Búcsúzik a USEME – Markó Ádámmal beszélgettünk

Pár nap és elköszön tőlünk a USEME… Bár az esemény keserédes, pénteken legalább bulizhatunk még egyet a srácokkal az A38 Hajón. Markó Ádámot, a csapat dobosát próbák közben csörgettük meg telefonon, hogy meséljen nekünk a búcsúzás körülményeiről, az utolsó koncertről, de többek között az együttes alakulását, történetük főbb momentumait, kedvenc élményeit, emlékeit is felelevenítette nekünk.

useme_instapost_2.jpg

Szia Ádám! Örülök, hogy összehoztuk ezt a beszélgetést! Hogy vagytok, milyen érzések keringenek bennetek így pár nappal a búcsúkoncert előtt?

Köszönöm, jól vagyunk. Múlt héten elkezdtük a próbafolyamatot, nagyon jó volt újra látni egymást, mert már jó ideje nem találkoztunk így öten. Valamennyire persze féltünk ettől az egésztől, hogy hogyan fogjuk megélni. Én például sose csináltam még búcsúkoncertet eddig, egyik zenekarommal sem. De el kell, hogy mondjam, mindenki jól kezeli a szitut, mindenki nagyon odateszi magát azért, hogy ez a pénteki koncert méltó lezárása legyen a USEME történetének.

Akkor van bennetek izgalom és félsz a búcsúzás miatt.

Inkább keserédesnek mondanám ezt az érzést, hiszen mi, együtt, közösen döntöttünk úgy, hogy befejezzük a zenekar pályafutását. Közben meg nagyon szeretjük és tiszteljük egymást, van mögöttünk 7 elképesztő év. Rengeteg mindent elértünk együtt, igyekeztünk új színt adni a magyar rockzenének. Mindezek miatt keserédes a búcsú, de a lezárást oda fogjuk tenni rendesen.

Viszonylag szűkszavúan fogalmaztatok tavaly októberben, amikor bejelentettétek, hogy elköszöntök. Számos kommentből az jött le nekem, hogy azért a hallgatóitok többet szeretnének tudni a körülményekről.

Ahogy, mondjuk egy párkapcsolati szakítást sem lehet mindig megmagyarázni, úgy ez sem egyszerű dolog. Én a többiek nevében is azt tudom mondani, hogy egyszerűen azt éreztük, hogy nem tudunk tovább haladni, fejlődni. Utóbbihoz nem kicsit járult hozzá 3 évvel ezelőtt a Covid-járvány, ami egyébként is nagyon betett a zenekarnak. 2020 tavasz elején jelent meg a harmadik albumunk, az Üveghegy, előtte pedig elképesztő 2 évünk volt, az összes nagy fesztiválon ott voltunk, 2019-ben megnyertük a Nagy-Szín-Pad!-ot, és még sorolhatnám. A járvány alatt viszont nehéz idők voltak, mindenki próbálta valahogy összekaparni az életét, máshová kerültek át a prioritások, ami miatt nem úgy működött már a kohézió, ahogy ebben az együttesben kellett volna. Mindig is magasan volt a léc mindenkiben a csapattal kapcsolatban. Pont emiatt tettük fel magunknak egy idő után a kérdést, hogy van-e értelme így folytatni.

Nekem anno a vírus első hullámában nagyon sokat segített a harmadik albumotok. Mégis, ti mit gondoltok most, érdemes volt akkor megjelentetni?

Tudod, utólag mindig okosabb az ember, mindennel pedig mi sem számoltunk. Hál’ Istennek nem volt még akkor senkinek tapasztalata ilyen pandémiával. Mi egyszerűen csak azt éreztük, hogy ki kell jönnünk az új lemezzel, hogy kellenek az új dalok. Azt reméltük, az egész nyarat végig fogjuk majd koncertezni, turnéink voltak lekötve, de az egészet átírta a járvány, ezért nem is tudtuk megfelelően promotálni az albumot.

Ha jól emlékszem, az album megjelenésekor volt egy posztotok, amiben azt írtátok, hogy a csapat alakulásakor felmerült az is, hogy Üveghegy lesz a nevetek. Érdekes, hogy pont az utolsó LP-tek címe lett végül ez…

Igen, ez egy jó sztori! (nevet) Amikor elkezdtük a zenekart 2015 végén, akkor egy e-mailezésben azt hiszem körülbelül 240 név ötletet hoztunk össze, többek között az Üveghegy is szerepelt ezen a listán. Igazából tök véletlen, hogy pont az utolsó album viseli ezt a nevet.

Amikor bejelentettétek a búcsúzásotokat, több rajongói kommentben is olvastam, hogy biztos a zenekar kettős-, olykor-olykor egészen negatív megítélése is közrejátszott a feloszlásban. Nyugtassuk meg az olvasókat, hogy ez nem igaz!

Nem hát! Mi soha nem foglalkoztunk ilyenekkel. Nagyon jól tudtuk, hogy a zenénk stílusa miatt fogunk kapni hideget-meleget. Azt gondolom, hogy egy teljesen új dologgal próbálkoztunk a hazai színtéren, egy olyan pop-rock, pop-metal zenével, ami itthon valamennyire szokatlan volt. Igyekeztünk jó dalokat írni, és olyat létrehozni, ami unikális. Minden esetre a beskatulyázásnak, hasonlítgatásnak, a stílusokon való vitatkozásnak, veszekedésnek soha nem volt semmi értelme. A művészet, a zene határtalan.

Az biztos, hogy az unikális muzsika, de a kettős megítélés is ott volt veletek már a legelején, a Felhővitorlás című számotok megjelenésénél. Mi ugrik be neked, amikor erre a dalra, illetve az indulásotokra gondolsz?

Az egy elképesztően friss kezdet, egy új világ volt, szerintem mindannyiunk számára. Kicsit olyan volt, mint egy második gyerekkor kezdete, ahonnan épültünk, fejlődtünk, növekedtünk, szépen felfelé. Nagyon jó időszak volt. Azóta rengeteget tanultunk, rengeteget kaptunk a hallgatóktól, a szakmától, meg természetesen egymástól is, mint zenészektől, barátoktól.

Ha a USEME albumaira gondolsz, mik jutnak eszedbe? Jellemezd kérlek a lemezeket néhány mondattal!

A Világvevő egyértelműen útkeresés volt, de nagyon határozott elképzelésekkel. A Szélesvásznú Ég már sokkal bátrabb, letisztultabb volt. Nagyon komoly dalok vannak rajta, talán kevésbé popos, de szerintem jól eltaláltuk a stílus-arányokat, érett anyag lett. Személy szerint nekem ez a kedvencem. Egyébként nagyon hamar és gyorsan raktuk össze az első két lemezt. A harmadik, az Üveghegy nehezebben jött össze, mégis, talán ez a legkiforrottabb. Már-már progresszív dolgok is vannak rajta, közben meg szerintem a legjobb pop dalunk, a Kapcsold ki! is ezen van. A harmadik albumunk a USEME-finest, az biztos. (nevet). Az Akusztik pedig egy szép kirándulás, nekünk zenészként különösen nagy és jó kihívás volt áthangszerelni, másképp játszani a dalokat. Anno az AWS-sel közös koncertünk a Madách Színházban is akkora élmény volt, számunkra és a közönség számára is, hogy azt az anyagot bűn lett volna nem felvenni, megörökíteni. Az Akusztik szerintem zenei szakmaiság szempontjából egyedülálló a diszkográfiában.

Amikor én a USEME-ra gondolok, akkor egyből beugrik például, hogy hol, mikor, milyen élethelyzetben hallottam először a Felhővitorlást, de többek között eszembe jut a Szélesvásznú Ég teltházas, A38-as lemezbemutatója, valamint az is, hogy a párommal elsők között adtuk hozzá a Miénk a világot és a Leszel-e még?-et az esküvői playlistünkhöz. Mindezeket csak azért soroltam fel, mert biztos rengeteg rajongói történetet hallhattatok, láthattatok az évek során. Mi volt ezek közül a legemlékezetesebb, legmeghatóbb?

Fú! Hát rengeteg ilyen volt. De az egyik legkomolyabb, az egy lánykérés volt az Efott-on, persze előre le volt beszélve, szervezve minden. A vőlegény és a menyasszony is törzsrajongónk évek óta. A srác keresett meg minket azzal, hogy a koncertünk közben szeretné megkérni a párja kezét, mert nagyon fontos nekik, a kapcsolatukban a USEME zenéje. Az egy nagyon megható és különleges pillanat volt.

A te véleményed szerint mi az a legkomolyabb dolog, amit az együttessel elértetek?

A-, már korábban említett Nagy-Szín-Pad! egy óriási dolog volt, abban az évben mi képviseltük a Nomaddal karöltve a rockzenét. Szinte hihetetlen volt, hogy mennyien szavaztak ránk, ami miatt mainstream popzenekarokkal szemben meg tudtuk nyerni azt a versenyt, köszönhetően a rock szcéna összetartásának. Koncertjeink közül nagyon nehéz kiemelni egy-egy momentumot, hiszen óriási turnéink voltak többek között a Road zenekarral, a Tankcsapdával, az AWS-sel, többször felléptünk a Budapest Parkban, a Barba Negrában. A USEME-val olyan helyekre, fesztiválokra sikerült eljutnunk, ahova más zenekarainkkal korábban nem.

Szerinted van olyan dolog, amit a mostani búcsú miatt már nem tudtatok elérni, de vágytatok rá?

Azt gondoltuk, hogy ezzel a muzsikával nagyobb áttörést fogunk tudni elérni. Viszont olyan szépen fejlődött minden, zajlottak, sűrűsödtek a koncertek, épült a rajongótábor, hogy igazából nem voltak különösebben nagy elvárásaink. Ezt szerettük volna tovább vinni, csak közben elfogytunk. Emiatt pedig ezt eddig tudtuk fenntartani, így most búcsúzunk, de legalább jó hangulatban.

A három LP-n és az akusztikus lemezen kívül egy kislemezetek jelent meg 2021-ben, az Ébredünk. Maradt esetleg még olyan-, részben vagy egészben felvett USEME dal, amit nem adtatok ki?

Erről nem szeretnék most sokat mondani, csak annyit, hogy még készülünk meglepetéssel… Reméljük, össze is fog jönni.

Pár nap van már csak a búcsúkoncertig, elárulhatsz valamit róla? Rögzítésre kerül esetleg az esemény? Mivel készültök? Gondolom nem fogjátok eljátszani mind a 30 dalotokat. Vagy mégis?

Nem, azért a 30 szám az túlzás lenne, fárasztó lenne nekünk és a nézőknek is, és azért nem is minden dalunk koncertnóta. Egy nagyon erős programmal készülünk, soha nem volt még ilyen hosszú USEME koncert, ilyen szempontból rendhagyó lesz. Mi nem rögzítjük a koncertet, így kiadni sem tervezzük, tehát ilyen téren is egyedülálló, megismételhetetlen élmény lesz.

Végezetül; mit üzensz azoknak a rajongóitoknak, akik most, a búcsú miatt elkeseredettek?

Először is, szeretnénk nagyon megköszönni az elmúlt években nyújtott támogatást, szeretetet. Nagyon-nagyon sokat kaptunk ezekből. A zene örök, a muzsika örök, a dalok pedig mindig velünk lesznek. Vigyázzon mindenki magára, hallgassatok sok jó, magyar (és külföldi) rockzenét! Találkozzunk pénteken a Hajón! Aztán pedig ki tudja? Lehet, hogy egyszer, majd, valahol, valamikor még a jövőben is összefutunk

Így legyen! Pénteken találkozunk, nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!

Én is nagyon köszönöm!

Kérdezett: eNVé

USEME elérhetőségek:

Honlap × Facebook × Instagram × YouTube × Spotify

Facebook oldalunk

Mi is a MusicTunnel?

A MusicTunnel egy zenei webzine hazai és külföldi zenészekről, zenekarokról. Egy jó kis úszás a zenei stíluskavalkádok tengerében, kompromisszumoktól, kötöttségektől mentesen, falak és határok nélkül.

Címkék

2020 (18) 2021 (22) 2022 (18) 2023 (9) 2024 (7) 30y (5) acoustic (3) ahriman (3) akusztikus (3) alter (4) alternatív (18) alternative (8) alternative pop (3) alternative rock (10) alternatívrock (7) alternatív rock (7) ambient (6) ambient folk (3) apey (5) április (3) atmospheric black metal (3) atrox trauma (4) autentikus (3) avantgarde (6) aws (3) Az Elmélkedés Színtere (7) Az Események Színtere (13) A beszélgetések színtere (44) a dal (3) A Figyelés Színtere (7) A Hallgatás Színtere (96) a hónap 12 dala (19) bakos attila (3) BÁL (3) balaton (3) black (3) blackmetal (3) black metal (24) blahalouisiana (4) blues (3) bohemian betyars (3) bordó sárkány (3) boru (3) budapest (6) country (3) csángó (4) cz k sebő (3) dalpremier (3) dark synth (3) deathcore (4) death metal (16) doom (5) doom metal (9) doromb (4) dürer (3) dürerkert (4) dürer kert (4) dvvad (3) edge records (3) ék (3) electronic (16) entrópia architektúra (3) error (3) ethno (3) eurovíziós dalfesztivál (3) experimental (3) fatal (3) fatal error (3) fekete zaj (9) felső tízezer (3) film (6) finnország (4) folk (39) folkmusic (12) folk music (3) főoldal (164) funky (3) gire (3) Gramofon (93) groove metal (3) grunge (4) hammer (4) hammerworld (6) hardcore (8) heavy metal (6) hip-hop (4) hip hop (3) hódmezővásárhely (3) horváth martina (3) hungarian (8) hungary (9) indie (8) indie rock (4) industrial (4) instrumental (3) interjú (9) interview (5) jazz (4) kátai tamás (10) kies (3) Kino (7) klip (3) knapp oszkár (3) koncert (3) kontraszt (7) lazarvs (3) live (5) Lóca (7) lovecrose (4) lowland fest (3) magyar (14) magyarország (10) makó (3) makó dávid (3) margaret island (5) math metal (3) megtűrtek (5) melodeath (3) melodic death metal (5) metal (49) metalcore (6) mezolit (4) modern (7) modernmetal (7) modern metal (12) moldva (3) moldvai (4) moldvai csángó (3) music (16) musictunnel (5) musictunnelblog (3) nanana (3) napinépi (6) needless (3) neofolk (5) nép (6) népdal (3) népdalénekes (3) népitititá (5) néptánc (4) népzene (21) nest of plagues (3) nova prospect (3) nuclear blast (4) Otthon (162) pagan (4) paganfolk (3) phrenia (3) platon karataev (6) plazúr (3) Pódium (13) pop (17) popmetal (3) poppunk (5) poprock (5) pop metal (3) pop music (4) pop punk (5) pop rock (5) post (4) post black metal (3) post metal (4) post punk (7) post rock (5) poszt (4) poszt rock (4) power metal (3) progressive (5) progressive metal (5) psychedelic (6) psychedelic rainbow warrior peace force (3) pszichedelikus rock (4) punk (21) punkrock (3) punk rock (5) quiet kid (3) rap (6) rap metal (3) rengeteg (4) road (3) rock (39) rock n roll (5) róka hasa rádió (3) season of mist (4) shell beach (3) sludge (3) sludge metal (3) sokat (3) stoner (4) stoner metal (3) symphonicmetal (3) synth (3) synthpop (3) szalai anna (4) szeged (6) szégyen kazetták (3) szellem (4) szellem zenekar (3) szóltak (3) Társalgó (41) techno (8) the devils trade (4) thrash metal (10) thy catafalque (9) tiansen (3) trap (3) trillion (3) tunnel (5) úrfi (3) useme (4) után (3) vadak (3) varkocs (3) vhk (3) vihar (3) vihar után (3) világzene (10) world (4) worldmusic (6) world music (4) zene (8)
süti beállítások módosítása