Helyszín: Budapest Park
Időpont: 2022.07.21.
Vannak azok a koncertek, amiket az idő drasztikus előrehaladtával, és emlékezetünk kegyetlen, visszafordíthatatlan romlásával elfelejtünk, és vannak azok, amikre örökké emlékezni fogunk és folyton felemlegetjük. Számomra ilyen volt életem első Parno Graszt koncertje is.
Bár elég régóta hallgatom az autentikus cigányzene legnagyobb hazai mestereit (no meg persze a néptánc próbáink elején, a bemelegítéskor is elengedhetetlen aláfestők a dalaik), mégis, először 2019-ben jutottam el koncertjükre. Abban az évben Ópusztaszeren töltöttünk néhány napot a Hello Ugar fesztiválon. Az Ugart egy fokozottan védett ménesbirtokon tartották, a Parno Graszt koncertje alatt a színpad mögött a puszta vonalában épp ment le a nap, miközben a mezőn a lovak legelésztek, rohangáltak. Eléggé giccses, nem? Mégis gyönyörű volt, ezt pedig tetézte, hogy maximum 200-300-an lesték a koncertet a színpad előtt, ez az embermennyiség pedig bőven lehetővé tette, hogy mindenki kényelmesen táncolhasson. Mi például az első sorban, a kordont rángatva járattuk táncra a lábainkat. Nem volt ez után az örök élmény után kérdéses, hogy ahol tudom, megnézem a nyírségi csapatot, s természetes volt, hogy a paszabi brigád 30 éves (vagyis kb. ennyi, hiszen ők sem tudják pontosan, hogy honnan számítsák alakulásukat) szülinapi koncertjén is ott leszek.
Szinte kánikula volt július 21-én késő délután, ennek ellenére összegyűlt a nép, a nézőtér háromnegyede telt meg, ami szerintem elismerésre méltó, ha figyelembe vesszük a nyár közepi, hétköznapi időpontot is. Előzenekar híján az első hidratációs és koordinációs italokat elfogyasztva be is álltunk a keverő elé. Hogy őszinte legyek, én ilyenkor érdeklődve szoktam figyelni a feltörekvő csapatokat, de ezúttal még nekem se hiányzott a bemelegítés, hiszen szűk 2,5 órás műsort kaptunk a Parno Graszttól. Valamivel 20:00 előtt fel is vonultak a színpadra és elkezdték a sodró muzsikálást. A jól megszokott őszinte, ösztönös örömzene áradt belőlük. Oláh Józsiék egyszerű és emberi hozzáállásában a jubileumi mérföldkő ellenére sem lehetett változást, különbséget érezni. Ugyanezt a performanszot egy kis klubban vagy egy táncházas kerthelyiségben is előadhatták volna. Azt leszámítva, hogy ezúttal volt füstgép, tűz és konfetti.
Apropó tűz! Az egyik kedvenc momentumom az volt, amikor az AC/DC cigányzenésített Thunderstruck-ja alatt lövelték a tűzcsóvákat rendesen, ráadásul közben megjelentek a színpadon a Fitos Dezső Társulat kiskamasz táncosai is, s letoltak egy eszeveszett csapatást. Dezsőék egyébként összesen 7 fiatalt tanítottak be, akik felnőtteket meghazudtoló profizmussal táncoltak, élükön az aprócska Fitos Rozival, aki mindenkit elbűvölt. Tényleg le a kalappal! Nekem mégis maradt egy kis rossz szájízem. Ugyanis, bár én is néptáncos vagyok, mégis, szerintem a kelleténél többet voltak táncosok a színpadon, a kelleténél többször vonták el a zenekarról a figyelmet- Ráadásul a komoly teljesítmény ellenére volt egy enyhe műviség szaga az egésznek. Organikusabb, amikor csak úgy, kedvtelésből a bandából lép elő valaki 1-2 percig ropni. De ennyi baj legyen, megérdemelt volt a hatalmas taps a vendégtáncosoknak! És még Dezső is „felcsalta” magát a színpadra, hisz a koncert végén ő hozta fel a Parno Graszt szülinapi tortáját.
Ha már a vendégeknél tartunk, a meghívott zenészek, énekesek is megérdemlik az elismerést. Alapvetően nem szoktam szeretni azt, amikor egy vendég saját dalát adja elő az az együttes, akit igazából ünnepelni kéne, de persze értem én, hogy ezt tiszteletadásként kell felfogni. Viszont ezen az estén minden esetben úgy volt, hogy 1-2 Parno Graszt dalt eljátszottak az adott vendéggel közösen, mielőtt a saját dala következett volna, ami szerintem nagyon jó arányokat teremtett. Így hallhattunk Halott Pénz nótát, ahogy a legismertebb Magna Cum Laude számot, a Pálinka dalt is előadták, de tetszetős pillanat volt a Punnany Massif 4 tagjával kiegészülve eljátszott Másfél hete is. Pozitív meglepetés és kellemes csalódás volt nekem amúgy Járai Márk és Mező Misi is. Bármennyire igyekszem elismerni a munkásságukat, saját dalaik, illetve együtteseik zenéje nem az én fülemnek valók, ám itt olyat toltak, aminek köszönhetően nem kizárt, hogy egyszer, majd, valamikor belel-bele fogok fülelni a diszkográfiájukba.
A szívem csücskei, a Bohemian Betyars ezúttal is a megszokott elánnal csapatták a színpadon. Nagy kár, hogy pont Kakas legnagyobb üvöltözései (hörgései?) közepette szállt el a mikrofonja, így ugyan láttuk, hogy vörösödik a feje a megállíthatatlan kiabálástól, ám konkrétan semmit nem hallottunk. A két csapat munkássága jónéhány éve annyira összefolyik, hogy a közös-, illetve az idők során közössé vált dalok (Ha menni akarok, Kelen Shavo, Megjöttek a fiúk stb.) lejátszása miatt talán ők voltak a legtöbbet a porondon vendégként a koncert végén. Illetve Szirota Jennifer, aki elég komoly hangjával megannyi számban egészítette ki és támogatta a Parno Graszt családot.
Akik megállíthatatlanul zenéltek. Igaz, néha lassítottak, nekem be is jött, hogy elő-elővettek néhány kevésbé egyértelmű, lassabb tételt, de egy-egy ilyen momentum a harmadik dekád végeztét ünneplő estén úgy gondolom, belefér. Az egész életműből igyekeztek Józsiék válogatni, ami szerintem elég jól sikerült. A korai albumokról eljátszották például a Rávágok a zongorára, a Khade sukar, a szinte circle pit-be hívó Romani bijo (Cigány lagzi) című számokat. A későbbi időszakból meg hallhattuk többek között A Muki fiát, a Már nem szédülök album címadóját, vagy szintén erről az albumról a Gelem, gelem-et, ami a személyes kedvencem. Amúgy a korábban felsorolt látványelemeken kívül engem a háttérvetítés fogott meg és varázsolt el még nagyon. Láthattunk családi és fiatal- vagy gyermekkori felvételeket, fotókat, nappaliban tartott mulatságokat, egykori külföldi turnék archív felvételeit. Ezekkel nagyon ötletesen megtámogatták a szülinapi nosztalgikus hangulatot, valamint az imént felsorolt slágerket.
A hosszúra nyúlt koncertet egy olyan közös nóta zárta, amire az összes meghívott zenész, énekes, táncos feljött, így több, mint 30-an voltak egyszerre a pódiumon. Az előadott tétel és az egész látvány egyszerre volt az arcra mosolyt csaló és megható. A Parno Graszttól a koncert utánra beígért táncház a kelleténél nehezebben indult, de azért mulattunk még mi is ott egy darabig hazaindulás előtt. Azt kívánom a paszabiaknak és magunknak is, hogy adja az Isten, hogy 30 év múlva is még együtt ünnepelhessünk!
Írta, fotót készítette: eNVé
Parno Graszt elérhetőségei:
