„Legszívesebben elmenekültem volna valahová” – Plazúr interjú

Tavaly korábbi anyagaiból sodort magának egy nagylemezt az alternatív, pop-punk és dallamrockos stílusjegyeket is hordozó Plazúr, ez a korong pedig annyira megtetszett nekünk, hogy év végi listánkon is méltattuk az immár évek óta a Jakab Tamás (ének, gitár) - Varga Dorina (basszusgitár) - Simó Dávid (dob) felállásban üzemelő brigádot. Nemrég aztán megjelent a Tótágas című single, amelyről már ódákat zengtünk, egyúttal elhatároztuk, megpróbálunk alaposan szétnézni a cinikus sorok mögött - Tomi a projekt frontember-szülőatyjaként készséggel a segítségünkre volt ebben!

plazur-8-1_2.jpg

A Plazúr (b-j): Jakab Tamás, Simó Dávid és Varga Dorina

Üdv a MusicTunnel-en! Először is, kérlek, mutasd be a zenekart és mesélj kicsit a megalakulásotokról és a kezdetekről!

Tomi: 2019 óta zenélünk együtt, négyen kezdtük a bandát. Volt egy EP (A világ fura, nem én) amit még egyedül vettem fel, és azzal házaltam a többieknél: Timóttal (ex-gitáros) egy gimibe jártunk, Dáviddal egy szakra az egyetemen, Dorival pedig akkor már együtt voltunk négy éve. Fél évig próbáltunk az első koncertünk előtt, ami 2020 elejére esett, aztán jött a covid.

Milyen műfaji érdekeltségek és érintettségek nyomán alakult ki az a stílus, amit a sajátotoknak tekintetek? A kortárs hazai underground két ikonikus alakja, Nagy Viktor és Sallai Laci személyesen is megjelenik a Plazúr-életműben, jól sejtjük, hogy ők fontos szereplői ezeknek a korábbi hatásoknak?

Tomi: Gimiben a korai zárásom abban nyilvánult meg, hogy az egyik héten alteres arc akartam lenni, a másikon punk, így amikor kicsit később megismertem a Weezert, olyan volt, mintha hazaérnék. Valahogy ez inspirálta a Plazúrt is, és igen, ezért éreztem fontosnak, hogy Laci és Viktor legyenek a közreműködők a lemezen.

Hogy néz ki nálatok a dalszerzés folyamata?

Tomi: Általában legalább 60-70%-ig kész dalokat viszek a próbákra. A legtöbbet élőben a második EP-nk (Padokba karcolt nevek) számait gyúrtuk, Timót nagyon sokat tett hozza azokhoz a dalokhoz. A coviddal ez megváltozott, elkezdtem otthon demózgatni, amivel elvettem Timót kedvét a zenekartól, ezért is távolodtunk el egymástól. Mióta trió vagyunk, kevesebbet alakulnak próbán a dalok, inkább tesztelni szoktuk az aktuális verziókat.

Több kisebb, külön-külön megjelent anyagból állt össze az első nagylemezetek, miért döntöttetek az egybegyúrás mellett? A továbbiakban már inkább nagylemezformával terveztek?

Tomi: Az elején elég jól működött nálunk az EP formátum, gyorsan meg tudtuk mutatni az aktuális hangzást, dalokat. A trió felállás viszont bevált, tartósnak tűnik, így ez az igény megszűnt, EP-ből pedig már kezd túl sok lenni, szóval igen, nagylemezekben igyekszünk gondolkodni. Az előző két EP-t pedig emellett azért is rántottuk össze, mert többé-kevésbé összefüggnek, együtt kiadnak egy történetet.

A Sohanyár a tinédzserkorra való visszapillantást, a fiatal felnőttkorral való szándékos szembe nem nézést jeleníti meg. Ez mennyire személyes téma alkotói részről?

Tomi: A dalokat az egyetem utolsó évében írtam, amikor közben már gyakornokként dolgoztam is. Ez innen visszagondolva egy aránylag kényelmes időszak volt, de akkor folyamatosan azon kattogtam, hogy alig értek a szakmámhoz, és nem fogok munkát találni. Végül találtam munkát, de az imposztor-szindróma még nagyon sokáig kísértett, legszívesebben elmenekültem volna valahová, ezért lett az album címe egy képzeletbeli városnév, Sohanyár

Az életkor központi témaként való használata szerintetek mennyire van hatással arra, hogy kiket tudtatok/tudtok megszólítani, megérinteni? Van ebben tudatosság részetekről?

Tomi: Sokszor megyek rá, hogy kézzelfogható történeteket meséljek el a dalokban, de ennek az életkor csak az egyik eleme, bár ekkor épp hangsúlyos volt, de tudatosnak nem mondanám. Érdekességként mellékelem a 2023 júniusában Spotify-on Plazúrt hallgatók korfáját, ami alapján ezeknek az embereknek a 60%-a idősebb nálam (27 éves vagyok), ráadásul a Sohanyár dalainak a megírásakor 25 voltam. Az életkor relatív, az idő nem létezik, a nyárnak sosincs vége.

screenshot_20230626-180303_spotify_for_artists.jpg

Plazúr-hallgatósági korfa

Nemrég jelent meg Tótágas című dalotok, amely már egy sokkal inkább jelenidejű, felnőtt műnek hat. Ezt tekinthetjük egy tervezett ívnek a „kölyökklubcore”-hoz képest?

Tomi: Hízelgő, hogy ez már a második kérdés, amiben egy mestertervet feltételezel a dalok mögött, mert szeretem megtervezni a dolgaimat, a zenekarral kapcsolatban is, sőt album-koncepciókból sincs hiány a fejemben. Ugyanakkor ezekből ritkán születnek tényleges dalok, azok általában csak úgy "kigurulnak". Abban viszont van tudatosság, hogy a kész dalokból melyek és mikor jelenjenek meg, és igen, szempont volt, hogy kicsit elszakadjunk a felnövéstől a második albumon, bár ez nem sikerült maradéktalanul (nevet). 

Van kedvenc koncertélmény vagy emlékezetes sztori, amit megosztanál velünk?

A Padokba karcolt nevek című számunknál szoktak kedves emberek feljönni a színpadra kiabálni, sőt, néha még széket is hoznak magukkal, hogy felálljanak rá (nevet).

A jövőben mennyire terveztek terjeszkedni, kísérletezni akár zeneileg, akár szövegileg? Van olyan stílus vagy téma, ami elüt a most ismert Plazúr-arculattól, de szeretnétek meghódítani?

Tomi: A második album egy része a Sohanyár előtt/közben született, csak kicsit kilógott onnan, ezért maradt mostanra, szóval már ezen is lesznek meglepetések; a harmadik anyagon pedig célzottan szeretnénk magunkhoz képest kísérletezni. Hangszereket nem hoznánk be, de dalformákat és zenei megoldásokat igen; szövegileg is jó lenne új világokat találni, vagy legalább hozzátenni az eddigiekhez. Amúgy ha valaki ki van éhezve konkrétumokra, most leginkább a '90-es évek post-hardcore bandáit hallgatom inspiráció gyanánt. Ha pedig 3-4-5 év múlva ezt valaki olvassa, és kanyarban sincs a - k í s é r l e t e z ő s - Plazúr korong, akkor gyáva szarok, vagy lusta faszok voltunk, bocsesz.

Mire készültök a közeljövőben?

Tomi: Idén Halloweenkor lesz az egyetlen őszi koncertünk Pesten, ha minden jól megy, erre egy új dalhoz készített szövegvideóval is készülünk, jövő tavasszal pedig a tervek szerint jön egy új klip és a kettes lemez, valószínűleg egy albumbemutatóval megtámogatva. Pesten kívül is igyekszünk játszani évente 5-6 alkalommal, a legizgibb most az, hogy ha minden jól megy, ősszel végre el fogunk jutni Pécsre.

Köszi a beszélgetést! Kérlek, zárásként mondj három előadót a hazai undergroundból, akikre érdemes figyelni!

Tomi: A pletykák szerint az új Sharin' EP király lesz, nagyon várom a Salabakter bemutatkozó anyagát, amikor pedig kicsit kihúztam a fejem a haveri kör seggéből, akkor cserihanna lemeze kapott el igazán mostanában. Mi köszi, szuperek voltak a kérdések!

 

Kérdezett: tommy_dockworker 

Plazúr elérhetőségek:

Facebook - Instagram - YouTube - Spotify - Bandcamp

Facebook oldalunk

Mi is a MusicTunnel?

A MusicTunnel egy zenei webzine hazai és külföldi zenészekről, zenekarokról. Egy jó kis úszás a zenei stíluskavalkádok tengerében, kompromisszumoktól, kötöttségektől mentesen, falak és határok nélkül.

Címkék

2020 (18) 2021 (22) 2022 (18) 2023 (9) 2024 (7) 30y (5) acoustic (3) ahriman (3) akusztikus (3) alter (4) alternatív (18) alternative (8) alternative pop (3) alternative rock (10) alternatívrock (7) alternatív rock (7) ambient (6) ambient folk (3) apey (5) április (3) atmospheric black metal (3) atrox trauma (4) autentikus (3) avantgarde (6) aws (3) Az Elmélkedés Színtere (7) Az Események Színtere (13) A beszélgetések színtere (44) a dal (3) A Figyelés Színtere (7) A Hallgatás Színtere (96) a hónap 12 dala (19) bakos attila (3) BÁL (3) balaton (3) black (3) blackmetal (3) black metal (24) blahalouisiana (4) blues (3) bohemian betyars (3) bordó sárkány (3) boru (3) budapest (6) country (3) csángó (4) cz k sebő (3) dalpremier (3) dark synth (3) deathcore (4) death metal (16) doom (5) doom metal (9) doromb (4) dürer (3) dürerkert (4) dürer kert (4) dvvad (3) edge records (3) ék (3) electronic (16) entrópia architektúra (3) error (3) ethno (3) eurovíziós dalfesztivál (3) experimental (3) fatal (3) fatal error (3) fekete zaj (9) felső tízezer (3) film (6) finnország (4) folk (39) folkmusic (12) folk music (3) főoldal (164) funky (3) gire (3) Gramofon (93) groove metal (3) grunge (4) hammer (4) hammerworld (6) hardcore (8) heavy metal (6) hip-hop (4) hip hop (3) hódmezővásárhely (3) horváth martina (3) hungarian (8) hungary (9) indie (8) indie rock (4) industrial (4) instrumental (3) interjú (9) interview (5) jazz (4) kátai tamás (10) kies (3) Kino (7) klip (3) knapp oszkár (3) koncert (3) kontraszt (7) lazarvs (3) live (5) Lóca (7) lovecrose (4) lowland fest (3) magyar (14) magyarország (10) makó (3) makó dávid (3) margaret island (5) math metal (3) megtűrtek (5) melodeath (3) melodic death metal (5) metal (49) metalcore (6) mezolit (4) modern (7) modernmetal (7) modern metal (12) moldva (3) moldvai (4) moldvai csángó (3) music (16) musictunnel (5) musictunnelblog (3) nanana (3) napinépi (6) needless (3) neofolk (5) nép (6) népdal (3) népdalénekes (3) népitititá (5) néptánc (4) népzene (21) nest of plagues (3) nova prospect (3) nuclear blast (4) Otthon (162) pagan (4) paganfolk (3) phrenia (3) platon karataev (6) plazúr (3) Pódium (13) pop (17) popmetal (3) poppunk (5) poprock (5) pop metal (3) pop music (4) pop punk (5) pop rock (5) post (4) post black metal (3) post metal (4) post punk (7) post rock (5) poszt (4) poszt rock (4) power metal (3) progressive (5) progressive metal (5) psychedelic (6) psychedelic rainbow warrior peace force (3) pszichedelikus rock (4) punk (21) punkrock (3) punk rock (5) quiet kid (3) rap (6) rap metal (3) rengeteg (4) road (3) rock (39) rock n roll (5) róka hasa rádió (3) season of mist (4) shell beach (3) sludge (3) sludge metal (3) sokat (3) stoner (4) stoner metal (3) symphonicmetal (3) synth (3) synthpop (3) szalai anna (4) szeged (6) szégyen kazetták (3) szellem (4) szellem zenekar (3) szóltak (3) Társalgó (41) techno (8) the devils trade (4) thrash metal (10) thy catafalque (9) tiansen (3) trap (3) trillion (3) tunnel (5) úrfi (3) useme (4) után (3) vadak (3) varkocs (3) vhk (3) vihar (3) vihar után (3) világzene (10) world (4) worldmusic (6) world music (4) zene (8)
süti beállítások módosítása