Itt a karácsony és már ezerrel jönnek az év végi listák. Ebből mi sem akarunk kimaradni, de nem mi lennénk azok, ha nem csavarnánk egyet ezen a dolgon. Három összeállítással érkezünk, amikben szerkesztőink olyan albumokat mutatnak be Nektek, melyek bizonyos szempontból kiemelkedők voltak idén, ám külön cikk eddig mégsem született róluk a blogunkra. A sorrendiség nem számít, térbeli, műfaji határok, felesleges, mesterséges stílus-korlátok pedig továbbra sem léteznek nálunk.
Az első összeállítás után következzék a második felvonás.
[A HARMADIK RÉSZT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁROK.]
Varkocs – Rye Island
Korábban már hírt adtunk a somorjai Varkocsról, akik felvidéki dorombos népdalokat adnak elő, ám a legkevésbé sem autentikus formában. A doromb itt elősorban egy brutális ritmushangszer, a tempó és a hangulat pedig punkzenekarokat megszégyenítő módon lázadó jellegű. A Rye Island (azaz Csallóköz) nyolc dalának fele már korábban megjelent single-ként, így ismeretlen ismerősként köszönthettük az első lemezt április végén. A szlovák, magyar és ruszin nyelvű dalok között akadnak hangszerelésileg szegényebb, szerintem gyengébben sikerült nóták is, ezek sokszor inkább afféle pajzán mondókákként lehetnének aposztrofálhatóak. A Rye Island ütőere számomra egyértelműen az Onnan felől, az Ide jarček, az A ja drymbu, illetve a Poďme fšeci négyese, a dallamok sokszínűsége és a hangszerek változatossága eltérő formában ugyan, de ezekben a dalokban teljesedik ki leginkább.
Kedvenc dal: A Poďme fšeci kavalszólója mindent visz.
Türböwitch – Fullmoon Liquorthropy
Öt(!) évvel az első nagylemez, és közel három évvel a legutóbbi EP megjelenése után végre megérkezett az új gyermek, a Fullmoon Liquorthropy. A kilenc tétel mindegyikét áthatja a nyolcvanas évek metaljának a szelleme, mindez persze egy jó nagy adag punkos attitűddel megfűszerezve, ahogyan ezt a beleszarósan ronda borító is sejteti. Igazából fölösleges itt bármiféle páthoszos szentbeszéd, elvégre a lemez sem akar semmiféle magasztosat mondani a világról. Speed és thrash metal, egy csipet punk, oldschool hangzás, mi kell még az egyszeri parasztnak?
Kedvenc dal: Infernal Beer Demons
Darkthrone – Astral Fortress
Nocturno Culto és Fenriz ismét jelentkezett, mégpedig az utóbbi néhány lemez vonalát követve, tehát maradva a klasszikusabb vonalon. Azaz: heavy metal, doom metal és egy csipetnyi black. A legelső dolog, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, az a nagyon bitang hangzás. Nem újdonság ez, az Astral Fortresst megelőző néhány lemez már ugyanezzel operált. Tiszta, de nem agyonpolírozott, valósággal élő, lüktető módon szól a lemez, hasonló soundot az utóbbi időben eddig csak a Power Trip-lemezeken tapasztaltam. Az Astral Fortress hét tételt tartalmaz, melyből egy, a Kolbotn, West Of The Vast Forests inkább csak afféle átvezető – annak viszont igen kiváló. Kimondott problémám nincsen a lemezzel, átjön a hangulat, a riffek súlya is, viszont ezeket egyáltalán nem nevezném kiemelkedőnek. Vannak azért jó pillanatok, az Eon 2 bevezető riffje vagy a The Sea Beneath The Seas Of The Sea kimondottan tetszettek, a katartikus élményeket – melyeket a régebbi lemezeken (értsd: Arctic Thunder előtti idők) rendre megtapasztaltam – viszont hiányoltam.
Kedvenc dal: The Sea Beneath The Seas Of The Sea
Pirkan – Holy Amnesia
A Pirkanhoz hasonló zenekar aligha van idehaza. A magyar és mongol tagokból álló formáció alapvetően népi ihletésű zenét játszik autentikus hangszerekkel, melyet egy kis elektronikával egészít ki. Ez az állítás azonban a Holy Amnesia kapcsán már nem teljesen állja meg a helyét. Az új lemez annyira telítve van az elektronikus zene felől érkező elemekkel, ami számomra már túl sok. A Pirkan korábbi anyagai nagyon tetszettek, a Holy Amnesiában viszont a pszichedelika és a különböző hangokkal való kísérletezés egészen egyszerűen elviszi a fókuszt a népzenei kincstől. A címadó dal egy főhajtás a Coil felé, melynek hatása nagyon is érezhető az egész lemezen. Szeretem a különleges zenéket, számomra viszont a Holy Amnesia kissé mellément. Ennek ellenére az idei esztendő egyik legkülönlegesebb kiadványáról beszélünk, az biztos. Aki vevő az experimentális dolgokra, az mindenképpen adjon neki egy esélyt.
(Pirkan FB)
Stoneblood - Shrines of Morbid Indignity
Noha nem vagyok nagy ismerője a Dissectionnek, a Stoneblood debütáló albumát leginkább Nödtveidt hajdani zenekarához tudnám hasonlítani. De persze az is lehet, hogy csak a műfaji rokonság miatt teszek így, ezzel a fajta tiszta hangzásvilágú dallamos black metallal ugyanis igen ritkán találkozom. Ugyan most mindenki meg van lepődve azon, hogy a Junkies tagjai black metalt kezdtek el játszani, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a Shrines of Morbid Indignity leginkább Gravel Shores alkotása, aki elsősorban black metal zenész. Ez pedig nagyon érződik az albumon, ugyanis nem egy fércmunkáról beszélünk. A lemez összes dala nagyon szilárd struktúrával bír, mindennek megvan a maga helye. Gravel Shores károgása mellett Szekeres Andris tiszta éneke is nagyon sokat hozzátesz a végeredményhez. Az album maga zeneileg is egészen tetszetős, azt a bizonyos titkos összetevőt viszont nem tudom nem hiányolni. Igen nehéz manapság bármi egyedit előállítani a black metal közegen belül, vannak viszont zenekarok, mint például a Dauþuz, a Misþyrming, az Imperial Triumphant vagy a Mgła akiknek sikerül ráérezniük valami pluszra, melyet a zenéjükön keresztül hiánytalanul képesek közvetíteni. A Stoneblood kapcsán ezt sajnos nem érzem, az átlagos black metal debütlemeznél viszont jóval több benne a fantázia.
Kedvenc dal: Second Moon
Owls Woods Graves – Secret Spies of the Horned Patrician
A lengyel színtérben eddig még sosem csalódtam, és minden jel arra mutat, hogy polák testvéreink nem is tudnak hibázni. A punkot a black metalos riffeléssel tökéletesen elegyítő Owls Woods Graves idén januárban megjelent új nagylemeze is erről tanúskodik. A mindösszesen alig több, mint fél órás lemezen rengeteg kiváló pillanat található, és meg merem kockáztatni, hogy a tukatukás dobtémákat eleddig senki másnak nem sikerült ilyen tökéletesen összeházasítania a fagyos fekete riffek dallamaival. A lemez atmoszférája éppen ezért egyszerre nagyon könnyed, sörlóbálós-headbangelős, ugyanakkor viszont megvannak benne a black metal felől érkező jéghideg, libabőrös pillanatok is. A dalok tempója is meglehetősen változatos, az Idzie Diabeł középső része már-már doom metalosan lassú, az album más dalai viszont szinte lerepítik az ember fejét.
Kedvenc dal: Obscure Monastery
post-dukes – Котырес (Kotiresz)
Ha a középiskolai nyelvtanórákról nem is, a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál második helyezettje, a Buranovszkije Babuski kapcsán talán ismerősek lehetnek a nyelvrokon udmurtok, akik a Volga-Káma vidékén élnek. Az izsevszki post-dukes-ot az udmurt Дevának is aposztrofálhatnánk, ugyanis egyik kedvenc magyar előadónkhoz hasonlóan ők is a népzenét vegyítik az elektronikus muzsikával, mégpedig igen színvonalas módon. Ezt leginkább az első, Удмурт рейв (Udmurt rave) című nagylemezük példázza, a Котырес viszont több szempontból is más kiadvány. Voltaképpen egy single-ről beszélünk, mely egy autentikus déli udmurt népdallal indít, majd ugyanazon dallam elektronikus átdolgozásával zárul. Ha filozofálgatni akarnánk, még a hagyományos, vidéki udmurt lét és a jelenkori modern világ kihívásait is belemagyarázhatnánk. Bőven voltak idén izgalmasabb lemezek, mivel azonban a post-dukes ténylegesen egy unikum, úgy éreztem, itt a helyük a listán.
IC3PEAK – Kiss of Death
Az alapvetően elszállós, kísérletezős elektronikus zenét művelő orosz duó zenéjében 2017-ben jött a fordulat, ekkortól kezdték el Nastya gyönyörű hangját nem csak hangszerként használni, a zene szövegközpontúbbá vált, ráadásul az angolról anyanyelvükre váltottak. A mainstreamtől és a populáristól még mindig nagyon messze lévő, ám talán a korábbiaknál szélesebb közeget befogadni képes zenéjük innentől kezdett egyre inkább megfelelni az aktuális zenei trendeknek. A Сладкая Жизнь (Szladkaja Zsizny) című lemeztől a 2020-as До Свидания (Da Szvidanyija) lemezig egyre inkább háttérbe kerültek a népire hajazó énekdallamok és a lebegtetős elektronikus zenei részek. Az IC3PEAK észrevétlenül kezdett egy trapduóvá változni, ez pedig az idei, Kiss of Death című korongon tetőzik. A Сладкая Жизнь atmoszférája már csak nyomokban van jelen – legnagyobb bánatomra. Fícsöringek viszont vannak dögivel, mindenféle menő nyugati hip-hop- és trap-előadóval, erre az albumra éppen Oli Skyes, Grimes és Kim Dracula jutott, egyre vékonyabbá téve a falat az IC3PEAK és az úgynevezett „trap metal” között.
Kedvenc dal: Мне хотелось умереть, а теперь не хочется (nem volt nehéz választani).
Brutalismus 3000 – Eros Massacre
Néhány éve nagyon nem gondoltam volna, hogy ehhez hasonló muzsikákat élvezni fogok tudni, és lám… Hogy a berlini (de eredendően pozsonyi?) illetőségű Brutalismus 3000 zenéje hard technónak, hardstyle-nak vagy valami más egyébnek számít-e, azt nem tudom. Azt azonban igen, hogy az agresszív beatek, valamint a női ének és a különleges dallamok egyedi atmoszférája volt az, ami miatt azonnal a kedvenc elektronikus zenei előadóim közé avanzsált a duó. Az Eros Massacre egy idén tavasszal megjelent kislemez, melynek hangulatvilágát leginkább a White Ring és a Russian Village Boys zenéjének szerelemgyermekeként tudnám leírni. A már említett beatek és a (közép)gyors, kellemesen táncolható tempó miatt valahol még a punkkal is tudnám rokonítani, az ugyanis a sejtésem, hogy a két műfajt részben hasonló okokból kedvelem, noha nem mintha ez végsősoron számítana.
Kedvenc dal: Bitch Boss, habár a Romantika is versenyben van.
Kátai Tamás – Jupiter 92
A kilencvenes évek elején készült Kátai-dalok idén láttak napvilágot – stílusosan kazettán. Dacára annak, hogy mind a 17 dal egy Commodore Amigán készült, és ezáltal hangszerelésileg nem túl változatosak, hangulatban meglepően széles spektrumot fednek le. A pörgősebb, akár agresszívnak mondható tételek mellett már-már epikus szerzemények is vannak az albumon. Nem Kátai legmagasabb szintű zenei teljesítményéről van szó, de nem is ez volt a kiadással a cél. A Jupiter 92 inkább egy visszatekintés a múltba, hogy lássuk, honnan is fakadt mindaz, amit ma Gireként, Neolunarként és Thy Catafalque-ként ismerünk. A kreativitás pedig nagyon is tapintható ezen kiadványon is.
Kedvenc dal: Return of the Vakond
Írta, összeállította: mäyräkoira
'Amik 2022-ben sokat szóltak - EPIC PLAYLIST'
a három cikkben említett kedvenc dalainkból! Itt végig is hallgathatjátok:
