Album: Vidékek Vannak Idebenn
Előadó: The Devil’s Trade
Megjelenés ideje: 2023.07.14.
Kiadó: Season of Mist
Származás: Magyarország
Felizzik a sötét
Egyszerre minden szín
Vidékek vannak idebenn
Halott beton odakinn
Nem sokszor voltam eddig The Devil’s Trade koncerten, ám amiken jelen lehettem, azok mind meghatározók. Ott van például a 2019. év eleji a Trafóban adott est. Enyhén módosult tudatállapotban sikerült megérkezni, s Makó Dávid dalai után egy sokkal komorabb, fájóbb, mégis oldottabb hangulatban távoztunk. Feltöltődve. 2020 nyarának végén az Ajtósi Dürer soron pedig a harmadik lemezt hallgathattuk végig, ami még aznap este színpadi performansszal egészült ki. Az volt az utolsó estém a régi Dürerben… Örülök, hogy ilyen minőségire sikerült.
Bár a What Happened to the Little Blind Crow lemezt már real time-ban sikerült elkapnom, hallgatnom, mégis, az előbb említett, a Dürer Kertben bemutatott harmadik korong, a The Call of the Iron Peak szippantott magába igazán. Az a csupasz, személyes, borús, sötét légkör rendszeresen folyt, rezgett bennem, a fülemtől egészen a csontvelőmig. Nem tudtam, hogy hova lehet innen tovább menni (és, amennyire utána olvastam, egy darabig maga Dávid sem volt benne biztos). Nem tudtam elképzelni, hogy lemezről-lemezre ezt a-, mind zenében, mind a szövegekben egyre mélyebbre és egyre sűrűbbre szőtt szövetű atmoszférát hova lehet tovább fejleszteni.
Pedig lehet és sikerült is. Egy leheletnyit más-, ám szorosan párhuzamos ösvényen. A korábbi albumok tudattalan, ösztönös önvizsgálata, önkutatása ezúttal tudatosságba és kifelé tekintésbe alakult át. Ebből a külvilág-vizsgálatból pedig talán markánsabban meghatározható az, hogy mi magunk mik is vagyunk valójában. Hogy milyen Vidékek Vannak Idebenn. Ez a rátekintés, valamint a kiműveltebb, teltebb, ám nem sűrűbb és nem mélyebb hangzásvilág adja azt, hogy a negyedik The Devil’s Trade lemez talán az eddigi legkompaktabb, legdirektebb lett. Ezt megtámogatja a mutatós, ám visszafogott külcsín mellett a dalsorrend és az album szerkezetének egysége. Értem ezalatt azt, hogy a keretességen túl a nyolc dal sorrendje szimmetrikus, a magyar és angol nyelvű tételek is meghatározott minta szerint váltják egymást.
Persze mindezek a körítések nem sokat érnének jó dalok nélkül, ám ezúttal a minőségre még sikerült is rátenni néhány réteget. Az első hangulatfokozó előfutárként érkezett Flashing Through the Lack of Light egy felismerhető TDT nóta, mely megmutatja, hogy mi volt és mi lett a formáció. Számomra (többek között) az elmúlás gondolatával erősen átitatott és telített track mesterien tartja fent a megkötött feszültséget egészen a szám utolsó percében megjelenő, kitörő düh megérkezéséig. A Flashing Through… után következő címadó szintén kiválóan építkezik, ebben kapjuk meg Makó Dávid első (The Devil’s Trade-be írt) saját magyar nyelvű szövegét, mely bár bír közvetett politikai-társadalmi jelentéstartalommal, mégis sokféleképpen értelmezhető. Erről a közel 8 és fél perces dalról már írtunk korábban (itt olvasható), így csak annyit említenék, magamon és másokon is egyre inkább észreveszem azt a fajta befele figyelést, befele burkolózást, ami itt megmutatkozik. A belső Vidékek fenntartásával, ápolásával lehet önazonosnak maradni ebben a kinti, velejéig elrontott Világban. Csak közben arra is figyelnünk kell, hogy kint el ne égjen minden…
Amikor először meghallottam a Clear Like the Wind-et, néhány másodpercig azt hittem, más előadó dala indult el. Szinte olyan volt, mintha a legutóbbi The Moon and the Nightspirit album, az Aether címadóját hallanám. Persze itt nem teljes zenei áthallásról van szó, ez sokkal inkább hangulatában, a dalt indító pengetések hasonlóságában értendő. Egyébként véleményem szerint ez a sejtelmes felütés nagyon jót tesz a dalnak. A visszafogottabb hangvételbe ezúttal is beköszön az elmúlás gondolata, valamint az akaratlan búcsúzás is megjelenik, ám előttem mindezeken túl leginkább a minket körbevevő folyamatos rohanásból való kiszakadás, a lelassulás, a tudatos és pozitív visszamaradás vágya sejlik fel. A dalhoz készült videó pedig amiatt emelendő ki, mert teljesen egyszerű, mégis visszatükrözi az előbbieket. Keserűség. Ez jutott eszembe először a Clear Like… hallatán. Ám ez nem az a fajta keserűség és gyász, ami korábban például a Dead Sister-ben vagy a No Arrival-ban jelent meg. Mert ezúttal a keserűségben benne van egy csipetnyi beletörődés és élni akarás is. Könnyes az arcunk, a dal megcsavarja s kiszakítja a szívünk, de közben összeráncoljuk az állunkat s egy pillanatra megjelenik a szemünkben az elszántság, a szánk sarkában pedig egy mosoly-kezdemény. A Clear Like the Wind az egyik – ha nem a – legszebb darabja az életműnek.
Give me your hand before you go
Why can’t we stay still? …
Why so eager to flee? …
Why can’t we hold our peace?
Liminal; talán ez az, ami a leginkább színpadra kívánkozik a háromtagú formáció előadásában. Nagyon tetszetős a be-bekúszó basszus-melódia, enyhén zaklatott blues téma jelleget kap így ez a tudatküszöböt firtató szám. Talán az sem véletlen, hogy pont az album közepén kapott helyet ez a nóta. Itt már túl vagyunk a felén (ezt tessék jól értelmezni!), ám az új utak még nem nyíltak meg teljesen előttünk, csak a kulcslyukon szűrődik át a fény, az ajtó mögé még nem látunk be. Lebegünk múlt és jövő határán, ez a lebegő állapot pedig a zenében és az énektémákban is visszaköszön. Aztán egyszer csak berobban a káosz s beindul a mélyre hajló bólogatás (majd a koncerteken is!). A zúzás pedig összeköti a Liminal-t és az azt követő Fordulj kedves lovam népdalt. Furcsa, nem gondoltam, hogy egy ilyen ismert dalnak lehet úgy új köntöst adni, hogy az megérintsen. Nagyon ötletesnek találom, hogy a zenei alap rendkívül repetitív, ez erősíti a jelentést. Az meg pláne hidegrázós, hogy mennyire aktuális még mindig, a mai napig is ez a nagyon régi népdal.
Az All Kings Must Fall címe egészen magáért beszél, így ez a szám jelentésileg némiképp társítható a címadóhoz. Talán a Clear Like the Wind mellett ez nyúlik leginkább vissza a korai TDT világhoz. Egyébként amellett, hogy (majdnem) ez az album egyik legrövidebb tétele, itt hallhatunk egyedül bendzsót. Egyszerűbb, puritánabb hangzású, mégis erős.
Bár folyamatosan jelen van az albumokon az árral szemben-attitűd, a megbéklyózó határokból való kitörés vágya, ám úgy tűnik (vagy úgy tűnhet), egy más jellegű keretezettség viszont igenis fontos a lemezeken. Itt említhető a harmadik albumon levő, egyfajta légzésgyakorlatként értelmezhető három átkötő (III, IIIIIIIIIIII és IIIIII), vagy a kettes albumon több szám végén megszólaló hidden track, a Pusztinai nagy hegy alatt. Utóbbival rokon a Vidékek Vannak Idebennt keretező Én felkelék – Új hajnal már nem jő kettős. Amikor megláttam a tracklistet, kissé elcsodálkoztam az album nyitótételén. Nem azért, mert moldvai csángó népdalról van szó (hiszen a Pusztinai nagy hegy alatt is ettől a népcsoporttól származik), hanem mert ez igazából egy egyházi népének. Aztán jobban belegondolva, nem is olyan furcsa ez, mert sarkítottan, de van párhuzam a moldvai csángók kereszténysége, valamint a TDT szellemisége között. Eltekintve az egyházi dogmáktól, a moldvaiaknak a katolikusságuk az, ami miatt az árral megküzdve, az ellenük ható erőkkel szemben is meg tudták őrizni önmagukat és identitásukat. Ez a háttér persze csupán megfűszerezi ezt az egészet, hiszen a moldvai dalok archaikussága, keserűsége, keserédessége is olyan tényezők, melyek közelinek mondhatók a TDT-atmoszférához.
A lábával rengetgeti vala
S a szájával dúdolgatja vala
„Aludjál el Istennek báránya
Szeretetből jöttél e világra
Aludjál el Istennek báránya
Új hajnal már nem jő e világra”
Az albumot nyitó Én felkelék esetében egyébként egy sötét alapra kapjuk meg a népdal első két versszakát Dávid éteri éneke által, ám a zárótétel, az Új hajnal már nem jő egy tartalmasabb tétel. Első hallásra furcsán ismerős volt az alap, ám annak ellenére is csak sokadik nekifutásra esett le a tantusz, hogy Dávid több helyen is mesélte, nagy hatással volt rá a Muzsikás munkássága, amikor újra felfedezte magának a népzenét. Ez azért fontos, mert itt a gitáron (jó mélyre és kissé „koszosra” hangolva) azt hallhatjuk, amit a Muzsikás-féle Én felkelékben a koboz és a lant játszik. Érdekesség még a dalban, hogy a szöveg utolsó sora aggasztó és már-már félelmetes végkicsengést közvetít. Hogy ezt az egy sort az alkotó költötte-e a nótához, vagy a népdal egy alig ismert variánsát hallhatjuk, az most vesszen a homályba. Mindezekkel együtt nekem mondhat akárki-akármit arról, hogy az autentikus-archaikus népdalkincsünket szabad-e egyáltalán feldolgozni, vagy csak szolgai módon kell előadni azt. Mert szerintem szabad. Olyan minőségben, ahogy azt a The Devil’s Trade csinálja, nem csak lehet, de kell is!
Bár nem szeretek kliséket puffogtatni, de a Vidékek Vannak Idebenn tényleg egy új szint a dizskográfiában. Ezt a hanganyagot csak megköszönni lehet. Szóval örök hálánk érte!
Pontozás: 10/10
Írta: eNVé
The Devil’s Trade elérhetőségek:
Facebook × Bandcamp × Instagram × Spotify × YouTube × Linktree
Doomstar Bookings × Season of Mist
Közeli események:
2023.07.08-ÁN INGYENES KONCERT A DÜRERBEN! (VHK + THE DEVIL'S TRADE)
ÚJ ALBUM MEGHALLGATÁSA MEGJELENÉS ELŐTT! (2023.04.13., Regisztrációhoz kötött!)
ŐSZI EURÓPA TURNÉ AZ ALCEST TÁRSASÁGÁBAN!
