Album: Mutass valami ujjat!
Előadó: Helo Zep!
Megjelenés ideje: 2020.04.20.
Kiadó: Szerzői kiadás
Származás: Magyarország
Tracklist:
1. TRASH!
2. Hülyék paradicsoma
3. Nosztalgia
4. Meddig várjak még?
5. California
6. Mutass valami ujjat!
7. Édes kis semmiségek
8. Ha mégis...
9. Köszönöm
10. Itt a Helo Zep!
11. Akik bakancsban halnak meg
12. Mindenki kurva
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli idén a Helo Zep!. A gödöllői punk rock zenekar a jubileumi évben jelentette meg második nagylemezét Mutass valami ujjat! címmel. Az előző album, a Fény a sötétben kiadása óta személyi változás is történt a zenekarban, az új felvételeken már Biró Máté ”Metthew” gitárjátéka hallható (elődjével, Szücs Dáviddal egyébként néhány hónapig együtt is zenéltek, a Zep! 2018 ősze és 2019 nyara között négytagú felállásban üzemelt). Az új dalok szövegcentrikus beállítottsága és a hol nyers, hol dallamosabb hangzás továbbviszik a banda hagyományait, ám ennek ellenére is valami újat kapunk.
1. TRASH!
Az album nyitódarabja sebességében a zenekar által a nulladik lemezükként aposztrofált Hangosan, gyorsan, ahogy kell gyűjteményt idézi. Életképek egymásutánja, egy „tucatfiatal” „tucatestéje” tárul elénk, a szórakozás és a szórakoztatóipar pöcegödrének egyik bugyrában van balszerencsénk szétnézni. A narráció hol a külső szemlélődő, hol a szenny által beszippantott polgár szájával szólal meg. A refrén végi „az éjszakát áttáncolnám veletek” sor kissé disszonánsnak hat a szöveg többi részéhez képest, némi fantáziával azért beilleszthető a képbe. Szokatlanul direkt a jelenetek ábrázolása, a Trash! meg sem próbálja eufemizálni, más képek mögé bújtatni a „látottakat”.
2. Hülyék paradicsoma
Manapság Magyarországon az emberben gyakran merül fel egy bizonyos „ilyen is csak nálunk történhet meg” gondolat (a legkevésbé sem pozitív értelemben), nagyjából ezt hivatott bemutatni a kettes számú tétel. „Én írom a törvényeit, ez az én játszóterem, mind az enyém lett” – jó lenne hinni, hogy ez a hely valóban nem létezik. Az album legjobb dalszövege.
3. Nosztalgia
A lendületes, még csak nem is negatív hangulatú introból nehezen tippelném meg, hogy szomorkás, balladaszerű tartalmat vonultat fel az album harmadik dala. A cím nem csap be, csakugyan múltba révedéssel, az attól való elszakadás nehézségének problematikájával találkozunk (korántsem ez az egyetlen dal a lemezen, amely erre épít), mely itt egy régi szerelemről való merengés formájában jelenik meg, ahogy valaki nem szeretne olyanná válni, aki a múltban él. Így még nehezebb szembenéznie vele, hogy a legszebb emlékének érzi ezt a bizonyos történetet, amely talán nem is volt olyan tökéletes, hiszen „megszépült emlékek”-et és „idült nosztalgiát” hagyott maga után. Akárhogy is, a Nosztalgia bizonyítja a szerelmes Zep!-dalok létjogosultságát, amelyek egyébként szűk réteget jelentenek az együttes számai között.
4. Meddig várjak még?
Ismét egy pörgősebb darab, összhangban az idő rohanására építő szöveggel. A lehetőségek megragadását, a legszebb évek kihasználását sürgeti a dal. Mivel egyik félnek sincs jövője, ki tudja, ez egy újabb kiszólás-e a külvilág felé… Még ha így is van, inkább általános érvényű gondolatok dominálnak, a cím után nem meglepő, hogy a carpe diemmel az élen.
5. California
A Nosztalgia után a következő fázisként is értelmezhetjük a dal lélekállapotát, ha ugyan a szegény páciensnek sikerül továbblépni eggyel. A jelen biztató jelei akár szebb jövőt engednének feltételezni, emberünket azonban a múltbéli, hasonlóan induló, mégis balul végződő történetek emlékei kísértik, és csak nagyon halványan meri remélni, hogy azok a bizonyos párhuzamos életek összeérnek a végén. A Helo Zep! történetének egyik leglassabb darabja.
6. Mutass valami ujjat!
A címadó dal fülbemászó dallamával igazán slágeresre sikerült. Ezt valószínűleg a zenekar is megérezte, ugyanis klip készült hozzá a Tankcsapdával közös turné állomásain felvett képekből. A mókuskeréktől szenvedő, változásra szomjazó gondolatokat könnyed rock’n’roll-ba csomagoló szám igazi koncertdarab (az utolsó refrént megelőző, a közönségnek címzett kiáltvány is ezt támasztja alá), alighanem stabil részét képezi majd a repertoárnak.
7. Édes kis semmiségek
A hetedik tételben a jó és rossz pillanatok ciklikusságáról, hullámvasútjáról beszél valaki, aki most már jobban van, mint valaha. Noha az is kiderül, bőven volt min túllendülni mind az élet hozta akadályok, mind önhibák miatt, az Édes kis semmiségek így is alighanem a legpozitívabb töltetű dal az albumon.
8. Ha mégis…
Hasonló belső vívódás, mint a Nosztalgia esetében, annyi különbséggel, hogy itt a múlt általánosabb, tágabb mivoltában szerepel-, nem pedig egy konkrét történetet nehéz feldolgoznia az illetőnek. Ugyanakkor ádáz harcot folytat magával, hogy ne csússzon bele a múltban élésbe, a régi dolgok örökös romantizálásába.
9. Köszönöm
Még egy lágy hangvételű darab, a zenekar május első vasárnapján ezzel a dallal mondott köszönetet az anyáknak. Ebben a témában nehéz igazán egyedi gondolatokat produkálni, A Köszönöm sem mond semmi újszerűt, de nem is hivatott erre. Csak hálát szeretne kifejezni, ennek módjával kapcsolatban pedig vallja; „a legegyszerűbb szó a legtöbbet mondja el”.
10. Itt a Helo Zep!
Az albumról legkorábban bemutatott dal igencsak megosztónak bizonyult a maga limuzint és pompomlányokat felvonultató klipjével, és, bár a szám közben pont arról szólna, hogy a Zep! tagjai sosem fogják ezt a létformát művelni, a látvány sokakban elhomályosította a szöveget. Egyébként a címadóhoz hasonlóan könnyed dal.
11. Akik bakancsban halnak meg
A vége felé egy ars poetica-szerű darab a megfelelni nem akaró, öntörvényű alkotásról és életformáról: „Az életünk egy kibaszott, elbaszott, absztrakt művészet”. Ez a tematika egyébként a zenekar pályafutásának kezdetén volt jellemző, ha még nem lett volna elég nosztalgia…
12. Mindenki kurva
Zárásként egy velős világkritika a mindent átjáró korrupcióval a középpontban. A Trash!-hez hasonlóan itt sincs bennem hiányérzet a nem különösebben cizellált ábrázolás miatt, a szóban forgó dolgok nyilvánvalóan nem érdemelnek szépítgetést. Zeneileg is az album talán legnyersebb tétele.
A korábbiakhoz képest leginkább dallamvilág terén nyújt újat a lemez, ezt ugyanakkor határozott egységességgel teszi, a Mutass valami ujjat! dalai hallás után is könnyen elkülöníthetőek az előző album harmóniáitól. Tartalom terén komplexebb az új korong, A Fény a sötétbent szinte teljesen uraló belső vívódások után ezúttal nagyobb arányban kaptak helyet a társadalomkritikus darabok, amelyek a sorrendet tekintve tulajdonképpen keretbe foglalják az előző lemez hagyományait ápoló, személyes harcokról szóló dalokat. Ez utóbbi típusú tételek specifikusabbak lettek, a múlt-jelen ütköztetés problémaköre uralja őket. Összességében a lemez csakugyan „ujjat” mutat, ugyanakkor nem szakad el a zenekar alapvető értékrendjétől, ha úgy tetszik, megmaradtak az összetevők, csak az arányok változtak némileg. Számomra a Mutass valami ujjat! nem adott annyit, mint a Fény a sötétben, ettől függetlenül jó albumnak találtam, néhány különösen jó dallal.
Pontozás: 8/10
Írta: tommy_dockworker
Elérhetőségek:
