Album: Őszelő
Előadó: Dalriada
Megjelenés ideje: 2021. 04. 09.
Kiadó: H-Music Hungary
Származás: Magyarország
Érdekesen alakult a hazai folk metal színtér; a hosszabb-rövidebb életű magyar bandák mára szinte teljesen elkoptak, a más stílusú metal muzsikákban sokszor kiválóan, de elvétve csendülnek csak fel folkos elemek. Mostanában a népzene pop és alternatív irányzatokkal való vegyítése vált népszerűvé, valamint az autentikus folk muzsika is újabb reneszánszát éli.
Ám mindeközben a hullámok hátán itt van nekünk a Dalriada. Nem is akárhogyan, hiszen a banda Magyarországon szinte egyedüliként hordozza a stílusirányzat értékes zászlaját. Ezt a zászlót pedig sokszor leköpdösték itthon. Le, például azért, mert nem mindig teljesen hagyományőrző módon nyúlnak a népzenéhez, mert a csürdöngölős nótáikkal váltak híressé és mert voltak (vagyis vannak), akiknek erősen szemet szúrt a konzervatív megközelítésű, mégis friss és fúziós metal muzsikájuk.
Egyéni ízlésekről nem érdemes vitatkozni, de, ha a gondolatiságuk mélyére megyünk, ha dalaik zenei szerkesztését és szövegeiket értő füllel hallgatjuk, akkor felfedezhetjük azt az alázatot, igényességet, kutatómunkát, ami metal- és egyéb zenei irányzattól függetlenül is egyedivé teszi a bandát. Ez a szellemiség az, ami miatt megérdemelnék, ha idehaza és külhonban is jelentősen többen hallgatnák őket. Igen, nekem sem a Hajdútánc, a Komámasszon vagy A Dudás a kedvenc Dalriada dalom (bár a 2015-ös album Moldvageddonjának groteszk hangulatát imádtam), de elismerem, hogy ezekre a mulatérozós, de közel sem mulatós-, hanem jórészt autentikus megközelítésű nótákra szükség van, akár a nagyobb ismertség, akár a külföldi sikerek miatt is.
A fentiek okán már az első meghallgatás után örvendtem az április elején megérkezett Őszelő masszívabb, nehezebben emészthető, rendre 5-6 perces, elégikus, egységesen borús, mégis életigenlő dalainak. Ezekben a számokban pedig visszatérő elem az elmúlás, de az azt követő megújulás is. Jó példa a címadó, melyben újabb megközelítést kap az egyes Dalriada számokban már korábban is feltűnt Világfa, Életfa ősi motívuma. Az Őszelő a zenekar sok erényét felvonultatja; kezdve a dalt keretező, többszólamú acappella résszel (ezen a korongon az eddig is kiváló kórusokra még jobban ráfeküdtek), továbbhaladva az ismerős, ám mélyebb, haragosabb riffelésekkel, egészen Ficzek András egyedi szövegéig, melyet végighallgatva, végigolvasva akár azt is megsejthetjük, hogy az Életfa itt valami egészen más, egészen szomorú folyamat allegóriája. Az elmúlás még egyértelműen jelentkezik a tört- és félhangú refrénre épülő Földanyában és a sűrű zenei motívumokkal tarkított Őszi énekben. Utóbbiak nem csak Binder Laura hörgései, valamint a Dalriada dalok közötti vissza- és előre utalások miatt hasonlóak, de egyébként is egymás testvérei, egymás inverzei; előbbi az otthon, a haza teremtését-, míg utóbbi annak elhagyását, gyökereink elvesztését szimbolizálja.
Elvirágzott Nyárnak tánca,
vele közeleg az Ősz, a hajnali köd mögött,
elpihen majd élet násza,
vele álmodunk szívünk mélyén,
fagyba dermed, jég csikorgat,
haza hova menekül, ha Télre pirkad,
Fergeteggel jő az Enyészet,
sápatag csillag fényén.
Az album összes dalán látszik a rászánt-, temérdek idő és az, hogy minden momentumnak helye van. Minden lejjebb hangolt gitárpengetés és gitárszóló, minden Szögtől kapott billentyűs színesítés, minden kórus, minden hörgés, minden dob- és basszustéma funkcióval bír, nem a magamutogatást szolgálja. Ide tartozik az is, hogy az egyik legkiválóbb hazai autentikus együttestől, a Fajkusz Bandától érkező népzenei hangulatokból, hangzásból, betétekből jelentősen visszább vettek, mégis az Őszelőn hangzik a folk a metallal a leginkább szervesen együttműködőnek. Ezt fülelhetjük meg a Rákóczi zászlajának visszafogott dudajátékában, a Dúvad apró citerás színesítéseiben, de ez hallatszik a Mihasznás srácok szokásosan magas minőségűre sikerült kisfilmjével bíró, csupán sejtetett tragédiába forduló Betyár-altatóban, melyben egyébként Ficzek Andris egyik legjobb dalszövege szerepel (talán még egy Arany János balladás kötetben is megállná a helyét).
A leginkább népzenei, egyúttal az egyik legmozaikosabb nóta a lemezen az imént említett Dúvad, mely stílusosan Rózsa Sándorról szól. Bár én jártasnak tartom magam a hazai történelemben és folklórban, de a jóféle muzsikán túl lemezről-lemezre számomra is új információkkal, új és kalandos, ismeretlen történetekkel tud szolgálni a banda. Gondolok itt a 2018-as Táltosok álmának tragikus legendájára, de a Dúvadban hallható sztorira is. A betyáros hangulatra csak ráerősít a nótát keretező Dél-alföldi dallam, mely közé ráadásul egy más vidékről érkezett, de tökéletesen passzoló, sokak által általános iskolában tanult népdal ékelődik. Talán nem ez lesz a legnagyobb koncertfavorit, számomra mégis a Dúvad a leginkább kiemelendő tétel az Őszelőről.
Mindegyik szám olyan tartalommal bír, hogy külön-külön cikket, elemzést érdemelnének, ezt meghagynám egy lehetséges következő körre... De azt még muszáj megemlítenem, hogy a Huszáros középrészének masszív döngölésére még a 150 éve az élők közül hősként távozott magyar harcosok is elismerően bólogatva pödörnék meg a bajuszukat, a Rákóczi zászlaja pedig talán nekem nehezen adta meg magát, most már mégis a tenyereimet összedörzsölve vízionálom, milyen jó is lesz ezt majd együtt énekelni koncerteken a hozzám hasonló hallgatókkal. Mindezeken túl az albumot az Ezer élet, ezer csillag két verziója keretezi. Ebben a dalban úgy sikerült Trianont és tovább élését a zenével alátámasztva megfogalmazni, ahogyan azt senki másnak nem. Naiv fejemmel csak remélni merem, hogy ezt a tételt a sokszorosan szétszaggatott magyar társadalom gondolkodó része pártpolitikától függetlenül megérti, átérzi és elgondolkodik rajta. Az meg az egésznek a megható megkoronázása, hogy mindkét verzióban énekel Laura és András gyermeke, ráadásul az Örökségben még szólót is kapott. Nagy sláger ez a szám, komoly tartalommal bír; hisz’ nem mindegy, hogy mit és hogyan hagyunk hátra az utánunk jövő generációknak, de reméljük, sőt, tudjuk, hogy gyermekeink fogják tudni újra széppé varázsolni a mai borús folyamatok menetét.
Az Őszelő albumra a Dalriada mindenre ráerősített, ami értékes és különleges a zenéjében. Akár túlzás, akár nem, de a fentiek után bátran kimerem jelenteni; ez az eddigi legkomolyabb és legjobb albumuk.
Látja a felperzselt eget,
sebektől gyötört földeket,
folyók vizét méreg járja át,
és elkezdi majd halk dalát,
dala ahol zeng, forrás fakad,
fénye elűzi az árnyakat,
erdő éled, madárdal zeng,
Napunk mosolyog ránk majd fent.
Pontozás: 10/10
Írta: eNVé
Képek: H-Music Hungary
Dalriada elérhetőségei:
