A Solére néven tevékenykedő énekesnő, zeneszerző, producer, Szigeti Zsófi első kislemeze idén tavasszal jelent meg. Zsófi a 2020-ban beindított projektjével, az olykor minimál megoldásokra épülő elektronikus space-pop zenéjével már több sikeren is túl van. A 2021-es Klipszemlén három klipjét is méltatták, januárban az Akváriumban egy igen különleges koncert keretében Másért EP-jét is bemutatta, melynek címadóját az idei A Dalba is beválogatták (02.12-én, azaz ma este 19:35-kor, a Dunán láthatjátok őt először a műsorban). Ez a szám ráadásul most kapott egy erotikával is erősen megtámogatott, mutatós klipet. Szóval volt miről beszélgetnünk…
Egészen személyes történeteket dolgozol fel dalaidban, a mondanivaló mégis bárki számára átélhetővé válhat. Mennyire kihívás a saját tapasztalataidat dalba írni?
Talán inkább az lenne kihívás, ha nem a saját történeteimről írnék. Lelkileg rengeteget segített az írás abban, hogy felvállaljam magam az érzéseimmel, gondolataimmal együtt. Hatalmas erő van abban, hogy mások kapcsolódnak a zenémhez és hozzám, ezzel egy új közösséget alkotva.
Van esetleg valamilyen sajátos munkamódszered a zene- és szövegírás tekintetében?
Szétszórt, szélvész személyiség vagyok. Rendszer a káoszban, ez az, ami mindenre ráhúzható az életemben. Az írás is így működik, löket szerűen, bárhol rám jön. Múltkor például már aludt a barátom, amikor eszembe jutott egy szövegrészlet, úgyhogy felsuttogtam a telefonomra, nehogy felébresszem. Ebben az egészben a rendszer annyi, hogy a löket mindig jön, mindig számítok rá.
Milyen témát jár körbe a Másért dal? Mi adja a mondanivaló alapját?
Az elhagyottnak lenni érzését dolgozza fel. Az elhagyatottság minőséget szerettem volna megörökíteni a szövegben, nem dühöngeni vagy sírni, csak puhán elénekelni a fájdalmat.
Igen túlfűtött videót kapott ez a szám. Mi volt az alapkoncepció? Mit szerettetek volna kifejezni ezzel a kifacsart klippel?
Szeretek a sztereotípiák ellen menni. A sztriptízbárok a kastélyai a férfi élvezeteknek, amire mi nők általában elég kritikusan tekintünk. Most azok a nők, akiket elhagytak, megcsaltak, tűsarkút húznak és egy sztriptízbárban “dolgoznak”, a történet szerint.
Ilyen megközelítéssel valóban szokatlan helyszín egy sztriptízbár. A forgatás hogyan, miként, milyen hangulatban zajlott?
A forgatás nagyon fegyelmezetten zajlott, General Kristóf, a rendező minden kis részletre nagy hangsúlyt fektetett, miközben a teljesen spontán ötleteit is kipróbálta, és ez így volt nagyon jó. Nekem ez a stáb az, ahol hátradőlhetek, csak és kizárólag azt csinálom, amit mondanak nekem (mint tudjuk, nekem ez elég nehéz amúgy), mert ezer százalékig bízom a Smúz Production munkájában. Rajo Zitával kiegészülve, aki az eddigi leprofibb sminkes, akivel valaha dolgoztam.
A Másért A Dal idei szériájába is bekerült. Szerinted mi adhatja dalod különlegességét egy ilyen mezőnyben?
Leginkább a productiont, a dal hangszerelését gondolom nagyon feltűnőnek a többi induló dalaihoz képest. A Másért egy nagyon modern hangszereléssel megáldott dal, ezért Kovács Miki producer társam felelős. Emellett a szövegre is nagyon büszke vagyok.
Első EP-det már bemutattad, de szerveződnek is a tavaszi koncertek, sőt, első nagylemezed megjelenéséig is már csak pár hónap van hátra. Mit várhatunk a buliktól és mit az érkező új albumtól?
Szeretném egyre jobban felépíteni az élő koncertek vizuális oldalát. Szeretném, ha már-már show szintre juthatna el a produkció. Az új albumon pedig sok-sok közreműködő között a zenei sokféleség is izgalomra adhat okot.
Köszönjük a válaszokat!
Kedves olvasóink! Lessétek meg alább Solére új klipjét, este hallgassátok meg A Dalban, lent pedig kattintgassatok az elérhetőségekre!
Kérdezett: eNVé
Solére elérhetőségek: