Helyszín: Akvárium Klub
Időpont: 2022.11.20., kora délután
Amikor az éppenhogy megnyíló, budapesti karácsonyi vásárok utánozhatatlan hangulatmasszájából kikeveredve lejutottunk az Erzsébet tér gyomrában található Akvárium Klubba, elismerően nyugtáztam az elém táruló látványt. Tudtam, csak nem sejtettem, hogy ennyien kedvelik itthon a Hang Massive dóját. Külön pláne, hogy az esti teltház miatt nekünk már csak a délutáni matiné koncertre jutott jegy, ám már ekkor is a pultok, meg az igen tetszetős, látványos merch pult körül mosolygó tömegek és kígyózó sorok vártak minket.
S a jelenlevő embersereglet nem is lehetett volna vegyesebb; rockerek, kisgyerekes, konszolidált családok, üzletemberek, goások, „tipik” ozorások, pumák és még sorolhatnám, hogy mennyi féle-fajta nép verődött össze. De ez a jó a handpanes duó zenéjében. A szeretet, az öröm, a boldogság, a szórakozás jegyében egyesíti, összekovácsolja az embereket. Nem pedig szétválasztja őket.
A várakozás miatt, amikor beértünk a NagyHall-ba, a svéd származású hölgy, MiNOA már javában elkezdte szettjét. Zenéjében az enyhén érvényesülő törzsi ritmusok mellett a soul, r’n’b, pop hatások, valamint a melodikus, dallamosan elszállós techno volt a domináns. Bár a keverőn kívül más hangszer nem volt nála, sőt, néha olyan volt, mintha a saját pultjáról is megfeledkezett volna, cserébe rengeteget énekelt. A hangja pedig csodálatos volt, én leginkább ebben érzem az ő erényét. A karaktere mellett persze, hiszen vitathatatlanul egyedi jelenség, és bármennyire is élte bele magát a muzsikájába, a track-ek közötti konferálások során azért az kiderült, hogy elfogadással, örömmel, de leginkább humorral fordul önmagához, a világhoz, zenéjéhez, s nem volt rest egyszer-kétszer még saját magát is kifigurázni. Bár számainak és stílusának nem feltétlen én vagyok a potenciális hallgatóbázisa, azért az olyan dalok, mint a Never Enough vagy a Snake engem is magával ragadtak, elrepítettek.
MiNOA után a szünet és az áthangszerelés gyorsra sikeredett, főleg úgy, hogy a Hang Massive teljes felszerelése színpadon volt már a kezdetektől. Vegyes érzéseim vannak Markus és Danny (számomra első) koncertjével kapcsolatban. Profi munkát végeztek, ez nem vitás. Az viszont kicsit keserű ízt hagyott a számban, hogy a színpadon levő, 5 db különféle hangzású/hangolású handpan ellenére kevesebb volt a hangsúly ezeken az ütőhangszereken, mint amennyit érdemeltek volna. Az egész performanszra rátelepedett az elektronika, Danny Cudd szinte kizárólag a hangszereken játszott, míg Markus Offbeat kezelte a keverőt, s csak az esetek ¼-ében nyúlt valamelyik hangdrumhoz. Ezzel alapvetően nem lenne semmi baj, de emiatt mondhatni, elég keveset játszottak a srácok egyszerre. Azt gondolom, hogy sokkal többet ki tudtak hozni dobjaikból és önmagukból, amikor együtt, közösen zenéltek a handpan-eken. Azért párszor ez összejött, egyértelműen ezek voltak a legnagyobb katartikus élmények.
[Kép forrása: Hang Massive facebook oldal]
Félreértés ne essék, tetszett, amit láttam, hallottam. Ám valamivel kevesebb elektronikával, hangsúlyosabb handpan játékkal, úgymond akusztikusabb megközelítéssel (Ahogy például a Luminous Emptiness albumuk számai is szólnak!) egy sokkal természetesebb, organikusabb koncertet hozhattak volna össze. Ha mindezektől eltekintek, azért nem mondhatom, hogy nem volt egyedi élmény a buli és nem lesz örök emlék a koncert. Ha megpróbálom a fent leírt áthangszerelés jó oldalát nézni, legalább különleges élményt kaptunk, hiszen a dalok bár hasonlítottak az eredetiekre, mégis merőben másképp szóltak, így nem „szolgai” eljátszásnak voltunk szem s fültanúi. S így egy enyhe rave és goa atmoszférájú, a hang drum hangjának puha légkörével megtámogatott diszkóban érezhettük magunkat.
Azért az olyan dalok, mint az említett lemez címadója, a Luminous Emptiness vagy az örök kedvencem, a The Secret Kissing of the Sun and Moon simán képesek voltak hidegrázást okozni. A másik felemelő érzés Danny szívhez szóló monológja volt. Ebbe inkább bele se megyek, mert annyira jól s hatásosra sikerült, hogy nem tudnék belőle semmit sem megfelelően érzékeltetni. Aki ott volt, az tudja. A beszéd után, a levonulás előtt még a kihagyhatatlan Once Again-t is hallhattuk. Ez az a track, ami alapján a fél (vagy az egész?) világ megismerte a Hang Massive-t. Tényleg leírhatatlan élmény volt, amilyen odaadással és profizmussal adták elő dalaikat. A visszatapsolást követően még két masszívan elrepülős tételt kaptunk, majd végetért a délutáni show.
Bármennyire is tűnik úgy írásomból, hogy elégedetlen vagyok, egyszerűen csak másra számítottam. Ám a koncert után mosollyal az arcomon sétáltam bele az előadás végére megérkezett estébe. Mosollyal, hiszen ezen a délutánon tényleg a fény és a színek hangjait hallhattuk. Ezért nem lehetünk elég hálásak a Hang Massive-nek.
[Kép forrása: Hang Massive facebook oldal]
Írta: eNVé
Elérhetőségek:
