Fekete Bori neve nem ismeretlen a népzenei, néptáncos közegben. Persze adott a népzenész család, ám ebből a háttérből már jó ideje ki-kikacsint, az elismerést már önmagának is kivívta. Közel 10 éve tagja a Dobroda zenekarnak, néhány éve már a Chalga énekesnője is, továbbá többek között a Fölszállott a Páva három évadában is szerepelt. A felkérései folyamatosak és új projektjei is alakulnak, néhány ilyenről nekünk is mesélt, ahogy számos egyéb érdekességről is - persze egyelőre szigorúan csak telefonon keresztül.
Csapjunk is bele a közepébe; talán most már enyhülni látszik a Koronavírus és a korlátozások, ugyanakkor mindenki eléggé nehéz hónapokon van túl. Te hogyan élted meg ezt az időszakot? Mi az, ami ezekben a hónapokban a legjobban hiányzott az életedből?
Nem tudom, hogy különbséget lehet-e tenni abban, hogy kit mennyire érintett ez az időszak, hiszen mindenkire nagy hatással volt, de talán azoknak valamennyire egyszerűbb, akik nem zenével, nem művészetekkel foglalkoznak. Én annyival szerencsésebb vagyok, hogy jelenleg van tanári állásom, amit online tudok folytatni. Bár pont nemrég, ebben az időszakban költöztem haza vidékre, engem a főváros elhagyása nem igazán viselt meg, sokkal inkább az, hogy kiszakítottak abból a – jó értelembe vett – mókuskerékből, amit eddig éltem. Sok próba, felkérések, stúdiózások, fellépések és még sorolhatnám. Én nagyon szeretem azt a fajta pörgést, amikor mindig készülni kell valamire, meg az ezekhez kötődő kihívásokat is. De, amikor haza költöztem, megéreztem, hogy azért jót is tett velem ez a helyzet; megnyugodtam. Sok olyan dologra lett időm, amire máskor nem volt; elkezdtem tervezni egy új projektet, rengeteget gyakoroltam, olvastam, tudtam csöndbe lenni. Amikor helyrejön majd ez az egész, akkor ezekből az élményekből fogok tudni meritkezni, építkezni.
A karantén időszak alatt a Chalgával készítettetek is egy amolyan „Csináld magad” videót. Mennyi idő alatt és hogyan állt össze ez a klip?
Nem voltunk túl kreatívak, hiszen rengetegen csináltak karantén videót, de mi még talán befértünk az elsők közé. Egyébként is tervben volt, hogy online próbálunk, olyan formában, hogy a korábban is gyakorolt új dalokat a frontemberünk, gitárosunk Zagyva Tamás felgitározta, elküldte nekünk a hanganyagokat, kottákat, mi pedig ezekre építkeztünk, felvettük a saját részeinket, ezeket visszaküldtük neki, ő pedig összerakta a dalokat. Úgymond ezzel „kényszerített” rá minket a gyakorlásra. Így volt ez a Jön egy úr című számmal is, próbának indult az egész, de láttuk közben, hogy csomóan csinálnak házi videókat a dalaikból, így végül a hang mellé videót is készítettünk róla, magát a klipet pedig szintén Tamás rakta össze. Igazából pár nap alatt állt össze az egész.
Egyébként azóta is minden új számot hasonló módon gyakorlunk ki; először a gitárt vesszük fel, aztán én jövök az énekkel, a többiek pedig ránk építkeznek. Most már az új album minden számához van egy ilyen hasonló módon összerakott verziónk. Ugye a karantén miatt csúsztunk az új lemez tényleges felvételével, de azt elmondhatom, hogy júniusra már van is egy új időpontunk a Pannónia Stúdióba. Hogy az album CD formátumban elkészül-e, azt még nem tudom, de ezt a nyolc új számot mindenféleképpen szeretnénk egyben magunk előtt látni, ha máshol nem, akkor valamilyen netes felületen.
A Chalga hosszabb múltra tekint vissza, te viszont néhány éve lettél csak a banda tagja. Hogyan kerültél be közéjük?
Igen, körülbelül 10 évvel ezelőtt ők már aktív zenekar voltak. A hegedűs, Kuczera Barbara már akkor a tagjuk volt, rajta keresztül ismertem meg az akkori dalaikat is, amik nagyon tetszettek, bár a mostaniaknál valamivel másabbak, akusztikusabbak voltak. Akkor az említett Zagyva Tamás családjával Svájcba költözött, ami miatt szünetelt egy ideig az együttes, néhány éve költöztek csak haza. Amikor Tamás újra elkezdte felvenni a korábbi tagokkal a kapcsolatot, akkor Barbi egyből engem ajánlott új énekesnek. Ennek egyébként nagyon örültem, mert pont olyan élethelyzetben voltam, amikor már szerettem volna valami olyat csinálni, ami nem kifejezetten népzene, szerettem volna fejleszteni magam, más irányokat is kipróbálni. Hamar megtanultam a dalaikat, elkezdtem velük próbálni. Nagyon sokat fejlődtem attól, hogy kirángattak a komfortzónámból; folyamatosan játszhatok a hangommal, különböző színeket próbálhatok ki. Egyébként a Tamás által írt új számok mindegyike baromi nagy kihívás, mert nem ír könnyű dalokat, gyakorolni kell őket, foglalkozni kell velük technikailag is, nem pedig csak úgy bele megy a fülembe a dallamuk és már tudom is énekelni őket. Remélem a vírus után az új anyag révén majd többen felfigyelnek ránk, az eddigi koncerteken én úgy vettem észre, hogy tetszik az embereknek, amit csinálunk.
A Fölszállott a Pávához köthető egyik interjúdban azt nyilatkoztad, hogy azt szeretnéd, hogy inkább énekesként, ne pedig csak népdalénekesként tekintsenek rád. A Chalgában való szereplésed végül is egy efféle kikacsintásnak is tekinthető, hiszen velük inkább világzenét játszotok.
Igen, ez egy jó példa erre. Egyébként én úgy gondolom, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Ezzel a kijelentésemmel inkább arra szerettem volna utalni, hogy egy olyan énekesnő vagyok, aki nem szeretné, hogy bekategorizálják. Más műfajokban is igyekszem kipróbálni magam, ugyan ezt az oldalamat még nem hallották és nem ismerik sokan, ám nekem túlságosan elüt a személyiségemtől az, hogy úgymond „csak” népdalénekesnőként ismerjenek engem. Ezzel természetesen egy pillanatig sem szeretném lenézni ezt a műfajt, ebben nőttem fel, a népzene, a népdalok az az alap marad örökre, amit a legjobban szeretek.
Van olyan egyéb projekted, ami hasonló módon kitekint a népzene világából?
Ha a folkból nem is teljesen, de a magyar népzenéből kilépő van. Nemrég alakult, a karantén alatt egy Borinka nevű trió, Eredics Dáviddal, valamint Varga Kornéllal. Kornél a Zűrös banda gitárosa, a szegedi Fonó főszervezője, Dávid pedig a Söndörgőből lehet ismert. Mindhárman bolondulunk a bolgár népzenéért, egy számot már fel is vettünk, stúdiózva is lett és nagyon jól sikerült. Az elnevezésünk egyébként egy bolgár név és persze tetszik az is, hogy benne van az, hogy Bori. Egyébként már egy-két fellépési lehetőségünk is érkezett…
Említetted a Zűrös bandát. Róluk jutott eszembe, hogy te számos formációval működtél már együtt, akár csak egy-egy alkalomra is. Számon tudod tartani ezeket a kollaborációkat? Szerinted a Páva miatt találtak meg ezek a lehetőségek nagyobb mennyiségben?
Persze, természetesen nyilvántartom őket, ezek mind fontos élményeknek számítanak, akár gondolhatunk itt a Magos együttesre, a Besh o Drom-ra, a Kerekes Band-re, a Hungarian Folk Embassy-ra, de említhetem a Páva Gálákat is, mint fontos eseményeket. Ezek szakmai szempontból is jelentős tényezők.
