Ugyan jómagam nem vagyok túlságosan nagy rajongója az Eurovíziós Dalfesztiválnak, a Netflixen idén nyáron debütált eurovíziós vígjátékot nem hagyhattam figyelmen kívül. A Will Ferrell nevével fémjelzett Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga című alkotás egy képzeletbeli popduó történetét meséli el, akiknek leghőbb vágya az, hogy képviselhessék hazájukat, Izlandot a 2020-as évi Eurovíziós Dalfesztiválon. A továbbiakban kisebb-nagyobb spoilerek előfordulhatnak, úgyhogy csak óvatosan!
A történet váza eléggé elcsépelt. Adott egy isten háta mögötti hely, ahonnan a hős különböző akadályokon keresztül felküzdi magát a nagyok közé, ahol bizonyít, beteljesül régi álma, mindenközben pedig utoléri a szerelem, aztán happy end. Esetünkben a Will Ferrell által alakított hőst Lars Erickssongnak (hehe) hívják, és középkorú férfiként még mindig gyermekkori álma, az Eurovíziós Dalfesztivál megnyerése határozza meg életének minden mozzanatát. Zenei szárnypróbálgatásai a Fire Saga nevű duón belül történnek, melyben partnere a felé gyengéd érzelmeket tápláló gyermekkori barát, Sigrit Ericksdóttir (Rachel McAdams).
A duót – ahogyan az lenni szokott – nem értékeli senki, a szülőfalu, Húsavík lakói jobbára csak a halászattal foglalkoznak, Larsot pedig egy idétlen bohócnak tartják. Hétvégente ugyan egy húsavíki kocsmában adnak koncertet, saját dalaikra azonban senki sem kíváncsi, a helyiek sokkal inkább szeretik a Jaja Ding Dong című bugyuta fiktív slágerre ropni, melyet Lars és Sigrit rendre el is játszanak a közönségüknek. A dal egyébként a film egyik meglepően szórakoztató visszatérő motívuma, sikerét pedig mi sem jelzi jobban, hogy a filmben a Jaja Ding Dongot követelő közönség mintájára az Izlandot az idei valódi Eurovízión képviselendő Daði Freyr YouTube-videói alatti kommentmezőt ellepték az ominózus dalra áhítozó emberek hozzászólásai. Daði pedig volt olyan jófej, hogy eleget tett a kéréseknek, az eredmény pedig igen emlékezetes lett.
Ami azt illeti, nem a Jaja Ding Dong az egyetlen dolog a filmben, mely péniszekre asszociáltat. Elég, hogyha arra a jelenetre gondolunk, amikor Lars kitömi a fellépőruháját, hogy kiemelt férfiasságával nagyobb ívet adjon a produkciónak, de egy-két altesti poén is elhangzik olykor-olykor. Ellenére annak, hogy Will Ferrelltől megszoktuk az öncélú és gyakran idétlen poénokat, az imént említett pénisz-motívum egyáltalán nem öncélú. Tudniillik ugyanis, hogy a hírhedt Izlandi Péniszmúzeum nem máshol található, mint a Fire Saga szülővárosában, Húsavíkban.
A Fire Saga tehát benevez a Dalfesztiválra, és egy meglehetősen abszurd véletlennek köszönhetően övéké lesz a megtiszteltetés, hogy Izlandot képviselhessék az Edinburgh-ban megrendezendő fesztiválon. A skót fővárosba érve aztán összehaverkodnak a Dan Stevens által alakított orosz versenyzővel, Alekszandr Lemtovval, akinek személye és dala, a Lion Of Love egyaránt maga a megtestesült közhely. A film nagyon jól reflektál az újabb eurovíziós trendekre, számos párhuzamot találhatunk a való világ és a Fire Saga alternatív Eurovíziója között. Lemtov a gazdag, jóképű, homoszexuális énekes egy igazi karrierista, ráadásul a közönség kedvence, számos alkalommal elhangzik a filmben, hogy mennyire jók a nyerési esélyei. Erről pedig könnyen eszünkbe juthat az Eurovízió 2014-es győztese, Conchita Wurst, vagy az izraeli döntő egyik versenyzője, Bilal Hassani, aki szintén az LMBTQ-közösség tagja. Utóbbi két személy egyébként számos más eurovíziós versenyzővel együtt felbukkan egy-egy cameoszerepben a film során, Graham Nortonról, a valós Eurovízió kommentátoráról nem megfeledkezve persze, aki szintén önmagát alakítja.
A készítők egyébként nagyon jó dalokat írtak a filmhez, a jó pedig esetünkben inkább Eurovízió-kompatibilist jelent. Ezt leginkább a már említett Lion Of Love járatja csúcsra, amelyben minden létező sablon megjelenik. Az, ahogyan Lemtov a szavannákat átszelő és prédára vadászó oroszlán szerepébe helyezi magát, már önmagában több mint nevetséges, az előadásról és a színpadképről nem is beszélve. Másik személyes kedvencem a Volcano Man című Fire Saga-szerzemény, mellyel az egész film indul. Attól tartok, hogy a ”semmitmondó” és ”idétlen” jelzők kevesek ahhoz, hogy kifejezzék azt, amit a dal kapcsán érzek, a legabszurdabb azonban az, hogy a Volcano Man még így is sok eurovíziós dalt sok tekintetben leköröz. Lars és Sigrit azonban nem a Volcano Mannel, hanem a Double Trouble című már-már bántóan fülbemászó szerzeménnyel szállnak ringbe. Míg az előbb említett két dal – különösen a Volcano Man – egy valós Eurovízión is a gyengébb dalok közé tartoznának, a Double Trouble meglepően jól sikerült, a tetőpont viszont a film végén elhangzó Húsavík, mely Sigrit saját szerzeménye szülővárosáról. Ez a dal pedig tényleg jó, és nem (csak) az Eurovízió-kompatibilitás tekintetében. Van íve, van mondanivalója, a Sigrit énekhangját kölcsönző Molly Sandén pedig a csillagokat is leénekli az égről.
A film nemcsak a dalokban, hanem magában a történetben is jól bemutatja a dalverseny abszurditását, melyet mi, európaiak közel sem biztos, hogy annyira jól meglátunk, mint egy olyasvalaki, aki amerikaiként szemléli az egészet. Will Ferrell már több, mint 20 éve követi a versenyt svéd feleségének köszönhetően, úgyhogy volt bőven alapanyaga a film forgatókönyvének megírásához.
Az Eurovíziós Dalfesztivál egészén kívül azért másoknak is odaszúr a film. Oroszországon a homoszexuálisok jogainak el nem ismeréséért, Izlandon a belterjességért, Magyarországon pedig az utóbbi időben a Dalfesztiválon való nem túl jó teljesítményért élcelődnek az alkotók számos nemzeti sztereotípia kifigurázásán túl.
A színészi játékot tekintve különösebb panaszunk nem lehet, Rachel McAdams és Dan Stevens is kitűnően hozzák karaktereiket, Pierce Brosnan úgyszintén remekül alakítja Lars keményszívű apját, Will Ferrell pedig kitűnően játssza önmagát. A történet valójában elég sablonos, de egy ilyen jellegű szatirikus vígjátékhoz nem is kell több.
A film legnagyobb gyengesége a hossza. Stáblistával együtt kicsivel több, mint két óra a játékidő, ami egy komolyabb hangvételű vagy nagyobb lélegzetvételű filmnél teljesen oké, de egy ilyen jellegűnél, mint a Fire Saga, sokkal kevésbé bocsánatos bűn. A sztori a végére kezd kicsit rétestészta-hosszúságú lenni, talán túlságosan is kihangsúlyozódnak bizonyos részletek, összességében azonban egy elég kellemes filmélményről beszélünk.
Az Eurovíziós Dalfesztivál tényleg egy olyan jelenség, amely az abszurdnál is abszurdabb, Will Ferrell pedig külső szemlélőként nagyon jól meglátta az ebben rejlő potenciált egy esetleges film készítését illetően. Az Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga rendkívül szórakoztató, ráadásul nem kell, hogy különösen mélyebb ismereteink legyenek magáról a Dalfesztiválról ahhoz, hogy értsük azt, ami történik. Azzal pedig, hogy a film pont most, a járvány idején debütált, az elmaradt Eurovízió pótlékául is válhat a rajongók számára.
Pontozás: 7/10
Írta: mäyrakoira
