Helyszín: Dürer Kert, Budapest
Időpont: 2020.10.17.
Képek: Frank Olivér (Infinite Beat - Teljes galéria ITT)
A minden nyár augusztusában megrendezésre kerülő Fekete Zaj Fesztivál szervezői telente egy Fekete Zaj Tél nevű decemberi változattal szoktak jelentkezni, hogy az alternatív, illetve sötétebb hangulatú zenék rajongóinak éhségét csillapítsák. A rendezvény helyszínéül mindig a Dürer Kert szolgál, a klub körül jelenleg is zajló események azonban sok mindent megváltoztattak. A helyzet jelenleg úgy áll, hogyha valamiféle égi csoda nem történik, a Dürernek hamarosan költöznie kell az Ajtósi Dürer sorról. Ez értelemszerűen több koncertnaptárra is hatással van, így idén a téli Zaj helyett afféle „őszi Zajt” kaptak a zajongani vágyók.
A Legyen Zaj! névre keresztelt eseményen hat hazai zenekar képviseltette magát. A koncertek többé-kevésbé váltásban zajlottak a nagyterem és a Room 041 színpadán, úgyhogy ha a teljes koncertet nem is, de mindenki láthatott mindegyik zenekarból valamennyit. A vírushelyzet miatti szabályok értelmében az épületen belüli maszkviselés kötelező, de legalábbis erősen ajánlott volt, melyet többé-kevésbé be is tartottak az emberek. Annak fényében viszont, hogy szinte mindenki kezében ital volt, ez kissé nehezen volt kivitelezhető.
Szintén a pandémiás helyzet indokolta korai kezdést is, így a Shell Beach már hat órakor színpadra állt. A zenekart eddig javarészt csak egy ezeréves Kettőnégy-interjúból ismertem, így voltaképpen csak most sikerült a csapat zenéjével megismerkednem. Az ötvenperces játékidő elég változatosan telt, ugyanis a némileg megújult felállású Shell Beach zenéjében a lágyabb, post metalos elemek kitűnő összhangban voltak a hardcoreból hozott lendületesebb részekkel. Ugyan eleinte kissé szellős volt a nézőtér, és a koncert végére sem lett tömegnyomor, a srácok nagyon odatették magukat, folyamatos volt a közönséggel való kommunikáció is. Az est folyamán többször is szó esett a Dürer Kertet érintő nem túlságosan biztató fejleményekről, melynek először ők adtak hangot.
A Shell Beach koncert végeztével átmentünk a középső terembe, ahol már játszott a Sorbonne Sexual. Ők voltak az est egyetlen fellépői, akik még nem játszottak Zajos rendezvényen, és számomra sem voltak ismerősek, így kíváncsian figyeltem, hogy mi is történik a színpadon. A 30Y-féle alternatív rockot művelő brigád zenéje egyébként meglepően tetszett, pedig alapvetően nem vagyok a hazai alter nagy rajongója. Zeneileg ők is elég változatosak voltak, az egyébként szintén remek gitár-basszusgitár-dob kombinációt Karádi Gergő különleges énekhangja, illetve Imhof Bálint billentyűjátéka tette színesebbé. A pörgősebb szerzemények mellett lírai dalok is helyet kaptak, melyeket bőven volt honnan válogatniuk, hiszen az EP-k mellett már három nagylemezen vannak túl a fiúk. A koncertről egyébként hangfelvétel is készült, melyet reményeim szerint hamarosan elérhetővé tesznek majd. Aki vevő az alterre, az mindenképpen kövesse figyelemmel a fiúkat, aki pedig nem, az is, hiszen nekem is kellemes meglepetést okoztak.
Mire visszaértünk a nagyterembe, a Képzelt Várost már a színpadon találtuk. Az öttagú post-rock zenekar egészen egyedi atmoszférát teremt, az elszállós-lebegős, kissé pszichedelikus gitártémák közé olykor a sampler is beférkőzik, de a cselló az, ami a legnagyobb hangulatteremtő erővel bír. Most láttam őket harmadjára, és noha a programban helyet kapó új szerzeményeken kívül sok újdonság nem ért, ismét teljesen lenyűgöztek. A koncert fénypontja számomra a Dissenter című dal volt, mely az idén megjelent új nagylemez talán egyik legnagyobb ütőere, tömény hidegrázás. Azt gondolom, hogy a kvintett zenéje egészen egyedülálló, élőben hallgatva pedig még mélyebbre nyúl, mint egyébként. Úgyhogy aki még nem volt Képzelt Város koncerten, az mihamarabb pótolja be!
A középső teremben eközben már a húrok közé csapott az Amber Smith. Az indie és a pop rock vonalán mozgó trió zenéje alapvetően nem áll hozzám túl közel, így élőben azonban elég meggyőző produkciót hallhattunk. Ez nem is véletlen, hiszen a zenekar már húsz éve a pályán van, nyolc nagylemezt és számos nemzetközi koncertet is maga mögött tudva. A program javarészt a nemrégiben megjelent új lemez dalaiból állt, melyeket itt mutattak be először a fővárosban. Ugyan az ilyesféle muzsika tényleg nem kenyerem, de a Sorbonne Sexuallal egyetemben eléggé meggyőztek a fiúk. Nem kizárt, hogy találkozunk még.
Az Amber Smith koncertjét követően egy nagy kedvenc, az Entrópia Architektúra következett a nagyteremben. A fiúk zenéjéről nagyon nehéz igazából bármit is írni, hiszen leginkább élőben megtapasztalva jön át az a mindenen áttörő energia, melyet behatárolhatatlan zajzenéjük az emberből kihoz. Buddhista mantrázás, ipari ütőshangszerek és sampler lépnek frigyre az Entrópia zenéjében a gitár, a basszusgitár és a dob által létrehozott sötét masszával. Nagyon mély zene az övéké, amit ha akarnék, se tudnék mihez hasonlítani. Mivel a mostani már a sokadik találkozásunk volt, a koncert feléről eljöttünk, hogy az est utolsó fellépőjét is megtekintsük.
A Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force névre hallgató duó a nyári Zajon első látásra és hallásra szerelem volt. Zenéjükben különféle elektronikus zenei műfajok keverednek az internet legmélyebb bugyraiban fellelhető trash tartalommal, mindezt pedig vetítéssel teszik színesebbé a srácok. A zene és a kép állandóan változik, sosem megy le két koncerten ugyanaz, ami talán egy kis külön pikantériát ad az egésznek. Ha minden vágyad az, hogy egy Horst Fuchsos Teleshop-reklámra révülj, vagy egy szíriuszi magyar származást hirdető zugtáltos szavaira táncolj, akkor ez a te zenéd. Pontosan annyira bizarr, mint amilyennek hangzik, és pont ez benne a zseniális. A közönség is így vélekedhet, hiszen ezen a koncerten voltak a legaktívabbak az emberek – habár ennél táncolhatóbb zene nem is volt aznap este –, még egy visszatapsot is kaptak a srácok, akik egy rövidke bejátszással búcsúztak.
A korai kezdés ellenére szépen megtelt a Dürer két terme, de minden bizonnyal a Télikert sem állt üresen, ahol Kraak és Antidolor pörgette a lemezeket, de Banyek interaktív vektorképernyős videóinstallációját is ott volt lehetőség kipróbálni, így egy kis off-programra is lehetőség volt, ahogyan az egy igazi (mini)fesztiválhoz illik. Összességében nagyon elégedetten távoztunk, hiszen a Zaj szervezői mindig is adtak a minőségre, ez pedig most sem volt másként. Nagyon úgy fest, hogy ez volt az utolsó Zaj a Dürer Kertben, ez a rendezvény pedig meglehetősen méltó volt önmagához. Jövő nyáron találkozunk!
Írta: mäyräkoira
Fekete Zaj elérhetőségek:
