Album: A lovagi erények kora már lejárt
Előadó: Miticej
Megjelenés ideje: 2021. 10. 22.
Kiadó: Szerzői kiadás
Származás: Magyarország
Általában azon melegében szeretek írni az új megjelenésekről, nemrégiben viszont ráeszméltem, hogy a tavalyi év legeredetibb bemutatkozó albuma egészen egyszerűen vígan elsétált mellettem. Hogy ez mással ne fordulhasson elő, úgy határoztam, hogy az album által okozott benyomásaimat közreadom a jövő ifjúságának okulására.
Hogy miről is van szó tehát? A Miticej zenekar A lovagi erények kora már lejárt (nota bene!) című lemezéről, mely dacára annak, hogy a múlt esztendő szülötte, az októberi megjelenés óta egészen magas szintű rejtőzködést folytat. A Miticej legénysége demo nagylemeznek nevezi a kiadványt, a nyolc dal összesen azonban alig több, mint húsz percet tesz ki, úgyhogy én inkább nevezném EP-nek, de ezen nem fogunk összeveszni. Ahogyan semmi máson sem, A lovagi erények kora már lejárt-hoz hasonlóan eredeti lemezt ugyanis már nagyon régen nem hallottam.
Ahogyan a(z easter egget is rejtő) borító és a lemez címe is sugallja, itt igazi, őszinte muzsikára lehet számítani, egyenesen a zsigerekből, az álszenteskedők és a prüdériára hajlamosak jobb, ha bele se hallgatnak a produktumba. Asbót Márk énekes szája ugyanis olykor kissé mocskos és pajzán, ráadásul a nép-, és régizenei dallamok sem autentikus formában szólalnak meg, zenei értelemben tehát ne táncházasdira tessék számítani. A nyolc dal mindegyike egészen más, mégis sajátosan miticejes – már ha szabad ezt a jelzőt használnom. Van itt kérem minden: moldvai csángó népzene, középkori dallamok, cigányzene, valamint tudatos vagy nem tudatos alterrockos megoldások. Mindez akár egészen eklektikusnak is hangozhat, a helyzet azonban az, hogy noha mint említettük, minden dal más, mégis egységet alkotnak. És nem is akármilyet!
Az első számú kedvencem a Pirannyás volt, ami az első pörgősebb szám a lemezen, és a tisztességtelen baráton való bosszúállás különböző lehetőségeit regéli el, némi áthallással a CPg hírhedt dalára. A gitár és a nagybőgő lüktetéséhez már csak egy ceglédi kanna hiányozna, és ha két digiriptáptámozás között behunynám a szememet, akár egy Parno Graszt koncertre is odaképzelhetném magamat – kis túlzással, és a dal szövegétől eltekintve persze.
„kinyomom a szemedet, én már alig várom
letépem a füledet, mert a macskáknak szánom
lenyúzom a tenyered, nem lesz több matyizás
bezúzom a fejedet, és nem kapsz borogatást”
Számomra kiemelten emlékezetes tétel volt még a hangulatában középkori bálokat idéző Televény, illetve a lemezt nyitó Savanyú, mely a zenekar kvintesszenciájaként is fölfogható. A legkülönlegesebb tétel viszont minden bizonnyal a Holdkutya, ami azon kevés dal egyike, amelyek nélkülözik a fafúvosokat, de ezen túl is elüt az album egészétől hangszerelésileg és hangulatilag egyaránt. Elektronikus effektek, nyikorgó gitár, majd a nóta végén egy csipet zongora biztosítják az aláfestő muzsikát a Holdkutya portyázásához.
A lemezt a SzellemSzerba zárja, mely némileg újragondolva – de kötelezően kavallal! – dolgozza át a hagyományos csángó táncdallamot, és ez az új köntös az, ami egy hatalmas pluszt ad a dalhoz. Elvégre mi értelme lenne századjára is kiadni lemezen ugyanazt a moldvai táncot? Jelentem, a Miticej sikeresen abszolválta ezt a feladatot!
Az album legnagyobbb erénye az, hogy eredeti. Csellóval, gitárral, furulyával és kavallal, valamint dobbal ilyen zenét eddig ugyanis nem hallottam. A lovagi erények kora már lejárt lendületes és üdítő, ráadásul némileg megfáradt zenei megoldásokat porol le, hogy azokat új köntösbe bugyolálja, majd saját szájízére formálja. A punk-attitűd, amellyel az egyébként kiváló muzsikusok a zenéhez (és a szövegekhez!) viszonyulnak, igazán kívánatos, úgyhogy: a drakulos miticej tálalva, jó étvágyat mindenkinek!
Pontozás: 9/10
Írta: mäyräkoira
Miticej elérhetőségek:
