlő Shoemaker számban. Ennél fogva Kurkelat ismerheti a metalos közönség is, ám ezt a párhuzamot gyorsan felejtsük is el, hiszen itt pop zenéről van szó. Persze azért nem ilyen egyszerű a helyzet, szerencsénkre. Nem az elcsépelt pop-kliséket halljuk, hanem a stílus legnemesebb elemeit, talán-talán dark popnak nevezhető muzsikát, vegyítve klasszikus- és népzenei hangszereléssel, valamint egy csipetnyi Aurival. Tudván, hogy az idei pandémia alatt felvételre került az előbb említett projekt második lemeze és sejtve azt, hogy a két csapat dalai akár egy időben is készülhettek, ez az utánérzés nem is lehet olyan véletlen.
No de nem szeretném letudni annyival ezt a dolgot, hogy a szintén self-titled Altamullan Road anyag egyfajta kistestvére az Aurinak. A hangulat bár hasonló, nagy különbség, hogy itt a szövegeket és a zenét is nagyrészt Johanna Kurkela önállóan szerezte, ráadásul itt, ahogy korábban említettem, egy duóról van szó. Ez azért is fontos, mert bár különleges, viszonylag változatos, nem tolakodó, ötletes és érzéki a zenei alap, de a hangsúly a magamutogatás-mentes éneken van. Johanna és Johanna hangja pedig összesimulva, egységet kovácsolva egészíti ki egymást. Pont emiatt egy darabig hiányoltam is Iivanainen szereplését, úgy érzékeltem, hogy kevesebb lehetőséget kap ezen az albumon, holott igazából nem így van. Meg merem kockáztatni, hogy tisztább, kiműveltebb és technikásabb az éneke, mint Kurkeláé, ugyanakkor utóbbi élesen megkülönböztethető és egyedi orgánummal bír. Így jó ideig csak az ő hangját hallottam ki, ami nem az egyébként kifogástalan keverés hibája, egyszerűen csak ebbe az ismerős elembe tudtam először kapaszkodni. Sokadig meghallgatásra már nyilvánvalóvá vált, hogy a két hölgy énekének arányai kiegyenlítettek, így Iivanainen is nagy szerepet kap az olyan dalokban, mint az Art of Losing, az Interstellar Friends vagy az albumot indító When it’s Time.
Utóbbi egyébként az album egyik legerősebb trackje, kiváló és magával ragadó indítás, nem hiába kapott egy mutatós kis klipet is. A fent említett ének az egész albumon igen változatos, a refrének dalon belül is apróbb változtatásokat kapnak, ötletes hajlításokat hallhatunk, a dallamok pedig nem sokszor egyértelműek, nem mindig halljuk előre őket. Jó példa erre a When it’s Time, a számot záró acapella rész, de a különleges refréneknél említhetjük például a Song of the Larkot, de az album egyik „legmélyebb” számát (haha…) az Underwatert is. Utóbbi egyébként tényleg a leglentebb hangolt tétel, mely megnyugtatóan ugyan, de a repülés, zuhanás, süllyedés érzetét kelti.
Zenei szempontból leginkább akusztikus hangszerelésre és enyhe samplerekre támaszkodnak a nóták, csak elvétve hallhatunk egy-egy elektromos gitárhangzást, pont ott és pont annyit, amennyit kell. Az Underwater mellett a Candle in the Darkban van fontos szerepe. A Candle.. az egész korong talán legmegrázóbb tétele, a nemrégiben elmúlt Halloween, minden szentek és halottak napja még talán-talán bennünk élő hangulatával főleg át lehet érezni. Azért nem kell megijedni, mély és elgondolkodtató szövegeket kapunk, melyeket a muzsika megfelelően megtámogat, ám nem végig gyászolunk, a lemez nagy része a befelé fordulás, megnyugvás, enyhe szomorkodás, ám mégis felfrissülés érzetét kelti. Őszintén én egy enyhe karácsonyi légkört is kaptam az olyan tételek által, mint az albumot záró, ének nélküli zongorás-vonós track, a Dawn vagy az album első felében található Hearts of Old. Annak ellenére, hogy az egész albumon magas színvonalat közvetít, talán pont a Hearts…-ban alakítja a legnagyobbat és legérzékibbet Johanna Kurkela.
A 7. tételig bezárólag viszonylag homogén atmoszférával rendelkezik az album, ám The Merry Scallywaggal ez megváltozik. Ez egy szintén instrumentális tétel kikötői, enyhén kalózos, folkos, keltás hangulattal. A Scallywaget a They should’ve Sent a Poet követi, melynek címe a tracklist átolvasásakor rögtön felkeltette az érdeklődésemet, ám amikor meghallottam, egyből kikerekedett a szemem. Rádióállítgatás után egy enyhén eurodiszkó, europop számot kapunk. Nincs ezzel baj, sokadik meghallgatásra is különleges és közel kiválóan szerkesztett tétel, egyszerűen csak masszívan kilóg hangulatilag a lemezből. Igaz az, hogy két-, már régóta együtt koncertező barátnő örömzenéjéről és szerelemgyerekéről van szó az Altamullan Road esetében, így nem lehet pálcát törni rajtuk, ugyanakkor a sorrendek variálásával talán kevésbé zökkentem volna ki ebből a nagyszerűen megalkotott világból. Szubjektív vélemény, de engem nem hozott le az életről annyira a Candle in the Dark, hogy utána a The Merry Scallywaggal és az azt követő Poettel fel kellett volna pörgetni. Ráadásul utána a végén még megkapjuk a viszonylag rövid megnyugvást, a Dawnt… A The Merry… gyorsasága talán a Song of the Lark pattogós ütemei elé vagy mögé illett volna jobban, ezzel némiképp kiegyenlítve és elegyengetve a hangulati hullámhegyeket és völgyeket.
A szőrszálhasogatást abbahagyva az Altamullan Road egy nagyszerű bemutatkozást produkált. Ösztön és öröm ez az elgondolkodtató, égi, angyali tisztaságot, ám ember, Föld és természet közeliséget is képviselő zene. Maga az Altamullan Road, mint kifejezés is egyfajta föld alatti utat jelent. Valahol ebben rejlik a titok nyitja, hiszen ez a gyökerek és az ősiség felé is barátságot mutató-, egyszerre régi és egyszerre modern pop muzsika igazán meg tudja szólítani az embert. Kivétel nélkül mindenki figyelmébe ajánlom! Én biztosan sokszor elő fogom venni a karácsony közeledtével ezeken a bizonytalan, egyre sötétedő, egyre hidegebb őszi és téli napokon, ám nem csak azért, hogy elmélyüljek és szomorkodjak, hanem hogy fel is töltődjek.
Pontozás: 9/10
Írta: eNVé
Elérhetőségek:
