Ebben a rovatban minden hónap elején ajánlunk Nektek 12 figyelemre méltó új dalt az elmúlt hetek terméséből. Persze azért csavarunk egyet a dolgon, mert minden alkalommal egy zenészt, zeneszerzőt, énekest, előadót vagy a zenéért tevékenykedő arcot hívunk meg, hogy segítsen minket a válogatásban.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy ehavi vendégszerzőnk nem más, mint Takács József „Jozzy”, akit a legtöbben az egykori Leander Risingból ismerhettek, de egyedi gitárjátékával számos formációban felbukkant már, manapság a Live Life Hard-ban és a The Hellfreaks-ben a legaktívabb. Ezúttal is köszönjük Jozzynak a közreműködését!

Kellemes olvasást és zenehallgatást kívánunk!

Red Swamp: Quarantine (és az egész Time to die lemez)

Step in a new direction

Imagine a world with no limits

Just give it more than a minute

Life is yours if you live it

A Red Swamp Time to die című új lemezét végig hallgatva modern felfogású, fogós stoner rock zenével lettem gazdagabb. Az talált el igazán, hogy nincs sallang, mind a 8 dalnak megvan a saját karaktere, amivel első hallgatás után be tudtam őket azonosítani. Van gyorsabb, lassabb, groove-osabb, dallamosabb, elborultabb dal a lemezen, mindegyik track kapott egy-egy sajátos zenei vagy hangulati megoldást, amivel fent tudta tartani az érdeklődésemet, de közben végig emlékeztetett arra is, hogy a nyakamba egy mocsári szörny liheg. Kedvenceim a lemezről a nyitódal, a Quarantine a punk-os pörgésével majd földbe döngölő sújtásával, a Push it dallamos nyitása is megfogott, a God Damn a groovy lüktetésével győzött meg, és igazság szerint mondhatnám szép sorban a további lemezdalokat.  Persze, személyesen is ismervén a tagokat, eleve szimpátiával állok a csapathoz, és emiatt is különösen örülök annak, hogy elfogultságomat félretéve is tetszik ez a lemez. Meg kell jegyeznem azt is, hogy a híres svéd mix engineer, Jens Bogren (aki Soilwork, Opeth, Katatonia és tonnányi más metálzenekarral dolgozott) is érezhetően lelkesen állt a hangmérnöki munkához. Kreatív keverési megoldásai hozzásegítik a dalokat ahhoz, hogy a lehető legnagyobb hatást fejtsék ki a hallgatóban, érzésem szerint alaposan átgondolta, hogy mit tud hozzátenni a Time to die dalaihoz, hogy azok a teljes mocsári pompájukban bűzölöghessenek. (Red Swamp FB) /JOZZY/

 Atrox Trauma: You Are Servant 

You are Servant! Servant of your wishes

It’s pointless to feed your void wishes

Elérkezett hát az idő, hogy a hódmezővásárhelyi thrasherek végre elénk tárják korábban beígért első nagylemezüket. A You Are Servant erről a lemezről származik, a durván három és fél perces szerzemény pedig egészen különlegesnek mondható a szokványosnak semmiképp sem nevezhető dalstruktúrájával. Rengeteg váltás követi egymást, amit én személy szerint hiányoltam is az utóbbi évek hazai metal-terméséből, nem igazán hallottam ugyanis olyan dalokat, amelyek ezzel a formulával operáltak volna. Mindenképpen felüdülés tehát ilyen mértékű változatossággal találkozni. A dalstruktúrát azonban nem is feltétlenül emiatt nevezném unortodoxnak, sokkal inkább amiatt, mert nincsen jól elkülöníthető verze, bridge és refrén, ehelyett kapunk egy zeneileg igen változatos részt, ami a dal nagyobb részét ki is teszi, az ének pedig egy, összefüggő blokkban zúdul a nyakunkba. Szokatlan, de üdítő. (Atrox Trauma FB) /mäyräkoira/

Helka: Hegyek-völgyek

Hegyek-völgyek mögött állok

Szívemet öli a bánat

Hegyek-völgyek álljatok meg

Panaszoljam meg én nektek

Noha mindig nagy tisztelettel tekintettem bizonyos, a magyar népzenei hagyományok ápolásával a könnyűzenei szektorban nevet szerző előadókra, Debreczeni-Kis Helga, azaz Helka munkássága volt az első, amely igazán megérintett ebben a szcénában. A művésznő ezúttal egy népdalfúzió keretében szolgáltat tökéletes példát arra, hogyan lehet mások szavaival is személyesnek, őszintének lenni – ilyen intenzív érzelemközvetítés még saját szóhasználattal is megsüvegelendő volna, az innen-onnan összeszedett sorokon keresztül egészen lenyűgöző. A Hegyek-völgyek nem csak a különböző eredetű szövegtöredékek és dallamok egymás mellé illesztéséből nyeri összetettségét, a mélyített hangolású citerakíséret és az elképesztően érzéki ének révén a teljes atmoszféra jóval túlnyúlik a klasszikus népi beütésen, anélkül, hogy abból bármit is veszítene. (Helka FB) /tommy_dockworker/

Ghost Toast: Get Rid Of és Chasing Time

 This conversation can serve no purpose anymore. Goodbye.

Hihetetlen, hogy mit művel a Ghost Toast! Már az előző korongjuk, a Shape Without Form (milyen komoly már az a borító?) is jól levágott a mélybe, s az említett lemez ikre, a március 3-ra ígért Shade Without Color is rendkívülire ígérkezik. Legalábbis az eddig érkezett két előzetes nóta alapján biztosan, amik közül nem is igazán tudtam választani, így egyszerre szeretném ajánlani őket Nektek (a Chasing Time-ot ide kattintva hallgathatjátok meg)! Azért is, mert két különböző pólust képviselnek. Míg a Get Rid Of egy eléggé agresszív, szabadságot kutató tétel, addig a Chasing Time egy melodikus-melankolikus utazás. Tetszett, hogy utóbbi szám gitártémái esetében többször beugrott nekem a Subscribe-féle progresszivitás, de nem akarom elterelni az asszociációkat, mert a rengeteg behatás ellenére a Ghost Toast zenéje igenis sajátos. Bár a kiüresedettség felé vezető tényezőket járják majd körbe a hamarosan érkező album számai, szerintem érzékletesek annyira, hogy mindenki a saját gondolataival tudja majd megtölteni őket. (Ghost Toast FB) /eNVé/

Lee Kajko: Portal Journey

Lee Kajko nevét elsősorban a Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force nevű magamsemtudomhogymicsoda kapcsán ismerem, a Lee Kajko néven futó szólóprojekt által prezentált muzsika viszont már kintebb esik a zenei érdeklődésemen, ennek ellenére néha jól esik elmerülni a pszichedelikus elektronika világában. A Portal Journey cím azonban kissé megtévesztő, én legalábbis egy jóval kevésbé chilles dalra számítottam, még azzal együtt is, hogy tudom a projektről, hogy nem feltétlenül a veretős elektronika híve. Az utazást a Gaspar Noé Enter the Void-ját eszembe juttató vizuál teszi teljessé. (Lee Kajko FB) /mäyräkoira/

Flanger Kids: Figure It Out

 Just give me some space

Just give me some time

To find out all about this shit that makes me feel so sick

And makes me lose my mind

Erősen jazzes popművel örvendeztet meg bennünket Szczuka Panka és Gyarmati Fanny, a kicsit csöndes, kicsit visszafogott, mégis nagyon határozott szólamokban az önálló döntéshozatal mellett hitet téve, történjen bár, aminek ehhez történnie kell. Ezalatt a klip retro megjelenítésében hol természetbeli, hol urbánus bolyongás, helyenként pedig teljesen képzelgésbe csúszó jelenetsorok tűnnek fel, illetőleg még egy nagy egymásra találásban is részünk van, a lényeg, hogy mindez szkafanderben történik. Ez utóbbi motívum pedig annyira telitalálat a hölgyek egyszerre elszállós-lebegős és mindeközben nagyon is evilági érzésekkel telepakolt zenéjéhez, hogy őszintén remélem, így vagy úgy később is találkozhatunk vele a duó építgette univerzumban. (Flanger Kids FB) /tommy_dockworker/

Chalga: Üres ez a ház

Képek a bőrönd alján.

Nézd, betakart a halom!

Rég kifakut, így őrzöm

dísztelen oldalakon.

A MusicTunnel megalakulását követően nem sokkal beszélgettem Fekete Borival (itt olvashatjátok), már akkor lelkesen mesélt a Chalgáról. Régről ismerem Borit, de csak autentikus népzenei környezetben hallottam eddig énekelni, így nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is fognak alkotni a folk határmezsgyéin mozgó formációval. Persze a banda januárban érkezett új albuma (Ezért van az) a népi világtól közel sem rugaszkodik el, mégis rengeteg szokatlan, könnyűzenei ihletettségű megoldást hallhatunk az énekben és a zenében egyaránt. Zagyva Tamásék muzsikájában rengeteg zenei stílus vegyül, számos irányból érkező hatások keverednek, de nem meghökkentő módon, hanem a dalokért, a zenei gyönyörért együttműködve, összesimulva dolgoznak a dallamok. A Chalga zenéje úgy változatos, hogy egy pillanatig sem célja az eklektikusság markáns kihangsúlyozása. Az összes számot kiemelhetném, a szövegek is igen költőiek, ám pont a jelentéstartalom miatt nekem az Üres ez a ház jön be a legjobban. Az idő múlásának megtapasztalását, a múltunkba való kiruccanás (vagy inkább beruccanást?) alátámasztását szolgálja a szám eleji és végi ropogás is. A bakelitre telepedett porszemek éneke. Az ehhez kapcsolódó, zenei ars poeticát kifejező borítóért külön taps jár! (Chalga FB) /eNVé/

Dumbledore’s Army: Albus

Ta-gat-kat-ka-dag, 

Ta-gat-kat-ka-dag,

Ta-gat-kat-ka-dag,

Ta-gat-kat-ka-diri

Ha Geröly Matyi megoszt egy dobolós videót, akkor én már tudom, hogy rákattintván jól fogok szórakozni, és ha a videó alatt ott látom együtt azokat a neveket, hogy Geröly Matyi, Lukács Peta, Kovács Dávid, Tempfli Erik, Zsemlye Sándor, akkor már azt is sejtem, hogy épp egy számomra igen kedves groovy fúziós jazz-rock zenébe szaladok bele tátott füllel. Maga a videó Matyi zseniális dobolásáról szól, amit minden alkalommal nagy örömmel nézek, de itt most inkább ennek apropóján a zenét állítanám középpontba. Az Albus című track esetében egy Joe Zawinul ihletettségű, mókás billentyű téma indul meg bolondos ritmikai pulzálás kíséretében, ahol a játékosság gerincét a dalszerző, Kovács Dávid szaggatott basszusjátéka adja. A fő zenei motívum elmesélésébe aztán bekapcsolódik a szaxofon és a gitár is, hogy aztán később mindenki elmondhassa a maga improvizatív gondolatait a témával kapcsolatban, néhol összefonódva, néha csak beszurkálva, egymásra reagálva, felettébb szórakoztató módon. Matyit sokszor látom vehemens metáldobolás közben, illetve Lukács Petáról is mindenki tudja, hogy a málházós riffekben és gitárcincálásban jártas szakember, így ennek a felvételnek a mókás könnyedségét számomra az is felerősíti, hogy tudom, hogy ezek a zenészek micsoda kíméletlen aprításra képesek, ha épp mészárlásra szottyan kedvük, és milyen jó, hogy itt meg csak úgy játszadoznak… (Geröly Matyi YT) /JOZZY/

Meshuggah: The Abysmal Eye

If ever there was a reason

Maintain this greatest lie

That never did we look

Into the abysmal eye

És ha már mészárlásról esett szó, akkor a 2022-es januári megjelenések közül hadd ajánljam figyelmetekbe a Meshuggah új szörnyét The Abysmal Eye címmel. Maga a könyörtelenség.

Bizonyos szempontból azt lehet mondani, hogy egyáltalán semmi meglepő nincs ebben, ahhoz képest, amiket a Meshuggah-tól korábban már hallottunk. De az a helyzet, hogy a fejhallgatót felvéve és beleengedve magam ebbe a zord, zilált világba mindig jó értelemben eltorzul a képem, és nem hiányzik, hogy más legyen. Azt érzem, hogy ezek a svéd férfiak nem azért csinálják ugyanazt a hangulatot, amit korábban, mert nincs jobb ötletük, hanem mert lubickolnak.

A djent vagy matekmetál vonalon mindig az volt az érzésem, hogy ez a zenekar érdekel egyedül, mert ők az esszencia, és azt hiszem, hogy ez továbbra is így marad. Aki eddig is szerette a Meshuggah-t annak valószínűleg a The Abysmal Eye tetszeni fog, aki pedig eddig is köpte ezt a svéd mészárszéket, annak valószínűleg ez a sláger sem fogja a belépőt jelenteni, mindazonáltal egy próbát biztosan megér. (Meshuggah FB) /JOZZY/

 Guruzsmás: Most na Dunavu

Híd a Dunán, szól a cím. A Guruzsmás hídja egyszer már összeomlott, most viszont újjáépült, hogy egy új EP érkezzen rajta, aminek elmondhatatlanul örülök. Az Új vizeken névre keresztelt kislemez híven illik a tartalomhoz, és habár hozzám a régebbi vizek közelebb állnak (erről írtunk is korábban), ha a Guruzsmás életjelet ad magáról, az mindig öröm. A Most na Dunavu egy többé-kevésbé instrumentális dal (a látszólagos ellentmondás feloldása magában a nótában található), az átvezetőket nem számítva viszont talán a régebbi hangzásvilághoz legközelebb álló szerzemény, ezért emelkedik ki – számomra – a lemez dalai közül. Középtempó, színes hangszerarzenál, már-már jazzes hatások felbukkanása, valamint egy marék gyerekzsivaj jellemzik a Most na Dunavut, amelyből egyedül azt a bizonyos őserőt hiányolom. Mindenesetre: üdvözlöm a Guruzsmás újjáéeldését! (Guruzsmás FB) /mäyrakoira/

perpētuum: Catch Me

I won’t ask any questions I don’t know what I need

Don’t worry when I’m far away from the house where I live

Könnyed, pörgős köntösbe bújtatott (f)elszabadulós nótát jelentetett meg a perpētuum, a mindenfajta elköteleződést elutasító szöveg és a „környéken világgámenős” klip egészen nyári hangulatot idéz meg, ami igazán hiánypótló így január-február fordulóján. Elismerést érdemel, hogy mégsem csúsznak rózsaszínbe a dolgok, bőven akad kontraszt is a festésben, a bizonytalansággal való szembenézés és a félelmekkel együttélés jelenléte méginkább élettel telivé teszik a dalt, amely emellett gitártémájával is hódít. (perpētuum FB) /tommy_dockworker/

Góbé: Fekete Föld

Megjelentek a zsandárok,

elővették a puskájuk.

Belőttek ők az ablakon,

a négy betyár a pallagon. 

Szeretnék színt vallani itt az elején: sose voltam nagy Góbés. Szeretem a népzene vegyítését alternatív vagy úgymond modern stílusokkal, mert szerintem ez visz innovációt a hagyományőrzésbe, ráadásul közérthetőbb köntösbe bújtatva megkönnyíti, nagyban segíti a mai-, gyökeret vesztett embert visszacsatolni az archaizmusokhoz, a hagyományos értékekhez. Szóval sok hasonló előadót hallgatok, a Góbéval is rendszeresen próbálkoztam, de trackjeik valahogy nem tudtak huzamosabb időre beköltözni a fülembe. Nem igazán tudom szavakba önteni, hogy miért, mert új albumukat, az Élemet nagyon is élem (bocsánat…).

Érdemes az egész lemezre időt szentelni, de én most a nyitónótát, a Fekete Földet emelném ki. Az ébresztőleg ható dudajátékkal indító, majd a Szupercsapat zenéjére (nem véletlenül) nagyon-nagyon hasonlító dallamokba átcsapó szám egy képzeletbeli történetet mesél el, egy olyan betyárokból álló Big 4-ról, akik időben és térben soha nem találkozhattak, együtt mégis legyőzhetetlenek lettek volna. Vagy mégsem… Mindenesetre a Fekete Föld a hazai betyár hagyomány legjobb hangulatait sorakoztatja fel mérhetetlen változatossággal. Míg az egyik pillanatban a szeles Bakony tetejének erdeiben kalandozunk, a következőben Gömörben tereljük a juhokat. Mert mi is betyárok vagyunk s, ha kell, együtt menekülünk a zsandárok elől… (Góbé FB) /eNVé/