A hónap 12 dala rovatunkban minden hónap elején ajánlunk Nektek 12 figyelemre méltó új dalt az elmúlt hetek terméséből. Persze azért csavarunk egyet a dolgon, mert minden alkalommal egy zenészt, zeneszerzőt, énekest, előadót vagy a zenéért odaadóan tevékenykedő arcot hívunk meg szerkesztőségünkbe, hogy segítsen minket a válogatásban.

Ezúttal Horváth Martina volt a vendégünk, akinek 3 db januári kedvencét találhatjátok meg a lenti összeállításban. Martina a Thy Catafalque és a The Answer Lies In The Black Void (ez a két csapat egyéként közös Európa-turnén lesz idén márciusban-áprilisban) mellett többek között a Mansur-ban is énekel (utóbbi formáció 5. albuma 2024 közepére várható).

Nem is szaporítjuk tovább a szót, elég olvasnivalót találtok lejjebb. Kellemes belemerülést, zenehallgatást kívánunk!

Varga Krisztián: Unviable Harmony

Kriszuval körülbelül 8 éve dolgozom együtt mindenféle zenei formációkban. Ez idő alatt egy igazán ambiciózus és technikás gitáros emberkét ismerhettem meg, akire mindig lehet számítani. Tudom, hogy, ha oda van rakva elé egy dal, akkor biztos lehetek benne, hogy a színpadon nem vár semmi meglepetés, lelkiismeretesen elvégzi a munkát és még élvezi is. Emiatt viszont egy picit mindig fájt a szívem érte, mert a sok tribute zenekar és a beugró zenélések mellett sosem hallhattam meg azt az igazi Kriszut, aki nem éppen megint valaki másnak az agyszüleményét valósítja meg a színpadon.

Ezért is örülök annyira, hogy végre hallhatom a színfalak mögötti munkájának gyümölcsét megérni és hogy végre úgy állnak a csillagok, hogy tud dolgozni a saját zenei produkcióján. Mindenkinek ajánlom az Unviable Harmony-t, mely Varga Krisztián lelkivilágából pattant ki, instrumentális dal, ráadásul jóféle playthrough videóval van egybekötve.

Kicsit prog, kicsit heavy metal és néha még minimális Devin Townsend fűszerezést is érzek rajta, a szintik és a kórus-samplerek miatt. Mindenképpen kihallható Kriszu melodic metal szeretete, egy csöppnyi férfi melankóliával leöntve, mindezt tiszta, modern hangzással tálalva.

Nekem tuti megy az ablakon kibámulós-utazós lejátszási listámba! (Varga Krisztián FB) /Martina/

Vihar Után: Disproportionate

Anno eléggé elkapott a Vihar Után debütáló EP-je (Természetesen), ezért elsőre kétkedő aggodalommal olvastam a hírt a készülő első nagylemezről. No, nem az LP megjelenésével volt bajom, annak igazán örülök, viszont nem tudtam hirtelen hova tenni, hogy elhagyják az éneket és instrumentális zenére váltanak. Nagyon szerettem például A tölgy is meghajol nem mindennapi megközelítésű szövegét, s, bár elég gyakran hallgatok instru-poszt-rock-ot vagy metal-t, azért nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy a többséghez hasonlóan engem is a szóban elmondott gondolatok tudnak a leginkább megfogni.

Aztán, amikor meghallgattam az első fecskét, a Disproportionate-t (ami magyarul annyit tesz; aránytalan, egyenlőtlen), minden aggodalmam szertefoszlott. Pont eléggé technikás, egyáltalán nem magamutogató módon progresszív, és olyan csodálatosan építkezik, olyan mesterien epikus, hogy a dal végére úgy éreztem, minden kényszerességet, szükségesnek hitt elemet le kéne tennünk az életünkből, s önfeledten kéne rohannunk egy tudatos, igazi és hasznos létezés felé. Szavak nélküli érzelem-kavalkád a Disproportionate. Épp ideje lenne, hogy jöjjön az a 2024. elejére ígért lemez, a Song O’ People… (Vihar Után FB) /eNVé/

Lator Duó: Szembeszél

Az igazi punk szelleme kiszökött a palackból, visszatömködni pedig már nem igen lehet! Valami ilyesmit üzen a dob-gitár-ének hármasára épülő, ám mégis csupán két lator előadásában megszólaló rövid és lényegretörő punkmuzsika.Pózereknek biztosan nem lehet nevezni a duó tagjait, hiszen még a basszusgitár(os)ra való pénzüket is elitták (feltehetően), de nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a jelen dalt is tartalmazó próbatermi felvétel – mely éppen próbatermi voltából fakadóan ki is lóg e lista dalai közül (hiába, a punk mindenhol punk) –  500 megtekintés alatt jár YouTube-on. A nóta maga egyszerre visel magán motörheadi értelemben vett rock ‘n’ rollos vonásokat és dallamos, ám mégis minden ízében punkos jegyeket is, az i-re a pontot viszont a dühös, szerény személyemet a Szörnyeteg zenekarra emlékeztető ének teszi föl. A basszust azért hiányolom. /mäyräkoira/ 

(a latoroknak nincsen fészbukjuk, kiadójuk meg hát ugye pláne)

Kaukázus: Karmabank

Két, korábbról már ismerős Kardos-Horváth Janó-dal is kijött a hónapban új köntösben, ezek közül a Húrelmélet éppenséggel az egyik, ha nem a kedvenc szerzeményem a művészúrtól, a Karmabank viszont sokkal jobban rászolgál a friss formátum méltatására. Ennek a műnek a felvétele nyitotta meg hajdanán a János jelenések egyszálgitáros session-sorozatot – akkor még Más címen –, és számomra talán a legerősebb pontja is volt annak, egyben az a fajta dal, amit nagyon nehéz egy zenekarosítottabb formában elképzelni úgy, hogy ne veszítsen az erejéből. Nos, a feladat tökéletesen elvégeztetett, amely saját érdemein kívül azért is nagy szó, mert a fentebb említett Húrelmélet esetében ez például nagyon nem mondható el, bármelyik korábban hallott anyaghoz (vagy élő élményhez) is viszonyítom. A Karmabank ellenben nem lett indokolatlanul újragondolva, csak nagyon finoman megforgatva, épp annyira, hogy még egyszer, még jobban fejbe verjen ez a nagyon érett, nagyon keserű értekezés egy valamikori kapcsolatról. (Kaukázus FB) /tommy_dockworker/

Fragda: Skinwalker

Marcival szintén dolgoztam együtt pár zenei felállásban, így már akkor kiderült számomra a precíz, aprólékos zenei munkája és az elvetemült zenei vénája. Marci szerintem a modern metal és a majdnem statikus, gépszerű, disszonáns djent vizeken evez a legkényelmesebben. Örömmel tölt el, hogy az elmúlt jó pár évben ez a zenei paletta kiterjed a sulykolós death/black metal megoldásokra és kaszabolós blastbeat témákra is.

Amikor napvilágot látott a Fragda és először hallottam, nagyon boldog voltam, hogy a hazai zenei színtér gazdagodik egy ilyen mocsári csapással, és már eléggé untam a zenéket, amiket hasonló műfajokban hallgattam. Amikor február elsején megláttam, hogy előző nap kijött egy új számuk (Skinwalker), a közelgő albumukról (Glorification), ráadásul új formációval, Knapp Oszkárral a mikrofonnál, valahogy rögtön éreztem, hogy ez nem lesz sz@r.

Épp a helyi tesco-ban voltam, a hentespult előtt, amikor a dal negyedik percénél automatikusan, fordított „u”-alakban lefelé torzult a szám, mire az eladó mutatta, hogy akciós a sertéscomb, ne legyek szomorú. Én meg csak annyit mondtam volna neki, hogy

Stand your ground – You must endure this test of pain to be unbound

Nem tudhatom pontosan, hogy mire gondolt itt Oszi, a költő, de az én értelmezésemben ez egy univerzális igazság. A nehézségek, akadályok, testi-lelki fájdalmak megtapasztalása közepette, ha ember tudsz maradni, visszatalálsz önmagadhoz, az egy hatalmas szabadság. Nem köt már annyira a fájdalomtól-őrülettől való félelem, mert megtapasztaltad már korábban és ezúttal remélhetőleg van rá megoldókulcsod. Várós a lemez! (Fragda FB) /Martina/

Red Swamp: Born to Bleed

Born to bleed, live to die

The Tragedy of our design

Misplaced our anger

Turning on ourselves

Fuck this parasite system

Leads us straight to Hell

Nagyjából a 2016-os Tiszassippi dal és klip óta kedves nekem a Red Swamp muzsikája. Egy emlékezetes koncertélményem is köthető hozzájuk; még a boldog békeidőkben, 2019-ben, Ópusztaszeren, a Hello Ugar! Fesztiválon kora délután léptek fel egy jurtában, alig pár ember nézte meg őket, de mi köztük volt, s a szalmában ülve, fetrengve bólogattunk a stonerre.

Mindig is igényesen és odaadóan nyúltak a zenéhez és hangszereikhez, mégse gondoltam volna, hogy ennyi idő után ennyire áll-leeső-módon meg tudnak még lepni. A Born to Bleed dalban konkrétan annyi zenei téma van benne, amennyit más csapatok egy egész albumra szoktak eloszlatni. Meg van még a veretes és összetéveszthetetlen stoner-, vagyis, ahogyan ők hívják, smoker metal íz, ugyanakkor sokkal kevésbé hangsúlyos, annak felsorolásába meg inkább bele sem kezdek, hogy mennyi egyéb stílus elemei vegyülnek köré.

S nem hiába lett ennyire szerteágazó és ennyire haragos ez a nóta. A téma, amit feldolgoz (az általam itt az oldalon is többször emlegetett globális környezeti- és értékrendi válság), olyannyira fontos, hogy nem lehet elég sokszor felhívni rá a figyelmet. Főleg a mostani időkben, amikor a megsokszorozódott mentális betegségekkel, megélhetési nehézségekkel és politikai nihillel teli, háborúkkal megspékelt, szürkeségbe vesző poszt-covid években szinte már el is felejtjük, hogy vágjuk magunk alatt a fát. Azt a fajta környezetet, amiben az ember élni képes. (Red Swamp FB) /eNVé/

Damnation: Belső Kapuk a Világűrbe

Klasszikus death metal alapokra épülő, ám cseppet sem elcsépelt, mi több: frissen ható dallal jelentkezett a hazai metal-színtér extrémebb felének színe-javát fölvonultató Damnation. A Thy Catafalque alapítójaként is ismert Juhász János által vezetett brigád első nagylemeze Fátum címmel fog megjelenni február 18-án, a Belső Kapuk a Világűrbe már erről a lemezről való. Az örömöm pedig igen nagy lesz, hogyha az egész lemez a szóban forgó dal szellemét fogja tükrözni, ugyanis ha akarnék, se tudnék semmiféle negatívumot említeni a nóta kapcsán. Egyértelműen érezhető a ‘90-es évek death metaljának hatása, egy átlagos Morbid Angel-dalban viszont jóval kevesebb szufla van, mint Juhász Jánosék jelen művében. A két ütőere a dalnak a gitárjáték és az ének. Előbbi változatossága mindenképpen kiemelendő, hiszen egyszerre tud nagyon súlyos és gyors lenni, atmoszférateremtő hatásával viszont arról is tesz, hogy a dal címe ne csupán egy death metalos körökön belül divatos toposz, hanem tényleges valóság legyen. Forczek Ádám torka pedig még nem okozott csalódást, ez most sincsen másként, sőt magyar nyelvű szövegeket üvöltve egy eddig ismeretlen arcát láthatjuk. (Damnation FB) /mäyräkoira/

aZorka: Játékmadár

Lackfi Dorottya megjelenésről megjelenésre egyre tekergősebb énekdallamokkal bolondítja meg a maga igazán semmihez sem hasonlítható art-popját, egyúttal azt hiszem, egyre kevésbé értem a dalokat. Azt viszont élmény megfigyelni, hogy mi mindenné nőtte ki magát ez a történet, minden egyes lépéssel az addigiaktól jó messze rugaszkodva. A Játékmadár minden eddiginél többet hagy a hallgatói képzeletre, engem ugyanakkor ebben a bizonytalanságban is megragadott, nem is annyira a tapadós refrén, inkább az eddigi legborúsabbnak ható aZorka-karakter miatt, amely az ezúttal is jelenlévő gyerekkor-motívumokkal együtt is határozottan érezteti magát. No meg elvitathatatlanok a „megázási engedély” sor érdemei, még ha nem is igazán látom át, hogy hogy került oda. (aZorka FB) /tommy_dockworker/

Heedless Elegance: The Dream Within

A sötét húszas éveimben, egy szokásos hétvégi koncertlátogatós, lealjasodós estémen, egy magas srác állt mellettem a tömegben és csuklott. Szóba elegyedtünk és elmulasztottam a csuklását. Ez a srác a Forgó Zsolti volt, a Heedless Elegance egyik gitárosa/alapító tagja. A The Dream Within már a második single, a február 23-án megjelenő harmadik nagylemezükről. Tudom, hogy nem szeretik a zenészek, ha hasonlítgatják őket más zenekarokhoz, de nekem a H.E. olyan életérzést ad, mintha Slipknot-ot és In Flames-t hallgatnék összegyúrva.

Mint, ahogy az előző H.E. lemezeken, ebben a dalban is egy sajátos zenei balanszot hallok, aminek az eredménye számomra egy könnyen befogadható, de zeneileg mégis igényes produktum. Nem faék, viszont túlbonyolítva sincs. Minden zenei témának megvan a létjogosultsága, nagyon jól össze van rakva az egész. Minden kis gitárdallam, breakdown, szinti szőnyeg stb. gyönyörűen meg van komponálva, nem beszélve Samu vokáljairól. Állatira tehetséges, hisz amellett, hogy több lágéban is hozza a hörgést/scream technikát, még énekel is mellé. Szerintem világszintű produkció, amit csinálnak.

A szöveget olvasva nekem a piramisok jutottak az eszembe és az azokat megalkotó, elveszett vagy földönkívüli civilizáció, akik olyan harmóniában éltek egymással, és olyan titkokat, tudást hordoztak magukkal, amiknek a megismerése nekünk sajnos nem fog megadatni ebben a valóságban:

Cause you are all I seek!

You are all I need!

The ghost of me won’t haunt me,

When we’ll become the harmony!

Aztán valószínűleg full nem erre gondolt Samu. Hallgassátok meg és döntsétek el ti! (Heedless Elegance FB) /Martina/

Bohemian Betyars × Platon Karataev: Mezítláb

Szaladj velem inkább

a mezőn mezítláb

mindegy ki mit mond.

Több kultikus hazai fesztivál van még a bakancslistámon, remélem hamarosan sikerül kipipálnom a Fishing on Orfű-t is, aminek idei himnuszát a Bohemian Betyars és a Platon Karataev közösen alkotta meg. Nagyon izgalmas, ahogyan ez a két-, elsőre teljesen különbözőnek tűnő zenei világ találkozik. Ugyanakkor szinte katartikus megvilágosodás érzés öntött el, amikor meghallgattam a Mezítlábat. Mert a Platon előjel nélküli melankóliájában, elégikus hangzásában mélyen ott van az az archaizmus, ami a Bohemian keserédes, sírva vígadós, nagyon punk, mégis nagyon autentikus népzeneiségében is fellelhető. Nem vagyok a fesztiválhimnuszok híve, mert megközelítőleg minden 5. sikerül egyáltalán értékelhetően, ugyanakkor a Mezítláb tényleg különleges és tényleg kiemelkedik közülük. Irány Orfű! (Bohemian Betyars FB , Platon Karataev FB) /eNVé/

Ködfolt: The Decision

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaahhazaiaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaatmoszferikus_black_metalaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaabordahegedűaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaasejtelemaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaszintetizátoraaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaahajnali_ködaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaatotal_darkness_propagandaaaaaaaaaaaaelső_nagylemezaaaa    aaaaaaaaaaaaaaaaaaa (Total Darkness Propganada FB) /mäyräkoira/

The Roving Chess Club: How you gonna leave a life of Mondays?

Vannak dolgok, amikkel túlságosan könnyű megfogni engem, a hét napjainak szimbolikája és az angolszász folk pedig kétségtelenül ebbe a halmazba tartoznak. Az már kevésbé, amikor valaminek olyan hosszú a címe, hogy elfelejtem, mire hivatkoznom kellene rá, de rendkívül kompromisszumképes ember vagyok. A szóban forgó mű egyébként jóval lágyabb módon tálalja a maga melankóliáját, mint azt vártam volna, ezt persze nem kritikának szánom, úgy is mondhatnám, sőt mondom is: sokkal szebben szomorú! (The Roving Chess Club FB) /tommy_dockworker/

Válogatásunk legtöbb dala meghallgatható egyben is az alábbi Spotify Playlisten:

Mivel a platformon még nem elérhető néhány előadó cikkünkben szereplő száma, így, adott esetben, ehavi vendégünk csapatainak dalaival színesítettük a playlistet.