Eljött egy újabb karácsony a MusicTunnel életében, elérkezett az év végi listák ideje! A szimpla „kedvenc album” listázás helyett, ahogyan azt már megszokhattátok tőlünk, csavarunk egyet a dolgon. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is három összeállítást kaptok tőlünk, amikben olyan albumokat mutatunk be Nektek, melyek bizonyos szempontból kiemelkedők voltak idén, sokat hallgattuk őket, ám külön, önálló cikk eddig mégsem született róluk a blogunkra. A sorrendiség most sem számít, felesleges, mesterséges stílus-korlátok, térbeli, műfaji határok pedig továbbra sem léteznek nálunk.
Jöjjön is az első válogatás, eNVé tollából. Enjoy It!
[A MÁSODIK RÉSZT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁTOK.]
[A HARMADIK RÉSZT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁTOK.]
Svalbard – The Weight Of The Mask
Nagy felfedezés nekem ez a bristoli csapat, amit egyébként a NuSkull-nak köszönhetek. Ugyanis, bár a csapat nevével találkoztam már, ám ténylegesen egy NuSkull instagram story hatására kerestem rájuk. És szerelem volt első hallásra! Néhány számról elsőre a Harakiri for the Sky ugrott be, de a Svalbard esetében jóval változatosabb hangzásról beszélhetünk. Igényes poszt-metal-szerűségről van itt szó, progos fűszerezéssel, erőteljes hardcore és poszt-hc lüktetéssel. A nagyon f@sza muzsikához pedig különleges énekes páros társul. Különösen tetszik, hogy úgy erőteljes, agresszív és érzelemdús az énekesek hangja, hogy a legtöbbször meg se tudtam állapítani, hogy épp Serena Cherry vagy Liam Phelan énekel-e. Sok hasonló banda van manapság, de a keményzenének ez egy innovatív és igen jó ága, a Svalbard negyedik albumát pedig az ismertetetteken túl a szívszaggató szövegek is kiemelik a tömegből.
Kedvenc dal: Nem szeretném a legfőbb single számot, a Faking It-et mondani (pedig az is nagyon odaba…), úgyhogy inkább az Eternal Spirit-et nevezem meg.
A Bence kalandjai – 1bor1vers
Jobbágy Bence egyszemélyes ének-gitár projektjének második albuma nekem nagyon a Balaton zenéje! Persze, ezzel nem mondok újdonságot; tudniillik, Bence sokat mozog a Balaton-felvidéken, itt mutatta be egy eseménysorozat keretében új nagylemezét is, melynek keretében az előadások, a dalok mindig kiléptek a zenei keretek közül, s a helyi borokkal társulva önálló entitássá, hangulatokká képződtek át. Mindezeken túl bármennyire ivódnak is bele a dalok a borvidékbe, számomra bortól függetlenül is értéket képviselve szemléltetik érzelemdús módon a Balaton és a körülötte levő emberek pillanatait, örömét, bánatát, s az évszakok, az idő múlását. Az 1bor1versen kortárs költők versei úgy öltenek testet, hogy akár odafigyelve, értő füllel hallgatjuk, akár csak a háttérben hallatszódnak, mindig mást és mindig sokat kaphatunk tőlük.
Kedvenc dal: Amiért élni érdemes
Tiansen – Emerald
Nagyon (sokat) vártam erre az albumra, hiszen a csapat előző lemeze, az Our Weakness 5 éve jelent meg (jézusisten!), s az a(z örök) kedvenceim egyike. De őszintén és örömtelien mondom, megérte türelmesnek lenni, mert Radó Édenék ezúttal is egy kiváló prog-pop-metal dalgyűjteményt alkottak meg. Szerencsére idén többször is meggyőződhettem arról, hogy akár pár lézengő embernek játszanak (pl. Művészetek Völgye), akár kb. teltház előtt nyomják (pl. Instant-béli lemezbemutató), élőben a Smaragd-album dalai még talán a korábbiaknál is nagyobbat ütnek. A szövegek szárnyán ezúttal is el tudnak szállni a gondolatok, annak pedig külön örülök, hogy a korábbinál érthetőbben is vannak prezentálva. A zene még kiműveltebb, az album nagyon jól van szerkesztve, s egy-egy megnyilvánulás (pl. Ajtók mögött, It matters, Awkward silence) még talán az eddigi dús stíluskavalkádon is túlmutat. Egy szó, mint száz; ez egy 10/10-es korong!
Kedvenc dal: A Black clouds a pozitív lüktetése miatt.
Cserihanna – KIKÖTŐ
Amennyire nem tudtam cserihanna muzsikáját elsőre hova tenni, második nekifutásra annyira beleszerettem. Azóta „körbe fertőzési küldetésemet” is sikerrel zártam, melynek köszönhetően egészen szép számban születtek meg a cserihanna-rajongók a környezetemben. Egyszerűen zeneileg bekategorizálhatatlanok a KIKÖTŐn hallható trekkek, ráadásul nagyon sajátos és utánozhatatlan, keserédes, ironikus, humoros, önironikus, önreflexív és kifelé is legalább annyira kritikus hangvételben szólalnak meg. Cseri Hannától a feldolgozott gondolatok tekintetében egy bántóan és fájóan ismerős, igazi Z-generációs albumot kaptunk, amiért nem lehetünk neki elég hálásak. Bosszú-rap, alternatív pop és rock, népzene, rákbetegség, összművészet, bácsik, HBO-s doku-filmek, 56-os forradalom, semmittevés, pánikbetegségek és pánikrohamok, állítólagos asszertív kommunikáció, piros autók, (kommentelők szerint elméletileg felesleges) káromkodás, utópisztikus jövőképek… Többek között ezek mind rajta vannak a KIKÖTŐn.
Kedvenc dal: Ez nagyon nehéz… mert igazából felsorolnám az összes számot. De, ha elképzelem, hogy épp egy székhez kötözve ülök és egy élesített fegyvert szorítanak a fejemhez annak érdekében, hogy feltétlen mondjam meg a kedvenc cserihanna tételemet, akkor a Mayer Zolika és az Akinek én sok vagyok között vívott gondolat-háborúból az utóbbi jönne ki nyertesen.
Soulharbour – ODYSSEY
A szerkesztőségben igazán felkeltette az érdeklődésünket a Soulharbour, amikor csepegtette az első szingliket, amikor kaptuk tőlük levelesládánkba a sajtóanyagokat. Ezen a korongon szinte egyáltalán nem hallatszódnak elsőlemezes szindrómák, problémák. Nem véletlen, hiszen tapasztalt zenészek jöttek itt össze (ex-csapatok: Silent Homes, Midnight in November). Egyetlen (szőrszálhasogatott) problémám, hogy a tiszta énekeknél, illetőleg a spoken-word részeknél elő-előtűnik egy kis hunglish kiejtés (pl. STORIES eleje). De egyáltalán nem zavaró mértékben, és ezen lehet gyúrni még, majd a második albumra. Egyébként az ODYSSEY egy szívszaggatóan őszinte prog-metalcore / modern-metal lemez. Örömteli, felszabadító, érzelmes, dühös, mégis megnyugtató hallgatnivaló ez. Sokszor fog még keresztülmenni rajtam ez a 30 percnél is rövidebb úthenger.
Kedvenc dal: SPLIT
del.grady – territoriality
Kókai Barnabás (Teeth Marks, The Southern Oracle) rap / hip-hop formációjának már első albuma (moor yruj) is sokszor volt vendég a fülemben (nem véletlenül írtam már róla érintőlegesen itt a blogon is), idén szeptemberben pedig egy négyszámos EP-t kaptunk. A korábbiaktól eltérő, hogy a beat-ekben, az alapokban sokkal több a természetesebb, autentikusabb hangzás. Vonósokat, törzsi dobokat, keleties énekeket és dallamokat kapunk a sodró rap-vibe-ok mellé. Nekem nagyon bejön ez a keleties fűszer, de ettől függetlenül is sokkal ütősebbek Barni beat-jei a mai trendekhez képest. Én ezt annak tudom be, hogy bár Barni mindig is bírta a hip-hop muzsikát, rengeteget tapasztalt a metal / hardcore szcénában is, s talán emiatt kapjuk tőle ezt az érdekes, fantáziadús(abb) hangzást.
Kedvenc dal: Egyértelműen a jórészt magyarul előadott trapped. Eléggé felkeltette a hullámokat ez a tétel (ha valakit bővebben érdekel; a Sajó Dávid-féle After Podcastben eléggé kivesézték, hogy miről is szól). Én elsőre sem éreztem úgy, hogy az egész mai magyar trap szcéna ellen menne ez a dal, hiszen tudni lehet Barniról, hogy számos mai előadót is tisztel, nagyra tart. Csupán a tartalmatlanság, a színvonaltalanság az, amire felhívja a figyelmet. Amivel szembe helyezi önmagát. „Nekem ti ne!”
Noble Victory – Minotaur
Öröm az ürömben, hogy amíg nagyon lassan készül a This Calling csapat kiváló debütálását (Methods Of Protest – anno írtunk róla a 2020-as évvégi listánkban) követő második albuma, addig az agytröszt, Fellegi Ádám (és persze Herczeg László) összerántott egy extrém metal lemezt. Csak úgy mellékesen. Világszínvonalon. A felállás majdnem a This Calling-féle, leszámítva az éneket, itt Szalai Ádámot hallhatjuk. Ő volt a felelős a koncepcióért, az albumon végig futó sztoriért és a szövegekért is. Utóbbiak is nagyon ott vannak, de, ha ezt félretesszük, a Minotaur-nak olyan minőségi és sodró hangulata van, ami simán az idei legjobbak közé helyezi az albumot. Nagyon király, hogy Fellegi Ádám nem tudta „levetkőzni” a stílusát, hiszen a hardcore muzsika ott van az ereiben. Pont ezáltal lett ez a lemez olyan, amihez hasonlót nem nagyon hallhattunk (mostanában). A Bridge to Solace lüktetéséhez csatlakoznak a hardcore mellett a death metal, a black metal, a modern metal és nagy halmazban az extrém metal stílusjegyei. Így kapjuk meg a Noble Victory-t. Egyszerűen csak emelem a kalapom…
Kedvenc dal: Digital Sarcophagus
Óperentzia – Saja Hua
Nem újdonság az Óperentzia neve azoknak, akik otthonosan mozognak a természetközeli elektronikus zene, illetőleg a goa, valamint a népzenei hangszerekkel (is) vegyített trance világában. A-, már szépen-lassan 20 éve működő brigád idehaza és külföldön is komoly névnek számít, a Saja Hua pedig akárhogy is számoljuk, a 11. kiadványuk. Ez az a zene, amiről nem kell sokat magyarázni. Én akkor vettem elő ezt dalgyűjteményt idén, amikor nagyon ki voltam az élettől, megnyugvásra, elrugaszkodásra és egy kis tudatos jelenlétre vágytam. Ehhez pedig tökéletes aláfestés.
Kedvenc dal: A Roboss; számomra ez a legelszállóssabb.
BÁL – Ütközet határok nélkül
Amennyire light-os volt BÁL kiadványok tekintetében a 2022-es év (ezt természetesen Rósz Bálint kiadási intenzitásához, szokásaihoz, mércéjéhez kell nézni), 2023 annyira sűrűre sikeredett. Ezek közül is kiemelkedik az Ütközet határok nélkül nagylemez, amit egyébként én a szó szoros értelmében tényleg inkább dalgyűjteménynek hívnék. Kevesebb a számok közötti kohézió, mint a korábbi albumoknál, ám ez nem zavaró, szerintem inkább pozitívum, hogy szellősebb a szerkezet. Az atmoszférikus black metal témákba ezúttal nagyon is visszafogott, kollektív tekintetben is szép, gyönyörködtető pillanatok vegyülnek (pl. a Köd középrésze, vagy a Nem én voltam egésze), ráadásul egészen rock-os, heavy metal-os témák is színesítik az összképet (The End is So Close). Én mégis inkább a korong második felét emelném ki, ahol korábbi nóták akusztikus átiratait kapjuk meg. De azért nem kell kétségbe esni, ezek sem adnak sok vidámságra okot…
Kedvenc dal: Ezúttal tényleg nem tudok egyet választani, kettőt mondok; a Yumurtam és az Elég volt visszafogott(abb) verziója.
(BÁL FB)
Aron Andras – The Moment
Áron Andris 5. nagylemeze nem adta magát számomra olyan könnyen, mint például kettő elődje, a Book of Changes és a Stranger. Bár a The Moment elején sorakoznak a nagyszerű slágerek (Carolina, The Wind, Letters From Tennessee), a későbbi tételek szikárságával elsőre nem tudtam mit kezdeni. Aztán jött a megvilágosodás, összeállt a kép. Ezt pedig a borító tanulmányozása eredményezte; mesterien kifejezi a dalok mondandóját, hangzásvilágát az, ahogyan Andris és kutyája, Töpi ülnek a hegytetőn, nézve a lenyugvó napot és a zord tájat. Különösen jó összevetni a The Moment és a már említett Book of Changes borítóját; utóbbin más beállításban, mégis merőben hasonló összképet láthatunk, csak éppen egy monumentalitást sugalló színházteremben. Nem véletlenül kaptak azok a számok anno zenekari átiratot. Visszatérve a The Momentre, az ihlet adta gyors, ösztönös alkotás lenyomata ott van a dalokban, és-, még ha elsőre nem is tűnik fel, nagyon is változatos anyagról beszélhetünk. Ott van az első magyar nyelvű dal, a Semmiség, a zongorára épülő Traveling Time, a szokatlan énekdallamú The Shore, az egészen gospel atmoszférájú The Road Forever, a Siklósi Örs (AWS) tiszteletére alkotott Helplessly Falling, vagy a repetitív módon elszállós és távolba mutató záró tétel, a Dark Horse; mindegyik külön világ. Az alapanyag meg van, nem lehet belekötni, kívánom, hogy össze is jöjjenek Andris külföldre vonatkozó zenei vágyai is!
Kedvenc dal: The Shore
Sisi – SISTAHOOD
Megalkuvás nélküli rap vagy trap, oldschool vagy new-wave, hol angolul, hol magyarul előadva. Épp mihez van kedve az előadónak. Aki kicsit is érdeklődik a mai rap-trap őrület iránt, az biztosan találkozott már Sisi nevével. A legalább annyira imádott, mint utált előadó első albuma nem hagy kétséget; ebben a lemezben bizony rengeteg a tartalom, itt bizony igazi vibe-ok, igazi szövegek vannak. Ez egy életstílus, egy kinyilatkoztatás, nem pedig csak a divat miatt van itt meglovagolva a mostani rap-trap hullám. Bár biztosan mindenki Krúbi új anyagát mondaná, szerintem idén a SISTAHOOD a legfontosabb, ami történhetett a hazai hip-hop szcénában.
Kedvenc dal: A Krúbival közös Baszok Rátok.
(SISI FB)
Gatya – Isolated
Imádom a mai magyar egyszemélyes punk-rock formációkat! Gallai Gábor, azaz Gatya is ebben utazik és iszonyatosan ott van, amit csinál! Debütáló albumának címe (Isolated) alapján azt feltételezem, hogy az alkotói folyamat a „mély-covid” idején indulhatott, ám ez nem nyomja rá a bélyegét a számokra. Nagyon jók, egyszerűek, mégis hatásosak a szövegek. Problémaként itt szintén előjön, hogy az angol szövegek eléggé kihalható magyar akcentussal vannak prezentálva, de ennyi baj legyen, ezen bármikor lehet javítani. A zene kiváló; amellett, hogy a 2000-es évek fordulójának melodikus punk zenéjéből táplálkozik, én egy erőteljes hardcore-os lüktetést, húzást is érzek, ami szívemnek nagyon kedves. Ilyen minőségűnek kéne lennie minden bemutatkozó korongnak!
Kedvenc dal: Confused
(Gatya FB)
L.A. Suzi – L.A. Suzi
Szalai Anna és Dorozsmai Gergő formációja új entitásként ébredt föl és a második albumra elhoztak nekünk egy majdnem 1 órás, diszkós, gótos, euródiszkós, rave-es, rokkolós, elektronikus, sanzonos, sírva vígadós, szexizős, punkoskodós, meg a fene tudja még milyen agymenést. A Senki nem beszél albumot imádtam, az L.A. Suzi viszont pár fokkal árnyaltabb, sűrűbb, picit nehezebben emészthető, mégis nagyon szerethető. Jó pár lépcsőfokot feljebb ugrott vele a páros. Nehezen tudok számokat kiemelni… Azt persze megemlítem, hogy a Dzsesszika iszonyatosan idegesítő módon fülbemászó refrénjét napokig nem tudtam kiverni a fejemből. Köszi srácok! Félig badacsonyi gyerekként a Keringőt pedig teljesen őszintén meg is könnyeztem. Nem csak ezek-, de az összes nóta miatt rengetegszer fogom elővenni még ezt az anyagot.
Kedvenc dal: Első love
Kies – Világmegváltó lemez
Az elmúlt három évben folyamatosan vendégem volt az autós utazásaim során a Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék. Ennek ellenére valamiért az elmúlt hónapokban elkerültek a Kiessel kapcsolatos hírek, így tökre váratlanul ért, amikor megérkezett a Világmegváltó lemez. Első hallgatás közben tudtam meg, hogy igazából nagyon kellett nekem ez a hanganyag, a maga háromnegyed órájával, ambiciózus, 17 db dalával. Bár, még van hova elmerülnöm benne, hiszen még 2 hete sincs, hogy megérkezett, azért azt már kihallom, hogy nagyon hozzám szól. Enyhén grunge szagú, életigenlésre sarkalló punk-rockról van itt szó, ahogyan azt megszokhattuk. Leszámítva, hogy egy leheletnyivel érettebbek, „felnőttesebbek” a szövegek. Nagyon kicsi leheletnyivel.
Kedvenc dal: Most is kettőt mondok; a 2002 és a Zokni-szandál, roller.
(Kies FB)
NANANA – Not my place
Bármennyire is van divatja most ennek a stílusnak, az a fajta éteri, alternatív indie-rock, amit a NANANA csinál, igenis különlegesség itthon. Második EP-jük, a Not my place is 4 db új nótát foglal magába. A hosanna igazi lüktetős, nyitott autóval a sivatagban száguldós szám, a fly over egy fokkal mérgesebb rock nóta, a felona elrepülős-elgondolkodós, míg a HEAL a legváltozatosabb, építkezős, történetmesélős. És mindegyiket körbelengi egy különleges, nehezen meghatározható, sajátos légkör. A Not my place igazi, mai, érzelemdús, igényes magyar indie anyag. A műfaj szerelmeseinek kötelező darab. (És, ha már meghallgatjátok, az első EP-t [Coming Home] se hagyjátok ki!)
Kedvenc dal: HEAL
QJÚB – A kocka kibontása
Bevallom, bár a QJÚB nevét az elmúlt év során folyamatosan hallottam, nem nagyon foglalkoztam velük. Még annak ellenére sem, hogy Vecsei H. Miklóst, a körülötte levő jelenséget, az ő művészetét, továbbá ahogyan ő a művészethez nyúl, azt nagyon szeretem és nagyra értékelem. Végül akkor kapott el igazán a dolog, amikor a színpadi, koncertszínházi, összművészeti performansz nevével azonos album nemrég megjelent. Még nem tettem teljesen magamévá A kocka kibontását, de azt tudom, hogy ez az album nagyon komoly érzelmek felszabadítására képes, még úgy is, hogyha nem mindent értesz meg, elsőre, másodikra, vagy épp harmadikra sem. Ennek ellenére (vagy inkább emellett) a Csoóri Sándor és Pilinszky János életére és életművére épülő hanganyag és előadás a legkülönlegesebb (és egyébként teljesen egyedi), ami az elmúlt években a hazai (könnyű)zenében történhetett. Az album hatására jegyet is vettem az egyik januári alkalomra, hogy élőben is láthassam, hogyan adja elő ez a kiváló csapat a-, leginkább pszichedelikus-rock köntösbe öltöztetett verseket. Nagyon kíváncsi vagyok!
Kedvenc dal: téli ég
(QJÚB FB)
Kobza Vajk – Csillanás
Kobza Vajk jó ideje kiemelkedő alakja a hazai világzenének, zenei alázat tekintetében pedig talán az egyik legigényesebb is. Leginkább az orientális népzene áll a legközelebb dalaihoz, de rengeteg olyan nüánsszal találkozhatunk dalainak hallgatása közben, melyekben kontinenseken és határokon átívelő dallamok sejlenek fel. Így nemcsak a keleti(es) zenét kedvelőknek mondhat sokat a Csillanás, hanem azoknak is, akik mondjuk a Kárpát-medencei vagy a moldvai népzene felől közelítik meg. Az elmúlt időkben a Thy Catafalque koncertjein is vendégeskedő Vajk új lemezével egy nagyon kellemes, elgondolkodtató és felemelő utazásra invitál, amit nyitottabb zenekedvelőként egyszerűen vétek kihagyni.
Kedvenc dal: Kossuth Ada-Kalehben
Shell Beach – Solar Flare
Az idei év egyik legváratlanabb megjelenése (az új Blind Myself anyag mellett) a Solar Flare volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy 10 év után új anyagot hallhatunk a Shell Beach-től, azt meg főleg nem vártam, hogy egy egész nagylemezt fogunk kapni. Undos hangjával megtámogatva egy igazán kiváló post-hardcore, progresszív-rock-metal albumot prezentáltak. Nincs ezen mit magyarázni, mert ez bizony egy nagyon király borítóval ellátott, iszonyat menő jutalomjáték!
Kedvenc dal: Sose voltam a feldolgozások híve, de itt egyszerűen muszáj az Olyan Szépek Voltunkot mondanom.
Juhász Marci – Arccal a nap felé
Az Arccal a Nap felé album miatt voltam olyan bunkó, hogy a Budapest Garden-ben félig (vagy teljesen) becsiccsentve képes voltam odamenni a váratlanul megjelenő Juhász Marcihoz, átkaroltam őt és elkezdtem áradozni a korongról. Szerintem ez kifejezi, hogy mennyire tetszik a második albuma. Mindig is bírtam az egyszálgitáros-singer-songwriter ügyeket, de Marci egy olyan sajátos, a legnemesebb értelembe véve egyszerű, józan, vidéki ízt ad a daloknak, hogy szimpla könnyedséggel teremt vele bensőséges hangulatot. Nincsenek itt nagy megfejtések és odamondások, csak egyszerű, őszinte zenélés. Talán kicsit több a látens népzenei behatás, amúgy nincs más nagy változás az első albumhoz képest, de ez így pont jó.
Kedvenc dal: Kétárbócos nyár
Szellem – Volt benne szép is
Fentebb, Gatyánál már említettem rajongásomat az egyszemélyes punk produkciók iránt. Na! Szellem (azaz Deák Ákos) Volt benne szép is című debütlemeze szerintem az első helyen áll az általam legtöbbet pörgetett korongok között. Tudtam, hogy be fog jönni ez az anyag, de, hogy ennyire?! Ebben biztosan segített, hogy nagyon közel áll hozzám az a szövegvilág, az az édes-keserű, szomorú-borús, (ön)ironikus megközelítés, amit Ákos alkalmaz. Egyszer ki is tette a közösségi oldalaira, hogy számsorrend szempontjából tudatos volt, a gyorsabb-lassabb és a vidámabb-szomorúbb dalok váltakozása. Nos, én Úgy látom, kicsit mindegyik benne van mindegyik dalban. Mert ilyen az élet is. Ez egy igazi élettel teli album, mely mögött rengeteg tudatos munka van, hibaként pedig talán csak annyit említenék, hogy nincs benne hiba. A Volt benne szép is méltó példája annak, hogy a tétnélküliség underground-jában születnek meg a legértékesebb művek. Ezt az anyagot egész életemre magammal fogom vinni.
Kedvenc dal: Jó helyen
In Flames – Foregone
Már régen maga mögött hagyta az In Flames azt a klasszikus értelembe vett göteborgi melodic death metal hangzást, amit híressé tett, s ami magát a csapatot is híressé tette. Az elmúlt évek hányattatott sorsú és megítélésű lemezei után csupán kósza kíváncsiságból füleltem bele a Foregone-ba. Aztán attól lesett le az állam, hogy mennyire elkapott. Amellett, hogy új színt visz a csapat zenéjébe, hibátlanul vegyíti a korai és az új, modernebb érák hangzásait. Ezzel pedig egy új szintre emelte a csapatot. Öreg rocker nem vén rocker! A Foregone úgy odab@sz a mai, kimért, tökéletesre polírozott, művire kevert modern metal csapatoknak, hogy csak pislognak. Tudnék még ide hasonló promó szövegeket írni, de inkább hallgassátok meg az albumot oszt kész!
Kedvenc dal: State of Slow Decay
Írta, összeállította: eNVé
Amik 2023-ban sokat szóltak 'EPIC PLAYLIST'
a három cikkben említett kedvenc dalainkból! Itt végig is hallgathatjátok:
