D.B. Weiss és Tom Morello? A Trónok Harca és a Rage Against the Machine? És mindezek a zsenik és energiák egy metal zenéről szóló vígjátékban összpontosulnak, a Netflixen? Baromi kíváncsi lettem, de nem voltak túl nagyok az elvárásaim. Azt gondoltam, ez vagy nagyon jól fog elsülni vagy (szokásosan) borzalmas lesz. Hát egyik sem lett.
Weiss nagyot alkotott a leghíresebb HBO-s sorozatban (amíg a végére el nem b@szarintották azt...), a Metal Lords enyhe életrajzi ihletettsége is egy plusz ízt ad a háttérhez, de nem olyan markánsat, hogy kiemelkedő legyen az alkotás. Bár Tom Morello, mint zenei szerkesztő, az eléggé szűkre szabott határok között is jó munkát végzett, ám Weiss írói és produceri zsenialitás itt nem kristályosodik ki.
Amik a teljes középszerűségből egy picikét feljebb helyezik ezt a filmet, azok a kiváló muzsikák, a kordokumentumság, a néhány ütős poén és jelenet, valamint a fiatal főszereplő színészek.
(Alább akarva-akaratlanul Spoilerekbe futhat a Kedves Olvasó!)
A „SZTORILÁJN”
Full klisé (majdnem) az egész. Adott Hunter (Adrian Greensmith), akit nem tudjuk meg, hogyan s miért, de az sejthető, hogy elég csúnyán elhagyott az édesanyja. Valószínűleg ezzel párhuzamosan, nemrégiben beleszeretett a metalba, gitározik, és nagyon ügyesen, határozottan, kétséget kizáróan el tudja dönteni, hogy mi az, ami metal és mi az, ami nem.
Legjobb barátja, Kevin (Jaeden Martell) egy masszívan introvertált, sőt, inkább antiszociális srác. Családja viszonylag szegény; tipikus amerikai, lepukkant apartmanházas környéken laknak, szülei több műszakban dolgoznak, hogy fenntartsák a családot. Kevin az iskolai zenekarban dobol, de csak azért, hogy ne kelljen tesire járnia.
Kevin és Hunter alapítanak egy bandát, rendszeresen próbálnak, ám A Zenéhez vajmi kevés közük van. Egy buliban aztán kb. kihívja őket a suli indie rock csapata (akik természetesen csillogó mosolyokkal, „csodálatosan” előadott Ed Sheeran nótákkal pirítják meg a leányok orcáját…), így Hunterék SkullFucker-re keresztelt post-death metal együttese megkezdi a felkészülést a nagy versenyre, a Bandák Csatájára.
Igen ám, de basszusgitáros után kell nézniük, s hiába lenne kézenfekvő Kevin újdonsült barátnője, a skót származású-, szintén kirekesztett, dühkitörésekkel küzdő, betegségére erős gyógyszert szedő Emily (Isis Hainsworth), Hunter erről hallani sem akar. Merthogy Emily csellista, ráadásul lány is = nem metal (szerintem nem kell magyaráznom az összefüggést Hunter család traumája és ezen hozzáállása között).
Bonyodalmak, kalandok, drámák, humorosra fogott abúzus (…) és még megannyi megszokott tinifilmes elem között végül hőseink eljutnak a Bandák Csatájára, ahol végül egy baleset összekovácsolja a csapatot.
AMI ROSSZ, ÉS AMI JÓ
Nem fejteném ki, hogy a Metal Lords mennyire nem mutat túl a skatulyáján. Tinifilmnek túl metal, metalos filmnek túl mainstream. A laikus hallgatók nem valószínű, hogy ezen bő 1,5 óra hatására akarnak életük végéig a metalos szubkultúra szerves részei lenni, a metalosok számára pedig túl keveset ad ez a mozi (zenei szempontból mintha a 2000-es évek eleje-, a nu metal első hulláma óta nem történt volna semmi).
A sztori meg-megdöccen, sok mindent csak érintünk, de nagyon zavaró s szomorú, hogy nem sok kifejtést találunk, pedig számos jópofa elem felsorakoztatásra kerül. A kevesebb néha több elve alapján jót tett volna a Metal Lordsnak a kicsit légiesebb történet, amelynek elemei nagyobb mélységet és körbejárást érdemelhettek volna. Mert néha csak kapkodjuk a fejünket, annyira mindent bele akartak sűríteni. Például az egyik jelenetben Hunter és Kevin megbeszélik, hogy órák után találkoznak, a vágás után pedig bepattannak a kocsiba és egy autósüldözésbe keverednek. A menők által a kirekesztett metalosok szekálása ismerős, de a Metal Lordsban ez egy fő szál, mégis, kínosan csak lóg a levegőben és nem kap értelmet.
A karakterek viszont királyak, a mellékszereplők is. Kiemelhető Joe Manganiello, aki az ex-alkoholista ex-metalzenész pszichiátert alakítja, vagy a dúsgazdag, alkoholista plasztikai sebész, Hunter apja (A Stranger Things-ből is ismert Brett Gelman alakítja; ráadásul még S.T. utalásként az egyik jelenetben állat módjára vodkát töltöget a poharába, miközben a fiatalok nagyban játszák a Dungeons & Dragonst…), aki a történések végére megbékél gyermeke komolyra forduló hobbijával és el is ismeri azt. Mégis, a három sérült, frusztrációval, lelki gondokkal és traumákkal küzdő főszereplők azok, akik elviszik a hátukon ezt a vígjátékot. Elég gáz, hogy ki kell emelnem, hogy itt tényleg fiatal színészek alakítják a tinédzsereket. Ha muszáj egy valakit említenem, akkor az Isis Hainsworth, aki kitűnően hozza a megszokott normától eltérő pszichével bíró lányt. Emily és Kevin kapcsolatáról pedig annyit, hogy, bár megszokott a két kirekesztett egymásra találása, de egy egészen jól összerakott sarokpontja a filmnek, nincs túltólva, ráadásul szerelmük már a film 1/3-ánál kiteljesedik.
A Metal Lords egyik legjobb egyben elvben a veszte is; és ez nem más, mint a zenei vonal. A betétdal, a Machinery of Torment egy komoly thrash nóta lett, öröm hallgatni, de a filmben szereplő összes zene jó helyen van. Igaz, főleg a „nagyöregek” dalai szólnak, de egy átfogó metalzenei képet kapunk, amiből el lehet indulni felfedezni ezt a világot (külön ajánlom a Hunter által Kevinnek, Kevin által pedig Emilynek adott dallistát!). A fémzenei utalások is ötletesek; ott van példának, amikor Emily bandába történő befogadásával a Pantera poszter mellé felkerül a falra Angela Gossow (Arch Enemy) is, vagy az, hogy a masszívan thrash és black Jackson gitárokat Hunter a baleset után, a film végére egy Steve Vai signature Ibanez gityóra cseréli. Érdemes akár kétszer is meglesni ezt az alkotást, mert ezek a gag-ek másodjára fognak jobban feltűnni. Ezek a gag-ek, amik egy szórakozni vágyó, „külsős” számára semmit sem jelentenek… Ami egyáltalán nem az adott néző hibája!
KONKLÚZIÓ
Tini-gondok, alkoholizmus, absztinencia, feminizmus, családi traumák, a metal közösségformáló-, gyógyító ereje stb.-stb. Nagyon sok mindent kapunk, de semmiből sem eleget. A metalosoknak nem elég metal és keveset ad, a nem metalosoknak túlzottan metal, így sok kapaszkodó elvész. Mint Netflix-vígjáték egyértelműen a jobbak közé tartozik, de ez nem rejti el a hibáit, mégis, a melléfogásai ellenére is szerethető alkotás.
S, hogy miért Metal Lords a cím? A film közepén, Kevin jacuzziban ücsörgős látomása közben kiderül. A legnagyobb jelenet! Már csak ezért megérte megcsinálni ezt a filmet…
Pontozás: 6/10
Írta: eNVé
Bővebben a filmről:
IMDb – Rotten Tomatoes – port.hu – Netflix
