5 éve jelent meg első albumuk, jövőre pedig 10 éves lesz a zenekar. A Fatal Error már kétszer megjárta A Dal műsort, lassan pedig megkerülhetetlen lesz a nevük a hazai rock-színtéren. Balázs Mihállyal, a bandát is összefogó billentyűssel beszélgettünk, nagy vonalakban pedig a zenekar alakulásától (és még előbbről) napjainkig mesélte el nekünk a zenekar és az ő személyes történetét is. Vele készült nagyinterjúnkat alább olvashatjátok.
Vissza tudsz emlékezni, hogy milyen érzés volt először leülni a zongora elé? Hány éves korodban lehetett ez?
Édesanyám gyerekkorában tanult zongorázni, így nekünk van egy Petrof márkájú szuper pianínónk, ami már születésemkor is ott volt a lakásban, szóval azt sajnos nem tudom megmondani, mikor ültem le először a zongora elé, de talán 2-3 éves korom körül lehetett, biztos pancsoltam a billentyűkben, ahogy egy normális baba, ha leteszed egy zongora elé, ez pedig tuti, hogy nagyon jó érzés lehetett.
Anno próbálkoztál más hangszerekkel is, avagy szóba sem jöhetett más, csak a zongora?
Gyerekként koncerteken engem mindig a dobolás fogott meg a legjobban, valahogy ösztönszerűnek hatott, ahogy ütik a bőröket, nagyon menő volt. Aztán az óvodában sokat énekeltünk, és kiderült, hogy elég jó hallásom van. Emlékszem, hogy az egyik óvónénim elvitt több óvónői továbbképzésre, és kiállított a sok néni és bácsi elé népdalokat énekelni, jó érzés volt. Ezután anyukám ragaszkodott hozzá, hogy zongorázni menjek. Az öcsémnél pont a jó ritmusérzék derült ki hamar, így ő „mehetett” ütős szakra, egy csomó ideig irigykedtem is. Összességében hálás vagyok, hogy zongorázni írattak be, a zongoratanárnőmnek is nagyon sokat köszönhetek.
Egyértelmű volt nálad, hogy olyan zenekarban szeretnél játszani, ahol szintisként klavírozhatsz? Kik, mely zenekarok billentyűsei voltak a fő inspirációid erre?
Öt éves korom környékén apukám elvitt pár rockkoncertre, és én tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Pici koromban nagy hatása volt annak is, hogy találtam otthon több bakelitet, és az első kedvenc zenekarom az LGT lett. Nem nagyon voltam hajlandó akkor mást hallgatni. A mai napig nagyon szeretem az LGT lemezeit, dalait, és természetesen Presser Gábor billentyűjátéka nagyon nagy hatással volt rám mindig is. Egy idő után a zongoragyakorlás ténylegesen tartott 10-15 percig, és utána áttértem a Beatlestől a Let it be című dalra, vagy valamelyik LGT nótára. Egyértelmű volt, hogy billentyűs szeretnék lenni.
Külső szemlélőként azt nem lehet mondani, hogy vigyáznál a szintijeidre a koncerteken. Bírják a strapát vagy sikerült már néhányat nyugovóra küldeni?
Szerintem nagyon fontos, hogy a színpadon legyen egy előadónak kiállása. Nálam ez abban is jelentkezik, hogy fizikálisan kiadom magamból a hétköznapokban felgyülemlett feszültséget. Biztos vagyok benne, hogy jóval több kalóriát égetek el, mint egy edzőteremben másfél óra alatt. Ebbe beletartozik az is, hogy néha felpattanok a billentyűmre. Arra azért próbálok vigyázni, hogy a hangszeremben ne tegyek kárt, és talán az esetek 95 százalékában ez sikerül is. Az első hangszerem 10 évig bírta, de annak is csak a kalapácsmechanikája ment tönkre, meg hiányzik talán pár csavar. A többi hangszerem szerencsére újszerű állapotban van még mindig.
2011-ben indult a banda, lassan 10 éve, hogy létezik a Fatal Error. Mi jut eszedbe, ha a zenekar alakulására gondolsz?
Az első, ami beugrik, az a Szinyei Merse utcai volt lakásunknak a nappalija, ahova szüleink nagy örömére minden héten egyszer becuccoltunk elektromos dobbal és gitárerősítővel, és csörömpöltünk pár órát. Biztos a szomszédok is kurvár@ örülhettek neki. Jakóval mi voltunk nyolcadikosok, Miki hetedikes. Fogalmunk nem volt arról, hogy egy zenekar profi működéséhez mi kell, vagy akár, hogy kell egy jó dalt megírni. A 10 év nyilván sok idő egy zenekar életében, de ha belegondolsz, úgy, hogy a megalakulás után jön még csak az, hogy az ember hogyan fogja meg a hangszerét, talán annyira nem is annyira sok. 
Ha jól tudom, a mai felállás fele az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumában nevelkedett. Ilyen virágzó (volt) ott a zenei és művészeti vonal? Hisz, ha másra nem is gondolunk, csak a te évfolyamodból is került ki egy-két igen tehetséges zenész, író, költő…
Kemény Zsófival például nyolc évig osztálytársak is voltunk. A Radnóti nem kifejezetten egy művészeti suli. Én nagyon szerettem oda járni, az osztályközösség is sokáig jó volt. Talán amiatt lehet ez, amit mondasz, hogy hagyták a gyerekeknek, hogy kreatívak legyenek, alapvetően inkább egy liberális szellemiségű oktatás folyt. Például volt egy hangtechnikus csapat diákokból, akiknek volt egy kis stúdiója, onnan üzemeltettük a sulirádiót, meg volt a díszteremhez kulcsom, többször sutyiban be is lopóztam, hogy leüljek a zongorához játszani, ha nem volt ott senki.
2015-ben jelent meg a Fatal Error első nagylemeze, a Bérlet az életre. Hogyan emlékszel vissza a felvételek és a megjelenés körülményeire?
Fontos megemlítenem, hogy Zsola csatlakozásával lettünk igazán zenekar. Az első lemezen is, és azóta is a legnagyobb részben az ő dalait csináljuk meg, és egyben ő a frontember is. Egyébként ebben az időszakban lett Boti is a banda tagja. A Bérlet az életre készítésénél nagyon nem tudtuk, hogy egy lemezt hogyan kell meghangszerelni, kiadni, promózni stb. Csak csináltuk, ami eszünkbe jutott. Kevésbé volt kiforrott a hangzásvilág, a zenei elemek is gyerekcipőben jártak, de maximálisan őszinte lemez lett, ezt szeretem benne a legjobban.
Ezt követően jó néhány koncertet, turnét letoltatok. Mely zenekarok, zenészek voltak leginkább a segítségetekre? Akár a koncertezést, akár mást ideértve.
Huhh nehéz ügy, mert legalább 30 zenekart fel tudnék sorolni. A kezdetektől fogva nagy hatással volt ránk a Fish! és a Supernem, aztán voltunk turnén a Tankcsapdával, ami felejthetetlen élmény volt. Az Alvin és a Mókusoknak és a Paddy and the Ratsnek is nagyon sokat köszönhetünk.
2017-ben a Kisszobából Nagyvilág című második lemezetek megjelenésekor már a Dürer Kert közepes termét (Room 041) raktátok tele. Jól gondolom, hogy ez egy fontos mérföldkő volt a zenekar életében? Ki tudsz még emelni hasonlóan fontos momentumokat?
Talán mondhatjuk, hogy a második lemez készítésekor kezdtünk tényleg koncepciókban gondolkodni, ekkorra egészült ki a csapat a mostani felállásra. Egész addig csak kiadogattunk cuccokat, és mentünk koncertezni, amerre csak láttunk. Ezután következett, hogy a megjelenéseket koncertekkel összekötöttük, és elkezdtünk tudatosan építkezni. Ezen nagyon sok múlik. Ez volt az első lépcsőfok ebben az építkezésben, emlékszem, hogy baromi jó volt a színpadon állni. A lemezeink megjelenése mindig nagyon fontos pillanat volt.
Én az egész eddigi pályátokat egyfajta kis lépésekből álló, de tudatos építkezésnek látom. Úgy tudom, hogy a háttérmunka, a szervezés igen jelentős részét te végzed. Mennyire nehéz sínen tartani ezt az egész bandát, hogy haladjatok a kitűzött célok felé?
Az egész eddigi pályánk eleje, mint már említettem, nem igazán volt tudatos. Valahogy úgy alakult ki az évek során, hogy a közösségi média felületeket én kezelem, és 2015 környékén „menedzser” nélkül maradtunk, így kénytelen voltam átvenni a koncertszervezést is. Baromi szerencsés vagyok, hogy a zenésztársaimmal könnyű együtt dolgozni, senki nem tekintett soha a Fatal Errorra mellékprojektként, mindenkinél prioritás volt az egyéb dolgai mellett (nyilván azért a polgári melója megvan mindenkinek). Talán ezért is tud működni a dolog, mert – hogy ilyen kommersz frázisokat puffogtassak – egy irányba nézünk, egy filmet nézünk.
Ráadásul mindezt a menedzselést munka mellett csinálod. Te személy szerint mennyire nehezen tudod összeegyeztetni a munkát, a magánéletet, a zenekart és miegymást? Hiszen vannak, akik egyet sem tudnak kézben tartani.
Nagy szerencsém van a munkahelyemmel, baromira jófejek és megértőek, ha pénteken előbb el kell jönnöm munkából, simán ledolgozhatom azokat az órákat máskor. Nyilván ennyi dolgot nem lehet 100%-on pörgetni egymás mellett, de azért igyekszem. Talán leginkább a magánélet az a rész, ahol többször megszívom, sok olyan emberre nem tudok elég időt szánni, akik fontosak nekem, ebből szoktak is sértődések lenni, de nyilván, ha valaki közel áll hozzám, tudja, hogy mennyire fontos szerepet játszik az életemben a zene és a zenekar.
Ugyanakkor a zenekar mellett a mai globális szituációban is jó, ha az ember több lábon áll, ha van B terve. Mindig is szerettél volna valami mást, valami merőben eltérőt tanulni a zenélés mellett, amivel biztosan el tudsz helyezkedni?
Részben a családi hagyományok és nevelés miatt is, de mindig alapvető volt, hogy kell valami végzettség és munka, meg hát egy rockzenekarból jó darabig sehogy se lehet pénzt keresni. A matekhoz és a fizikához volt érzékem, és matek-fizika szakos tanárnak akartam menni. Egy darabig suli mellett adtam is magán matek- és fizikaórákat, de aztán az érettségi után édesanyám, aki szintén matfizes tanár, rábeszélt, hogy inkább válasszam a villamosmérnökit, mert sokkal nagyobb a mozgástér, és nem éhbérért kell robotolni egy életen keresztül. Így mentem végül a BME-re, és két év csúszással, de elvégeztem a villamosmérnökit.
A második albumotok megjelenése óta egyre többet koncerteztetek, de már csak hatan, hiszen megváltatok a zenei palettát is színesítő trombitásotoktól. Miért, alakult így, tudnál erről mesélni?
Norbi kereken öt éve lépett be a zenekarba, és kereken két éve váltak el útjaink. A Bérlet az életre lemez munkálatai közben lettünk barátok, és az ő trombitálása hallható már a lemezen is. Ő is ugyanúgy a csapat tagja volt, együtt raktuk bele a szívünket-lelkünket. Aztán sajnos több tényező is közbeszólt, ő Miskolcon tanult, a zeneművészetin, és sokszor a kötelező koncertjeit nem tudta összeegyeztetni a mi próbáinkkal és koncertjeinkkel, mi ettől függetlenül nem álltunk le se a koncertekkel, se a dalírással, csak éppen nem tudtuk elképzelni, hogy az új dalokban milyen szerepet tudna játszani egy trombita, nem éreztük annyira indokoltnak. Röviden ennyi. Talán ez volt a legnehezebb döntés az eddigi életem során.
Az utóbbi néhány évben ti is többször koncerteztetek az AWS-el. 2018-ban megnyerték A Dalt, kijutottak az Eurovízióra. 2019-ben az egyre több hazai rock együttes mellett ti is bekerültetek a műsorba. Mennyi mindennel gyarapodott ennek köszönhetően a Fatal Error?
Az első és legfontosabb, hogy a baráti közönség magot tudtuk ösztönözni egy kis összefogásra, és ezáltal sokkal közelebb kerültünk egymáshoz a közönségünkkel. Emellett persze az is fontos, hogy a nevünk sokkal inkább bekerült a köztudatba, nagyon sok médiamegjelenéshez juttatott hozzá a műsor. Sokan szoktak negatívumként hivatkozni rá, de szerintem minden azon múlik, hogy te mit hozol ki az ottani szereplésedből. Magadat kell adnod, és kész.
Miért éreztétek szükségesnek, hogy újra elinduljatok a 2020-as Dalban is?
Az elsődleges szempont az volt, hogy promózzuk a 2019-ben megjelent Halandó című nagylemezünket, plusz arra is jó volt visszagondolni, hogy az előző évben mennyire jól éreztük magunkat a műsor alatt. Azért persze agyaltunk, hogy beadjuk-e a jelentkezést.
A műsort megjárt dalaitok, így a Kulcs és a Néma is a tavaly év végén kijött-, általad is említett harmadik nagylemezeteken, a Halandón jelent meg. Tudatosan lett ez a korong kompaktabb és egyben zúzósabb is, mint elődei?
Amikor a Halandó lemezt írtuk, az volt a koncepciónk, hogy írjunk egy ütős rocklemezt, amin olyan témák, dalok vannak, amilyen zenét mi is szívesen hallgatunk. Fontos azt is megjegyezni, hogy Bence a Kisszobából Nagyvilág lemez előtt szállt be a zenekarba, de zeneileg talán a Halandó lemezre értünk össze. Az eddigi pályafutásunkra, ha visszagondolok, a Halandó lemez az, amire a legbüszkébb vagyok.
Tudnál mesélni a Halandó alkotói és felvételi folyamatáról? A felvételeket Vári Gáborral (Dystopia) közösen készítettétek, milyen volt a közös munka?
Vári Gabi személyében végre megtaláltuk azt az embert, akivel együtt szeretnénk dolgozni. Szakmailag is a topon van, tökre érti, hogy mi mit szeretnénk, sokszor nem is kell mondani, mert kitalálja. 2018 nyarán, amikor a Kulcsot és a Mérleget „próbaképp” felvettük nála, gyakorlatilag azonnal egy hullámhosszra kerültünk, nagyon jó barátság alakult ki.
A Némát napi több alkalommal is játssza a Petőfi Rádió. Ez biztosan nagy elismerés a számotokra. Miért alakult úgy, hogy az AWS Viszlát Nyár című számához hasonlóan a Némát is a – szintén remekül sikerült – akusztikus verziójában hallani?
Ha megnézed a mai rádiós trendeket, igencsak elvétve találsz olyan dalt napi rotációban, amiben üvölt a torzgitár, és sikítoznak a refrénben. A sztori úgy alakult, hogy a DAL 2020 műsornak most volt egy akusztik adása, amire át kellett hangszerelni a dalokat, és a showban élőben előadni. Ezt az adáshangot rögzítette a stáb sávonként, és igazából mi utólag tudtuk meg, hogy ők ezt a felvételt megkevertették, és a Petőfi Rádió tőlük elkérte a felvételt. Álmunkban se gondoltuk volna, hogy gyakorlatilag egy élő koncertfelvétellel fogunk rotációba kerülni. Az én szívemhez egyébként a Némának az akusztikus verziója nagyon közel áll, de mindannyiunk jobban élvezte idén az akusztikus fordulót, ezért is döntöttünk úgy végül, hogy a műsor döntőjében is ezt a verziót adjuk elő.
Nemcsak a Némát hallgathatjuk a rádióban, de a közösségi karanténszámotokat, a Maradj velem otthont is. Felemelő érzés volt látni azt, hogy ez a szám olyan gyorsasággal és cselekvéssel készült, amilyet a járványhoz köthető szituáció ténylegesen megkövetel. Mennyi idő alatt és hogyan állt össze ez a szám, a hozzá kötődő videó?
Ha valami aktualitás van, és te reagálni akarsz rá, akkor azt gyorsan kell tenni. Kedden délután 5 környékén felhívtam Zsolát, hogy csináljunk egy ilyen dalt, ő fél 6-kor már a menyasszonyának tetoválószalonjában ült a gitárjával, és még aznap este megírta a dal alapját, közben én kitettem a facebookos Fatal Error Family csoportba, hogy mindenkitől várunk felvételeket. Szerdán itthoni körülmények között meghangszereltük, és felvettük a dalt, elküldtük Vári Gabinak masterelésre, csütörtökön megvágtam a kapott videókból a klipet, és péntek hajnalban lett kész a végleges, amit a Youtube csatornánkon meg is lehet tekinteni.
A sajnálatos, beszűkült lehetőségek miatt rengeteg zenész készített karanténszámot. Ti ezt az egészet megfejeltétek még egy dallal, a Szóljon a tapssal, melyet az értünk dolgozóknak címeztetek. Miért éreztétek fontosnak, hogy őket külön kiemeljétek?
Ezzel a dallal igazából már nem akartunk beállni semmiféle kampányba. Zsolának jött az ihlet, írt egy ilyen dalt, és mondta nekünk, hogy szívesen kiteszi egymaga a facebookra, vagy ha gondoljuk, akár megcsinálhatjuk együtt is, és kitehetjük Fatal Error dalként. Mi azt mondtuk, hogy miért ne, szóval hasonló módon, mint a Maradj velem otthont - csak talán kicsit kevésbé rohanva - ezt is meghangszereltük, és így született a Szóljon a taps. Nem kell túlgondolni.
Mennyire tudtok optimisták maradni ezekben az időkben? Egyelőre várjátok a fejleményeket, avagy igyekeztek már most is építeni a banda következő lépcsőfokait?
A zenekarból négyen igen szerencsés helyzetben vagyunk, mivel nem veszítettük el a munkánkat, így a megélhetésünk nem került veszélybe. A cégek, ahol dolgozunk megoldották, hogy tudjuk a munkánkat itthonról is végezni. A többiek nyilván kicsit rosszabb helyzetben vannak, de ha nagyon elhúzódik az ügy, és igazán nagy bajba kerülnek, nyilvánvalóan számíthatnak a segítségünkre. Természetesen a kényszerpihenő miatt jóval több időt tudunk a hangszerünkkel tölteni, így persze írjuk az új dalokat is.
Bele mertek gondolni abba, hogy mi lesz a zenekarral, de az egész zenei színtérrel is, ha a vírus sokkal tovább eltart, mint szeretnénk?
Én szándékosan nem élem bele magam egyik már leszervezett koncertünkbe sem, de persze a gépezetet készenlétben tartjuk, hogy ha szólnak, hogy lehet menni, akkor tudjunk indulni azonnal.
Mit tudsz tanácsolni a hallgatóságotoknak, hogy megmaradjon bennük a remény?
Amit már párszor említettem is, nem árt, ha a kedves hallgatóság 4-5 naponta lefürdik, igen frissítő tud lenni így a karantén időkben. Egyébként van egy csomó jó könyv, film, hangszer, podcast stb., használjátok ki az időt! Kitartást kívánok mindenkinek, remélem, mihamarabb találkozunk! 
Fotók: Herczeg Orsi, Szonda Benjámin
Kérdezett: eNVé
A Fatal Error elérhetőségei:
