Mocskos, szénapakolás és disznóólban hempergés meghitt aláfestésének szánt rock ’n’ roll muzsikát csapat a néhány éve alakult The Sick Unicorn. A négyesfogatnak idén tavasszal, a Hunnia Records gondozásában jelent meg első korongja Unleashed címmel, augusztus végén pedig egy animációs klipet kapott a Psycho Pussycat című nótájuk. Mindezekről, valamint a koncertezésről, a Guns N’ Roses-ról, a nagyvilág unikornisairól, a jövőről, a társadalomról, az élet nagyon nagy és nagyon kicsi dolgairól beszélgettünk a banda két tagjával, az énekes Shueyval és a villanygitárt nyúzó Big Robbal.
2020 áprilisában érkezett meg első nagylemezetek, ám már egy ideje jelen vagytok a színtéren és koncerteztetek is a saját dalaitokkal. Meséljetek kicsit magatokról és a banda megalakulásáról!
Shuey: A zenekar ¾ része a Krinkle metalzenekarból ismeri egymást. Néhány év működés után annyira kidühösködtük, meg bosszankodtuk ott magunkat az agresszív zenében, hogy egyszer csak úgy keltünk fel, hogy jól vagyunk. Kisimultunk, elkezdtünk vigyorogni, jól érezni magunkat. Tartottunk egy kis szünetet, és tulajdonképpen vidámabb zenére vágytunk. Dannykid-et azért kértük fel a basszus posztra, mert nagyon vagány kis mukinak tűnt, kurv@ jó haja volt. De aztán kiderült, hogy egy aberrált, pszichopata állat, félig mutált férfihanggal. Nagyon közénk illik.
Mennyi idő alatt és hogyan állt össze az Unleashed korong anyaga? Volt valami különleges munkamódszeretek?
Big Rob: Ha jól emlékszem 212 nap és 17 óra volt, de ez egy állandó vita forrás a zenekarban. Afgán például nem számolja bele az utolsó öt órát, pedig akkor írtuk a szövegeket. Nem hiszem, hogy bármennyire is különleges lenne a munkamódszerünk. Valaki hoz egy ötletet, a többiek úgy megerőszakolják, hogy már köze sincs az eredetihez és kész a dal. Aki hozta, az az elején többnyire kicsit szomorú, de végül mindig belátja, hogy mindenkinek így a legjobb.
Zenéteket hallgatva valahogy úgy érzem, hogy bármennyire is van néhány groteszk, ironikus, vicces szövegeteket, a muzsikátok és a hozzáállásotok nagyon is komoly. Direkt van nálatok ez a kettősség vagy időközben alakult ki?
Shuey: Köszi, hogy odafigyeltél a dalszövegekre. Akkor már ketten vagyunk szűk e világon, akik tudják miről szólnak a dalok (nevet). A dalszövegek az én gondolatiságomat tükrözik, kivéve a Psycho Pussycat című szerelmes dalt, mert az Dannyban rügyezett ki. A világgal kapcsolatos kettősségem, a szarkazmus, a maró humor, gúny, vágy a kiegyensúlyozottságra, a sokszínűségre; ez mind jellemző rám. Nem direkt raktam be ezeket és nem is tudnám leplezni. Csak simán elszenvedem a szövegeim megírását (nevet). De alapvetően optimista és nagyon bizakodó fickó vagyok, sebezhető szívvel.
Van néhány konkrét hatás a dallamaitok mögött, mégis kíváncsi lennék rá, hogy milyen zenék pörögnek otthon nálatok a leginkább.
Big Rob: Hát, nálam például a Django Reinhardt és Stephane Grappelli párosától kezdve a Meshuggah-ig minden. Gondolom te is a GN'R-ra gondolsz. Nem tagadom, négyünk közül hármunknak mindenképp ott van a kedvencei között, de nem törekszünk rá, hogy olyan zenét csináljunk. Szerintem már rég túl vagyunk azon, hogy elemezgessük, hogy mi fér bele egy dalba, mi nem. Mi ilyen vagy olyan stílusba illő, vagy, hogy azon aggódjunk, ki mihez hasonlít majd minket. Leszarjuk, játsszuk, ami jön és ez az eredmény. Ha valakinek tetszik az remek, ha nem, az is.
Ha már itt tartunk, a sajtóanyagotokban olvastam, hogy ti vagytok az újgenerációs Guns N’ Roses. Honnan ez az egészséges önbizalom? Vagy itt a József Attila-féle ars poetica-ról van szó, miszerint: „A mindenséggel mérd magad!”?
Shuey: Miután abbahagytuk a matekozós, koncentrálós metal zenét, szerettünk volna természetesebben, ösztönös módon, könnyedén dalokat írni. És tulajdonképpen ezek a stílusjegyek alakultak ki. Bár nem mi írtuk a sajtóanyagunkat (nevet), ettől függetlenül nem szégyellem, hogy a Guns N’Roses zenekar felmerül velünk kapcsolatban. Természetesen tökéletesen tisztába vagyok azzal, hogy a teljesítményünk hol van hozzájuk képest. Ha valaki a zenénk meghallgatása nélkül szeretne képbe kerülni velünk, akkor talán a GN’R még mindig jobb referencia a zenei irányzatunkra, mint mondjuk Phil Collins.
Mondjuk az biztos, hogy a Guns fénykorához hasonlóan intenzívek a ti koncertjeitek is. Milyenek a hallgatóság eddigi visszajelzései a megmozdulásaitokra, a nagylemezetekre vonatkozóan?
Big Rob: Én ugyanannyira örülök a fikázós kommenteknek, visszajelzéseknek, mint a pozitívaknak. Ugyanis szerintem, ha valaki időt és energiát pazarol arra, hogy kommenteljen, vagy vitatkozzon velünk, akár online vagy élőben, az azt jelenti, hogy valami intenzívebb érzelmet váltottunk ki belőle és ez jó. Engem, ha valami nem érdekel, mert unalmas vagy szar, akkor tovább görgetek és 5 perc múlva már nem is emlékszem rá. Szóval számomra végtelenül szórakoztató az, hogy valaki hajlandó annyira felspannolni magát egyedül a hálószobájában, csütörtök este, tízkor, hogy úgy érzi, mindenképp közölnie kell velünk, hogy ez márpedig nagyon szar.
Egyébként a visszajelzések nagyon nagy arányban pozitívak. Akit sikerül lecsalogatni egy koncertre vagy meghallgattatni vele a lemezt, az általában nagyon elégedett vásárló. A koncerteken 110% százalékot beleadunk. A legnagyobb nehézség – mint minden más bandának ebben az elképesztő információs zajban az interneten – meggyőzni az embereket, hogy adjanak a zenének egy esélyt.
Augusztus végén egy pofás kis animációs klipet kapott az Unleashed egyik dala, a Psycho Pussycat. Mi volt a koncepciótok, ki készítette a videót? Számotokra mit üzen ez a szám?
Shuey: A földgolyón manapság nem léteznek távolságok. Így történhetett meg az, hogy egy magyar fiúcska megálmodta a storyboardot, egy venezuelai fiverr-hős megrajzolta, és egy iciri-piciri miskolci mind meganimálta és feliratozta. A klip a túlságosan veszélyes, már-már undorítóan erotikus lányok fiúkra gyakorolt hatását mutatja be. A fiú egyszerűen nem lehet komfortos egy ilyen kapcsolatban. Ki fog törni előbb-utóbb. És hát nem mindig szép a kapcsolatok vége (mosolyog). Számomra a klip azt üzeni, hogy egy szőke csaj után mindenképp egy vöröset érdemes kipróbálni.
A Psycho Pussycat magyar nyelvű változata is megtalálható a lemezetek extrái között, Hentes Hajadon címmel. Érdekes kérdéskör, hogy az itthoni közönséget meg lehet-e igazán szólítani angol nyelvű szövegekkel; ti erről miként vélekedtek? A Hentes Hajadon csak egyszeri próbálkozás volt vagy később szeretnétek több magyar nyelvű dalt is?
Big Rob: Nem hiszem, hogy ez a közönségen múlna, hiszen itthon is rengeteg rajongója van külföldi bandáknak, akik csak angolul énekelnek. Szerintem sokkal több rajongója van Magyarországon az angolul éneklő bandáknak összesítve, mint a magyarul éneklőknek, szóval szerintem ez baromság.
Más kérdés viszont, hogy több mainstream magyar rádió nem hajlandó lejátszani olyan magyar bandákat, akik nem magyarul énekelnek, mert megy a támogassuk a magyar zenét bla-bla bullshit. Szerintem külföldön körülbelül senkit sem fog érdekelni egy olyan banda, aki olyan nyelven énekel, amit nem értenek és még helyenként furcsán is hangzik nekik a dalokban. Ellenben, ha tényleg a magyar zene reklámja lenne a cél, akkor egy minőségi zenét játszó, angol szövegeket előadó banda, ami megkapja a kellő itthoni támogatást, ahonnan kell, sokkal nagyobb sikereket érhetne el külföldön is, ezzel tényleges reklámot csinálva a magyar zenének.
Hogy válaszoljak a Hentes Hajadonra; csináltunk egy magyar szöveges verziót, hogy, ha egyszer oda jutunk, hogy szeretne minket játszani egy hazai mainstream rádió, tudjunk nekik mit küldeni. Nem hiszem, hogy születne több ilyen.
A Psycho Pussycat klipjének cirkuszos témája erősen kötődik a logótokhoz, így a nevetekhez is. Honnan jött a The Sick Unicorn megnevezés és számotokra mit szimbolizál?
Shuey: A zenekar neve az unikornis őrületből fakad, amit magunk körül látunk. Manapság bárhová nézel, unikornisokat látsz. Az utcán, az iskolában, a metrón, a bevásárló központban, a hangszerboltban. Csak ezek már nem vidám, szivárványt kakiló unikornisok, hanem dohányzó, energiaitalozó, kifejezéstelenül előre meredő, alkoholizáló, céltalan, kiábrándult unikornisok. Nem vagyunk a helyünkön, ezt mindannyian érezzük. Remélem, még megélek egy világforradalmat.
A közeljövőben két budapesti koncertetek is lesz; az Analog Music Hall-ban és a Dürer Kertben. Mit kell ezekről a bulikról tudni, készültök esetleg valami különlegességgel?
Big Rob: Minden koncertet próbálunk különlegessé tenni. Nálunk főleg a spontaneitás a lényeg. Soha nem írunk setlistet előre, szóval mi sem tudjuk, mit fogunk és milyen sorrendben azon az estén játszani. Körülbelül egy vagy két dalnak van fix helye, technikai okokból. Azt garantálni tudom, hogy napjainkban ritkán látható, energikus bulikat fogunk tolni, mindennel, ami egy nyers, izzadt, rock ’n’ roll bulihoz kell. Annál is inkább, mert március óta ezek lesznek az első igazi nagyobb színpados bulik. Nem mellesleg a velünk fellépő zenekarokat is érdemes meghallgatni.
Nehezen lehet most bármit is előre tervezni, de az említett koncerteket követően mik a közeli terveitek? Fellépések, dalírás, rock ’n’ roll?
Shuey: Már dolgozunk új dalokon. Annyiból lesz talán más a mostani metodika, hogy a dalokat egyesével kipróbálgatjuk koncerteken, és csak azokat tartjuk meg, amik működnek. Az első lemez születésénél még kevésbé tudod kipróbálni a dalokat élőben. A kedvenc dalom az Unleashedről tulajdonképpen használhatatlan élőben (nevet). Talán hatásvadászabbak leszünk a következő korongon. Jobban rámegyünk a grooveokra, csupaszabb, minimálabb vonalat akarunk kipróbálni. Meglátjuk, hogyan viseli ezt majd a rock. Ha nem tetszik neki, akkor majd beleveregetjük a fejét a betonpingpongasztal szélébe. A rock akkor a legjobb, ha fáj, és csontig hatol. Ezt nem lehet cizellálva csinálni. Oda kell neki kúrni egyet. Ezt fogjuk csinálni.
Kérdezett: eNVé
Fotók: Sámpár Anna
Elérhetőségek:
