Itt a karácsony és már ezerrel jönnek az év végi listák. Ebből mi sem akarunk kimaradni, de nem mi lennénk azok, ha nem csavarnánk egyet ezen a dolgon. Három összeállítással érkezünk, amikben szerkesztőink olyan albumokat mutatnak be Nektek, melyek bizonyos szempontból kiemelkedők voltak idén, ám külön cikk eddig mégsem született róluk a blogunkra. A sorrendiség nem számít, térbeli, műfaji határok, felesleges, mesterséges stílus-korlátok pedig továbbra sem léteznek nálunk.
eNVé tollából jöjjön az első-, sok szempontból változatosra, eklektikusra sikeredett összeállítás…
[A MÁSODIK RÉSZT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁTOK.]
[A HARMADIK RÉSZT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁTOK.]
Ghost Toast - Shade Without Color
Őszintén bevallva, viszonylag kevés kizárólag instrumentális zenét tudok huzamosabb időre megkedvelni, ám a Ghost Toastra már jó ideje odafigyelek. Igaz, esetükben a "teljesen instrumentális" állítás nem állja meg a helyét, hiszen akadnak bejátszások, kórusok (amik segítik a kapaszkodást és a gondolatok szárnyalását). Az ő zenéjük terén kiemelendő, hogy úgy befogadható, hogy közben rendesen sűrű, tartalmas. Ezt s muzsikát a Shade Without Color-ra még jobbra fejlesztették - nem mintha eddig nem lett volna kiemelkedő a munkájuk. Ebben az albumban éppúgy megtalálhatja magát egy vaskalaposabb Dream Theather fan, mint egy Subscribe rajongó. Nem rövid az album, de érdemes többször is rászánni az időt. A borítóért és az orwelli gondolatokért, valamint a disztópikus, de nem is olyan ismeretlen világ lefestéséért pedig külön pacsi jár.
Kedvenc dal: A nyitó és a záró tétel. Utóbbiban több nép és stílus zenéje is vegyül, ráadásul az ismert egyházi ének, a Kyrie Eleison gyönyörű csángó variánsát is hallhatjuk.
AURORA - The Gods We Can Touch
Nem, ez nem az az Auróra. Viszont ez az album az idei kedvenc utazós, autózós, vezetős zeném. Ráadásul AURORA az a hölgy, akit még Billie Eilish is a legfőbb hatásai, példaképei között nevezett meg. Azért megijedni nem kell, itt más jellegű popról van szó. Az idei Campus fesztivált is megjárt, norvég hölgy zenéjében úgy vegyül az emberi mivolt, a természetközeliség, a szövegközpontúság, hogy közben mégis mai, modern pop zenét kapunk. Ha valaki igényes, kicsit más, kicsit kívülállós, mégis eredendően mainstream poppot akar hallgatni, én ezt ajánlom.
Kedvenc dal: Magamat hazudtolnám meg, ha nem a Heathens-t mondanám. Ebben a dalban az is hallatszik, hogy a megszokott, sokat emlegetett témáknak AURORA hogyan tud új megközelítést adni.
Ahriman - Kehely
Sose vitatom el senkitől a kultikus mivoltot, ám engem eddig valahogy elkerült és nem fogott meg az Ahriman zenéje, és úgy istenigazából a tavalyi, balatonszepezdi BFBMK Hellfesten sem tudtak teljesen meggyőzni. Ennek ellenére Lédeczy Lambertet a színér egyik legjobb torkú énekesének gondolom, így adtam egy esély a Kehelynek. És ez végre elkapott! Igaz, bennem van a hiba, de ezekkel a számcímekkel és néha a számomra idegen, megbicsakló szövegekkel nem mindig tudok dűlőre jutni. Bár utóbbiak azért a legtöbbször megindították a gondolkodást a fejemben, én mégis inkább a hazai BM színtéren nem igazán jellemző, arányos, kellően természetes és old school, mégis öblös és pofás hangzást emelném ki, amellett, hogy nagyon jók a zenei részek. Sajátos atmoszférába visznek. Ha külföldről valaki nem újhullámos, mégis innovatív, magyar black metal albumra lenne kíváncsi, én ezt bátran ajánlanám. Nem fog csalódni.
Kedvenc dal: Pokolsarkantyú
OHNODY - Sietünk meghalni
Hegyi Dóri formációja igazán különleges a hazai palettán. Muszáj megemlíteni, hogy minden egyes fellépése egyedi performansz, szinte összművészeti alkotás, mégis, ez az egész jó zene nélkül semmit sem érne. Az olykor minimál hangzásra-, olykor pedig éppen telt zenei részekre épülő, nehezen bekategorizálható, éteri dallamok néha szinte folkos, néha egyházi zenére hajazó hangzásvilággal operálnak. De nem szeretném félrevinni a gondolatokat, mert itt inkább meghökkentően sajátos popzenéről beszélhetünk, ahol a fő hangsúly Dóri különleges hangján, énekstílusán és az elektronikus háttérhangokon van. Nem mondom, hogy hibátlan az OHNODY második lemeze (a Hideg 2 például számomra élesen kakukktojás a Sietünk meghalni hangulati ívében), mégis az egyik legszokatlanabb, amit idén hallottam. Érdemes többször meghallgatni, bár elsőre is be fog költözni az agyadba.
Kedvenc dal: Távolról Domb
Lorna Shore - Pain Remains
Nem vagyok deathcore-os, közel sem, így nem tudom, nem fogom megítélni, hogy ez a lemez a műfajon belül mennyire rossz vagy mennyire jó. Ráadásul számos egyéb idei, külföldi korong talán jobban megérdemelte volna, hogy ezen a listán szerepeljen. Arch Enemy, The Halo Effect, Amorphis... Hogy csak párat említsek az idei mainstream kedvenceim (és meglepetéseim) közül. És valóban, a Pain Remains és a csapat új énekesének, Will Ramoes-nak a tehetsége (na meg a kiváló munkát végző marketing gépezet) akkorát dobott az együttes presztízsén, hogy már bőven nevezhetők mainstreamnek. Extrém stílusuk ellenére. Azt is hozzátenném a dologhoz, hogy ha valami nagy hype-ot kap, nagyon sok helyen látom egy adott banda nevét, akkor természetes (vagy éppen természetellenes) ellenállás alakul ki bennem. A Lorna Shore-ba is csak 1,5 évnyi folyamatos ajánlgatás után voltam hajlandó belehallgatni pár hete.
Na és akkor, hogy mit keresnek pont ők ezen a listán? A Pain Remainst szélsőséges zenéje ellenére alkalom adtán többször, egymás után is letoltam. Nagyon elkapott, arcon csapott, az ütéstől meg tátva maradt a szám. Igaz, nem mindig tudni, hogy melyik számnál járunk, full repetitív és rettenetesen sűrű ez a muzsika, mégis, néha épp ez kell. Szerencsére könnyítést nyújtanak a szimfonikus betétek is, no meg, hogy a nagyfokú zenei tudás és progresszivitás mellé számos stílus elemei is felsorakoznak. Sokáig fogom hallgatni. Bármennyire is agresszív, bármennyire megy el a falig, bármennyi hibája is van (nem mindig ezeket kell keresni, ha tetszik a fülednek, a fejednek, akkor hallgatni köll oszt jóvan), ez az album fontos eleme a metal történelem aktuális szakaszának.
Kedvenc dal: Gondolom az album végén hallható Pain Remains trilógiát említenék itt sokan, én mégis inkább a Sun//Eater-t nevezem meg. Ebben tetszik legjobban a szimfo-cucc.
Vahúr csodát lát - Juvenil Gyümölcsöskertje
Ők az az együttes, akiket egy-, a levelesládánkban landoló hírlevél alapján fedeztem fel. Bármennyire is szerettem volna írni erről az albumról évközben "rendes" kritikát, ez nem született meg; annyit hallgattam, hogy teljesen hozzámnőtt, ez pedig ellehetetlenítette a szubjektivitás-mentes vizsgálatot. Vahúrékat sokaknak kéne hallgatniuk, mert nagyon sajátosan dolgoznak fel szövegeikben akár nem megszokott témákat is, ráadásul a magyar alter hagyományok úgy vegyülnek akár keményebb rockos, grunge-os lüktetéssel zenéjükben, ahogy szinte az senkire sem jellemző. Második albumukkal (aminek a borítója is nagyon bejön!) számomra újítóan hatnak a mai alter-rock szcénában.
Kedvenc dal: Vecsés kelet. Nem tudom, pontosan miről szólhat eredetileg ez a szám, de számomra egy keserédes (vagy, ha már Vecsés, akkor savanyú) mai, magyar társadalomkritika. Amin jót mosolygunk a szánk sarkában (pedig akár szomorúak is lehetnénk).
Rivers Ablaze - The Black Hole Era
Knapp Oszkár (Grizzly, Wrong Side) énekesi posztra kerülése miatt figyeltem csak fel a bandára, de nagyon örülök, hogy nem mentem el mellettük. A nagyszerű zenei érzékkel vegyített black metal-szerű muzsika épp annyira black, hogy legyen benne morcosság, de azoknak se kelljen fejvesztve menekülniük, akik esetleg a könnyedebb rock-metal felől érkeznek. Egyszerre befogadható, mégis extrémbe hajló, komoly underground muzsika ez, ami igazából bekategorizálhatatlan (legalábbis szerintem). A metal.hu gondozásában jelent meg a lemez, és a dalokban Kertész Márton (From the Sky, ex-Special Providence) alkotói tehetsége mellett a szövegek is megérdemlik a külön figyelmet. Személyes anekdota, hogy idén októberben volt szerencsém úgy megfülelni őket a Dürerben, hogy nem koncertre-, csakis kizárólag hedonista jelleggel mentem a helyszínre, fogalmam sem volt arról, hogy kik lépnek fel. A véletlenek a legjobb dolgok rövid életünkben.
Kedvenc dal: Vortex
Esti Kornél - Nyitva hagytam
Szintén egy kedvenc utazós albumom, és szintén egy olyan csapat, akikre sokáig nem voltam hajlandó még rájuk keresni sem. Aztán tavaly láttam őket Balatonaligán a Strand Fesztiválon. 2-3 szám után már csatasorba is állítottak. A Nyitva hagytamra is az intelligens, depresszív, ötletes, szokatlan, váratlan szövegek jellemzők, olykor elszállós, olykor rockosabb hangulatokkal, ám ezúttal talán több a fényesség és a feloldás, mint a korábbi albumokon. Jóféle gitárzene, magvas, masszív gondolatokkal. Ez az album nekem egy érett, szerény, tehetséges, ám befutott csapat leképződése. Kiváló, nincs más mondanivalóm, meg kell hallgatni.
Kedvenc dal: Most én fogok a legfelületesebb hallgatónak tűnni, de az Utánad a favoritom. Sokat jelent nekem ez a szám.
Archaic - The Endgame Protocol
Kicsit aggódtam, amikor ez a nagyszerű, hazai thrash csapat bejelentette a(z újabb) változásokat a felállásában, pedig nem kellett volna. Erdélyi Peti teljesen jól hozza az éneket (is), elég sokszor az általam vártnál is változatosabban. Imádtam anno az 5 évvel ezelőtti, How Much Blood Would You Shed To Stay Alive? lemezüket, ám a The Endgame Protocol-lal szerintem több lapáttal is sikerült arra rápakolni. Az előző korong sem volt híján az érdekességeknek, ám az valamivel hagyományosabb thrash metal megközelítést kapott. Ezúttal még több a kikacsintás, a határrombolás, a stílus szélesítés. És ez kinek tetszene nagyon, ha nem pont nekünk? Sokat szenvedett már ez a brigád, igazán megérdemelnének nagyobb hírnevet is. Az biztos, hogy ennek erodálhatatlan, minőségi, beton alapja a The Endgame Protocol.
Kedvenc dal: A Behind és az Until We Fade.
Kontraszt – Múltidő
Többször szerepelt már nálunk a Kontraszt, nem véletlenül. A mai (underground) pop színtér éke ez a csapat, akik remélhetőleg sokkal nagyobb hírnévre tesznek majd szert. Mindenük meg van hozzá. Második nagylemezük, a Múltidő immáron nem duóban, hanem 5 tagú együttessel készült, persze továbbra is Mirtse Kori és Csizmazia Zsolt maradtak a fő dalszerzők. Az album rendkívül bensőséges és intim, enyhe koncepcióval vannak átszőve a dalok. Annak ellenére, hogy pop zenéről van szó, mesteri módon van megfejtve a zene, nincs elmismásolva, ráadásul a szövegek is igen komolyak. A Múltidő dalai az elejétől a végéig egy napot is elmesélhetnének, ám itt inkább egy életútról van szó. A bölcsőtől a sírig, a születéstől a halálig, az élet minden szép és rossz elemével megtűzdelve. Kontrasztban, mégis balanszban. A Múltidő az az album, amitől egyszerre sírunk, egyszerre nevetünk, szomorúak leszünk, miközben boldogok vagyunk.
Kedvenc dal: Nehezen tudom megállni, hogy ne szökjön egy kis könnycsepp a szemembe, amikor a Naplementét és a Mielőtt elmennélt egymás után meghallgatom.
Golconda – Posterity
Futurisztikus, sci-fi, disztópia. Azért nem annyira ismeretlen, amit hallunk, esetleg fejlettebb képzelőerővel látunk magunk előtt, hiszen a covid (végétől?) indít a lemez, s 2022-től egészen 2077-ig jutunk. S a felvázolt jövőkép akár simán meg is történhet(ne). Auer Bence és Hámori Dávid instrumentális indusztriális-elektronikus-metal (vagy akármi) projektje rendesen megmozgatja az izmokat, a csontokat, és ha nem akarjuk mély aggodalomba hajtani magunkat a szöveges bejátszások megértésével és az azokon való elgondolkodással (de szerintem érdemes ezt megtenni, mert globálisan semmi okunk az önfeledt vidámságra), akkor tökre élvezhető, néha még táncolható is az album. A HammerWorld mellékleteként megjelent korong számomra az év meglepetése. Koncerteket!
Kedvec dal: Meta és a Hunger and Madness are Brothers.
Дeva – Csillag
Azt hiszem, hogy Dorinát egyre kevesebbeknek szükséges bemutatni. Az elmúlt 1-2 évben töretlenül előre haladó és felfutó, fiatal hölgy (állítólag) a folktronica műfajban alkot, akármi is legyen ez. Minden esetre itt elektronikával bőven megtűzdelt, ősi dallamokat és lüktetést is felvonultató, népzenei hagyományokhoz visszanyúló muzsikáról van szó. Amellett, hogy itthon egyedi, amit csinál (hiszen eddig főleg negatív példákat láttunk az elektronikus zene és a folk vegyítésére), én azt emelném ki, hogy a sokszor hallott, a legtöbb esetben általános iskolás ének-zene könyvekből ismert népdalokat úgy képes átformálni, hogy egyáltalán nem lesz elcsépelt, amit csinál. Az éteri, pszichedelikus atmoszférát nem rest váratlan elemekkel, angyali, többszólamú kórusokkal és néha-néha melankolikus körítésekkel megtűzdelni. A Csillag című lemez (szerintem) az egyik legfontosabb idei megjelenés itthon.
Kedvenc dal: Szélben szőtt és a Bölcső.
(Дeva FB)
Platon Karataev – Partért kiáltó
Azt hiszem, a Platon Karataev a legjobb dolog, ami a magyar könnyűzenében történhetett az elmúlt években. Sokan, sok helyen dicsérték már őket és harmadik nagylemezüket. Nem véletlenül. Anno az Atoms is rajta volt az év végi listámon, de idén a Partért kiáltó nálam mindent vitt (a spotifyos év végi összesítőimet is…). Érdekes megfigyelni, hogy lemezről lemezre hogyan változtak. Hallani, hogy az első korongjuk, a For Her is Platon, ám a harmadik lemezükön teljesen más már a zene, a hangzás, mégis felismerhető és összekapcsolható ez a két, távoli világ. Egyre sötétebb, egyre komorabb, egyre keményebb (nem metalos értelemben) amit játszanak. Ha már Jakab Zoli segíti őket is és a The Devil’s Trade-et is, érdekesség, hogy ugyanúgy a harmadik lemeznél járnak és ugyanaz a tendencia figyelhető meg mindkét formációnál zeneileg. Visszatérve a Partért kiáltóra; nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire nagyszerűek a versek, amiket dalszövegként kezelnek. Nekem az Atoms angol szövegei is bejöttek, de ez tényleg egy más szint. Az egész lemezt egy transzcendens keresés hangulat lengi körbe, úgy, hogy egyfajta módosult tudatállapotban való gondolkodás felé tereli a zene a hallgatót. (Nincs nálam sorrend, de azért ez tényleg az év lemeze és kész.)
Kedvenc dal: A Most magamban – Fagyott csontok – Lassú madár trió.
Blahalouisiana – Hozzánk idomult éjjel az ég
Már az előző albumot is imádtam (született is kritika belőle ide a blogra), ám a Blaha aktuális albuma is egy igazán érett, kiforrott anyag. Talán nincs is rajta töltelék dal. A borító mesterien el lett találva. Bár enyhe pszichedelikus hangulatot tükröznek a színek, azért a melankólia és a szomorúság is megjelenik. És valóban, vannak hullámtetők (Aki nincs még ébren, Nem Ereszt, Ott van a nap például) és hullámvölgyek is (Sokat bír, Ne engedj, Szívemet kitépted stb.); ennél fogva egy kiválóan eltalált érzelmi, emberi utazás ez a lemez, méltó egy 10 évessé érő együtteshez. Akik amúgy az egyik legjobb koncertzenekar is egyben. Külön kiemelném a 2 db angol nyelvű tracket (Give me one, Discomposed soundtrack – utóbbi egyébként a legjobb cím, amit valaha hallottam); bár kicsit kilógnak a lemezből, de színesítik is azt. Változatos, kellemes, elgondolkodtató, mégis felpörgető hallgatnivaló a Hozzánk idomult éjjel az ég.
Kedvenc dal: Nem ereszt
Írta, összeállította: eNVé
'Amik 2022-ben sokat szóltak - EPIC PLAYLIST'
a három cikkben említett kedvenc dalainkból! Itt végig is hallgathatjátok:
