Helyszín: Mátra Kemping, Sástó
Időpont: 2020. 08. 19-22.
Képek: Bands Through The Lens
Mint tudjuk, a koronavírus miatti védelmi intézkedések okán az idei fesztiválszezon már jó ideje hamvában holt. A túlélők között néhány kisebb, vidéki fesztivált találunk, a nagy, országos zenei rendezvények közül viszont csak egy, a Fekete Zaj került megrendezésre eredeti időpontjában. A Zaj különlegességének okát azonban nem ez adta, hanem az a magába szippantó hangulat és közösségi érzés, mely minden egyes Zajon visszaköszön.
A fesztivál 2018-as újraindulása óta talán idén lett volna a legerősebb a zenei felhozatal, a hazai underground krémjén túl fellépett volna az Atari Teenage Riot, az Oranssi Pazuzu (lemezkritika itt), a She Past Away, a Godflesh, és még sok más kiváló formáció. A vírushelyzet okozta turnélemondások miatt a külföldi előadók kiestek a programból, a szervezők azonban nem adták fel a harcot, és kiválóan alkalmazkodtak az új, bizonytalan helyzethez. Olyannyira, hogy amit összehoztak, azt bátran nevezhetnénk a hazai underground színtér műfajokon átívelő találkozójának – persze a teljesség igénye nélkül. A The Devil’s Trade koncertjén Makó Dávid is valahogy így fogalmazott a nagyszínpadon állva, ezzel pedig nagyon pontosan leírta a Zaj szellemiségét, mely pontosan erről szól, idén pedig hatványozottan is igaz volt ez.
A vírushelyzet azonban nem csak a külföldi fellépők hiányában volt észlelhető. A fesztivál helyszínéül szolgáló sástói Mátra Kemping területére maximum 800, a nagyszínpad elé pedig legfeljebb 500 főt engedtek be, melyet a karszalagon lévő, egyébként a készpénzmentes fizetésre is szolgáló chip lecsippantásával ellenőriztek. Fertőtlenítők is voltak elhelyezve a fesztivál területén, első belépéskor pedig mindenkinek megmérték a testhőmérsékletét, de egyébként minden olyan volt, mint amilyen lenni szokott. Erdő, post-punk, köd, metal, dark folk, burrito és kacsák. Aki volt már Zajon, az nyilván tudja, hogy miről is van szó, aki még nem, annak bátran ajánlom, nem fogja megbánni.
Rengeteg a kísérletező zene, így a fesztivál a műfajilag esetleg beszűkültebb embereknek abszolút új tárlatokat nyithat meg, de merem állítani, hogy a zenei mindenevők is minden egyes Zajjal nyitottabbá válnak. Éppen ezért egyáltalán nem meglepő látvány metalosokat látni a javarészt elektronikus zenéket tömörítő Delta színpad előtt, vagy goth lányokat headbangelésen kapni Kill With Hate koncerten.
A Zaj „ünnep-jellegét” adja a Mátrába való visszatérés élményén túl az is, hogy rengeteg olyan zenekar vagy előadó van, akinek az élő fellépései belföldön (vagy akár általában) kuriózum-számba mennek. Elsőként a Ghostchantot emelném ki, akik az Osztálykirándulás színpadon adtak rendkívül emlékezetes és energikus koncertet. A hardcore és a metal fúziójának súlyossága, valamint Jakab Zoltán frontember karizmatikussága igen lehengerlő erővel tör rá a közönségre, úgyhogy akinek lehetősége van rá, mindenképpen tekintse meg élőben a csapatot.
Évi pár alkalomban merül ki az Entrópia Architektúra koncertnaptára is. A kvintett voltaképpen nem is zenél, hanem egy olyan egyedülálló hangmasszát hoz létre, mely lassan épül, ugyanakkor a katarzis tetőzésekor valami nagyon tisztát hoz a felszínre. Keleti vallások papjait idéző mantrák, indusztriális hatások, ősi ösztönök és súly jellemzi az Entrópiát, mely nemzetközi viszonylatban is hatalmas kincsnek számít. Stúdiófelvételeik is kiválóak, ám az igazi, velős energiák élőben jönnek csak át igazán, melyeket esetünkben a Mátra csak tovább fokoz.
Egyedülálló volt a synthwave/cyberpunk vonalon mozgó producer, Lazerpunk fellépése is, aki ugyan korábban úgy döntött, hogy nem ad több élő koncertet, most mégis kivételt tett a Fekete Zaj miatt. Ez a tény szerintem önmagában jól példázza a zajos szellemiséget, mely láthatóan nem csak a látogatókra, hanem a fellépőkre is hat. A két csoport között egyébként nincsen éles határ, mivel szinte minden fellépő egyben látogató is. Többen vannak, akik fellépésük előtt vagy után még egy-két napot eltöltenek a Zajon, sőt, sokan végig jelen vannak. A látogatók között egyébként sok olyan, undergroundban ismert zenész is van, aki (az adott évben) nem lép fel a fesztiválon, de jelen van, csupán a másik oldalról. Ez az a mentalitás, ami egyrészt a Fekete Zajt a legtöbb hazai fesztiválhoz viszonyítva egyedülállóvá teszi, másrészt pedig ami a közösségformáló erőt hajtja.
Azon túl, hogy a járványhelyzet idején is bevállalták a szervezők a fesztivál megtartását – ami nyilvánvalóan nem volt egy túl jövedelmező döntés anyagi szempontból –, azoknak is biztosítattak lehetőséget a részvételre, akik saját forrásból nem tehették volna ezt meg. 18 darab bérletet lehetett megpályázni szociális alapon, ez pedig annyira jófej gesztus a stáb részéről, hogy azt elmondani nem lehet. Igen, így is lehet csinálni.
Ugyan a fő profil természetesen ebben az évben is a zene maradt, idén több off-programmal is készültek a szervezők. A Vittula Klubbal való kollaboráció eredményeképpen szépség-és tetoválószalon, gördeszkás szubkultúra-bemutató, illetve több DIY program várta azokat, akik a koncerteken túl másra is vágytak. A Zaj saját szervezésében a szokásos Zajtúrán túl workshopok, kiállítások, színházas program, és különböző előadások kerültek megrendezésre, a tavalyi napindító tai chi sikerén felbuzdulva idén pedig jógázásra volt lehetőség. Számomra a legkedvesebb nem zenei program egyértelműen a Freak Fusion Cabaret produkciója volt, akik a nagyszínpadon prezentálták múltidéző cirkuszukat. Akrobatika, zsonglőrködés és olykor börleszkbe hajló jelenetek követték egymást a színpadon, de természetesen nem maradhatott el a közönség bevonása sem, mely egy (nem annyira) önkéntes színpadra hívásában tetőzött. A társulat produkciójában egyébként meglepően nagy szerepet kapott a zene, de legjobban azt értékeltem, hogy volt koncepció, egy keret, ami az egyébként különálló részeket egységbe foglalta.
Ha mindenképpen ki kéne emelnem egy koncertet, az a The Devil’s Trade fellépése lenne. Felszínesen ugyan, de ismertem már Dávid zenéjét, és nagyon is tetszett, de azt legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy ilyen lehengerlő ereje lesz élőben a produkciónak. Sose gondoltam volna, hogy egyetlen ember egy szál gitárral ekkora hatást tud gyakorolni több száz emberre. És lám, megtörtént.
Igen erős atmoszférát teremtett a Sear Bliss is, akik az idén 25 éves demójukat, a The Pagan Wintert is beleillesztették a programba. Ez volt a harmadik alkalom, hogy láttam őket, és egyre inkább az a benyomásom, hogy a Nagy András vezette black metal csapat egyszerűen nem tud hibázni. Harsonával színesített zenéjük egy üde színfolt a sok sablonos Darkthrone-klón zenekar között.
Több kiemelkedő pillanat is volt, az idei év felfedezése viszont egyértelműen a Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force volt. A duó különböző táncolható elektronikus muzsikákat kever trash-mémekkel, az eredmény pedig ordenáré és pihentagyú, de egészen egyszerűen zseniális. Őket is érdemes élőben elkapni, maradandó élmény, az egyszer biztos.
Így a végére – afféle zárszóként – megemlíteném, hogy a korábbiakban sokszor emlegetett zajos közösség és zajos mentalitás ténylegesen nagyon erős, ám korántsem belterjes értelemben. Persze minden évben lehet ugyanazokkal az arcokkal találkozni, a fesztivál mégis képes arra, hogy megújuljon, színesedjen, és új embereket vonzzon be a legkülönfélébb szubkultúrákból. Ez pedig kétségkívül egy olyan érték, mely igencsak egyedülálló a hazai fesztiválok körében.
Írta: mäyräkoira
Fekete Zaj elérhetőségek:
