Album: Deák Rét
Előadó: aurevoir.
Megjelenés ideje: 2022.08.11.
Kiadó: GrapefruitMoon Records
Származás: Magyarország
Tavaly volt szerencsém háromszor is látni az Aurevoir.-t (vagy, ha úgy tetszik, aurevoir.-t) színpadon. Minden alkalommal meggyőződhettem; anarchia ide, poénkodás és bohókázás oda, ez a nyolc „suhanc” bizony komoly, maradandó performanszokat képes a közönség elé rittyenteni. Együtt tomboltunk a Várkert Bazárban az Ivan & the Parazol előtt, majd a Budapest Parkban a Parno Graszttal közös bulin, valamint együtt emlékeztünk Siklósi Örs barátunkra is (erről bővebben később). Élőben megvettek, lemezeiket is forgattam, azok meg forgattak engem, ám azért mégis kíváncsi voltam, hogy mennyit s hova fejlődtek a legutóbbi album, a 2019-es Forduló óta.
Összességében azt érzem, kiegyensúlyozottabb képet mutat a Deák Rét a korábbiaknál. Nem degradálva a korábbi mesterműveket, de itt sokkal egységesebb a kép, a dalok és a különböző stíluselemek között simább a kohézió, kevésbé sarkosak, élénkek a váltások. Ezúttal kevésbé ugranak ki a korongból individuális módon a kapaszkodó nóták, illetve kevésbé kapkodjuk a fejünket a népzenei betétek és a rockosabb, beatesebb, alkalom adtán bluesosabb részek között. Például a korai Mocsár (ami egyébként örök kedvencem) ikonikus eleje után ezúttal már sokadik hallgatásra is alig tűnik fel, hogy az A tiéd? végén vagy a Ronaldinho első felében is kapunk egy-egy göteborgi death metal hörgésbe hajló kiáltást. Ezúttal nehezebben tudjuk eldönteni, mikor kéne felkérnünk valakit a közönségből egy mezőségi táncra, s mikor kéne berohannunk a küzdőtér közepére mosholni, vagy mikor kéne autentikus rockzenei körtáncot, ismertebb nevén circle pit-et kezdeményeznünk. A stílusok ilyen módú összesimulása szerintem tök jó és dicsérendő! Hogy ezt az olyan külső közreműködőknek köszönhetjük-e, mint például az album rendezését végző Lee Olivér (Ék, Trillion), vagy egyszerűen az eltelt évek miatt ez az érettebb muzsika jött ki az oreós srácokból, azt nem tudom, de igazából mindegy is.
Áttérve a konkrét nótákra; inkább a lemez elejében hallhatjuk a direkt, másodjára könnyen dúdolható, énekelhető trackeket. A Mutatvány például tuti, hogy már most közönségkedvenc. Mindent felvonultat, ami a csapat erénye. Népi hangszerelés, rock-pop zenei felfogás, fogós énekdallamok, kontrasztok, egyedi stílus- és ritmusváltások. A dal második felében egy komolyan felpörgetős moldvai táncdallamra hajazó részt kapunk; itt is bebizonyosodik, hogy az erőteljes lüktetés miatt a moldvai muzsikákat lehet a legjobban megrockosítani.
A Mutatványt követő album-előfutárt, a „wishes Gyűrűk Ura” klippel ellátott Örvényt a videóján kívül (ami bennem egyébként egy kis Bordó Sárkány-feelinget hozott elő) a csodálatos szövege miatt kell kiemelni. Egyébként is jellemzők az Aurevoir.-ra az erős szövegek, de erre az albumra különösen kiemelkedőket sikerült hozniuk. Bár a brigádtól elválaszthatatlan az utánozhatatlan, sajátos humor, az olyan dalok szövegei, mint a Ha tegnap még nem ment jól, az Utánad vagy az A tiéd? bizonyítják, itt igenis egy alapos alkotói vénával megáldott, komoly témákat is érintő csapatról van szó. Ráadásul a leginkább folkos hangvételű Tüzes, sajgó, szépben még Ájnánánánáj-ozást is kapunk. Hál’ Istennek!
A zenei teljesítményt külön nem jellemezném, elég annyit írnom, hogy pazar. Azt viszont kiemelném, hogy Agócs Marci és Fejér Misi ezúttal is nagyon jó arányokkal találták el ének részeiket. Míg előbbi többnyire a veretős tételeket kapta, utóbbinak nagyon jól állnak a merengősebb, melankolikusabb, sírva vígadós számok. Bár pont nem csapatós, de a Fenébe című tételben Agócs-féle epigrammává átkomponált ördöngösfüzesi énekdallam az egyik csúcspont, még akkor is, ha épphogy 1 perc, s inkább átkötő, mint teljes értékű dal. Misi esetében egyértelműen az A tiéd?-et emelném ki, ami az egyik legszebb, legszívbemarkolóbb eleme a korongnak. Ha muszáj kulcsdalt megnevezni, az imént említett-, Misi által énekelt mellett a Ronaldinho-t mondanám. Az egy dolog, hogy ennek a dalnak a hangvétele szól leginkább az én rock-metal szívemhez (akarom mondani Acélszívemhez… júj…), de az egész szám nagyon komolyan össze van pakolva. Van benne anyag, közel 5 perces, ráadásul egy masszívan bólogatós, blues-rockos, instrumentális epizódot is kapunk benne.
A Majd a másikon, illetve a zárótétel, a Pilinszky feldolgozás, a Tilos csillagon nekem kicsit egybeolvad hangvételében, folyamatos megnyugvást hoznak, még akkor is, ha utóbbi mondanivalója nem feltétlen kéne, hogy ezt eredményezze. Mindenesetre mély tisztelettel nyúltak a srácok Pilinszky verséhez, és egy csodálatos feldolgozás született. Ha már a tiszteletadásnál, tartunk, a Deák Rét közepén szerepel még egy extra tétel, egy emlékezés, egy memento. Ahogy említette, Siklósi Örs emlékkoncetjén láttam az Aurevoir.-t, ahogyan előadja az AWS Édes, mint a só című számát. Akkor az egy megható, de a stúdiófelvételhez képest puritánabb verzió volt, a szám lemezes variánsa erőteljesebb, markánsabb lett. Tényleg mély tisztelettel nyúlt az Aurevoir. az eredeti dalhoz, a szám elejét szinte át sem hangszerelték, ám az első refrénnél megérkezik a csapatra oly’ jellemző népzenei hatás. Ének terén pedig olyannyira sikerült az elejét eltalálni és újra alkotni Örs dallamait, hajlításait, hogy egy darabig el is gondolkodtam: Miért ért véget ilyen hamar ez a korong és hogy hogy AWS-t kevert be a Spotify? Lényeg, mi lényeg: hidegrázós, így kell feldolgozást készíteni egy szeretett barát emlékére.
Mit mondhatnék még? Ha szőrszálhasogató akarnék lenni, megemlíteném, hogy lehetett volna egy leheletnyivel több csapatás és enyhe metalkodás, de nem akarok az lenni. Ha a teljes egészet nézzük, teljesen megérdemelt a lenti pontszám. És különben is: a borítón egy cuki gizsgugya látható, amint lihegve-mosolyogva áll a Deák Rét közepén. Kell ennél több?
Pontozás: 9/10
Írta: eNVé
aurevoir. elérhetőségek:
