2019-ben indultak, kihozták első nagylemezüket (Száz szél), majd megnyerték a Fülesbagoly és az Öröm a Zene tehetségkutatókat. Idén megjárták A Dal műsort, valamint megérkezett második, koncepcióval is átszőtt albumuk (Múltidő). Mindezek tetejébe duóból zenekarrá bővültek; Mirtse Kori (ének) és Csizmazia Zsolt (gitár) alapító dalszerzők mellé Balázs Misi (billentyűk), Hodosi Attila (dob) és Molnár Péter (basszusgitár) csatlakoztak. Szóval volt miről beszélnünk a Kontraszt zenekar énekesével, Korival. A Múltidő születésén, dalain kívül az aktualitásaikról és a nem is olyan távoli jövőről is mesélt nekünk…
Menjünk egy picit vissza az időben! Milyen érzés volt, hogy beválogattak titeket A Dalba az Éberálom dalotokkal? Milyen volt a műsorban szerepelni?
Nagyon örültünk neki, ez számunkra új terep volt, mert soha nem vettünk részt korábban ilyen jellegű televíziós műsorban. Így szerepelni teljesen más, mint egy koncerten fellépni; nehéz megtalálni a kapcsolódást a hallgatóval, ha egy képernyő választ el egymástól. Pedig ez a mi zenénknek egy nagyon fontos része, ezért ez nagy kihívás volt nekünk, főleg, hogy akkor még teljesen friss volt a zenekari felállás. Az biztos viszont, hogy rendesen összerázta a csapatot a sok közös munka és kreatív energia, amit a produkcióba fektettünk.
Több underground zenekar is inkább plusz megjelenési platformként tekint A Dalra. Mégis, én úgy gondolom, hogy idén a tiétek volt az egyik legkülönlegesebb szám a műsorban. Hogyan éltétek meg, hogy „csak” a válogatóig jutottatok?
Ahogy mondod, mi is azért vágtunk bele, hogy kicsit szélesebb körben megmutathassuk a zenénket. Köszönjük, nagyon örülünk neki, hogy így gondolod! Szerencsére sok ilyen visszajelzést kaptunk a dalunkra. Azt viszont megtanultuk az évek során, hogy nem lehet olyat alkotni, ami mindenkinek tetszik, és ha valaki erre adja a fejét, annak ezt bele kell kalkulálnia a jövőjébe. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy ott, abban a pillanatban nem csalódtunk kicsit a kiesésünk miatt, de hamar túlléptünk rajta, nem ez volt az utunk. Inkább a dolog pozitív oldalát tartottuk szem előtt: többen megismertek minket a műsor miatt. Miután aludtunk pár napot egyhuzamban, neki is álltunk befejezni a nagylemezünk utolsó simításait és megkezdtük a felkészülést a lemezbemutató koncertünkre.
A műsor előtt váltatok 5 tagú csapattá; azt már több helyen meséltétek, hogyan alakult ki a brigád. Így én inkább azt kérdezem, azóta mennyire kovácsolódtatok össze? Van, amiben akadnak még súrlódások? Illetve van, amiben a kezdetektől egyetértetek?
Súrlódások nem igazán vannak, mert egy a célunk, egy az irányunk, és nagy az egyetértés a zenekari hangzást tekintve is. A próbákat persze nehezebb összeegyeztetni mióta kettő helyett öt embert kell koordinálni, de egyébként nagyon jól működik a közös munka, annak ellenére, hogy abszolút nem “kollégaként” tekintünk egymásra. Néha a próbatermen kívül is sikerül összegyűlni, ezt szívesen tennénk gyakoribbá, akár több napos, “alkotótáboros” formában is. Persze mind dolgozunk, tanulunk a zenélés mellett, így ezt egy kicsit nehezebb összehozni.
Második nagylemezetek szerintem az egyik legizgalmasabb, legértékesebb komolyabb hangvételű pop album lett idén itthon. Sajnos kevesen dolgoznak fel olyan témákat, mint amiről például a Vakrepülés vagy a Paplanház szól. Mennyire volt ez a megközelítés tudatos nálatok? Hogyan alakult ki az albumot átszövő, enyhe koncepció?
Köszönjük, nagyon jól esik! Azt gondoljuk, hogy a művészet ne legyen öncélú: legyen mélye, veleje, értelme, célja. Olyan témákról írunk, amik megérintenek vagy felkavarnak minket, amik kiszaladnak belőlünk. Annyian vagyunk, akik átéltünk ilyen dolgokat, és mégsem beszélünk róla. Mert félünk. A megítéléstől, attól, hogy gyengének látszunk, vagy, hogy a problémánk olyan kicsi másokéhoz képest, hogy nem is érdemes róla beszélni. Ahogy Csehov mondta:
A szerencsétlenség nem fűzi össze, hanem elválasztja egymástól az embereket, még ott is, ahol a hasonló fájdalom összekötő kapocsként szerepelhetne.
Egy olyan emlék, mint amiről például a Paplanház szól, biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember életében jelen van, csak nem beszél róla. Ha meghallja a dalt, talán legalább 3 perc 39 másodpercen keresztül azt fogja érezni, hogy nincs egyedül. Emiatt megéri kiteríteni a lelkünket. Ez a szemlélet az összes dalunkat áthatja, az albumot átszövő koncepció viszont kezdetben nem volt tudatos, aztán egyszer csak elkezdtük észrevenni a kapcsolódást a dalok között. Ez megtetszett nekünk, innentől tudatosan válogattuk össze a témákat, és raktuk sorrendbe a dalokat.
A Naplemente és a Mielőtt elmennél dalok egymás után engem nagyon mellbe vágtak… Anélkül, hogy nagyon elvennénk a hallgatóktól a szabad értelmezést, mesélnétek nekünk ezekről a dalokról és a témájukról? Talán élőben sem lehet könnyű előadni őket…
Valóban személyes tapasztalatból született a Naplemente és a Mielőtt elmennél is. A dalaink mindegyikének van erősebb vagy közvetettebb személyes kötődése, de ezek a dalok az egyik legbensőségesebb darabjaink. Viszont az is fontos ezeknél a már-már intim témáknál, hogy ne vesszünk el a saját érzéseinkben, ne váljon öncélúvá egyik dal sem, hanem valami olyat fogjunk meg általuk, ami minden emberben megérinthet valamit, amiről talán nem is vett tudomást. A konkrét ihletésről csak annyit mondanék, hogy a személyes veszteségeinket írtuk ki bennük: elmúlást, elveszítést, elengedést, de, aki meghallgatja a dalokat és megpróbál olvasni a sorok között, az pontosabban is tudni fogja, hogy miről szólnak. Őket nem szoktuk minden koncerten eljátszani, inkább csak akkor, amikor nyomós indokunk van rá, ha tisztelegni szeretnénk velük valaki előtt.
Egyébként melyik dal született meg a legkönnyebben és melyik a legnehezebben? Akár a zene, akár a szövegek szempontjából.
Nehéz megmondani, hogy melyik született a legkönnyebben, de a leghosszabb ideig pont a Naplemente összeállása tartott. Kicsit betekintve a kulisszák mögé: először egy instrumentális gitár alap érkezett Csizitől, amihez megírtam a szöveget, ezután viszont visszatértünk a zenéhez és a legtöbb helyen átírtuk. Most már nehéz lenne megmondani az eredeti zenei alapról, hogy a Naplemente első verziója volt. Ez a folyamat elég sokáig elhúzódott, sokszor letettük pihenni a dalt, mert nehezen jutottunk vele egyről a kettőre, de semmiképp nem szerettük volna elengedni, és utólag ennek nagyon örülünk, mert megtalálta az útját. Olyannyira, hogy úgy megszerettük, hogy a lemez megjelenésekor pont ehhez a dalhoz forgattunk videoklipet.
Tudom, klisés kérdés, de melyik dal az aktuális kedvencetek a Múltidőről?
A saját gyerekeink közül szinte lehetetlen kedvencet választani, de még ha egy-egy dal közelebb is áll a szívünkhöz néha, az is folyton változik a pillanatnyi hangulatunk alapján. Robbant már fel a zenekari chat korábban is emiatt a téma miatt, nem is jutottunk közös nevezőre, de talán így a legjobb. A visszajelzések is teljesen vegyesek a hallgatóink között, ennek is nagyon örülünk, mert ez azt jelenti, hogy tényleg minden dal egy külön egyéniség lett. Pont ez volt a célunk: hogy ne legyenek “töltelékdalok” a lemezen, mindegyik állja meg a helyét önmagában is, ne csak együtt.
Ha már említetted a visszajelzéseket; az elmúlt hónapokban mit tapasztaltatok, mennyire mentek át az album üzenetei a hallgatóknak? Milyen a fogadtatás?
Nagyon pozitív volt a fogadtatás, vagy a miénk a világ legkedvesebb hallgatótábora, akik a negatív véleményt elhallgatják előlünk. Voltak meglepetések, például azt hittük, hogy a Paplanház túl elvont lesz zeneileg ahhoz, hogy kapcsolódjanak hozzá, de mégis sokaknak az lett a kedvence. Ez megerősített minket abban, hogy nyugodtan kísérletezhetünk bátran a különlegesebb zenei megoldásokkal, nem fogja elrettenteni az embereket.
Szerintetek a Kontraszt-féle muzsika mekkora közönségre találhat itthon? Célotok mondjuk, hogy olyan szintre jussatok, mint például a Margaret Island? Nem csak az intelligens szövegek, és a közös turné miatt jutottak eszembe, hanem mert Lábas Viki is a népzene, a népdalok felől indult, mint te, Kori.
Dehogy, mi kifejezetten nem szeretnénk, hogy sokan hallgassák a zenénket, jó nekünk a próbaterem! (nevet) Komolyra fordítva a szót, nyilván mi is, ahogy minden zenekar, örülne egy akkora rajongótábornak, mint a Margaret Islandé. Vontak már korábban is párhuzamot köztük és köztünk, ami megtisztelő, mert nagyon szeretjük őket zeneileg és emberileg is. Bár tudjuk, hogy érdemes előre célokat felállítani, ez sosem volt az erősségünk: ötéves terv helyett dalszövegekkel és zenékkel kezdtük meg a közös munkát. Mindenesetre bízunk benne, hogy utat talál a zenénk, a hallgatói körünk szép lassan, de biztosan bővül. Persze még nem hatalmas a közösség, viszont az biztató, hogy aki hallgat minket, az úgymond „nagyon hallgat minket”, és rendszeresen jár a koncertjeinkre. Ezért nem tudunk eléggé hálásak lenni, ezúton is szeretnénk megköszönni nekik, és minden koncertre járó embernek, hogy életben tartják az élőzenét. Ami viszont mindenképp a terveink között szerepel, hogy a hallgatóinkat megismertessük egymással is: nagyon jó emberek, nagyon sokat kapunk tőlük, és örülnénk, ha egymás felé is még jobban nyitnának.
A Dalfutár aktuális évadában is szerepeltél. Milyen élmény volt, milyen volt a csapattal együtt dolgozni?
Hihetetlenül jó. Azért hihetetlenül, mert nagyon féltem tőle előtte, hogy hogyan fogom megállni a helyem tizensok órán keresztül kamerák előtt, ismeretlen emberekkel együtt dolgozva, de valahogy a Dalfutár stábja vérprofi abban, hogy ezt a félelmet hogyan feledtesse el a szereplőkkel. A csapat (Novai Gábor, Tanka Balázs és a Chaos Chips) csupaszív emberekből állt össze, akik mind nagyon kreatívan és alázattal álltak a feladathoz, valamint a stábbal is öröm volt együtt dolgozni. Egy nagyon-nagyon szép emlék maradt nekem a forgatási nap, és többet adott a lelkemnek ez az egész kaland, mint azt valaha is gondoltam volna.
Több helyen említettétek már, hogy a Múltidő kiadása óta születtek már új számok. Ezekről valamit elárulhattok nekünk? Inkább single-ökben gondolkodtok vagy újra nagylemez fog érkezni?
Egyelőre nem álltunk neki egy újabb nagylemeznek, még picit ki kell pihennünk a Múltidő munkálatait. Dalok viszont születnek, izgalmas témáink vannak, és végtelen játszótér a zenekari felállás, igyekszünk minél többet kihozni a közelgő dalokból. Most, hogy a nyári zsongás után kicsit lecsendesedett az élet, újra tarthatunk ráérős, fejtegetős próbákat, amelyeken ezekkel az új dalokkal tudunk foglalkozni, ezt nagyon élvezzük. Ha minden jól megy, hamarosan neki is látunk a felvételeknek, ami szintén egy izgalmas terep lesz, mert tovább szeretnénk bővíteni a hangzást a második nagylemezünkhöz képest is.
Holnap, azaz október 27-én a budapesti Esernyősben léptek fel (Eseményért katt ide!). Készültök esetleg valamilyen különlegességgel?
Az élőzenének pont az a legnagyobb varázsa, hogy minden alkalom különleges és megismételhetetlen, ettől igazán jó élmény koncertre járni. Mi mindig átgondoljuk kicsit a dalokat koncertek előtt (a fejekben és a próbateremben is), szeretjük, ha velünk fejlődnek. A legutóbbi budapesti koncertünk óta elég sok dolog változott a hangzásban, de még a setlistben is, sokkal több vokált használunk, és úgy összességében törekszünk rá, hogy folyamatosan fejlesszük a műsort és magunkat is. De hogy egy kicsit még izgibbet mondjak: ha minden jól megy, TALÁN még olyan dal is el fog hangzani a koncerten, amit még senki nem hallott.
Végezetül; mely számotokra kedves Kontraszt szövegrészletet küldenétek az olvasóinknak?
Legyen a végére egy részlet a Zaj című dalunkból. Ez a pár sor többször eszünkbe jutott mostanában, és teljes szívünkből üzenjük mindenkinek:
Szólj úgy, hogy mindenki halljon
Rettentő morajjal, egy emberi hangon
Szólj úgy, hogy mindenki értsen,
Mondj többet a csendnél a zaj közepében
Fotók: Bikali Sándor, Pál Zsombor
Kérdezett: eNVé
Kontraszt elérhetőségek:
