Ebben a rovatban minden hónap elején ajánlunk Nektek 12 figyelemre méltó új dalt az elmúlt hetek terméséből. Persze azért csavarunk egyet a dolgon, mert minden alkalommal egy zenészt, zeneszerzőt, énekest, előadót vagy a zenéért tevékenykedő arcot hívunk meg, hogy segítsen minket a válogatásban.
Hatalmas elismerés és megtiszteltetés számunkra, hogy ezúttal Hámori Dávid "Dáci" (azaz a Mezítlábas Dobos) vendégeskedett a szerkesztőségünkben, akit többek között a Fish! őrült erővel a bőröket püfölő dobosaként ismerhettek, de mi nagyon szerettük a mára már sajnos parkolópályára került bandáját, a SUNSETet is. Egyébként ajánljuk, hogy kövessétek Dávidot (Facebook – YouTube), mert zenés, tesztelős, utazós stb. videói is nagyon erősek, sajátosak.
Az elvártnál erősebbre sikerült a február, jónéhány szeretett trackünket ki is kellett hagynunk, de azért szerintünk nagyon is érdemes tovább tekerni a 12 kedvenc februári dalunkhoz. Kellemes olvasást és zenehallgatást kívánunk!
This Calling: The Last Dance
Give me your last dance
It's our last chance
Beneath the sky
Before we go
Bödecs Andris csapatának első lemezét a zombiapokalipszis első hulláma alatt rongyosra hallgattam, nagyon sokat segített akkor nekem (erről röviden itt is írtam), így alig vártam a folytatást. A második lemez első előfutárával együtt érkezett a hír, hogy 7 főre bővült a banda, többek között belépett két vokalista hölgy is (név szerint Pettenkoffer Zsófia és Vida Minami Írisz), akik már rögtön az említett The Last Dancebe is belevitték kórusaikat. Nekem ez a frissítés nagyon bejön, már a Methods of Protest lemezen is azok a nüánszok tetszettek a legjobban, amik kicsit megreformálják a megszokott punk/hc hangzásokat (lásd: 20 Graves). Egyébként maga a nóta nem rugaszkodik el nagyon, egy zeneileg kiművelt, vidám, veretes punk slágert hallhatunk. Persze a szövegből azért kihallani, amit minden nap látunk és tapasztalunk: most még táncolunk egy utolsót, de a szürke, fekete felhők növekednek s egyre csak duzzadnak felettünk… (This Calling FB) /eNVé/
Blahalouisiana: Ha itt maradsz
De ha itt maradsz, én hogy legyek
egy egész fél nélküled?
Schoblocher Barbara dalszerzőként is leteszi névjegyét az új Blahalouisiana-albumon, ennek pedig a korong egyik legizgalmasabb pontját köszönhetjük a Ha itt maradsz formájában, bármilyen furcsa is ezt épp egy ilyen könnyed mű esetében mondani. A párkapcsolati gondolatokat aláfestő lágy, countrys zenevilág hol a közös út terveihez ad lendületet, hol a bizonytalanság miatti melankóliában ölel át; kellemesen letisztult, ugyanakkor tartalmas, őszinte lírai alkotáshoz van szerencsénk. (Blahalouisiana FB) /tommy_dockworker/
The Royal Freak Out: Unenthusiastic Cheering
B@szó és egyenes riff zakatol itt végig, egy óvatos feloldással, ami nekem a Pearl Jam legszebb refrénjeit idézi. És ennyi a dal. Koszos, büdös, nincs ének és nincs sallang. Tipikusan az a dal, amikor azt mondja a gitáros: „Van még egy jó téma, ezt dobjuk fel a lemezre átkötésnek!”, ami látszik a maga nem egész két percén is. Szeretem, ha egy dal nem akar több lenni, mint ami. (The Royal Freak Out FB) /Dáci/
All Machines Will Fail: Disappear
Iamyank munkásságát figyelemmel követem egy ideje, ezért nagy lelkesen vetettem bele magam új projektjébe. Ez a track nagyjából tökéletes ellentétben áll azzal, amit a The Royal Freak Out-tól választottam, itt ugyanis egy majd tíz perces utazásról van szó. Minden elnyújtott és mély, ami számomra tökéletes aláfestő zenét biztosított megannyi kutyasétáltatáshoz. (iamyank FB) /Dáci/
Csángálló: Parasztechno
A Csángálló zenekar csángó dallamokat vegyít balkáni tánczenével, eme sajátos elegy fülön át történő fogyasztására pedig igen erős kényszer, sőt, ellenállhatatlan vágy alakul ki a hallgatóban aziránt, hogy táncra perdüljön. Az együttes új albuma, a Hălandár is ebben a szellemben íródott, kivéve a Parasztechno című szerzeményt, melyre abból, amiről az imént szó volt, egy szó sem igaz. Táncra perdülni ugyan lehet, de eszünkbe ne jusson a klasszikus moldvai táncházra gondolni, a legjobb, ha a társastánc műfaját teljes egészében száműzzük a fejünkből, és helyt adunk a '90-es évek technoklubjainak, melyeknek szellemét a Csángálló akusztikus formában idézi meg, a dal végén némi klarinéttal megfűszerezve. (Csángálló FB) /mäyräkoira/
Salvus: Túl az Óperencián
Ha elfáradnánk,
Elterülünk, és arról álmodunk,
Hogy nem talál ránk senki,
Örökre itt maradunk.
Elsőre nem tudtam hova tenni ezt a számot, ám második meghallgatásra már belehabarodtam. Nem tudom, hogy mennyire volt tudatos Pötörke Zoliéktól, hogy ennyi idő után egy ennyire visszafogott single-el jelentkezzenek, de talán ez nem is fontos, a lényeg, hogy szokatlan és árral szemben úszós az ötlet és a megvalósítás is. Elsőre kissé megijedtem ettől az Óperenciás-klisétől, pedig nem kellett volna aggódnom. Zeneileg gyönyörű ez a szám, a szöveg pedig egy kisgyermek szemszögéből mutatja be az élet nagy dolgait. Nem is olyan jó dolog felnőni, legjobb lenne „messzi helyekre” vándorolni (vagy talán nincsenek is oly’ messze azok a „helyek”…?). Jó lenne ott lenni, ahol nem mondják meg, hogy mit csinálj, mit csinálhatsz, ahol felhőtlenül és szabadon élvezheted a mindennapokat játékkal és örömteli létezéssel. Tulajdonképpen akárki-akármit mond, ez az élet igazi lényege. És lássuk be, ez a fajta szabadságvágy egyáltalán nem csak a gyermekkor velejárója… (Salvus FB) /eNVé/
The Microwaves: Center of Attention
In the center of attention there’s a dark figure rotting away
I wanna know about you but i really don’t want you to stay
Látványos klippel hozta ki hamarosan érkező EP-jéről az első single-t a The Microwaves, a vizuális felhajtás pedig nagyon is indokolt, a címadó Center of Attention igen ütősre sikeredett. A megkapó gitártémával indító, féltávon éles váltással továbbhaladó muzsika már önmagában is helyet követelne a listán, mindemellett felettébb súlyos szövegezet próbálja megfejteni, mi is ez a baromi kellemetlen közeg, amibe csöppenünk. A show-t ugyanakkor a színpadon nagyot zúzó mikró lopja el. (The Microwaves FB) /tommy_dockworker/
Kispál és a Borz: Rózsaszín
Olyan szép,
kavargó,
mélysötét
ez a rózsaszín
12 év – ennyi kellett, hogy a hazai könnyűzene egyik megkerülhetetlen rockzenekara, a Kispál és a Borz újjáalakuljon. A legendás zenekar új albumot ír, erről mutatták be a Rózsaszín című dalt a Partizán csatornáján, melyet egy félórás beszélgetés előzött meg Gulyás Marcival. Noha én magam nem vagyok Kispál-rajongó, a Rózsaszín több, mint korrekt. A már-már post rockos melankóliával induló szerzemény egy magából rengeteg energiát kilövellő tűzhányóvá alakul át, ráadásul mindezt észrevétlenül teszi. Lovasi András ráadásul egyike azoknak az énekeseknek, akiknek a hangja élőben is úgy szól, ahogyan stúdiófelvételen, a minőségre tehát nem lehet panasz. (Kispál és a Borz FB) /mäyräkoira/
VAN filmzenekar: Szél
Dübörög a háztetők cserepén,
cserben hagyja fák levelét.
Ő most jön, és ő most megy.
Mondd meg, hogy mit kezdjek vele!
Egyszerűen imádom Reisz Gábor két játékfilmjét! Bár én nem tudom külön kezelni a két alkotást, és (szerencsémre) a Rossz verseket láttam először, azért egykori földrajzos hallgatóként a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan is nagyon megérintett (aki látta, tudja miről beszélek). Ezen alkotások többek között húsba maró módon mutatják be a Magyarországon (főként Budapesten) élő generációm (meg a pár évvel idősebbek) elég sokszor kilátástalan(nak tűnő) élethelyzetét, életfelfogását. A VAN filmzenekar ezt az örökséget és felfogást viszi tovább. Mindegyik számuk, videójuk kincs. A legújabb, a Szél egy kapcsolat intimségét, gondjait, örömeit, törékenységét mutatja be a szél szimbolikáját keresztül. És a szél ugye mindig fúj, hol gyengébben, hol erősebben, hol erre, hol arra, de szinte sosem úgy, ahogy kéne, ahogy szeretnénk. Fontos adalék, hogy a klipben szereplő Dalma és Dezső tényleg egy párt alkotnak. Ebben a videóban van kapcsolati tükör és még nagyon sok kis apróság, amit oldalakon keresztül lehetne elemezni. Mestermű. Számomra leginkább azt mutatja meg, ahogyan sokszor a stressz és az egész katyvasz miatt undok és gonosz módon vagyunk képesek viselkedni a párunkkal. Holott egy hátralépés és két nagy levegő után már inkább megölelnénk egymást. Utóbbira is kellemes oktatóanyag a Szél és klipje is. (VAN filmzenekar FB) /eNVé/
Nefalem: Memento
Viszonylag új entitásnak mondható a hazai metal színtéren a Nefalem névre hallgató kvintett. A zenekart a magyar underground ismert arcai alkotják, a Memento pedig már a srácok második nyilvánosságra hozott nótája. Jófajta dallamos death metalról van itt szó, kérem, némi modern ízzel megfűszerezve, mely az eddig megjelent dalok alapján meglehetősen jó receptnek tűnik. A Memento a korábban megjelent klipesített Invictusszal szemben magyar nyelvű szöveggel operál, és habár általában üdvözülendőnek tartom a magyar nyelven történő (és úgy általában az anyanyelvű) szövegírást, most ezt inkább látom gyenge pontnak. A kissé archaizáló szóhasználat esetlen, de a sorok közötti kohézió sem tűnt számomra meggyőző mértékűnek. Az angol nyelvű Invictus nekem tehát jobban bejött, a Memento azonban még így is egy bivalyerős nóta lett. (Nefalem FB) /mäyräkoira/
vaghy: Genesis
Mostanra megérkezett Vághy Tamás, azaz vaghy teljes szólóalbuma is, néhány nappal a lemezpremiert megelőzően debütált az orosz pianínós darab, a Genesis videoklipje. Az Odesa Films által készített képi anyag nagyon erős perceket eredményez, a zene intimitását bámulatos kémiában megragadó jelenetekkel. Főszerepben a határon táncoló lelkiállapot, esetünkben egy kapcsolat és az elszakadás vonatkozásában. (vaghy FB) /tommy_dockworker/
Stray From The Path: Guillotine
Off with their fucking heads
Azok számára, akik nem ismerik a zenekart, úgy tudnám a legegyszerűbben jellemezni, hogy a RATM modern hardcore-ba oltva. A hangzásért ezúttal is Will Putney felelt, akinek a neve ismerősen csenghet azoknak, akik követik a színtéren megjelenő korongokat. Nem mellesleg pedig az egyik kedvenc dobosom, Craig Reynolds itt is emlékezetes és abszolút nem kézenfekvő témákat játszik. (Stray From The Path FB) /Dáci/
