"Ha nagyon hollywoodi próbálsz lenni, az általában nem szokott sikerülni" - Nagyinterjú Valach Márkkal

By: mäyräkoira 2021. ápr 30.

Valach Márk amellett, hogy a szegedi illetőségű LEM zenekar énekes-szövegírója, a No Total Films nevű filmes stúdió egyik alapítójaként olyan zenekaroknak készített már videoklipeket, mint a Thy Catafalque, a Sleepless, vagy a Needless. Interjúnkban főként a LEM jövőjéről, valamint a klipkészítés hátteréről kérdeztük, de szó esett a hazai metálszíntérről, és a kortárs filmes világról is.

Elsőnek beszéljünk a Lemről. Ami engem nagyon foglalkoztatott, az az, hogy honnan jött a név.

A névadó Stanisław Lem lengyel science-fiction író.

És a logótok kinek a munkája?

Csabiék készítették az első verzióját, hogy így egyben legyen a három betű, mert régebben inkább afféle geometriai alakzat volt, mintsem ez a krikszkrakszos cucc. Asszem ők 2014-ben kezdtek el együtt zenélni, mivel a Lem eredetileg egy volt zenekar, a Johnson’s Paradox meg az alapvetően thrash metalt játszó Farcry közös projektje volt, és eleinte inkább ilyen matekmetál valamiként indult az egész. Ehhez készült egy geometriai logó, amit később odaadtunk egy volt kolléganőmnek, egy Sümegi Rita nevezetű grafikus lánynak, ő pedig bekrikszkrakszosította. Ennyi a sztorija.

Maga a Lem név is voltaképpen ennek a matekmetál vonalnak a származéka? Mármint a sci-fi meg a matekmetál nem áll olyan távol egymástól.

Abból jön, abszolút. Mondjuk én csak 2015-ben kerültem a zenekarba, akkor még öten voltunk egyébként. Úgy csöppentem ebbe bele, hogy Csabi gitárosunkkal kollégák lettünk, kijárkáltunk cigizni az erkélyre, aztán egyszer csak egymásra néztünk, láttuk, hogy metál-metál, és összehaverkodtunk. Mondta, hogy énekest keresnek, de olyat, aki tiszta éneket és alternatív vokáltechnikákat is tud, én pedig mondtam neki, hogy a tiszta ének az annyira nem kenyerem, de próbáljuk meg. Aztán megpróbáltuk, és bejött nekik. Akkoriban amúgy elég más vokáltechnikáim voltak. Főleg azért, mert volt egy bölcsességfog-gyulladásom, amivel nem mentem el orvoshoz, és körülbelül két éven keresztül nem tudtam annyira kinyitni a szám, hogy beleférjen a hüvelykujjam, úgyhogy másféle hangképzéseket használtam, mint most. Meg próbáltam őket mindig terelni, hogy menjünk kicsit deathebb, meg kicsit blackebb irányba, az ő részükről meg jön ez a progos beütés, ami mindig is benne volt kicsit.

Ez a progos death/black metal elég egyedi dolog egyébként, főleg itthon. Mesélnél egy kicsit bővebben a hatásokról?

Vannak közös metszetek, de egészen más dolgokat hallgatunk a zenekaron belül. Együtt szoktunk kijárkálni Brutal Assaultra, meg mindenfelé, egyszerre mozgunk, de mindenkinek megvannak a saját külön dolgai. Pont ma beszélgettem a gitárosunkkal, Csabival, aki épp mondta, hogy nem is igazán hallgat metalt annyira, vagy ha igen, sokszor progosabb vagy doomosabb dolgokat. A basszusgitárosunk, Csuka, ő teljesen őspunk, olyan zenekarokban játszott, mint például az Erotikus Görények, de emellett egészen fura zenéket szeret, mint a The Algorithm, vagy más kísérleti elektronikus dolgok. A dobosunk a progot, meg a technikásabb death metalt szereti nagyon, mint például az Origin vagy a Necrophagist. Én meg leginkább a blacket, meg a deathnek is egyre inkább ezt a tahóbb vonalát kedvelem, amit az Autopsy vagy a Mortal Decay képvisel. De valahol ez összeér, mert a death metal az közös nevező, az alapzenekarokat mindenki nagyon szereti. Nyilván kissé klisés lenne azt mondani „mindenki beleviszi a saját dolgait”, de igazából így van. A másik meg, hogy nálunk ez az online meg Guitar Pro-s zeneírás abszolút nincs, elég természetesen, a próbateremben születnek a dolgok.

Mennyire érzed különlegesnek, amit csináltok? Itthon talán a Neddlesst tudnám még mondani, akik valamelyest hasonló zenét játszanak.

Köszi, ők egy fasza zenekar. Én nem fogok olyat mondani magunkról, hogy különlegesek vagyunk, mert ez így elég furán hangzik. (nevet)

Csak azért, mert itthon ennek nincs valami nagy hagyománya, és túl sok olyan zenekar sincs, aki ilyesmit képviselne.

Ebben abszolút igazad van, és sokszor feljön nálunk is, hogy ez koncerten mennyire izgalmas, mert mostanában divatos ez a nagyon végig-végig tekerés, amit egyébként én is szeretek. Van egy számunk, ami rá se került a nagylemezre, és koncerteken is utoljára szoktuk eljátszani. Na, az ilyen 1-0 dzzzsr dss drrrrr, és kurvára szokták szeretni koncerten. Sokszor felmerül az a kérdés, hogy nem kéne-e valami egyszerűbb irányba, elmenni, hogy legyen 4/4, tekerjük végig, meg ilyenek. De végül is mindig oda lyukadunk ki, hogy kétszázezer-milliárd zenekar van, akik ezt csinálják, és abból van ötvenezer-kétszázhúsz, akik jobban csinálják, úgyhogy minek csináljuk mi is ugyanazt. Valószínű, hogy nem mi vagyunk a legmosholósabb zenekar a világon, de aki meg koncertre jön, az erre kell, hogy számítson. De egyébként nagyon jó fogadtatásunk szokott lenni mindenhol, és ezért éri meg csinálni. Legyen az Szerbia, Budapest vagy akármi, úgy jönnek oda az emberek, hogy „fú, mit kerestek itt, hogyhogy nem vagytok itt meg ott”, és ez tényleg kurva jól esik. Ha Szegeden játszunk, akkor mindig kurva sokan eljönnek. Pár éve volt, hogy az Apey and the Peavel játszottunk, és sokan mondták, hogy ugyanannyian vagy többen voltak rajtunk, mint Apeyékon, ami nyilván egy kurvajó elismerés, úgyhogy szeretünk itthon játszani.

Korábban volt arról szó, hogy szeretnétek a vírushelyzet miatti plusz időt időt kreatívan eltölteni, és írni valami új anyagot. Hogy áll ez jelenleg, mik a tervek, illetve koncepcióban gondolkodtok-e, mint az előző lemeznél?

Igazából rohadt sok anyagunk van már megírva, most ezeket próbáljuk összeollózgatni, hogy minden fasza legyen. Nem kéne sok ahhoz, hogy azt mondhassam, akár egy lemeznyi kész cuccunk is van. Egyébként igazság szerint nekünk abból a szempontból jól jött ez a vírushelyzet, hogy mi amúgy is leálltunk volna, mivel elég sok gyermekáldás történt a zenekarban. A dobosunk és a gitárosunk is első körben abszolút érthető módon a kislányaival törődik, a zenekarral most csak másodsorban foglalkozunk. De visszatérve rohadt sok cucc van, és mondhatnám, hogy a keményebb részek még keményebbek, a dallamos részek meg még dallamosabbak lesznek, de valóban másabb lesz az új anyag (nevet). Picit death metalabb és picit doomabb, a blackes rész talán kissé háttérbe szorul. Egyébként tematikusra tervezzük. Én mindig előre írok szövegeket, aztán meglátom, hogy mihez passzol. Ez most sincs másként, majdnem van egy albumnyi szövegem, ami sci-fi koncepciós, csak hogy visszatérjünk az eredetihez. Viszont, most, hogy berobbant a Blood Incantationtől kezdve minden ilyesfajta zenekar, rohadt nagy divat lett ez a sci-fis tematika, ami nem baj, mert illik hozzá, de kicsit azt érzem, hogy nem akarom azt csinálni, amit mindenki, úgyhogy lehet, hogy átgondolom még az egészet majd. Valószínűleg a koncepció a szövegekben fog kimerülni, nem zenében. Talán most zeneileg egyre inkább kezd összeállni, hogy ne csapongjon nagyon összevissza a dolog, szeretnénk, hogy kicsit egységesebb legyen.

Kevésbé eklektikus?

Aha, talán. Habár egy bizonyos szintig mindig eklektikus lesz, csak talán most jobban összevonja a gravitáció az egészet. Nem úgy, mint régebben, amikor az volt, hogy erőszakkal kellett egymás után pakolni a témákat, és akkor „fú, innen hogy váltsunk, hát bazmeg sehogy, ez a rész jön azt csá”. Az új számokkal viszont már nem ez van, jobban át vannak gondolva. Na meg mi is beleestünk abba a csapdába, hogy sokkal mélyebbre leszünk hangolva, mert eddig standard D-ben játszottunk, kicsit oldschool módon, amit én egyébként szeretek, de Csabi gitárosunknak most ilyen nagy Yob-őrületei vannak, úgyhogy kicsit mélyebbre megyünk most ezzel az új lemezzel.

Mikorra várható, hogy ez testet öltsön? Vagy korai még a kérdés?

Nagyon-nagyon remélem, hogy jövő ilyenkor már fölvesszük. Most a rosszabbik esetet mondtam, az is lehet, hogy hamarabb. Tényleg a gyerekektől függ, de hát ez abszolút érthető, most ilyen az élet. Viszont, ha lesz rá lehetőség, akkor koncertezni azért tervezünk.

Említetted az elején a vokáltechnikád múltját. Kifejtenéd ezt egy kicsit jobban arra vonatkozóan, hogy honnan jön ez neked pontosan? Ráadásul elég jól megy a magas és a mély is, erre szintén kitérhetnél.

Fú, ennek elég vicces sztorija van. Körülbelül olyan 12 éve lehetett, szóval úgy 16-17 éves lehettem, amikor az akkori barátnőmmel összevesztünk. Elkezdtem vele kiabálni, és az tűnt fel, hogy jé, nekem ez lehet, hogy menne komolyabban is. Nyilván akkor is hallgattam ilyen zenéket, meg volt egy metálzenekarom, ahol gitárosként működtem, és elkezdtem próbálkozni a gitár mellé ilyen háttérdolgokkal. Nagyon sokáig szó szerint kiabáltam, és nem volt megfelelő technikailag. Az ember nem tudja olyankor sokáig kitartani, meg elmegy a hangja a próbák után, hiába hangzik jól. Utána lett egy kisebb blues projektem, ahol tisztán énekeltem, és akkoriban jártam egy énektanárhoz, aki nagyon sokat segített. Sose beszéltem vele ezekről a hörgős-kiabálós dolgokról, de nagy szerepe volt abban, hogy megértsem, miként is működnek a hangszálak, a tüdő, a hangképzés, illetve hogyan is kell a levegőt beosztani. Hosszú ideig a mélyet ki sem tudtam egyébként adni, mert nagyon bántotta a torkomat. Nem is igazán tudtam vele mit kezdeni, aztán később magamtól megtaláltam azt a módot, ahogy megy. Azóta rájöttem, hogy sokkal könnyebb, kevésbé megterhelő a mély, mint a magas. Azon az egy éven kívül, amíg a tiszta énekemre összpontosítva jártam tanárhoz, nem sok ilyesmi volt benne. Inkább az számított sokat, hogy régen nagyon aktívan próbáltunk a Lemmel, és igazából megtaláltam azt, ami kényelmes, és amit a sajátomnak érzek. Úgy érzem, hogy ez működik, sok változás ebben nem is lesz, de ez majd kiderül, hiszen mindig a számoktól függ, hogy mit érzek jónak.

A Lem mellett a No Total Films nevű filmes stúdióhoz is köthető a neved. Mi is ez pontosan, és hogyan kerültél bele a filmes közegbe?

Végzős gimisként fizikus akartam lenni, de volt egy haverom, aki akkor már elsős egyetemista volt. Egyszer átmentünk hozzá, én meg megláttam az órarendjét, amiben filmtöri óra meg hasonlók voltak, és meg is kérdeztem, hogy „ú baszki, te hova jársz?”. Szóval ő ajánlotta ezt a szakot, én meg mivel hatalmas filmőrült voltam már akkor is, beadtam a jelentkezést ide Szegedre, ahova fel is vettek. Ezen a képzésen találkoztam 2012-ben Szécsényi Dániel kollégámmal. Igazából csak álltunk egy kurzus előtt, és néztük, hogy ki mellé kéne ülni. Egymásra néztünk, láttuk, hogy metál meg minden, úgyhogy elkezdtünk haverkodni. Nagyon hasonló ízlésünk volt zenében és filmben is, úgyhogy elkezdtünk gyakorlóprojekteket csinálni. Gyakorolgattunk a kamerákkal, meg a képzésünknek volt egy gyakorlati része is, ahol egy helyi tv-nél kellett magazinműsorokat csinálni. Ott is segítettük egymás dolgait, és elég hamar rájöttünk, hogy nagyon jól kommunikálunk forgatás közben, nagyon jó a közös nevező. Mindketten megvásároltuk a kezdő kis kameraszettünket, és egyszer a wc-n ülve elkezdtem azon gondolkodni, hogy kéne valamit csinálni. Mivel benne vagyok a metálban, meg filmezek, így a klipkészítés adta magát. Be is írtam a HMC csoportba, hogy ingyen klipeket vállalunk, ha bíztok bennünk, nagyon szívesen megcsináljuk. Nagyon sokan írtak, de ebből végül mondjuk egy olyan öt darab készült el, ezeket már együtt csináltuk Danival.

Tudsz mondani konkrétumot, hogy mi volt ez az öt?

A legelső a Sentiments című Sleepless-klip volt, amit közösen csináltunk. Ma már nem mondanám rá, hogy jó, de elsőnek nem volt olyan rossz. Utána dolgoztunk a vajdasági Sequence és Subway zenekaroknak, azok már úgy egész faszák lettek, és többen meg is kerestek azon keresztül. Szépen lassan elkezdtek bejönni úgymond a komolyabb megkeresések, ebben pedig talán közre játszott az is, hogy igazából mindig elég olcsón dolgoztunk, ez pedig igazából még most is így van. Igazság szerint sohasem reklámoztuk magunkat, mindig csak így jöttek a dolgok, és ez a mai napig így van. Amikor a Kátai Tamás írt a Thy Catafalque-kal kapcsolatban, akkor azért kurvára örültem. Most egyébként egy ausztráliai black metal bandának dolgozunk, meg sok mindent nem is akarok elárulni, de egész komoly projektjeink is vannak.

Te magad milyen minőségben vagy jelen a No Total Filmsnél? Hogy oszlik meg a munka kettőtök között? Ha esetleg valami animációs vagy CGI-elem van a klipben, azt is ti csináljátok?

Ha nagyon CGI, akkor nem, a Blender-, Unity- vagy Unreal-dolgokat kiadjuk, viszont a rendezésüket abszolút mi csináljuk. Igazából mi a Danival szinte ugyanúgy dolgozunk. Ha bármelyikünket is elküldenéd külön, körülbelül ugyanazzal az anyaggal térne vissza. Talán azt mondanám, hogy Dani az, aki inkább a technikai részéért rajong a dolognak. A kamerák, objektívek, fények, egyebek sokkal jobban érdeklik, én meg inkább a művészi vagy az elvontabb részéről nézem a dolgokat, ez pedig egy tökjó egyensúlyt ad az egésznek, mert én mondjuk lehet, hogy sokszor leszarnám, hogy megvegyük-e azt az új cuccot, mert szerintem felesleges, nem azon múlik, de ő ragaszkodik hozzá, aztán végül megvesszük, és tényleg jó lesz. De sokszor van, hogy én mondom, hogy csináljuk meg ezt a faszságot, pedig ő nem úgy akarja, aztán megcsináljuk, és tényleg jó lesz. Ez az egyik, a másik meg, hogy személyiségileg is megvan ez a jó zsaru-rossz zsaru felállás. Én általában mindig kedvesebb vagyok az ügyféllel, ő meg mindig tökéletesen odaáll a sarkára, és megmondja, hogy „baszki, nem fizettél ki fél éve!”

Sok klipetekben megjelenik a természetközeliség. Néhol egészen minimálisan, mint a Dungaree-klipben, máshol pedig meglehetősen hangsúlyosan, mint például a Thy Catafalque- vagy a Mansur-klipekben. Ez a ti részetekről jön, vagy az ügyfél hozza?

Valahogy benne van mindkettő. Sokszor, mivel az ügyfelek ilyet látnak, ilyet is szeretnének. A kecskés Needless-klip volt az első nagyobb erdős klip, amire sokan felfigyeltek, a Thy Catafalque-os felkérés is innen jött. Szóval valószínűlegszeg mindkettő benne van, de alapvetően az is, hogy mindketten a klasszikus filmművészetet pártoljuk jobban. Talán ezért is van, hogy természetes környezetekben forgatunk. Én például hatalmas fanja vagyok a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek olasz filmművészetének, ott nagyon sok ilyesmivel találkozik az ember. Vagy ha a modernebbeket nézzük, akkor az olyan filmek, mint a Hagazussa, a The Witch, vagy hasonlók, ahol tényleg inkább a természetben vagy, és nem felépített stúdiókban, agyoneffektelve. Van Magyarországon egy rakat ügyes klipes, tényleg nagyon ügyesek, csak általában a stúdiós, After Effects-es vonalat követik, mi viszont sokkal jobban szeretünk kimenni a hegyekbe. Általában megnézzük előre Google Mapsen, hogy hova is megyünk pontosan, melyik sziklára fogunk kiállni, hova állítjuk majd a szereplőket, ilyenek, majd ezt előre megrajzolom storyboardban. És ez azért talán jobban is passzol hozzánk. Sokszor inkább több a kevesebb. A legjobb kritika, amit a kezdetektől kapunk, az az, hogy nem az jut az ember eszébe egy képkocka láttán, hogy magyar, hanem éppen az, hogy nemzetközi. Lehet, hogy azért is mondják ezt ránk, mert ha nagyon hollywoodi próbálsz lenni, az általában nem szokott sikerülni, hiszen ahhoz rengeteg-rengeteg pénz kell.

Mik a filmes hatásaitok egyébként? A The Call I Follow klipje engem például kísértetiesen emlékeztet a The Lighthouse című filmre mind képarányában, mind pedig fekete-fehérségében.

Az teljesen amiatt van, igen. Robbert Eggerst nagyon szeretem, és amikor megnéztem a The Lighthouse-t, eldöntöttem, hogy ebben a képarányban mindenképpen szeretnék valamit forgatni. Nyilván ezt nevezhetjük lopásnak vagy homage-nak, habár én inkább homage-nak nevezném. Eggerst én egyébként korunk Ingmar Bergmanjának tartom, ezt így két film alapján is ki merem mondani. Szerintem nagyon tehetséges az a csávó. Aki elsőfilmesként lerak egy olyat, mint a The Witch… Az a film úgy néz ki, mint valakinek a mestermunkája 30 év után a szakmában. Danival a filmes ízlésünk is nagyon-nagyon sok mindenben közös. Én mondjuk rettenetesen nagy horroros vagyok kis pöcsös korom óta. A szüleim elváltak, és apámnak mindig volt egy napja, amit együtt töltöttünk. Gyakran vitt a videótékába, ahol úgymond engedte, hogy mindig egy horrorfilmet vegyünk ki. Később aztán az volt, hogy külön is bejártam, mivel apámra hivatkozva nekem kiadták a horrorkazettákat is. Szóval ez egy nagyon régi szerelem, ami a mai napig megvan. Szeretem igazából ezt a trash vonalat is, mint a régi Friday the 13th vagy a The Return of the Living Dead. A ’70-es és ’80-as évek nekem borzasztó nagy szerelem filmben és zenében is, habár zenében inkább a ’80-as. Ezen kívül van még ez az art house filmhatás, amit az A24 filmes company képvisel, ahol Robert Eggers is van, vagy ahol mondjuk Ari Aster a Hereditaryt megcsinálta.

Jelenkori filmesek közül kiket találsz említésre méltónak?

Megmondom őszintén, hogy a magyar mozit nem nagyon követem, és nem azért, mert bármi rossz gondolatom lenne az ügy iránt. Ennek ellenére Enyedi Ildikónak a Testről és lélekről című filmje az egyik kedvenc filmem lett, úgy, hogy se a drámákat, se a romantikus filmeket nem szoktam szeretni. A jelenlegi külföldi rendezők közül Panos Cozmatost mondanám, a Mandy rendezőjét, Robert Eggersről ugye már beszéltünk, őt nagyon szeretem. Az eredeti, Dario Angerto-féle Suspiriát szintén nagyon szeretem, de a 2018-as új Suspiria is nagyon durván zseniális lett szerintem. Nicolas Winding Refn-t is kedvelem, övé a Neon Demon, a Drive, vagy a Valhalla Rising. Denis Villeneuve, az új Blade Runner rendezője is rohadt tehetséges. Tom Ford nevét említeném még meg, ő asszem amúgy a Guccinak valami vezető divattervezője. Két filmje van, az egyik csak pár éves, ez a Nocturnal Animals. A franciákat érdemes még figyelni, főleg, ha valaki szereti a horrort, Ázsiából pedig az utóbbi idők filmjei közül az I Saw the Devilt mondanám.

Ha jól tudom, a No Total Filmsnél mással is foglalkoztok a klipeken kívül.

Igen, nem csak videoklipekkel foglalkozunk. Azokkal kezdtük, de reklámfilmeket meg egyebeket is készítünk. Ha egy cégnek referenciaanyagot küldünk, akkor nekik is ugyanúgy a honlapunkat linkeljük a sok death metal klippel, de ez szakmailag senkit nem kell, hogy elriasszon, mivel a filmjeink minőségét kell, hogy nézzék. Én egyébként emellett napi 8 órában is filmezéssel foglalkozom a Zengo nevű cégnél, és ők is a klipjeink alapján figyeltek fel ránk. A Zengovel egyébként nagyon sokat dolgozunk a szegedi egyetemnek, de rohadt sok projekt van. A Mozaik tankönyvkiadónak is mi voltunk a filmesei, akkoriban volt szerencsénk elutazni egy csomó helyre, így voltunk többek között Izraelben, Törökországban, Németországban, meg voltak skandináv utak is. Ezek alapvetően természetfilmezések voltak főleg dokumentumfilmes vonalon.

Lehet akkor mondani, hogy ez egy kapocs a No Total Films természetközeliségéhez?

Igen, abszolút. Szóval a Zengo mellett csináljuk a saját projektjeinket, de itt is vannak ugye reklámfilmek, meg minden egyéb. Sőt, amerikai dj-knek is forgattunk már klipet, szóval igazából nem mondjuk azt, hogy csak metal előadókkal dolgozunk. Csak mivel nekem zenéből az ismeretségi köröm általában ugye innen jön, így sokszor megtalálnak vele. Voltak ott is izgalmas projektek, nagyon sok mindennel foglalkoztunk már gyógyászati marihuána-kinyerő cégtől kezdve a Tisza cipőn át rohadt sok mindennel. Ezért is érdekes ez a szakma egyébként, mert sokszor belelátsz mindenféle különböző munkába. Ha egy cég téged felkér, hogy csinálj egy promóanyagot, akkor valamilyen szinten meg kell értened, hogy ők mivel foglalkoznak, ezáltal pedig egy csomó mindennel találkozol, és egy csomó mindent megismersz.

Mennyiben könnyíti meg a dolgokat, hogy a saját zenekarod klipjeit is te csinálod?

Ez kicsit olyan, mint amikor a fodrásznak szar a haja, tehát hogy a saját dolgaidra már nem jut idő annyira. Van egy dolog, amiből élsz, és alapból lefoglalja az összes idődet, ez pedig egy olyan szakma, ahol nem feltétlen reggel nyolctól délután négyig dolgozol, hanem nagyon sokszor állandóan, folyamatosan, és nem mindig van időd arra, hogy a saját dolgaidat is annyira faszán megcsináld. Ez most így kicsit rosszul hangzik, de igazából nem akarok annyira negatívat kikanyarítani ebből. De ha csinálod a klipedet, meg ott van mondjuk öt másik projekt, amit egy ügyfélnek csinálsz normális munkakörülmények között, ahol neked teljesítened kell, akkor nyilván azt fogod előre venni a saját kis dolgaiddal szemben. Azokat akkor veszed elő, amikor van időd, így ez sokszor megszenvedi ezt a dolgot. A másik meg, hogy én gyártanék egy rakat klipet a zenekarnak is, csak ők meg sokszor úgy vannak vele, hogy nem akarják megmutatni magukat. Olyan klipet csinálni, amiben nem vagyunk benne, az meg kurva nehéz. Az, hogy leforgatod egy stúdióban, hogy zenéltek öten és megvágod, az egyszerű. Viszont az, hogy egy teljes sztorit, vagy csak egy fílinget visszaadó vizuális klipet csinálj, na az hatalmas munka. Ehhez pedig 34 órásnak kéne lennie egy napnak, hogy legyen rá időm. Ami persze nem panaszkodás, mert kurvajó, hogy ennyire elfoglalt vagyok, és mondhatom, hogy a hobbimból élek. Ráadásul már lassan 7 éve csak ebből, ami egy hálás dolog. Pont annyira, mint amikor valaki a zenélésből meg tud élni. Csak nekem van ugye a zenélés meg a filmezés is, és mindkettő kurva drága szakma. Úgyhogy jól beleválasztottam. (nevet)

A saját klipes munkák közül tudnál kedvenceket mondani?

Az első Needless-klipet mindenképpen, a kecskéset. Azt nagyon szeretem. De nagyon szeretem még a Sleepelssnek az Our Demons klipjét, amiben cameózunk is Danival, mert ott kiélhettem a B-kategóriás ’80-as évekbeli horrorfilmmániámat. Van benne egy faszletépés első gyilkosságként, amit direkt kitaláltunk, van benne béna szexjelenet, a másik kedvencem meg a levágott kézben lévő jointba beleszívás. Ott volt fasza sminkes, kellékek, miegymás. Hozzátartozik, hogy ott nonstop, alvás nélkül, több, mint 24 órán keresztül forgattunk, úgyhogy a végére kicsit erős volt. Nagyon szeretem mindkét Thy Catafalque-klipet is. Az elsőben, az Embersólyomban, amikor a hegyekben voltunk a három lánnyal, akkor a főbb jeleneteket előre lerajzoltam, és pont úgy néztek ki, ahogy kitaláltam. Amikor beszéltem Tamással, akkor ő egy Oranssi Pazuzu-klipet küldött, ami egyébként egy kurvajó zenekar, úgyhogy mindenkinek ajánlom. Szóval ez a klip tetszett neki, és mondta, hogy csak fílinget szeretne, nem akar sztorit. Mi pedig ezt is szoktuk inkább, mert az, hogy egy történet legyen egy klipben… Nagyon sokan jönnek ezzel, de nekem olyan mesterkélten hat általában. Remélem, hogy semelyik megrendelőnk nem fog magára ismerni, de van ez a tipikus dolog, hogy „hát mi menjünk el egy raktárba zenélni, és legyen egy olyan sztori mellette, hogy van egy csávó, aki drogos, mellette egy csaj, meg ilyenek”. Szóval mi szeretjük így, ahogy csináljuk. Talán még a Mansurt tudnám kiemelni, amiben a tavalyi évben forgatott kedvenc snittjeim egyikei vannak. Ami megfigyelhető tendencia még a No Total Films klipjeiben, hogy Horváth Martina van az erdőben. De olyan szinten, hogy már poénkodtunk is ezzel, hogy a következő klipben nehogy az legyen a fő motívum, hogy Horváth Martina van az erdőben. (nevet)

Az új Thy Catafalque album borítója is hozzátok kötődik, nem?

Olyan szinten igen, hogy a klipforgatáson készült, és Tamás fotózgatott közben, a kép maga az övé.

Ajánlj hazai zenekarokat, akiket említésre méltónak találsz!

Nehéz kérdés, de a szegedi Borut mindenképpen megemlíteném. Mike, a fő dalszerző-gitárosuk keverte most a lemezünket, meg koncerteztünk is velük régen, őket nagyon tudom ajánlani. Magyarok közül a Böilert, a Needlesst vagy az On gravest tudom még mondani, ők tök ügyes srácok. Ráadásul On Graves-ék ketten vannak, én pedig amúgy is nagyon bírom a kétfős cuccokat, mint a Bölzer, Inquisition, hasonlók. Magyar zenekarokat egyébként én inkább koncerten nézek, mintsem, hogy hallgassam, de nem azért, mert bármi negatív lenne ezzel, csak valahogy mindig így jön ki. Koncertekre viszont mindig nagyon szívesen lemegyek, akkor is, ha van egy számomra ismeretlen zenekar, hogy megnézzem, milyen is a színtér, miket is tolnak az új srácok mostanság. Magyarból egyébként kevés metalt hallgatok, viszont ugyanakkor rengeteg népzenét.

Ajánlj akkor népzenekart.

Akkor a nagybátyámat ajánlanám a Suttyomba zenekarból, akitől az első Sepultura kazikat elcsórtam, amikor nem figyelt. De tőle jön a Pantera-vonal, meg minden hasonló, amit kis pöcsösként megismertem. A Meszecsinkát tudnám még említeni, vagy a Napra zenekart, szintén hazai, alternatív népzenés cucc. Apey szólómunkásságát is szeretem, bírom az ilyen bluesos cuccokat, de a Lazarvs is egy nagyon igényes, nemzetközi szintű projekt, habár ezeket a stoner dolgokat mostanság annyira nem hallgatom. Régebben lekötött az ilyesmi, de már nem annyira. Amit mindig keresek igazság szerint, az a magyar black metal. Van egy Leiru és egy nemtudommilyen split, amin a Leirunak van a Kilépsz című száma. Igazából az az egyetlen, amit vágok a zenekartól, de rengetegszer előveszem, rohadt jó. Picit DSBM, kicsit black ’n’ roll-jellegű egy elég érdekes, gótos énekkel, baromi jó zene. Sokat keresek olyan magyar black metalt, ami ténylegesen bejönne. Az egész szcénában azt látom alapvetően, hogy vannak divathullámok nyilván, de itthon meg mintha külön divathullámok lennének. Körülbelül 8-10 éve volt, hogy mindenki post hardcoret akart tolni, utána mindenki stonert, és most egy picit azt látom, hogy mindenki black metalt akar tolni. De hogy valahogy nem kapják el az egésznek az ízét, csak ezt az autentikát, hogy csinálnak egy jó logót meg egy borítót, kásás az egész, meg minden. De amikor belehallgatsz, akkor az a benyomásod, hogy oké, de ezt mondjuk a lengyelek meg a norvégok ’90-ben megcsinálták százszor jobban, szóval ezt minek hallgassam? És nem akarok senkit kiemelni, meg nem is tudnék zenekart kötni hozzá, de ezt a tendenciát látom. Nagyon kvltok vagyunk, nagyon ágasbogas a logónk, meg nagyon fekete-fehér a borító, és már csak ezért rögtön megfogja őket egy underground kiadó, és kiadják kazettán. Végső soron persze annyira nincs ezzel baj, csak valahogy se tartalmat, se egyediséget nem látok benne. Úgyhogy toljatok fasza black metalt, fasza blackened thrasht, meg black ’n’ rollt!