Album: Aranyhajnal
Előadó: Bakos Attila
Megjelenés ideje: 2015.11.30.
Kiadó: Szerzői kiadás
Származás: Magyarország
Tracklist:
1. Ősi szó
2. Életerő
3. Lángolj
4. Ármány
5. Áldás
6. Sziklák szívén
7. Lépj át
8. Az éj rejtekén
Jöjj, gyönyörű emlék, a létünk hajnalán
Őseinktől sarjadó, te szívtől nyíló szó
Soha nem elég, nem elég hinnünk,
hogy ránk egy új nap vár.
Légy az emlék, légy a szó,
mi emberhez méltó...
Igazán nehéz volt ezt a cikket megírnom. Nehéz volt, hiszen egy olyan lemezről van szó, mely az elmúlt 5 év alatt belém ivódott, a részemmé vált. Bakos Attila első szólóalbumának hangjai szinte minden héten legalább egyszer végigfolynak az autóm hangszóróin. Na de azért nem csak úgy, hogy „szóljon valami a háttérben”, hanem a maga elmerengős, meditatív, mégis komoly gondolatokat ébresztő módján. Mindezek miatt az objektivitás apró szikráját is szinte szenvedés volt kicsikarni magamból. Azért megpróbáltam.
A bő 5 éve, 2015. november 30.-án megjelent Aranyhajnal anno egészen hirtelen érkezett, a lemeznek nem volt túl sok előzménye. No persze Attilának voltak korábbi, akkorra már parkolópályára tett formációi (Taranis, Woodlan Choir), továbbá több kisebb vendégeskedésen túl a legtöbb hallgató a Thy Catafalque olyan albumairól ismerheti őt, mint a 2009-es Róka Hasa Rádió vagy a „legmainstreamebbé” vált Kátai album, a 2011-es Rengeteg. Az Aranyhajnalról 2015 év végén, 2016 év elején rendre cikkeztek, számos kritika és ismertető született itthon és külföldön is, néhány interjú is készült, megannyi legjobb hazai termést górcső alatt vizsgáló toplistán is méltó helyett kapott. Mindezek tetejébe a hazai rock/metal sajtó külön szavazatait összegyűjtő-, pár éve már szintén pihentetett HangSúly Zenei Díj 2015. évi szavazásán a Havancsák Gyula által készített borító első helyezést ért el, mely talán az Aranyhajnal legnagyobb elismerésének tekinthető, ráadásul a szavazáson, mint debütáló album is jól szerepelt. Mindezek után a Bakos Attilával kapcsolatos hírek elhalkultak és eltűntek, ami leginkább azért kár, mert egy velejéig őszinte, megdöbbentő és látens módon edukáló lemezről van szó.
Az előbb említett Thy Catafalque-kal való párhuzam nemcsak a vendégszereplés miatt fontos. Bár Kátai Tamás formációjának zenéjében nagyon mélyre rejtetten, mégis elvétve tetten érhető népzenei vonal az Aranyhajnal esetében muzikális szempontból egyáltalán nem mutatkozik meg, ugyanakkor a folk zenével járó erkölcsi attitűd, valamint a világhoz való viszony milyensége egyértelműen jelen van a zene mellett a szövegekben is. Itt olyanokra gondolok, mint az elvesztett ősiség-, továbbá az ember, a környezet és valamilyen Isten megnyilvánulásának és szépségének keresése, az emberekkel, az állatokkal, a természettel, tehát a társainkkal való őszinte, tudatos és kölcsönös viszony, a régies, ugyanakkor kipróbált és bevált hagyományok tiszteletben tartása. Mindez benne van Attila metal elemeket használó, ugyanakkor igazából meghatározhatatlan stílusú zenéjében. Mindezek, valamint az ősiség, a természet és a valamiféle transzcendencia közelségére való vágy miatt az atmoszféra sokkal jobban hasonlít a The Moon and the Nightspirit muzsikája által megteremtettre, azzal a különbséggel, hogy az Aranyhajnalban egyértelműbben és jobban előtérbe helyezve van jelen az ember maga.
Persze nem, mint individuum, hanem valamilyen nagyobb egység részeként. Ez a vonal egyébként az első számtól (Ősi szó) egyre fokozódó érzelmekkel mutatkozik leginkább meg, melynek csúcspontja a negyedik, egyben az albumot szint elfelező tétel, az Ármány. Ez a dal, hangulatában is kilóg a többi közül, hiszen, míg a másik 7 nóta inkább békésen, pozitívan, mégis mélyre hatóan fogja meg és készteti gondolkodásra az embert, addig az Ármány az emberi gyarlóság mementója. Itt nem „egyszerű” emberi bűnökre kell gondolni, hanem a tudatosság-mentes életvitel miatt a nagy egész rendszerben tett károkra. A zaklatott hangvétel ellenére is kiváló hallgatnivaló, mely némi feloldozást is ad. Az Ármányt egyre nyugodtabb- és nyugodtabb hangvétel váltja, mígnem elérünk a Lépj át, valamint Az éj rejtekén számokig. Utóbbi már-már giccses hangulatát én személy szerint sokáig túlzásnak tartottam, míg meg nem értettem a lemez igazi összetételét, igazi ívét…
Bár zeneileg nem behatárolható, amit hallunk, és a dalok közötti kohézió miatt tényleg azt tudom ajánlani, hogy egyben, önmagunk felé fordulva hallgassuk végig ezt a lemezt, ám azért néhány apróbb momentumot kiemelnék. Ilyen például az Ősi szót nyitó nagyzenekari vonós téma, az Életerő középrészében található masszív szóló, az Áldást indító, majd a szám elejét halkan kísérő billentyűjáték vagy a szintén ebben a nótában hallható, szívfacsaró fúvósok, hogy a rettenetesen komoly, ötletes, de a fület cseppet sem bántó dinamikai váltásokat ne is említsem. Ugyanakkor ezt a legapróbb részletekig kigondolt és megalkotott zenét Attila éteri, mégis megannyi hangszínen és éneklési stílusban kiválóan működő hangja, továbbá az általa írt versek teszik teljessé. Az alkotótól nagyon kiművelt szövegeket kapunk, ami messze túlmutat a hazai könnyű- (és nehéz-) zenei szövegek általános minőségén. Bakos Attila, ahogyan azt néhány interjúban el is mondta anno, nem (csupán) zenei műként értelmezi az Aranyhajnalt, és valóban arról van itt szó, hogy Attila verseit mesterien kiszolgálja a muzsika. Talán felesleges lenne kiemelnem egy tételt, én mégis megteszem. Az egykori kritikákba bele-bele tekintve láttam, hogy rendre visszatérő csúcspontként emlegették a Sziklák Szívént. Tényleg komoly kis tételről van szó, ugyanakkor ezzel szemben én egyértelműen a legmagasabb teljesítménynek az Áldást gondolom. A maga bő 12 percével a legepikusabb számnak számít, ráadásul a közepében egy agyamba méltón beégett részletet hallhatunk, ami amúgy időmértékes verselésben íródott, mindezek tetejébe pedig lüktetésében és némiképp szóhasználatában is Weöres Sándor Galagonyáját idézi…
Ha már Galagonya; eszembe jutott az egyik legelső gimis irodalom órám, ahol pont ezt a verset kellett kielemeznünk, melynek kapcsán majdhogynem fizikai fájdalmat éreztem. Ez a vers nagyon sokat jelentett nekem gyermekkoromtól kezdve és nem sok dolgot szerettem volna kevésbé, mint szépen, módosan, közösen kielemezgetni. Valahogy így vagyok az Aranyhajnalon hallható szövegekkel is. Sajnos nem ismerem személyesen Bakos Attilát, ráadásul az Aranyhajnal megjelenése óta eltelt 5 évben semmi információ nem érkezett felőle, mindazonáltal reménykedem, hogy még érkezhet ez-az az ő tollából, az ő énekével, az ő zenéjével. Az egyértelmű, hogy megérdemelné, hogy irodalomórákon elemezgessék szövegeit, de talán jobb, ha mindenki magáévá teszi azokat úgy értelmezve, ahogyan szeretné.
S, hogy miért is Aranyhajnal a cím? A hajnal (vagy a napnyugta) fényeiben akárhol is vagyunk, városban vagy természetben, mindig megláthatjuk, megsejthetjük azt a plusz ősi erőt és tudást, amit ezek a dalok képviselnek. Ezek a dalok, melyek a borító által is méltón szemléltetett, a hajnal fényeit zenébe író indítással bíró Ősi szóval kezdődnek és Az éj rejtekén összebújós, meghitt és intim napnyugtájával zárulnak…
Hajnali fényben izzik az égbolt,
pezsdül a forrás, rezzen a szél.
Fák sűrűjében, zöld menedékben,
tűz dala ébred, illan a dér.
Mozdul az erdő, lombkoronája
színaranyában lüktet a vér.
Virrad az élet, ritmusa éltet,
testem a Föld, szava lelkemig ér.
Múlt gyökeréből, régi regéből,
lobban a szikra, zendül az ég.
Vad morajánál hangos imával áldja
az Istent, kéri a nép.
Hulljon a lánc, ahogy dobban a
szívünk, forrjon a vérben ősi erő.
Ázzon a testünk, ázzon a lelkünk.
hulljon a földre, mossa eső...
Pontozás: 10/10
Írta: eNVé
Bakos Attila elérhetőségei:
