„Elfelejtünk igazán élni” – Lovecrose klippremier és interjú

2020 novemberében jelent meg a metalcore-t modern köntösbe öltöztető Lovecrose legutóbbi albuma, a Minden lángol, ám azóta sem tétlen a csapat. 2021 év elején egy masszívabb Live Session-t toltak, idén márciusban a Vakon futunk, áprilisban meg a Létezned kell című új tételek érkeztek meg, mindegyik komoly videós kísérettel.

Ezúttal pedig a klippel együtt nálunk debütáló Szemvillanást kapjuk meg tőlük, ami kapcsán néhány kérdést fel is tettünk Volner Márk énekesnek.

lovecrose-2022-2.jpg

Mesélj kicsit a Szemvillanás megalkotásáról! Hogyan született meg az alap, zenei szempontból hogyan állt össze a dal?

A zenei alapot Attila (gitár) hozta, igazi metalcore klasszikus elemeket foglal magába a dal, szövegileg Csiszár Ádám „Hussi” (gitár, ének) a főkolompos, de én is belekontárkodtam, hogy együtt véglegesre csiszoljuk. Bencénk (dobok) hatalmasat szögel benne, Ádink pedig megadja a hallgatónak a Fatality-t basszgitár ügyileg.

Nem meglepő, de a szöveg ezúttal sem ad sok vidámságra okot. Anélkül, hogy elvennénk a hallgatóktól a szabad értelmezés lehetőségét; mit árulnátok el a mondanivalóról? Mi adta az ihletet?

A dal maga ugye az élet rövidségéről szól. Arról, hogy milyen gyorsan leperegnek a dolgaink, szinte egy „végtelen rohanás”-ként éljük meg az egész létet, melyben nem is igazán érezhetjük magunkat egésznek, vagy olyannak, aki eléri céljait. Álmodozunk, dolgozunk, hajtjuk a dolgokat, de közben elfelejtünk igazán élni.

Úgy veszem észre, hogy igyekeztek egyre több mindent „kapun belül” megoldani. A Szemvillanás felvételeit Hussi végezte, míg a klipet te rendezted, vágtad és még a kamerákat is részben te kezelted. Ennyi tudás rátok ragadt vagy kitanultátok a mesterségeket?

Már az első lemeztől Hussi intézi a felvételeket, egyre gyorsabban, gördülékenyebben haladunk, szinte már otthon érezzük magunkat a stúdióban két lemez után. Én egyetemi tanulmányaim során találkoztam először a videóvágással, szerkesztéssel és az operatőri munkával. Megpróbáltuk a srácokkal a Live Session alkalmával, hogy hogy is működne ez a videós dolog. Volt pár munkám a Portrait Shot-os Petivel (aki például az Árulás és a Nyughatatlan videóját is csinálta nekünk) a Needlessnek és a Nefalemnek, így gondoltuk, miért ne csinálhatnánk a Lovecrosenak is videót közösen? Úgy néz ki, működik. Innen is köszi Petinek a kitartó, türelmes munkáját!

j-portraitshot-1-6f9a4034-20.jpg

A Létezned kell után ez tulajdonképpen a második videó, amit a Lovecrosenak rendeztél. Ezúttal már rutinosabban dolgoztál a srácokkal? Hogyan emlékszel a forgatásra? Mi az, ami könnyen ment, esetleg akadt valami nehézség is?

A forgatás alapvetően 2 napos volt, februárban egy nap alatt sikerült felvenni a Létezned kell és a Szemvillanás zenélős jeleneteit is Győrben egy stúdióban. Bár elég fáradtak voltunk, hiszen koncert után, hajnalban kezdett dolgozni a csapat. Már aki fel tudott kelni… (nevet) De úgy gondolom, eredményesen telt a forgatási nap, tudtuk, mi-mi után következik, Petivel is rutinosan dolgoztunk együtt, szóval semmi olyat nem tudok felhozni, ami nehézség lett volna. A második napon pedig a sztori jelenteket forgattuk a kedvenc házaspárunkkal Zalaegerszegen, profik voltak, mint mindig. Az idő is pont nekünk kedvezett, mindenki munkájára nagyon büszke vagyok és örülök, hogy ismét rám és Petire gondoltak a srácok klip téren.

Visszakapcsolva kicsit a szöveghez; mit szerettetek volna a dal és a videó egységével kifejezni?

A klip koncepciója alapvetően egyszerű: pörgős jelenetek, mozgalmas, zenélős snittek, nagy, hirtelen mozdulatokkal és az elengedhetetlen rohanós vágóképek a sztoriból. A szereplők arcán szerettük volna, hogy megjelenjen a kétségbeesettség és a szenvedés, hogy elérjék a céljukat. Nem spoilerezek…

Ha már az előbb említetted őket; másodízben dolgoztatok Czauner Virginiával és Czauner Gáborral, már az Árulás klipjében is ők szerepeltek. Honnan ismeritek őket, illetve miért döntöttetek ezúttal is mellettük?

Sok éves, nagyon jó barátság ez. Mindenképpen egy olyan párral akartunk együtt dolgozni, akik életre tudják kelteni azt, amit elképzeltünk. Az Árulás forgatásán már tudtuk, hogy még fogjuk látni őket Lovecrose klipben. Profizmus, hatalmas lelkesedés és erő, amit kaptunk tőlük, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Vakon futunk, Létezned kell, Szemvillanás; három dal, ami a legutóbbi albumotok óta jött ki. Hova tovább, mik a tervek? Számíthatunk egy EP-re, esetleg egy új nagylemezre?

A nyáron kicsit háttérbe szorítottuk a koncertezést, hogy az új anyagokkal tudjunk foglalkozni, de ez még legyen a „jövő zenéje”. Spoiler: Nem EP lesz…

A Szemvillanás klipjét alább találjátok:

Kérdezett: eNVé

Fotók: Portrait Shot Photography (Facebook)

 

Lovecrose tartalmak a MusicTunnel-en:

Minden Lángol (2020) kritika

Interjú 2020 novemberéből

A hónap 12 dala (2022.04.) – vendég: Horváth Bence

 

Elérhetőségek:

Facebook × YouTube × Instagram × Spotify

 

Facebook oldalunk

Mi is a MusicTunnel?

A MusicTunnel egy zenei webzine hazai és külföldi zenészekről, zenekarokról. Egy jó kis úszás a zenei stíluskavalkádok tengerében, kompromisszumoktól, kötöttségektől mentesen, falak és határok nélkül.

Címkék

2020 (18) 2021 (22) 2022 (18) 2023 (9) 2024 (7) 30y (5) acoustic (3) ahriman (3) akusztikus (3) alter (4) alternatív (18) alternative (8) alternative pop (3) alternative rock (10) alternatívrock (7) alternatív rock (7) ambient (6) ambient folk (3) apey (5) április (3) atmospheric black metal (3) atrox trauma (4) autentikus (3) avantgarde (6) aws (3) Az Elmélkedés Színtere (7) Az Események Színtere (13) A beszélgetések színtere (44) a dal (3) A Figyelés Színtere (7) A Hallgatás Színtere (96) a hónap 12 dala (19) bakos attila (3) BÁL (3) balaton (3) black (3) blackmetal (3) black metal (24) blahalouisiana (4) blues (3) bohemian betyars (3) bordó sárkány (3) boru (3) budapest (6) country (3) csángó (4) cz k sebő (3) dalpremier (3) dark synth (3) deathcore (4) death metal (16) doom (5) doom metal (9) doromb (4) dürer (3) dürerkert (4) dürer kert (4) dvvad (3) edge records (3) ék (3) electronic (16) entrópia architektúra (3) error (3) ethno (3) eurovíziós dalfesztivál (3) experimental (3) fatal (3) fatal error (3) fekete zaj (9) felső tízezer (3) film (6) finnország (4) folk (39) folkmusic (12) folk music (3) főoldal (164) funky (3) gire (3) Gramofon (93) groove metal (3) grunge (4) hammer (4) hammerworld (6) hardcore (8) heavy metal (6) hip-hop (4) hip hop (3) hódmezővásárhely (3) horváth martina (3) hungarian (8) hungary (9) indie (8) indie rock (4) industrial (4) instrumental (3) interjú (9) interview (5) jazz (4) kátai tamás (10) kies (3) Kino (7) klip (3) knapp oszkár (3) koncert (3) kontraszt (7) lazarvs (3) live (5) Lóca (7) lovecrose (4) lowland fest (3) magyar (14) magyarország (10) makó (3) makó dávid (3) margaret island (5) math metal (3) megtűrtek (5) melodeath (3) melodic death metal (5) metal (49) metalcore (6) mezolit (4) modern (7) modernmetal (7) modern metal (12) moldva (3) moldvai (4) moldvai csángó (3) music (16) musictunnel (5) musictunnelblog (3) nanana (3) napinépi (6) needless (3) neofolk (5) nép (6) népdal (3) népdalénekes (3) népitititá (5) néptánc (4) népzene (21) nest of plagues (3) nova prospect (3) nuclear blast (4) Otthon (162) pagan (4) paganfolk (3) phrenia (3) platon karataev (6) plazúr (3) Pódium (13) pop (17) popmetal (3) poppunk (5) poprock (5) pop metal (3) pop music (4) pop punk (5) pop rock (5) post (4) post black metal (3) post metal (4) post punk (7) post rock (5) poszt (4) poszt rock (4) power metal (3) progressive (5) progressive metal (5) psychedelic (6) psychedelic rainbow warrior peace force (3) pszichedelikus rock (4) punk (21) punkrock (3) punk rock (5) quiet kid (3) rap (6) rap metal (3) rengeteg (4) road (3) rock (39) rock n roll (5) róka hasa rádió (3) season of mist (4) shell beach (3) sludge (3) sludge metal (3) sokat (3) stoner (4) stoner metal (3) symphonicmetal (3) synth (3) synthpop (3) szalai anna (4) szeged (6) szégyen kazetták (3) szellem (4) szellem zenekar (3) szóltak (3) Társalgó (41) techno (8) the devils trade (4) thrash metal (10) thy catafalque (9) tiansen (3) trap (3) trillion (3) tunnel (5) úrfi (3) useme (4) után (3) vadak (3) varkocs (3) vhk (3) vihar (3) vihar után (3) világzene (10) world (4) worldmusic (6) world music (4) zene (8)
süti beállítások módosítása