Album: Indián
Előadó: Anna & the Barbies
Megjelenés ideje: 2019. december 11.
Kiadó: Supermanagement
Származási hely: Magyarország
Tracklist:
1. Rockstar
2. Játék az egész
3. Had' lássam a kezeket!
4. Dobd el
5. 100 év magány
6. Ne csináld!
7. Húr
8. Vörös Ház
9. Nagyon Hagyom
Lesz majd Újpest kettő, másik Deák tér Lesz majd belőlem is egy másik, aki majd ugyanúgy élt...
Szinte szédítő érzés belegondolni, hogy tavaly immáron a 7. stúdióalbumát jelentette meg az Anna & the Barbies, ráadásul fennállásának 15. évében. Amennyi időn keresztül anno beharangozták, promózták és készítették az egyel korábbi, Utópia lemezt, az Indián olyan hirtelen érkezett. Okés, egy-két számot már korábban, a megjelenés előtt is játszottak élőben, ráadásul ott volt a Nemzeti Színházas Indián előadás is, amivel kapcsolatban csak reménykedem, hogy hátha a jövőben láthatjuk még újra és nem csak egyszeri alkalom volt…
A kellő terjesztés miatt akár online, akár fizikailag is könnyen hozzá juthat / juthatott bárki a lemezhez, ráadásul tudtam is, hogy december első felében jelent meg, engem mégis váratlanul ért, amikor egy karácsonyi, balatoni kiruccanáskor megláttam az Indiánt egy benzinkút szemmagasságban levő polcán. Persze rögtön megvettem a bagóért árult digipack-et, ami azóta is rendszeresen belemászik az autós cd-s rádiómba. Én már csak ilyen oldschool módon tolom…
Érdemes a külcsínről is elsők között néhány szót ejteni. Persze a fentiekből eredhet az a negatívumnak is vélhető jellemző, hogy nem túl extra a kiadvány, de ez nem zavaró, így is mutatós, meg különben sem érdemes ma már ezt a zenei szegmenset túlcifrázni (sajnos). Egyébként a nevek ízlésesen jelennek meg a borítón, ami egyébként rendkívül kifejezőre sikeredett. Alapvetően nem vagyok híve a zenekartagokat megjelenítő borítóknak, sőt, nagyon kevés szokott közülük tetszeni, ugyanakkor jelen esetben nincs magamutogatás, tetszetős és nem tolakodó a bookleten is látható fekete-fehér, Anna bőrbe bújt Indián alak. Vagy fordítva. Apróság, de mégis bosszantó, hogy az említett szöveg-füzetet csak a gerinc felől lehet, feszegetve kibányászni, amely által könnyen erodálódik a kiadvány. De ennyi baj legyen, a zene az marad. Már az Utópia elszállós, lebegős, groteszk, mégis megnyugtató képét is érzékletesnek találtam, ám a mostani borító talán még jobban kifejezi a zenei milyenséget.
Ezúttal nem igazán kapunk túl sok elszállást, az albumon nincs kifejezetten Segges a Balatonba-féle bódulat (ha már amúgy is említettük a Balcsit), mind szövegileg, mind zeneileg sokkal konkrétabb, egyenesebb és mégis befelé fordulós az anyag. Meg rock ’n’ roll-osabb, még a szokottnál is. Ezt már rögtön a Rockstar nyitányával megtapasztalhatjuk. Ütős, rockos kezdés, angol nyelvű, ám egyszerű szövegével együtt is koncerten egyértelműen működő tombolással bír, bár az ironikus szövegi megközelítésből adódó enyhe bugyutaság kicsit kakukktojássá teszi.
Kapunk itt merengősebb, mégis kikívánkozós, egzisztenciális utazást (Játék az egész), meg már-már rapelős, a mai társadalom működését erősen firtató track-et (Had’ lássam a kezeket) is. Utóbbi egyébként kapott egy nagyon király, egysnittes klipet is, sajátos és baromi jó kis koreográfiát gyártottak hozzá. Itt Simi csak a refrénben, Annával duettezve jelenik meg, de természetesen a megszokott módon tök jól, kontrasztot is teremtve egészítik ki egymást. Egyébként a gitáros-énekes tesó itt is kapott egy külön, „saját” nótát, a felkavaróan sötét, mégis elégikus 100 év magány képében, mely a hangulatos pengetés-folyamai mellett is szerintem a leginkább masszív, főleg a mélyített elektronikus-gitár hangzása miatt, mely a refrénben hallható. Amúgy az egyik favoritom pont a 100 év magányt megelőző, számomra erősen rendszerkritikus, talán elvándorlós képeket is megjelenítő Dobd el. Hidegrázós az építkezése, a szám 2/3-ánál jelentkező megnyugvást követő kikívánkozott feszültséggel együtt.
Egyfajta rendszerkritikát érzek a Ne csináld!-ban is, mely egy belső, időbeli, lelki utazást is elénk varázsol. Zeneileg talán nem túl extra, bár a szám végén visszatérő zúzás isteni, szintén nagy koncertnóta lehet, legalábbis én így érzem. Csakúgy, mint a Kaukázusos Janóval közös Húr. Ezt már többször is lehetett élőben hallani, én legutoljára a tavalyi Hello Ugar!-on hallottam élőben, ahol ráadásul tényleg duettként tolta le Anna és Kardos-Horváth János. Janó egyébként már jó ideje nagy hősöm, számomra külön polcra tette a „dalszöveg” és a „konferálás” fogalmát is és nagyon örülök, hogy dalszövegével erősen rányomja a számra a sajátos bélyegét. Az egyik legrövidebb, hangszeres szempontból a legegyszerűbb, mégis az egyik leginkább kiemelkedő track az Indiánról, ráadásul meg is indítja a CD utolsó 1/3-ának megnyugvását is.
Hiszen a Húrt az erotikával erősen át- és túlfűtött Vörös ház követi, melynek funky-s, belassult, smoke-os hangzásvilága különösen chilleléshez adhatja meg a kellő hangulatot. Első hallgatásra ennek a refrénjére figyeltem fel a legjobban. Hogy őszinte legyek, Odett hangja és számai eddig nem nagyon fogtak meg, így sokáig nem is jöttem rá, hogy őt halljuk itt. Nagyon kellemeset csalódtam, kiemelkedő dal, nem lennének tökéletes az Odett által énekelt sorok az ő hangja nélkül. Az Indián utolsó száma, a Nagyon hagyom pedig egy csodálatosan szívmelengető szám a szerelem mindkét oldaláról, ám a meglétének esszenciális szükségességéről is szól. Legalábbis nekem ez jön át.
És pont ez a jó alapvetően az Anna & the Barbies számaiban, hogy valószínűleg mindannyian mást hallunk ki és meg belőle. Az Indián szövegei előzetes olvasás alatt ugyan nem fogtak meg annyira, mint a korábbi szövegek, ám dallamokkal együtt nagyon is érzelem dúsak és föl is ültetnek arra a bizonyos hullámvasútra. Bár a rock ’n’ roll-osabb megközelítés közelebb kéne, hogy álljon hozzám, én mégis inkább az Utópia elszállóssága vagy a korábbi Szabadesés hangulatai felé húzok. Gondolkodtam is a lenti pontszámon (ha ez egyáltalán számít bármit is), de a többszöri meghallgatás közben ráébredtem, hogy ezek igenis baromi erős nóták. Meg különben is, a remek elemeket amúgy is feldobja az utánozhatatlan színpadi jelenlét, a performansz milyensége, valamint legértékesebb a közösségteremtés, amihez Anna és a srácok nagyon is értenek.
Bár én leírtam a véleményemet, mégis azt üzenem, hogy hallgassátok ti is és tegyétek magatokévá az Indiánt, megérdemli! Remélem, minél előbb együtt tudjuk majd ordítani a dalait az őszi (pls!) és tavaszi koncerteken és ott lehetünk majd a jövő nyári Ugaron is!
Túl sok már ez a világ,
Túl sok, hogy a vállamra vegyem.
Ilyenkor én hozzád bújok
S inkább csak hagyom, hogy legyen.
Mert szerelem nélkül a világban
Mindent benő a gyom,
Hiszen megfojt a karjaival
Akkor, ha nagyon hagyom
S én nagyon hagyom.
Pontozás: 9/10
Írta: eNVé
Anna & the Barbies elérhetőségek:
