"Határ a csillagos ég" - Our Last Drop interjú és dalpremier

Az Our Last Drop csapata ötletesen, üdén és sajátosan vegyíti a régi sulis rock ízeket, a modern, metal-os megközelítéssel. A budapesti brigád 2018-as megalakulása óta már 2 EP-n van túl. A második, Éppenhogy címre keresztelt, három számos anyag utolsó nótájával (Gondolj rám) – egy interjúval karöltve – nálunk is bemutatkoznak. Az új track-hez is a korábbiakhoz hasonló dekorációval készült szöveges videó, melyet az interjú végén találtok, az artwork-öt a banda énekese, Balogh Dávid készítette.

A cikk végén a banda elérhetőségei és támogatási lehetőségei is szépen fellelhetőek. Ne habozzatok követni őket!
2_1.jpg

Számaitokban erősen keveredik az old school és a modern rock vonal, amivel egy viszonylag széles spektrumot tudtok felölelni. Mik a fő inspirációitok, a fő hatásaitok?

A dalírás gerincét nálunk általában a két gitárosunk, Zoli és Patrik adják. Pat olyan, mintha a ’80-as-’90-es években kócolta volna össze a trapéz nadrágos csajok haját az első soros kordonokra tapadva, pedig még meg sem született akkor… Így nála főleg az old school vonal dominál, sokat merít a Guns N’ Roses és kortársaik világából. Talán Slash és Freddie Mercury gyakorolták rá a legnagyobb hatást mind zeneileg, mind emberileg.

Zoli az igazi kaliforniai punk világból teleportálta át a tengeren innenre a zenei ízlését, ezért is érezhetők egy-két helyen nálunk Sum41 vagy Green Day beütések. Ehhez keverünk egy kicsit Apacs funky-s bőgőzéséből, Krisz sújtós breakdownjaiból, és Dave karakteres hangjából, és meg is kaptunk az Our Last Drop-ot.

Az új EP-tekről, az Éppenhogy kislemezről eddig két számotok jelent meg, mindkettő a karantén-időszak alatt jött ki. Kihatott ez szerintetek a fogadtatásukra? Milyen volt az eddigi visszhangjuk?

Inkább a gyártási folyamatra hatott ki jobban a vírus. Sajnos elmaradtak a tervezett videóklip-forgatásaink, melyekre már a felvételi napok is be voltak lőve, de a lezárások keresztbe húzták a terveinket. Szerencsére az EmotivArts-szal sikerült így is izgalmas visual-t készíteni a dalokhoz.

A fogadtatásuk eddig kifejezetten jó, nemcsak a nézettségi és social média adatok alapján, hanem nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a dalokra, ami plusz löketet ad, hogy ráforduljunk az első nagylemezünkre.

Az Éppenhogy és a 2077 szövegileg és zenei szempontból is merőben eltérő karakterrel rendelkezik. Egyértelmű cél volt számotokra, hogy a zenekar több arcát is bemutassátok ezen a kislemezen?

Nem véletlen a különbség a két dal között, hiszen az Éppenhogy Pat fejéből pattant ki, míg a 2077 Zoli nevéhez fűződik. Fontos számunkra, hogy mindenki maximálisan bele tudja tenni a kreatív energiáit, és olyan anyagot adjunk ki, ami nem egyes zeneszerzők munkáját mutatja meg, hanem egy csapat közös projektjét. Ezért is nem akarjuk magunkat beszuszakolni egy stílusba, hanem azt mutatni, ami mi vagyunk.

És most itt van a Gondolj rám is. Meséljetek nekünk kicsit az alkotási folyamatáról!

Tovább is fűznénk az előző gondolatunkat, mivel itt is egy újabb arca tűnik fel a zenekarnak (sőt, túl is mutat a zenekaron). A Gondolj rám az egyik legrégebben íródott dalunk, még nem is létezett a zenekar, mikor elkészült. A számot ugyanis Dave írta egy barátjával, Olasz Márton dalszöveg íróval. Eredetileg egy szál akusztikus gitárra íródott, és együtt csiszoltuk olyanná, ahogy most hallhatjátok.

Számotokra mit jelent, mit mond ez a dal?

Mikor a dal íródott, nem a világmegváltás volt a cél. Ez egy tipikusan olyan dal, ahol nem kell azon morfondírozni, hogy mire gondolt a költő, mennyire akar mélyen szántani a dal. Egyszerűen, ha van egy olyan ember, aki fontos része volt az életünknek korábban, jusson eszünkbe a számról, amikor elszívunk egy szál cigit, vagy megiszunk egy pohár Bambit. Nosztalgiázzunk akár keserédesen, akár vidáman, milyen szép is volt, ami elmúlt.

Eddig megjelent két EP-tek. Persze a mostani időkben nehéz előre tervezni, de milyen következő lépcsőfokokat láttok magatok előtt? Nagylemezt, koncerteket? Hova tovább?

Határ a csillagos ég (ha már követjük az űrhajós tematikát). Most, hogy kicsit kifújtuk magunkat az előző EP elkészítése után, rá is fordultunk az első nagylemezünk munkálataira. Sok félkész dalunk, ötletünk, dalkezdeményünk van már, amit most készre gyúrunk. Reméljük, minél előbb meg tudjuk mutatni nektek.

Koncerteket is betáraztunk már, ha minden jól alakul, és a vírus is engedi, akkor szeptemberben találkozhatunk már Győrben és Budapesten is. Meg lesz egy meglepetésünk is hamarosan…de arról pssszt!!!

És itt is a Gondolj rám, pörgessétek ezerrel:

Kérdezett: eNVé

Elérhetőségek:

Our Last Drop:

Facebook - Bandcamp - YouTube - Instagram

Spotify - Bandcamp - iTunes

Kill Monday Management:

Facebook

Facebook oldalunk

Mi is a MusicTunnel?

A MusicTunnel egy zenei webzine hazai és külföldi zenészekről, zenekarokról. Egy jó kis úszás a zenei stíluskavalkádok tengerében, kompromisszumoktól, kötöttségektől mentesen, falak és határok nélkül.

Címkék

2020 (18) 2021 (22) 2022 (18) 2023 (9) 2024 (7) 30y (5) acoustic (3) ahriman (3) akusztikus (3) alter (4) alternatív (18) alternative (8) alternative pop (3) alternative rock (10) alternatívrock (7) alternatív rock (7) ambient (6) ambient folk (3) apey (5) április (3) atmospheric black metal (3) atrox trauma (4) autentikus (3) avantgarde (6) aws (3) Az Elmélkedés Színtere (7) Az Események Színtere (13) A beszélgetések színtere (44) a dal (3) A Figyelés Színtere (7) A Hallgatás Színtere (96) a hónap 12 dala (19) bakos attila (3) BÁL (3) balaton (3) black (3) blackmetal (3) black metal (24) blahalouisiana (4) blues (3) bohemian betyars (3) bordó sárkány (3) boru (3) budapest (6) country (3) csángó (4) cz k sebő (3) dalpremier (3) dark synth (3) deathcore (4) death metal (16) doom (5) doom metal (9) doromb (4) dürer (3) dürerkert (4) dürer kert (4) dvvad (3) edge records (3) ék (3) electronic (16) entrópia architektúra (3) error (3) ethno (3) eurovíziós dalfesztivál (3) experimental (3) fatal (3) fatal error (3) fekete zaj (9) felső tízezer (3) film (6) finnország (4) folk (39) folkmusic (12) folk music (3) főoldal (164) funky (3) gire (3) Gramofon (93) groove metal (3) grunge (4) hammer (4) hammerworld (6) hardcore (8) heavy metal (6) hip-hop (4) hip hop (3) hódmezővásárhely (3) horváth martina (3) hungarian (8) hungary (9) indie (8) indie rock (4) industrial (4) instrumental (3) interjú (9) interview (5) jazz (4) kátai tamás (10) kies (3) Kino (7) klip (3) knapp oszkár (3) koncert (3) kontraszt (7) lazarvs (3) live (5) Lóca (7) lovecrose (4) lowland fest (3) magyar (14) magyarország (10) makó (3) makó dávid (3) margaret island (5) math metal (3) megtűrtek (5) melodeath (3) melodic death metal (5) metal (49) metalcore (6) mezolit (4) modern (7) modernmetal (7) modern metal (12) moldva (3) moldvai (4) moldvai csángó (3) music (16) musictunnel (5) musictunnelblog (3) nanana (3) napinépi (6) needless (3) neofolk (5) nép (6) népdal (3) népdalénekes (3) népitititá (5) néptánc (4) népzene (21) nest of plagues (3) nova prospect (3) nuclear blast (4) Otthon (162) pagan (4) paganfolk (3) phrenia (3) platon karataev (6) plazúr (3) Pódium (13) pop (17) popmetal (3) poppunk (5) poprock (5) pop metal (3) pop music (4) pop punk (5) pop rock (5) post (4) post black metal (3) post metal (4) post punk (7) post rock (5) poszt (4) poszt rock (4) power metal (3) progressive (5) progressive metal (5) psychedelic (6) psychedelic rainbow warrior peace force (3) pszichedelikus rock (4) punk (21) punkrock (3) punk rock (5) quiet kid (3) rap (6) rap metal (3) rengeteg (4) road (3) rock (39) rock n roll (5) róka hasa rádió (3) season of mist (4) shell beach (3) sludge (3) sludge metal (3) sokat (3) stoner (4) stoner metal (3) symphonicmetal (3) synth (3) synthpop (3) szalai anna (4) szeged (6) szégyen kazetták (3) szellem (4) szellem zenekar (3) szóltak (3) Társalgó (41) techno (8) the devils trade (4) thrash metal (10) thy catafalque (9) tiansen (3) trap (3) trillion (3) tunnel (5) úrfi (3) useme (4) után (3) vadak (3) varkocs (3) vhk (3) vihar (3) vihar után (3) világzene (10) world (4) worldmusic (6) world music (4) zene (8)
süti beállítások módosítása