A Fölszállott a Pávát nyilván nagyon sokan látták, emiatt rengeteg gratulációt is kaptam. Persze a Páva Gálákat, a műsorral kapcsolatos és az azt követő fellépéseket vagy például a 2019-es Páva turnét Erdélyben mind ennek köszönhetem. Ugyanakkor az egyéb lehetőségeket tekintve nagyban közrejátszott, hogy szájról-szájra terjedt az, hogy szeretném magamat kipróbálni esetleg máshol, más műfajokban vagy az, hogy megbízható vagyok. Meg persze idevonható még az, hogy a Zeneakadémiára jártam, meg a családi hátterem is. Szerintem mindezek összetetten játszanak közre.
Háromszor szerepeltél a Fölszállott a Pávában, kétszer jelentkeztél, egyszer pedig meghívás révén kerültél be a műsorba. Hogy érzed, mi az, amivel a legtöbbet gyarapodtál a Páva által?
Talán a tévés szereplések azok, amik a leginkább meggyötrik az embert. Szerintem baromi nehéz a tévében énekelni, főleg szólóban, nagyon csupasznak érzi magát az ember. Rengeteg lefárasztó körülmény van, előzmények, próba nap, külön hang- és külön fény-beállás, ötszázszor el kell próbálni a részünket, száraz a levegő, minden olyan zord, ráadásul tudja az ember, hogy nagyon sokan fogják nézni. Mindezek miatt nagyon nehéz jól teljesíteni, de, ha az ember már sokszor csinálja, akkor megszokja ezeket a körülményeket, egyre jobban bírja a gyűrődést, egyre rutinosabb lesz, akár más fellépéseken is. 2014-ben konkrétan még nem tudtam semmit, 2017-ben már rutinosabb voltam, jobban élveztem, 2018-ban, a Döntők Döntőjében, pedig már nem is volt tétje igazán, addigra már ismertem ott mindenkit, már családias volt a hangulat.
Egyébként szintén a Fölszállott a Pávához köthető, hogy nagyon megszerettem az MTVA-ban a közeget és pont ennek köszönhetően 10 hónapot dolgozhattam a Dankó Rádiónál a Táncházban népzenei műsor szerkesztésében Vasváry Annamária mellett, valamint rádiós háttérmunkálatokban is részt vehettem. Ez nagyon nagy élmény volt, hiszen a média, a rádió, a tévé mindig is lázba hozott. A Páva alatt is azt élveztem a legjobban, amikor interjúkat adhattam, azokból is mind tanulhattam.
Ha már a médiát felhoztuk; láttam, hogy néhány hónapja Szegeden jártál valamit forgatni. Erről mit árulhatsz el nekünk?
Körülbelül két éve ment a neten a Folkkocsmák világa, azt Csasznyi Imi vezette, most pedig indul a Vidéki folkkocsmák világa, aminek én vagyok a műsorvezetője. A vírus miatt eddig csak egy helyen tudtunk forgatni, Szegeden a Fonóban, de amint tudjuk, folytatjuk.
2018-ban saját szólólemezed is megjelent. Mi volt a koncepciód ezzel az albummal kapcsolatban?
Az volt a koncepció, hogy ne legyen koncepció, hogy ne legyen benne konkrét logika. Azok a számok kerültek fel erre a korongra, amiket nagyon szeretek és évek óta énekelek. A Halmos Béla Program segítségével születhetett meg ez az első szólólemezem, szerettem volna egy lenyomatot az aktuális énemről. Mivel ez volt az első ilyen albumom, ezért mindent rá akartam ömleszteni, amit szeretek. Ezért is van, hogy nem csak autentikus magyar népzene hallható rajta, hanem van rajta egy török és egy bolgár népdal is, illetve egy-két számnál nem teljesen hagyományos formában szólal meg a kíséret. Gondolok itt arra például, hogy egy felföldi dudanótás összeállításban a megszokott ének és duda párosításon túl citerát és cimbalmot is hallhatunk. Szóval hasonló, érdekesebb, izgalmasabb megoldások is fellelhetők a lemezen. Ahogy nekem tetszik.
2017-ben végeztél a Zeneakadémia előadóművészeti alapszakán és, ahogy említetted, már tanítasz is éneket.
Mindenféleképp jó volt az a három év, amit ott töltöttem, ám szándékosan nem mentem tovább a tanári mesterszakra. Úgy gondolom, hogy az én pályám inkább az előadóművészet, annak ellenére, hogy tanítottam már korábban is, jelenleg is helyettesítek a váci konziban, meg magán úton is nagyon szeretek tanítani. Ám a legtöbb ilyen munkám véges, ami nem is baj, mert szeretem látni ezen folyamatok végét. Hosszú távon színpadon szeretnék állni és persze mellette családot is szeretnék. Pont emiatt is a fő szakmám kozmetikus lesz, most fogok elkezdeni egy sulit. Persze kiskoromban vonzott a szépségipar, de nem gondoltam volna, hogy felnőtt fejjel végül tényleg kozmetikus is lesz belőlem. Ugyanakkor szeretek több lábon állni és jobban tetszik az is, hogy nem mindig a zene körül forog minden.
Az valamennyire köztudott, hogy népzenész családból származol. Mindig egyértelmű volt számodra az az ösvény, ami a népzene és az ének felé vitt téged? Volt, amikor elbizonytalanodtál?
A zene, a tánc, a népi kultúra mindig a családunk része volt, de valahogy soha nem erőltették. Én egyébként mindig a bátyámat (Fekete Márton „Kispuma” – szerk.) követtem és fura mód nem tudok visszaemlékezni olyanra, amikor azon gondolkodnék, hogy ez e a helyes út, ez valahogy mindig is evidens és természetes volt a számomra. Otthon Egerben már táncoltam és jártam zeneiskolába, majd a bátyám a váci konzervatóriumba járt, ahova később én is mentem népi ének szakra, onnan pedig már szinte egyértelmű volt a Zeneakadémia. Utóbbit követően pedig a kedvenc énektanáromhoz is eljutottam. Szóval összességében egyértelmű volt előttem ez az út, én ezt akartam és senki nem erőltette.
Ha jól számolom akkor már közel 10 éve vagy a Dobroda zenekar tagja. Mi az az igazán kiemelkedő élmény, amit velük élhettél meg?
Velük kezdtem el a komolyabb zenélést, velük tapasztaltam meg először az igazi koncertezés élményét, nekik köszönhetem, hogy belecsöppentem ebbe, hogy lett némi színpadi rutinom. Magát az indulást és ennek az időszakát tudnám itt említeni, ami talán az egyik legfontosabb.
Mindketten jól tudjuk, hogy a néptáncos és népzenei közeg számos erényt tud adni. Mi az a legfontosabb érték, amit egy ember kaphat ezen közeg által? És mi az, amivel te magad gyarapodtál általa?
Szerintem mindenféleképp felemelő és nemes dolog, ha valaki a saját kultúrájával képes elmélyülten foglalkozni. Talán a tartalmas közösségi élményeket tudnám kiemelni olyanokkal, akik szintén sokat tesznek a saját népi kultúrájukért. Itt nincsenek kényszeresen felvett stílusok, nincsen elmenekülés, mindenki egy kaszthoz tartozik és ez ad az embernek egyfajta biztonságérzetet. Persze előfordul, hogy ugyanezek a viselkedési formák a visszájukra is tudnak fordulni a táncházakban, folkkocsmákban, ugyanakkor úgy gondolom, hogy még mindig több a pozitívum ezzel a közeggel kapcsolatban.
Ha már így felhoztad a népzenei, néptáncos közeg árnyoldalát is; mi az, amit ezen túl te még negatívumnak tartasz a szcénán belül, miben változhatna ez a szubkultúra?
Engem kicsit zavar a belterjesség. Ez még ma is egy viszonylag kis közösség, emiatt könnyen sérülhetnek benne emberek, könnyen kialakulhatnak sérelmek. Változtatni pedig előbb a világon és az emberek viselkedésén kellene globálisan, az hatással lehetne erre a közegre is.
Miket tudsz felidézni magadban, mik lehettek az első konkrét népzenei élményeid?
Most hirtelen kettőt is tudnék említeni. Az egyik ezek közül az, hogy apukám (Fekete Antal „Puma” – szerk.) már két éves korom óta vitt magával Jászberénybe a Csángó Fesztiválra. Onnan már nagyon kiskoromból vannak emlékeim, a kézműves foglalkozásokról, arról, ahogy nézem a táncokat, no meg arról, hogy jó sokáig ébren voltunk. A másik pedig hétéves koromból egy széki lagzi, az is elég meghatározó volt.
Mik azok a konkrét népdalok, esetleg gyűjtések, melyek meghatározóak voltak életed során és végig kísérték eddigi pályafutásodat?
Egyértelműen a magyarszováti népzene és népdalok állnak a legközelebb hozzám, persze ez valamennyire apai örökség is, hiszen az ő kedvence is a Mezőség, ő ennek a tájegységnek a mestere, tudója. Ő elég sokat gyűjtött ott és jó néhányszor engem is magával vitt; Magyarpalatkára, Magyarszovátra, Székre, Buzába és még sorolhatnám. Hol lagziba, hol temetésre, hol táborba, hol pedig gyűjteni mentünk. A magyarszováti dalok pedig azért állnak különösen közel hozzám, mert kihívás őket elénekelni, érdekes módon és nagyon díszítettek. Amikor valahol azt kérik tőlem, hogy énekeljek bármit, akkor mindig magyarszováti jut először az eszembe.
Ha visszamehetnél a múltba és beszélhetnél a 3-4 éves Fekete Borival, akkor mit mondanál neki? Esetleg lenne valami olyan, amit tanácsolnál neki, hogy másképp csináljon?
Talán azt, hogy legyen kicsit igyekvőbb, kitartóbb, ne keseredjen el, ha nem sikerül valami azonnal.
Bár tényleg egyre erősebb rangot vív ki magának a magyar népi kultúra, a tánc és a zene, én mégis úgy gondolom, hogy bőven van még hova fejlődni annak érdekében, hogy az autentikus népzene általánosan elismertté váljon a köztudatban. Te milyen módokat látsz ennek érdekében?
Úgy, ahogy a paraszti kultúrában, funkciójában élt a népzene, úgy már képtelenség ezt tovább örökíteni és meggyökereztetni a mai, modern társadalomban. Talán mindketten tudjuk, hogy, amikor kicsik voltunk, szinte cikinek számított ez a dolog, ugyanakkor ma már tényleg sokkal jobban megbecsült a népzene, a néptánc, így szerintem nagyon jó úton haladunk hogy még többen megismerjék és legalább részben megértsék a jelentőségét. Erre egyébként a Fölszállott a Páva is egy nagyon jó eszköz. Hogy még jobban elterjedjen, a hétköznapokba is beivódhasson, én úgy gondolom, hogy az oktatásba kéne még jobban belevinni. Ehhez az énekórák megreformálása, élményszerű oktatás kialakítása szükséges. Meg persze ott vannak a gyerek- és kamasz táncházak, mint kihelyezett ének- vagy tesi óra lehetőségek. Egyébként a népzenei feldolgozásokkal szerintem jól meg lehet fogni a fiatalokat, erre szerintem például a Góbé vagy a Csík Zenekar elég jók. Aztán amikor majd beesnek egy folkkocsmába Pesten vagy vidéken, az tuti meghatározó lesz a számukra.
Személyes élményem volt ezzel kapcsolatban, amikor Észtországban koncerteztünk tavaly októberben a Magos zenekarral. Éppen egy középkori kocsmában bulizgattunk, mert aznap volt a születésnapom. Betévedt oda egy csapat-, egyébként Finnországban Erasmus-szal tanuló magyar fiú. Elképesztőnek tartották az egészet, addig még soha nem láttak ilyen jellegű bulit és szinte a könnyeikig meghatódtak. Főleg azét, hogy Észtországba kellett menniük azért, hogy találkozzanak a saját kultúrájukkal. Ennél fogva nagyon fontos a neveltetés, sok múlik a szülőkön is.
Visszakanyarodva, emlékszem én is, hogy anno szinte ciki volt ez az egész, sokaknak el sem mertem mondani, hogy táncolok és énekelek, mégis olyan nevelést kaptam, ami által bennem volt az a dac, hogy ugyan sokkal könnyebb követni a divatot, a könnyedebb trendeket, nekem mégis jobb, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok.
Kérdezett: eNVé
Fotók: Bergics Balázs
Elérhetőségek:
Fekete Bori hivatalos Facebook oldala
Chalga:
Dobroda:
