Album: Fordul a világ
Előadó: Bagossy Brothers Company
Megjelenés ideje: 2021.03.01.
Kiadó: Prime Events Management
Származás: Románia (Erdély), Magyarország
Tracklist:
1. Álmodj énnekem
2. Táncolj Ildi!
3. Fekszünk a strandon
4. Fordul a világ
5. Őszi szél
6. Vége van a bálnak
7. Boldog idők
8. Néked szólnak a harangok
9. Visszajövök
10. A királyném
11. Csak az ég tudja
Legelőször akkor kerestem rá igazán a Bagossy Brothers Company nevére, amikor kiderült, ezek a bő 7 éve felkerekedett gyergyói legények bizony a Papp László Budapest Sportarénában fognak fellépni (aztán a vírushelyzet miatt persze ez a koncert is sajnálatos módon eltolódott, egészen 2022-re…). Felfigyeltem már korábban is néhány számukra (az Olyan Ő című dalukat még azok is hallották, akik nem is szerették volna megismerni), ám a tavaszi letargiám alatt engem pont az Olyan Ő 2020 áprilisában érkezett, akusztikus verziója kapott el igazán. Végig is hallgattam gyorsan a megjelent EP-ket és LP-ket, rendre elő is kerültek, főleg utazás közben, mégis, az autóban éneklések és szám át-áttekergetések közepette valamilyen kettős érzés kezdett el motoszkálni bennem a zenéjükkel kapcsolatban. Egyrészről a monotonabb, agyasabb, gondolkodósabb, elszállós, elmélkedős trackjeik igen hamar meg tudtak szólítani (itt említeném példának az Elviszlek, a Vakít a Kék, az Úszom a Nap Felé, a Magázós nótákat), másrészről a bulizósabb, táncolos számaikból (többek között a Harmonikás, a Sanyi) bár kihallottam a potenciált, ám a hangvételükkel én nem igazán tudtam azonosulni. A 2019-es Veled Utazom lemezen a fent említett két világot már talán jobban összegyúrták és ez a megközelítés az idén március 1-én megérkezett, negyedik nagylemezre tovább tökéletesedett.
A Fordul a világ számait egyben hallgatva egy igazán különleges hangulattal átszőtt utazáson vehetünk részt. Itt is megvannak az elégikus, mégis pozitív, emelkedett, a szürke hétköznapokat feledtető számok, melyek ezúttal még jobban párosulnak az elgondolkodtató szövegekkel. Már a lemezt indító, elvont, enyhén táncolós szintimenettel kezdődő Álmodj énnekemre is fellökjük a gurulós székünket és a munkahelyi íróasztalunkat, hogy azokon átlépve egészen egy hegyek közötti kis faluig szaladjunk, ahol egyszerre nehezebb, mégis szabadabb az élet. Az elvágyódás visszatérő eleme az egész albumnak. Meghallhatjuk az Őszi szélben, melynek kezdő- és fő gitármenetét valahonnan csúnyán kölcsönvették (szóljon valaki, ha rájön, hogy pontosan honnan!), ennek ellenére a legrockosabb, legpofásabb, szólóval és hammondos hangzással is megtámogatott szám. Ezt az elvágyódást megtalálhatjuk még az 5 percnél hosszabb, keserű-zongorás Boldog Időkben, a nagysikerű Visszajövökben, az albumot záró, az arcra mosolyt szöktető Csak az ég tudjában, illetve a felépítésében és szövegében is népdalszerű, puritán, mégis különleges dallamú Néked szólnak a harangokban is.
Utóbbin kívül a címadó tételt érzem a legerősebbnek. A Fordul a világ nem csak a jelenlegi, elkorcsosult társadalmunkból való elszökést hordozza a hátán. Bagossyék a szövegben utóbbit nem voltak restek ötvözni a Koronavírus-járvánnyal és a környezeti-válsággal, a fogyasztói társadalommal kapcsolatos gondolataikkal, kritikájukkal. Az a véleményem, hogy a Fordul a világban hallhatjuk az egyik-, ha nem a legjobb Bagossy Brothers Company dalszöveget.
Jönnek, mennek az újabb trendek, értékből csak mértékkel
fogyasszunk, mert fogyasztóknak nem férhetne még több el.
Megébred mély álmából a lélek, mert élnem kell,
kivirágzik a föld és vétek lenne nem ölelni két kézzel!
Persze ezúttal is megkapjuk a könnyedebb hangvételű számokat, ám olykor-olykor ezeken is elmélázhatunk. A Táncolj Ildi!-t hallgatva szerintem nincs olyan, aki ne kezdené el rázni a fenekét, pedig az én olvasatomban alapvetően a kapcsolatok és a párválasztás ismétlődő mintázatairól, útvesztőiről, vakvágányairól hallhatjuk Bagossy Norbit énekelni. A Fekszünk a strandon szabad, nyári életérzése nekem klip nélkül még jobban is működik, a Vége van a bálnak elektronikus, boogie-s hangzásával a 30-40 évvel ezelőtti diszkózenéket a mai trendekkel ötvözik, míg az A királyném talán a legkülönlegesebb, legszokatlanabb nóta az albumon. Igazán érdekes, villódzó stroboszkópokkal erősen megtámogatott, kissé nyomasztó partyba képzelhetjük magunkat, miközben a szöveg Norbi énekéből és a Magyar népmesék egyes párbeszédeinek részleteiből alakul ki, a dal második felében pedig még vonósokat is hallhatunk…
Olykor-olykor a bandát a túl szimpla zenei alapok, valamint az egyszerű, nem igazán mélyen szántó szövegeik miatt illették negatív kritikákkal. Ezekben talán volt is igazság, meg nem is, ám fontosnak tartom a körbenézést YouTube-on a székely legények videóihoz hasonló, milliós, sőt, tízmilliós nézettségeket elérő magyar muzsikák között és tán’ nem is kell tovább kifejtenem, hogy mire gondolok...
Bagossyék zenéjének véleményem szerint jót tett a komolyodás. Muzikális érettségük már igenis kiművelt, és apró különlegességeket is tükröz. Ugyan néhol még a Fordul a világ dalaiban is hallok kényszer-rímeket, ám egyre kevesebbet, egyszerű megfogalmazásaikban pedig ott van a mélység és az, hogy mindenki megtalálhatja magát, minden hallgató a saját képére formálhatja hallgatás közben a Bagossy számokat. Belemehetnénk fejtegetésbe arról, hogy a hazai támogatások vagy a Petőfi Rádió mennyit segítettek nekik, de ezek önmagukban nem eredményeznék azt, hogy mára már tömegek nevezik meg a kedvenceik között a bandát, tömegek tartanak ki mellettük és tömegek éneklik kívülről a szövegeiket. Ehhez a jó dalok és a közel kiváló slágerek kellenek, ebben pedig bővelkedik a Bagossy Brother Company legújabb albuma is. Bár beletelt bő 7 évbe, a Fordul a világ albumukkal már engem is igazán sikerült megszólítaniuk, talán a várva-várt Arénás koncerten is ott leszek. Reméljük, 2022. januárjában már tényleg meg is tudják tartani…
Pontozás: 8/10
Írta: eNVé
Bagossy Brothers Company elérhetőségei: