Eljött egy újabb esztendő a MusicTunnel életében, elérkezett az év végi listák ideje! A szimpla „kedvenc album” listázás helyett, ahogyan azt már megszokhattátok tőlünk, csavarunk egyet a dolgon. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is három összeállítást kaptok tőlünk, amikben olyan albumokat mutatunk be Nektek, melyek bizonyos szempontból kiemelkedők voltak idén, sokat hallgattuk őket, ám külön, önálló cikk eddig mégsem született róluk a blogunkra. A sorrendiség most sem számít, felesleges, mesterséges stíluskorlátok, térbeli, műfaji határok pedig továbbra sem léteznek nálunk.
Megkésve bár, de törve nem, íme a harmadik felvonás!
[AZ ELSŐ RÉSZT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁTOK.]
[A MÁSODIK RÉSZT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁTOK.]
Dominimál – Gomb
A produkció neve – ami mögött az általam egyébként igen kedvelt Megtűrtek névre hallgató duó egyik fele rejlik – akár azt is sejtethetné az avatatlanok számára, hogy itt valamiféle Coronita-partys minimal technóról van szó, a Gomb azonban jóval többet ad a fülnek. Ha a sound design címszónál kinyitnánk az enciklopédiát, akkor a szócikk illusztrációja nagyon hasonló lenne ehhez a lemezhez. Pörgős, táncolható muzsikáról van itt szó, mindez azonban néha egészen meghökkentő hangok formájában valósul meg, és éppen ez az, ami a Gombot egyrészt az idei év hazai lemezei között, másrészt pedig a nemzetközi elektronikus zenei szcénában is rendkívül izgalmassá teszi. Isten tudja, hogy miféle-fajta alműfajok keverednek a lemezen, de aki vevő az ínyenc falatokra, az semmiképpen ne hagyja a tányér szélén Dominimál első lemezét.
Kedvenc dal: Zöld takony
Juggler – Angard
Aki követi a hazai undergroundot, az biztosan találkozott már a Juggler debütanyagával, ami az utóbbi évek egyik legminőségibb magyar terméke punk-fronton. A hétdalos album hogyan máshogy is jelenhetett volna meg, mint a főként punkmuzsikára szakosodott Szégyen Kazetták kiadványaként, amelynek portfóliójából paradox módon mégis kilóg, melyről a kimagasló zenei és hangminőség tehet. Félreértés persze ne essék, szeretem én, ha nyers és zajos a pank (az érthetetlen üvöltözést pedig kifejezetten igénylem!), mégis jól esik néha valami mást is fogyasztani. A Juggler pedig nagyon más annál, mint ami például a Szégyen Kazetták által megjelentetett kiadványok nagy többségén hallható, és most nem is feltétlenül a normális keverés vagy a lemez objektíven is jól megszólaló volta az, amire ki akar futni ez a gondolatmenet. Ami az album lelkét adja, az egészen egyszerűen az a tény, hogy van benne dög. Dacára annak, hogy az Angard középtempónál gyorsabban nem igen száguld, mégis akkora cúggal halad el az ember mellett, hogy a fejkapkodáson kívül másra nem is nagyon marad időnk. A Juggler bátran merít a rendszerváltás előtti magyar punk- és alternatív zenei hagyományon túl olyan műfajokból is, mint a post-rock vagy akár a country, a végeredmény azonban mégis ízig-vérig punk, melyhez természetesen a pesszimista szövegvilág is hozzátesz. Ami pedig megint csak külön öröm, az az, hogy a füleinkbe nem más ordít bele, mint a szegedi Tomusz hajdani torka, aki amellett, hogy hangszálainak acélminőségéről már évekkel ezelőtt meggyőzött, ezt ismét be is bizonyítja. Soha rosszabb debütálást.
Kedvenc dal: Rákattantam
Kátai Tamás – Santa María, Strela Do Día
Kátai Tamás nevét legtöbbször a Thy Catafalque-kal asszociáltatjuk, ordas nagy hiba lenne azonban megfeledkezni a szólómunkásságáról, melynek legutóbbi ékköve a december elsején megjelent kétszámos kislemez. Az első, eredendően XIII. századi, Santa María, Strela Do Día címet viselő galego nyelvű dal a következő sorokkal kezdődik: „Szűz Mária, Istennek csillaga, mutasd meg nekünk az Istenhez vezető utat, és vezess bennünket.” Meggyőződésem, hogy ez egyben Kátai ars poeticája is a lemez kapcsán, hiszen a cél nem lehetett más, mint az, hogy a Szűzanyától a terhet legalább részben átvéve, a zene a hallgatót egészen a mennyekig vezesse – az égi katarzis pedig garantált. Ahogyan a Santa María, úgy a második tétel, a Por Que Llorax is egy állandó dallammal és szöveggel (utóbbi dalé a szefárd zsidók nyelvén, ladinóul íródott) bíró, létező középkori dal. Mit is keres tehát voltaképpen Kátai Tamás neve a lemezborítón? A két ibériai dal ugyanis számos változatban létezik, autentikus formában és progresszívebb újraértelmezésben egyaránt, a Kátai-féle interpretációk pedig nem meglepő módon az utóbbiak körét erősítik. Mindkét dal magasztos, éteri hangon szólal meg, melynek igen jelentős összetevője a libabőrt okozó gyönyörű női ének, nem figyelmen kívül hagyva persze Kátai párját ritkító atmoszférateremtő képességét. De beszéljenek helyettem inkább maguk a dalok, hiszen megérdemlik a figyelmet, főleg most télen, az elcsendesedés időszakában.
Kedvenc dal: Santa María, Strela Do Día
Bëlga – Fém of Belga
Íme a lemez, amelyre talán senki sem számított. A dalok nem újak, viszont mégis azok. Arról van ugyanis szó, hogy DJ Tituszt egy lemez erejéig kényszerpihenőre küldték, hogy néhány – szám szerint 15 – régi dal új köntösben szólalhasson meg. Az áthangszerelés eredménye egyesek szerint metal, holott szerintem a villanygitár-basszusgitár-dob szentháromság önmagában még semmit nem jelent, és habár valóban vannak olyan dalok, amelyeket a Bëlga múltját figyelmen kívül hagyva is metalnótaként aposztrofálnék (például az industrial hatásokkal is operáló Fesztivállapot vagy az M.K.V.G.), a legtöbb dal egyáltalán nem az. A Benzinkút a dallamvilágot tekintve valójában egy sothern rock/country dal, a Szaros senki pedig ugyanazt a punk-köntöst viseli, amit a Sanyi lemezen magára öltött. A problémát az adja, hogy az alapvetően tört ritmusú hip-hop-bázisú énekdallamok összeházasítása a fémzenével nem egy hálás feladat, és habár hazai és nemzetközi viszonylatban is vannak olyanok, akiknek ez sikerült, ott az eredmény nem egy már meglévő dal átdolgozásával jön létre. És noha a lemez zenéjét szerző Juhász Róbert elvileg csupán a dalszövegeket használta a lemez megírásakor, feltételezem, hogy a Bëlga zenéjét ismerve az eredeti dalok is hatással lehettek rá, a ritmusszerkezet és a fő dallamvilág ugyanis egyik dal esetében sem tér el radikálisan az eredetitől. Az igazság az, hogy a Bëlgának nem igazán áll jól ez a fajta hangszerelés. Aztán persze az is lehet, hogy ez egy személyes preferenciából származó értékítélet, de ez az ötvözet nem biztos, hogy kiállja majd az idő próbáját (habár talán nem is feltétlenül az volt a cél, sokkal inkább a kísérletezés öröme). Meghallgatni viszont mindenképpen érdemes, és az élő produkció is biztosan maradandó élményt nyújt, hiszen mégiscsak egy unikumról beszélünk, hosszútávon viszont az eredeti dalok mellett teszem le a voksomat.
Kedvenc dal: M.K.V.G.
Witchrot – Live In The Hammer
A kanadai Witchrotot 2018-ban ismertem meg, amikor a parádés feloszlásukat követően újjáalakultak, azóta pedig minden évben jelentkeztek valami új anyaggal. A legutóbbi éppen egy élő koncertanyag, amely kiválóan illusztrálja a csapatban rejlő energiákat. A sludge-stoner-doom vonalon mozgó Witchrot ugyanis egy üde színfolt a lassan folyó fém nagy tengerén. Ennek egyik fő oka a balansz, hiszen nem kell betépve lenni ahhoz, hogy élvezhető legyen a muzsika (ellentétben mondjuk a Sleep vagy az Electric Wizard zenéjével), a stoner rock és a pszichedélia hatása azonban mégis fajsúlyos tényezőként tud működni, ez pedig nagy erény. Lea Reto éneke a másik ütőere a Witchrot zenéjének, a hölgy hangja ugyanis valóságos hatalommal bír, valami olyasfélével, mint amit a Dűne-univerzum Bene Gesserit-rendje fejlesztett tökélyre. Irány tehát Witchrotot hallgatni!
Kedvenc dal: Dug Your Grave/Strega
Russkaja – Turbo Polka Party
A Turbo Polka Party egy olyan album, amelyet már csak a műfaji hovatartozása miatt is kár lenne túlelemezni. A ska-punk alapokra épülő, de a klezmerből, az orosz népzenei hagyományból, olykor pedig a reaggeből is építkező, akár gipsy punknak is aposztrofálható bulizene talán nem is az eklektikusságából fakadó különlegesség-faktor kapcsán válik méltóvá a nagyérdemű figyelmére. A titok egészen egyszerűen abban rejlik, hogy az emberek szeretik kitombolni magukat, ehhez pedig a Russkaja zenéje megfelelő talpalávaló lehet, legyen szó hóráról, keleti szláv elemekkel teletűzdelt rögtönzött táncikálásról vagy akár pogóról. Az új lemez pedig nem okozott csalódást, ugyanis itt is van minden, ami szem-szájnak ingere, az eklektikusságot pedig csak fokozza, hogy néha egy dalon belül akár három különböző nyelven is elhangzik egy-egy sor. Az egyetlen baj a lemezzel csupán annyi, hogy ez az utolsó. És hogy ennek mi az oka? Nem egyéb, mint a kollektív bűnösség elvét magáénak valló online lincseléseket rendező sötét emberi tömeg bélyege. Ahhoz, hogy egy zenekart ellehetetlenítsenek, nem szükségeltetik más, mint egy grúz származású, ámde moszkvai születésű frontember, illetve egy szatirikus szovjet imázs. Így jár az egyszeri, egyébként ukrán basszusgitárossal bíró osztrák zenekar, hogyha rossz korba születik.
Kedvenc dal: Paschli
Brutalismus 3000 – Ultrakunst
Megvan az a vicc, amikor két szlovák Berlinbe utazik, hogy technót játsszon? Nos, a helyzet az, hogy nekem sincs, mert egyrészt nem pont így történt, másrészt pedig meg amit a Brutalismus 3000 művel, az nem vicc! Véresen komolyan veszik ugyanis a fiatalok a feladatot, melyről az Ultrakunst címre keresztelt első nagylemez bárkit meggyőzhet (már ha a korábbi kislemezek nem gondoskodtak volna erről ugye). A Theo Zeitner által készített zene a technón belül a hardstyle-gabber vonalon mozog alapvetően, de számos más elektronikus zenei műfaj is be-beköszön egy-egy dalba. A hab a tortán pedig az egyik gyengém, az agresszív zenéhez társuló női ének, ami hol angolul, hol németül, megint máskor pedig szlovákul szólal meg, hála Victoria Daldas háromnyelvűségének. Az Ultrakunstot ugyan némileg gyengébbnek érzem a Liebe in Zeiten der Kola vagy az Eros Massacre EP-knél, amelyeken a zene és a vokál összhangja is mélyebben gyökerezik, nem beszélve arról, hogy a nóták fülbemászás-skálán elfoglalt magas helye is köröket ver az Ultrakunst dalaira, ami viszont még ennek ellenére is egy kiváló alkotás.
Kedvenc dal: Nur mein Körper und die Angst
Void Ov Voices – Baalbek
Tudomásom volt róla, hogy Csihar Attilának volt egy koncertje valamelyik ősi baalbeki monolit tetején, és arról is tudtam, hogy ezt ki tervezi adni. Erre végül a Sunn O)))-ból is ismert barátjának, Stephen O'Malleynek a kísérletező zenékre szakosodott kiadójánál került sor, az eredmény pedig magáért beszél. A Void Ov Voices lényege, hogy az egyetlen hangszer Csihar hangja, amely kiadós torzítás- és effektkezelésen megy át, mielőtt eléri az ehhez hasonló elborult zenékre(?) éhes füleket. A Baalbek két részből áll (éjszaka és nappal), a kerek egész belőlük áll össze. A rituális atmoszféráért végső soron maga Baalbek városa, és a Csontváry festményén is szereplő, a festő által áldozati kőnek nevezett monolit felel, ez volt ugyanis Csihar Attila fő inspiriációja. Amit hallunk, nem más, mint maga a kő.
Káltes Ekwa – Átváltozások
A ”Gustave Tiger utódzenekara” címke magas igazságtartalma ellenére teljesen szükségtelen, hiszen a Káltes Ekwa önmagában is figyelmet érdemel. Jehova és Dorozsmai Gergő szintialapjaira a csodálatos Kiss Flóra egész világokat énekel, amit olyan lehengerlő erővel tesz, hogy el is szégyelltem magamat, amiért csak a Káltes Ekwa kapcsán találkoztam először a nevével. Mint ahogyan arra kedves olvasóink is bizonyára emlékeznek nagycsoportból, a zenekar nevét adó Kaltėś-ēkwa nem más, mint legközelebbi nyelvrokonainknak, a manysiknak egy fontos istennője, a női princípiumok hordozója. Képzeljük el tehát ezt az ősi istent, ahogy kezében egy Borges-kötettel egy neonfényekkel megvilágított táncparketten tartandó bacchanáliára indul. Nos, ehhez hasonló képek kavarognak az egyszeri fiatal elméjében, hogyha az Átváltozások hallgatására adja a fejét, amire ezúton is mindenkit csak ösztökélni tudok.
Kedvenc dal: Kr. e. 27
DVVAD – MRKLB
Itt volt már az ideje a DVVAD első nagylemezének, hiszen már nagyon régen be lett lengetve a hír, hogy valami fortyog a fiatalemberek háza táján. A négy, átlagosan tíz perces dalt tartalmazó korong a címéhez hűen markoláb módjára falja fel a napot, a sötét atmoszféra ugyanis dalról dalra mélyül. Teszi ezt meglepően változatos témákkal, ugyanis a fagyos black metalos riffelés hol szélsebes, de leginkább középtempós, az atmoszferikus jelző kitétele pedig nem kis részben a túlvilági szintitémák miatt indokolt. Utóbbi inkább csak színesíti a zenét, ami nagyon is jól van így, mivel a túl sok szinti könnyen el tudja vinni a produktum súlypontját egy már giccses irányba, amire azért jócskán találni példát a színtéren, főleg az atmoszferikus black metal berkein belül. Őszintén szólva én egy jóval lassabb black/doom anyagot vártam (talán nem alaptalanul), ám csalódnom ezzel a kiváló atmoszferikus black metal lemezben sem kellett. A DVVAD egyértelmű fejlődésen ment keresztül a Burning Times EP óta, ez pedig hatalmas stílusbeli váltásokkal nem járt, zenei finomhangolással viszont igen, mely csak a csapat javára vált.
Kedvenc dal: MRKLB III
Havária – Megbánás
Az előző esztendőben újra lecsapott hazánk kedvenc black metal/punk duója, mégpedig ismételten egy négyszámos kislemez képében. A hangulat ezúttal sem lett vidámabb, sőt, a fekete fém hatása talán sosem volt ennyire domináns a Havária zenéjében. Ez az Erő című tételben tetőzik, de azért megijedni sem kell, a zene továbbra is kielégítő mértékben táplálkozik a hardcore-ból. A végeredmény pedig a jelenkor permanens dekadenciájának tökéletes aláfestőzenéjeként aposztrofálható leginkább. Ami talán meglepetés lehet, az az, hogy az EP a néhai Dawncore egyik dalának feldolgozását is tartalmazza, legutóbb ilyenre ugyanis a 2019-es Rontás lemezen került sor, amikor is a Necropsia Esőtánca került terítékre.
Kedvenc dal: Erő
Arditi – Emblem of Victory
Kompromisszumoktól mentes muzsika a martial industrialt játszó svéd duó zenéje, akiket a szóban forgó albummal ismertem meg, sőt ami azt illeti, maga a műfaj is csupán a Karjalan Sissit kapcsán volt ismerős számomra. A nagyjából háromnegyed órás lemez nyolc dalát igen nehéz elhatárolni egymástól, ami nem is csoda, hiszen az egész egy egybefüggő érzelemhullám, egyenesen a második világháború harcmezejéről. Ebből fakadóan a lemez hallgatása egy idő után megterhelő tud lenni, és ha a halálba menetelő seregek láttatására való képességből fakadó zsenialitás nem lenne olyan magas szintű, mint amilyen – nem is lenne túl élvezetes. Akit nem rettent a '30-as évek Németországát idéző imázs, viszont szeretné hallani, hogy milyen a nagybetűs e r ő, az mindenképpen tegye be az Emblem of Victoryt a lejátszójába. Nem árt persze, ha valaki tud azonosulni a háború pátoszos oldalával is. Ha ez nem megy, akkor nem érdemes nekiveselkedni az Arditinek, mert nagy csalódás lesz a vége.
Kissa – Apinalinna
Alapvetően nem kenyerem az ilyesmi, de a Kissa valami oknál fogva mégis nagyon betalált. Alapvetően egy glam rockra, punkra és egyszerű rakenrollra épülő egyvelegről beszélünk, melybe itt-ott azért más hatások is be-bekacsintgatnak, de hogy mik, azt nem árulom el. Tessék meghallgatni a teljes egészében finn nyelvű lemezt, amelyet közel sem tartok tökéletesnek, néhol pedig olyannyira távol kúszunk az imént említett műfajoktól, hogy az egész zenebona szétesik, mielőtt felfoghatnám. Ennek ellenére egy nagyon eredeti és izgalmas produkcióról beszélünk, melyhez hasonlót az elmúlt időben nemigen hallottam.
Kedvenc dal: Estonian Stallion
Raklap – alicsdmeafoldetmertlakrokszalni
Az igazat megvallva az alterrock sem tartozik a kedvenceim közé, éppen ezért lepődtem meg magamon, amikor egymás után már harmadjára hallgattam a sepsiszentgyörgyi brigád első lemezét. Ez semmi mással nem magyarázható, mint azzal, hogy van valami plusz a fiatalok muzsikájában, amit más, népszerű előadók zenéjéből általában hiányolni szoktam. Kár lenne persze elhallgatni, hogy az alternatív rockzenénél azért jóval több van azon a bizonyos raklapon, ugyanis a pszichedélia felől is érkeznek különféle hatások, de olykor – főleg a ritmusszekcióban – a jazz is megjelenik. Ha nagyon akarom, még a punkot is megemlíthetem, habár ez inkább a lázadó szellemben jelenik meg, ami a Szia mama szövegében teljesedik ki. És persze ott van a titkos összetevő, amiről talán csak maga az Isten tudja, hogy micsoda, megléte azonban tagadhatatlan, hiszen a Raklap néhány éves története tényleg sikersztori.
Kedvenc dal: Életem vége
Írta és összeállította: mäyräkoira
Amik 2023-ban sokat szóltak 'EPIC PLAYLIST'
a három cikkben említett kedvenc dalainkból! Itt végig is hallgathatjátok:
