Album: Végtelen mint az óceán
Előadó: Lovecrose
Megjelenés ideje: 2023.11.03.
Kiadó: H-Music Hungary
Származás: Magyarország
Tökre szerencsésnek érzem magam, hogy a Lovecrose munkásságát szinte az elejétől végig kísérhettem a háttérből. Nyomon követhettem az elszántságukat, a kitartásukat, a fejlődésüket, az egyre kiforrottabb szövegeiket, s az egyre minőségibbre csiszolódó dalaikat, albumaikat. És amikor arra gondolok, hogy a Végtelen mint az óceán már a harmadik lemezük, amiről elsők között (vagy elsőként) írhatok, akkor elégedett s egyben elismerő mosolyra húzódik a szám sarka.
A Végtelen mint az óceán már tényleg egy összeszokott, összecsiszolódott csapat képét mutatja, a nem kicsit kiművelt nótákba pedig (szerintem) nem lehet belekötni. Bár ezúttal nincs akkora minőségi különbség, minőségi ugrás, mint anno az első (Alvilág és Ég) és a második album (Minden Lángol) között volt, ám ez valahol természetes és törvényszerű. Ettől még nagyon-nagyon komoly lett ez a dalcsokor.
Első olvasatra talán nem gondoltam túl erősnek a korong címválasztását (és ezt részint még most is tartom), ugyanakkor a dalokat többször megfülelve átjön és érthető a srácok döntése. Ha nem is minden dalban- és a szövegekben csak érintőlegesen jelenik meg, de az egész albumon átível ez az óceán, tenger, víz, hullám, sodrás motívum. Bár összehasonlíthatatlan a két együttes zenéje és szövegeik, az óceán szimbolika miatt néhány pillanatra még a Platon Karataev Partért kiáltó műve is eszembe jutott. S, ha már itt tartunk, nem mehetek el amellett sem, hogy az AWS szintén harmadik lemeze, a Kint a vízből is hasonló megközelítésű albumborítót kapott. Persze, ez csak véletlen egybeesés. Oké, én amúgy nem annyira vagyok a képregény-szerű rajzolt borítók híve, azt el kell ismerni, hogy a Végtelen mint az óceán esetében nagyon pofás lett a megvalósítás, méltó módon illik ez a front a koronghoz és mondanivalójához.
No, de térjünk át a muzsikára, mert az itt a lényeg! Ezúttal is 11 db igazi, mai, modern, magyar metalcore tételt kapunk, és ezúttal még a korábbiaknál is kevesebb időnk van a pihenésre. A pihenő időn kívül pedig a Minden lángol albumra még jobban jellemző slamplerekből, enyhén elektronikus és billentyűs részekből ezúttal kevesebb van – vagy, ha nem is kevesebb, az ilyen hangzás sokkal organikusabban simul bele a Lovecrose-féle muzsika egységébe. Példának ott van A sors bírál elben hallható, ütemes prüntyögés, sípolás, vagy a Míg lüktet a vér nóta zongorás introja, ami egyébként egy lelket simogató feloldozás, beékelve a számos veretes durvulás közé. A billentyűs részek mellett ezen az albumon egyébként a tiszta énekkel bíró refrének is természetesebben érkeznek meg a nótákban. Itt említhető többek között az albumot záró Határtalan, a korábban single-ként már megjelent Vakon futunk vagy a Létezned kell. Utóbbi egyébként amellett, hogy szép kis matekozós (már-már progos) momentumokkal bír, a refrénje bennem a 1990-es és 2000-es évek fordulójának legjobb pop slágereit idézte meg. És én ezt pozitívumként mondom! Napokig csak ezt a refrént dúdoltam. Köszi srácok…
Ezen a korongon tényleg nincs alibizés. Mondhatjuk úgy is, hogy minden nóta „megéri a maga pénzét”. A Rossz utakon a nevével ellentétben igenis jó (bocsánat…), egy tipikus Lovecrose-nyitány, A sors bírál el egy amolyan szorongást, frusztrációt és minden egyéb szart magunkból koncerten kitombolós szám, a Szemvillanás és A mélyben vár dalokban pedig az a szívemhez igen közel álló epikusság köszön vissza, amit anno már az előző album Árulás című nótájában is hallhattunk. Örülök, hogy Lovecrose-ék ebbe az irányba is kicsit eltolódtak zeneileg, mert nagyon jól áll nekik. Ahogyan az is, amikor csak kapkodjuk a fejünket, annyi témát gyúrnak bele egy dalba, például a Taposolba. Ez is kijött anno single-ként, nem véletlenül kapott black-metalos frontot. De a blackes hatású témák hamar derékból hajlongós deathcore-ba váltanak át, amig végül nagyívű refrénekbe alakulnak. Körülbelül hihetetlen, hogy Márk mit művel a hangjával ebben a számban (egyébként ilyen téren akár mindegyik tételt ki lehetne emelni). Azt meg szinte meg se kéne említenem, hogy a többiek milyen zeneiséggel, ötletgazdag módon csapatják a hangszereiken. Egyszerűen kurv@ jó és minőségi, amit csinálnak!
Nem én lennék, ha nem ragadnám meg az alkalmat egy kis szubjektivitásra; muszáj kiemelnem a kedvenceimet. A Mosson el mindent szigorú, merev kezdő riffjei rögtön gonosz arccal való bólogatásra késztetik a hallgatót és itt is ötletes a kis billentyűs beköszönés. Nem véletlen a dühös headbang-elés, Márk ebben a dalban olyan dolgokról énekel, amit szerintem mindannyiunk magáének érezhet. S a mostanában folyamatosan, drasztikusan változó világban talán egyre többször gondolunk arra, hogy bár elmosná egy (újabb) özönvíz ezt az egész sz@rságot, ami itt van körülöttünk. A már említett záróakkord, a Határtalan (szintén) egy Lovecrose magnum opus. Hallgatása közben lelki szemeim előtt látom, ahogy koncerteken megindul a szaltózva mosh-olás a visítva éneklős „Generációóóóó!” részre. Viszont témája miatt az abszolút favoritom a Nem tűnhetünk el. Többször kirázott a hideg hallgatás közben. Amellett, hogy a mondanivaló ötletesen összecseng a Minden lángol lemez Világosság számával, szerintem nagyon sokan vagyunk olyan alkotó emberek, akikben ott van az a feszültség, ami a Nem tűnhetünk el kinyilatkoztatásában hallható. Hányan rohadunk valamilyen gyárban, irodában, akárhol a semmiért? Hányan szürkülünk bele a mindennapokban? Hányan dolgozunk heti 40-50 órát valamilyen bull shit helyen azért, hogy az igazi vágyainkra, álmainkra, az alkotásra csak heti néhány óra jusson? Számos hasonló és ettől eltérő gondolat jelenhet meg hallgatás közben, de szerintem kevés olyan ember van, aki ne találná meg magát az alábbi sorokban:
Alkotni születtünk, hogy lássanak,
Nem tűnhetünk el üresen és nyomtalan…
Végezetül, (szubjektív!) építő jellegű kritikaként: a szövegek tényleg lemezről-lemezre egyre jobbak és kiforrottabbak, ugyanakkor olykor-olykor (egyre ritkábban) megragadnak egy felszínes, teljesen megfelelő és okés, ám néha mégis klisés szinten. Ha ebben sikerül elmozdulni a jövőben egy elvontabb, mélyebb, költőibb irányba, akkor a következő album még jobb és még tökéletesebb lehet.
Összességében a Végtelen mint az óceán egy igazi, minőségi metalcore slágergyűjtemény, amit én bátran merek ajánlani a műfaj szerelmeseinek, de az éppen metal zene felé terelődő embereknek is. Csalódás kizárva!
Pontozás: 9/10
Írta: eNVé
Lovecrose elérhetőségek:
Facebook × Instagram × Spotify × YouTube × Tiktok
Közeli esemény:
Lemezbemutató a Dürer Kertben! (2023.11.24.)
Lovecrose tartalmak a MusicTunnel-en:
Interjú és dalpremier 2022 augusztusából
A hónap 12 dala (2022.04.) – vendég: Horváth Bence
