A Dürer Kert sokunk számára volt az első számú, nagybetűs Szórakozóhely. Persze egyszerű koncerthelyszínek vannak, jönnek és mennek, még akkor is, ha egyre kevesebbről is hallunk, ám a Dürer és a felette, mellette található Keleti Blokk mégis valahogyan más volt... Sokan elmondták már előttünk és sokan el fogják még utánunk is, hogy ez a hely egyben közösségi tér is volt, otthont adott megannyi csapatnak, próbatermet biztosított rengeteg bandának és egymás mellett, párhuzamosan szerepeltetett merőben különböző műfajokat. Mindenki boldogan járt a Dürerbe, a helyre, ahol rengeteg új banda és új gondolat született. Az utóbbi pedig, ahogyan azt a történelemből sokszorosan tudjuk, nem mindig kifizetődő…
Jelen írásunkkal nem szeretnénk mélyebb politikai és gazdasági fejtegetésekbe bocsátkozni. Azt persze tudjuk, hogy egy olyan helyet, ahol 3+1 különböző méretű és felépítésű koncerthelyszín áll rendelkezésre, nagyon nehéz lesz találni, ám mi is reménykedünk, hogy hamarosan elindul egy új korszak, a Kert pedig megfelelő helyet fog találni magának. Dupla monológunkban inkább azt szeretnénk elmesélni a kedves olvasóinknak, hogy mi személyesen mennyi mindent kaptunk a Dürertől, mennyi emlékkel gyarapodtunk ott és mennyi minden fog hiányozni ezekből az elmúlt időkből.
I.
Életemben először 2017. április 15-én voltam a Dürerben, amikor a Mayhem a De Mysteriis Dom Sathanas című debütalbumát turnéztatta. Hogyha belegondolok, egyáltalán nem volt ez régen, mégis annyi minden történt azóta, hogy ez a dátum nagyon távolinak tűnik. Már ekkor megtetszett a Dürer, az igazi felfedezés azonban 2017. augusztusáig váratott magára. Ekkor volt ugyanis Purci Dance Partynak, azaz a Cudi Purci Booking minifesztiváljának első felvonása. Ekkor voltam először a kisteremben és a Room 041-ben is, és ehhez az estéhez kötődik egyik legkedvesebb koncertélményem is. Amellett, hogy ekkor fedeztem fel magamnak a Crippled Foxot és a Macabrét, illetve az orosz Siberian Meat Grinder is kiváló koncertet adott, a legnagyobb hatást a főattrakciónak szánt Possessed gyakorolta rám. A death metal stílus kialakulásában hatalmas szereppel bíró amerikai ötösfogat egészen egyszerűen visszarepített mindenkit a nyolcvanas évekbe. Ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy az a kiadvány, amelyen legutóbb új anyaggal jelentkeztek, abban az évben már harmincadik évét töltötte, így a repertoár ténylegesen oldschool nótákból állt. Mindezt azonban olyan friss energiával szabadították a közönségre, hogy az az este garantáltan beleégett mindenki emlékezetébe.
Rendszeres látogatásaim a Dürer Kertben voltaképpen ekkortól kezdődtek. Számtalan nagy nevet és kedvencet sikerült megnéznem az évek alatt, és csak hogy pár emlékezetesebb pillanatot emeljek ki, megemlíteném a Pestilence vagy a Skeletal Remains arcletépős koncertjét, vagy az Exodus és Municipal Waste bulik alatti sörgőzös táncikálásokat. A Dürerben azt szerettem nagyon, hogy mindig megvolt a közönség és a zenészek közötti kontaktus. Mindhárom terem és a kerthelyiség is úgy volt kialakítva, hogy nem voltak kilométerek a táncparkett és a színpad között, ezzel pedig sokkal közvetlenebbé vált az egész koncertélmény, mely általában a fellépő zenekarok hozzáállásában is tapasztalható volt. A már említett Purci Dance Partyn például együtt tomboltunk Possesseden két másik fellépő zenekar, a SYK és a Child Bite énekeseivel, egy másik alkalommal a kerthelyiségben pedig egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy az Acidez teljes legénysége színpadra állás előtt két perccel még a mellettünk lévő asztalnál sörözik.
A Dürer az eddigieken túl számomra mindig is a műfaji sokszínűség szimbóluma volt. Számtalan szubkultúra találkozott az Ajtósi Dürer soron, ez pedig a koncertkínálatban is megmutatkozott. Utóbbinak a kvintesszenciája számomra egyértelműen a Fekete Zaj Tél 2019. évi rendezvénye volt, melyen a három koncertterem mellett még a Fotelbár is fellépőknek adott helyet. A Dürerre egyébként is jellemző zenei sokféleség itt halmozottan érezhető volt, hiszen a különösen változatos zenei felhozatal szükségszerűen magával hozta a különösen változatos látogatóseregletet. Ekkor ismertem meg a Képzelt Várost és a görög Selofant is, melyek azóta is előkelő helyet foglalnak el lejátszási listáimon. Úgy hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki egy düreres koncertnek köszönheti a jelenlegi kedvenceinek egy részét, bátran ki merem tehát jelenteni, hogy aki a Dürerbe járt, az egészen egyszerűen képtelen arra, hogy zeneileg beszűkült legyen.
Hatalmas erőssége volt a klubnak az elhelyezkedés, ugyanis a könnyű megközelíthetőség, valamint a Városliget atmoszférája nagyon sokat dobott az egészen. A koncert előtti sörözgetős séták a Vajdahunyad váránál nagyon fognak hiányozni, hiszen – számomra legalábbis – ez is a „Dürer-feeling” része volt. Az igazi varázs persze akkor kezdődött, amikor az ember belépett magába a Kertbe. Színes fények, árnyas fák, a készülő csevap illata, a benti falakon pedig az éppen aktuális kiállítás. Nagyon remélem, hogy az új helyen is sikerül valami hasonló atmoszférát megalkotni. Ott találkozunk!
Írta: mäyräkoira
II.
Mindig valamilyen megmagyarázhatatlan, nehezen megfogható, mégis ismerős, kellemes, barátságos érzés fogott el, amikor beléptem valamelyik kapun. Mindig azt gondoltam, hogy, noha kicsit romos, erősen eklektikus és mozaikos, mégis otthonos ez a hely, ahol él, növekszik, pezseg az underground mindene és minden ága. A Dürerbe belépve, más emberekkel összenézve, összekacsintva, majd a távolba, de mégis egy irányba tovább tekintve néztünk a jövőbe.
Ezt éreztem akkor is, amikor egy gyerekkori jó barátom által először beléphettem a Keleti Blokkba. Fel-fel menve az ódon lépcsőn, mindig ismerős és egyre ismerősebb bandák hol csörömpöléseit, hol zenéit hallgatva igyekeztem a stúdió felé. Teljesen váratlanul szippantott be az a közeg 2012 második felében. Először még az időt elütni mentem a Motoroshang Rádió egyik műsorát vezető spanjaimhoz, majd azon kaptam magam, hogy Pick Robi a szomszédos stúdióban működő Muzsikus Rádióban interjúvol meg, mint népzenét kedvelő, ahhoz valamennyit értő, tízen-X éve néptáncoló embört. Rá néhány hétre, pedig már a korábban említett barátommal vezettünk a Motorosban egy fiataloknak szóló rockzenei műsort. Mai fejjel persze megmosolyogtató szárnybontogatás volt, de ma is büszke vagyok erre a tiszavirág-életű, csupán néhány hónapos, ám annál meghatározóbb élményre.
Ahogyan meghatározó volt az is, amikor nem tudtuk normálisan vezetni a műsort a Kertből beszűrődő színpadi beállás zajai miatt. Aznap délután még műsoroztunk, este pedig már a Depresszióval együtt ünnepeltük az udvaron az akkor 10 éves Amíg tart lemezüket. Lehetetlen felsorolni az összes meghatározó koncertet, amit kaptam a Dürer Kerttől, persze azért néhányat megemlítek. Számos külföldi fellépőn túl ott volt például a Dalriada 10 éves, maratoni, 3 blokkra szedett műsora vagy a Stagediving Fesztiválok mindegyike, illetve a középtermes The Moon and the Nightspirit bulik, melyek még mindig életem 10 legjobb koncertjei között szerepelnek. Na de persze nem hagyom ki azt az élményt sem, amikor a nagyteremben a Fatal Error – USEME – AWS triumvirátuson kiverték a szememből a kontaktlencsét, valamint azt, amikor az egyik-, egyébként ingyenes Tilos Maratonon éltem meg életem egyik legdrágább koncertjét. Én, mint szakavatott metal-pogós jó ötletnek találtam a hajnali Bohemian Betyars koncerten a moshpit szélére állni. Szemüvegben. Félreértés ne essék, ezek az én hülyeségeim voltak, amikre ma már nevetve emlékszem vissza, bármennyire is tűnnek durva sztoriknak, én a Dürer Kertben mindig biztonságban éreztem magam.
A hely utánozhatatlan hangulata volt az, ami akár egy más helyszínen megélt koncert, egy Városligetben tett séta, egy Műjégpályás korizás után is a Kertbe hívott minket lazítani. Oké-oké, szubjektív tény, hogy számomra azért is hatalmas érvágás a bezárás, mert, bár néha hazafelé sokszorosára is duzzadt az idő, odafelé laza 10 perc séta alatt odaértem, hazulról, ám, ha háromszor-négyszer ilyen távol lett volna, akkor is szépen lassan törzshelyünkké vált volna. Hiszen Budapesten sehol máshol nem élhettem meg azt, hogy abban a teremben, ahol kedden még egy hardcore bulin tomboltunk, ott szerdán már mezőségi vagy moldvai zene szólt, mi meg csuromvizesre izzadtuk magunkat tánc közben, pisiszünetben épp egy időszaki kiállítást tekintettünk meg a folyosókon, miközben a másik teremből valami jóféle goa szűrődött ki. Ja, majdnem kifelejtettem azt, hogy másnap, csütörtökön meg egy random, békés iszogatásra és lelkizésre ültünk ki a haverral az udvarra, erre 10 perccel később már körbevettek minket a pöttyös szoknyás hölgyek és a jampik, egy kis tánctanítás után pedig egész este full profin ropták a rock ’n’ rollt.
Bár az utolsó hetekben nem sikerült ellátogatnunk a törzshelyünkre, a nyár végén, ősz elején azért elbúcsúztattuk a magunk módján néhány liter tubival, valamint egy Turbo – The Devil’s Trade – Apey – Pásztorhóra kombóval. Azt hiszem, hogy már tudom, mi fog a legjobban hiányozni. A kultúrák és szubkultúrák, a különböző irányzatok szavakkal kifejezhetetlen sokszínűsége és ezek feltétel nélküli megbecsülése, elfogadása. Azt hihetnénk, hogy ezek fontos és mainstream erények, ám ez elég naiv gondolat lenne… Nehéz lesz pótolni a Dürer Kert után (bennem is) keletkező vákuumot. Én azt szeretném kérni karácsonyra, hogy a leendő új helyen hasonló paraméterekkel és minél hamarabb jöjjön létre az Új Dürer Kert. Igazán szeretném már kiszórni a kis kövecskéimet…
Írta: eNVé
Dürer Kert elérhetőségei:
