Itt a karácsony és a sok helyen szokásos év végi listák ideje! Ebből mi sem maradunk ki, de nem is szeretnénk, hogy egyszerű, szokványos listákat kapjatok tőlünk. Ezért csavartunk egyet a dolgon. Három összeállítással érkezünk, amikben szerkesztőink 10-10-10 olyan albumot mutatnak be Nektek, melyek bizonyos szempontból kiemelkedők voltak idén, ám külön cikk eddig mégsem született róluk a blogra. A sorrendiség nem számít, térbeli, műfaji határok és mesterséges korlátok pedig továbbra sem léteznek nálunk.
Első listánk mäyräkoira válogatását tartalmazza.
1. Emmanuelle Parrenin, Detlef Weinrich – Jours de Grève
Amikor a lemez Gelbe Schlange című dalával a szegedi Grand Caféban találkoztam, első hallásra szerelem volt. Tekerőlant, ősi lüktetések, instant meditatív állapot. Örömmel tapasztaltam később, hogy az egész lemez ilyen, gyakorlatilag egy bekategorizálhatatlan hangkavalkád az egész. A francia származású Emmanuelle Parrenin tekerőlantművész és a német Detlef Weinrich koprodukciójában nagyon sok minden jelen van, a tekerőlanttól kezdve a fúvósokon és az afrikai törzsi ritmusokon keresztül az indusztriális effektekig vagy a sámánszertartásokat idéző női és férfi „énekig”. Voltaképpen egy free jazz-szerű dolog az egész, de közel sem a megszokott hangszerekkel, éppen ezért a hangulat is nagyon egyedi. Aki bírja a kísérletező, újító dolgokat, semmiképpen se hagyja ki az év egyik legjobb lemezét.
Kedvenc dal: White Layers Over Black Papers
Elérhetőségek:
2. Kælan Mikla – Undir Köldum Norðurljósum
Izland az a hely, ahol rossz zene nem készülhet. Björk, Sigur Rós, Sólstafir, Misþyrming, de lényegében bárkit említhetnénk. A három hölgyből álló, boszorkányos hangulatú zenét játszó Kælan Mikla is beillik a sorba, ezt pedig a szóban forgó negyedik nagylemezük hűen alá is támasztja. Zenéjükre a dark-pop, a goth és a synth-punk címkéket szokták ráaggatni, de mint általában, ezek a műfaji skatulyák most sem fedik le pontosan a valóságot. A meleg, bensőséges hangulat éppúgy jellemzi a lemezt, mint az északi fagy, Laufey Soffía éteri hangja pedig egészen valóságos túlvilági atmoszférát teremt. Ha nem tévedek, a fő dalszerző ezúttal is az elektronikát kezelő (szólóban is zseniális!) Sólveig Matthildur, akinek kreativitása és tehetsége rendre lenyűgöz. Kiemelendő a francia blackgaze-duó, az Alcest közreműködése a Hvítir Sandar című dalban, mely az album egyik űtőere lett. Az Undir Köldum Norðurljósum a hangszerek felhozatalát tekintve is gazdagabb elődeinél, ez pedig leginkább a fúvosok kiemelt szerepét jelenti. Anélkül, hogy lelőném a poént, és elárulnám az okát, az Óskasteinar valószínűleg minden magyar rajongó kedvence lesz.
Kedvenc dal: Óskasteinar
Elérhetőségek:
3. Bohemian Betyars – Gubancos
Nagyon is itt volt már az ideje egy új lemeznek a miskolci betyároktól, habár azért a Csavargó 2017-es megjelenése óta folyamatosan hallattak magukról néhány új klipes dallal, melyeket a Gubancosra rá is pakoltak. Az új lemez voltaképpen tehát félig-meddig már ismerős lehetett a rajongóknak, de az élmény az albumot teljes egészében meghallgatva válik teljessé. A zseniális borítóval rendelkező Gubancos az eddigi legérettebb és legeklektikusabb lemeze lett a srácoknak, vannak lassabb, alteresebb tételek is, de személyes kedvenceimmé az olyan táncolható, gyorsabb, ereszedelahajam-dalok váltak, mint a Pont úgy van, mint volt régen vagy a Ne sírj anyám. Utóbbi egyébként talán az album legtipikusabb dalának nevezhető, mivel pont olyan változatos, mint a lemez egésze, mely élőben fog igazán nagyot ütni – ahogyan ezt már a srácoktól megszokhattuk.
Kedvenc dal: Ne sírj anyám
Elérhetőségek:
4. Téveszme – A legszórakoztatóbb nyomor
Majdnem 7(!) év telt el az egri Téveszme legutóbbi lemeze óta, a várakozással telt évek alatt a srácok pedig egy fikarcnyit sem veszítettek lendületükből. Az új EP talán a korábbiaknál is változatosabbra sikeredett, néhol csak kapkodja az ember a fejét, hogy mi is történik. Nagy Viktor költői igényességgel megírt szövegeit (mellyel a honi szövegírók legjobbjai közé tartozik) kiabálva és tisztán is rendkívül színvonalasan szólaltatja meg, láthatólag nem okoz neki gondot az sem, hogyha gyorsan kell váltani a különböző énekstílusok között. A lemez zenei részét sem érheti kritika, és noha basszusorientált punkos részek is feltűnnek, a főszerep továbbra is a dallamosságé. Összességében: az eddigi lemezek2 = A legszórakoztatóbb nyomor.
Kedvenc dal: Az aranysóvár leckéje
Elérhetőség:
5. Megtűrtek – Bunyó
Gabber Király és Lil Doma áprilisban újra lecsaptak, és ráeresztették a nagyérdeműre a Bunyó névre keresztelt háromszámos kislemezt. A tavaly novemberi előd által lefektetett irányt követve ismételten egy hyperpunk-gabber-hardbass-kitudjami albumot kaptunk, a gitár meg a basszgitár pedig továbbra is a padláson pihen. Emiatt az egyik szemünk sír, a másik viszont nevet, hiszen a Bunyó ténylegesen széjjelkapkodja a hallgatóságot. Elektronika minden mennyiségben a legkülönfélébb helyekről, autotune és üvöltözés, olykor egy kis ipari csörgés-zörgés, mindehhez pedig természetesen társulnak a sajátosan megmondós szövegek. Jó cucc, na.
Kedvenc dal: Powerade
Elérhetőség:
6. Power Flower – Electric Drug Fuck Up
A Szégyen Kazetták mocskos, bűzős punk kiadványok kiadására specializálódott, melyeket oldschool módon kazettákon jelentet meg. Az attitűd és az istálló zenekarai mind-mind nagyon betaláltak nálam, úgyhogy az idei év terméséből is nehéz volt kiválasztani azt az albumot, amelyet végül fölrakok erre az év végi listára. Végül azonban a Power Flower névre hallgató lo-fi szintipank projekt Electric Drug Fuck Up című ötszámos kiadványára esett a választás. Az album olyan, mintha egy igen intenzív pank-kiképzésen átesett Black Magick SS-tagság írta volna, a dalok rövidek és lényegretörőek, a pankos düh és karc pedig tökéletes elegyet alkot az elbaszott LSD-tripet idéző szintitémákkal.
Kedvenc dal: Electric Drug Fuck Up
Szégyen Kazetták elérhetőség:
7. Little Big ft. Oliver Tree – Welcome to the Internet
Abszurditás, veretős rave témák, poénkodás, pogós tempó – ezeket a fogalmakat sosem kellett keresni a Little Big zenéjében. 2015-ben, amikor megismertem őket, egészen egyszerűen azért nem kellett, mert semmi másból nem állt a zenéjük, ma pedig már azért nem, mert ha keresnénk, akkor sem találnánk semmit. Hogy korrekt legyek, a poén részéből még maradt valami, illetve a klipjeik is megmaradtak abszurdnak, de az egykor a Die Antwoord-tal együtt a modern rave királyainak emlegetett orosz csapat egyre inkább kezdi leírni magát a szememben. Fokozatosan egyszerűsödő zene és szövegek, a Skibidi óta pedig meglehetősen rádióbarát tartalom jellemzi őket. A Dua Lipával való együttműködésnél pedig már annyira fogtam a fejemet, hogy a mostani, Oliver Tree-s kooperáció már meg sem lepett. De hát hiába, a pénz nagy úr. Az egészben a legrosszabb viszont az, hogy annak ellenére, hogy a zene egyre erőteljesebben veszít eredeti jellegéből, az oroszok még mindig azzal házalnak, mintha ugyanazt a zenét játszanák, és ugyanaz az energia járná át őket. Erre a lemezre éppen ezért nem is igaz, amit a cikk címében állítottunk, és nem szívesen ugyan, de kénytelen voltam fölhívni a figyelmet a csapat hanyatlására.
Kedvenc dal: bárcsak írhatnék ide valamit
Elérhetőségek:
8. Mayhem – Atavistic Black Disorder / Kommando
Kevés jobb kombináció létezik, mint a black metal és a punk összeházasítása, a Mayhem az idén megjelent EP-jével pedig valami ilyesmire tett kísérletet. Az Atavistic Black Disorder részt a korábban single-ként is kiadott Voces Ab Alta nyitja, melyet a Daemon többi dalával együtt vettek fel, de a nagylemezre nem került rá. Az EP következő két dalának sorsa is hasonló, ezek csak a Daemon bizonyos kiadásainak bónusztételeiként láthattak eddig napvilágot. Az e három dalból álló rész a Daemon lemez hangulatának folytatója, színtiszta black, persze a Mayhem-recept szerint. A lemez Kommando része már négy dalt tartalmaz, melyek Discharge, Dead Kennedys, Rudimentary Peni és The Ramones feldolgozások, némileg a Mayhem hangzásvilágához igazítva. Igazi csemegék ezek, főleg, hogy az ének terén két korábbi énekes, Maniac, és a korai évek Messiah-ja van Csihar úr segítségére. A dalok mondanivalója ráadásul még mindig aktuális, úgyhogy a punk elődök előtti főhajtás nagyon is indokolt volt, az eredmény pedig egy igazi nyalánkság lett azok számára, akik a black metal és a punk fúzióját is kedvelik.
Kedvenc dal: Hellnation
Elérhetőségek:
9. Havukruunu: Kuu Erkylän Yllä
A finn erdőségek mélyéről érkező Havukruunu idén egy EP-vel jelentkezett, hogy újabb szerzeményeiket a legkorábbiak újragondolt verzióival együtt tárják a fagyos zenékre éhes fülek elé. A Havukruunu a dallamosabb, sajátosan finn black metalt képviseli, melyet olykor ambient betétek is színesítenek, a károgós ének mellett pedig néhányszor kórusokat is hallhatunk, melyekhez nagyon jól illik a magánhangzókban és kettőshangzókban bővelkedő ékes finn nyelv. Tempó- és hangulatváltások, valamint emlékezetes gitárriffek- és szólók jellemzik a finnek zenéjét, amivel el ne mulasszon senki se megismerkedni, ha még nem tette volna meg eddig.
Kedvenc dal: Routapanssari
Elérhetőség:
10. Hans Zimmer – Dune (Original Motion Picture Soundtrack)
Általában nem vagyok oda a blockbuster filmekért, a sci-fi atyjának regényéből készült Dűne viszont minden várakozásomat felülmúlta. Klasszikus moziélmény, kiváló színészi játék, kiváló látvány, kiváló történet, és kiváló zene. Hans Zimmer legalább annyiban hozzájárult a sajátos Dűne-atmoszféra megteremtéséhez, mint maga a rendező, Denis Villeneuve. Eklektika és epika jellemzi Zimmer munkájának minden szegletét, a minőségre pedig már maga a név is garancia volt. Aki nem látta a Dűnét moziban, az bánhatja, hiszen Zimmer zenéje ott ütött csak igazán nagyot. A sardaukar torokének pedig viszi a prímet!
Kedvenc dal: Armada
Elérhetőségek:
Írta, összeállította: mäyräkoira
